A dévai Magna Curia épületében, november 9-én előadással és kiállítás megnyitásával ünnepelték meg a vallásszabadság és az Unitárius Egyház születésének 450. évfordulóját. Nt. Koppándi Zoltán unitárius lelkész, házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Fabius Kiszely prefek- tus nagyra értékelte az Unitárius Egyház nyitottságát és párbeszédre való hajlandóságát. A 450 évvel ezelőtt kimondott vallási és lelkiismereti szabadságnak a XXI. században is útmutatóul kell szolgálnia – hangsúlyozta az elöljáró – nem csak Erdélyben, hanem az országban és egész Európában is. Az ünnepi rendezvényen részt vett Pogocsán Ferdinánd alpolgármester és Winkler Gyula EP-képviselő is, aki örömét fejezte ki, hogy idén sikerült Brüsszelben, majd Strasbourgban angol nyelven bemutatni az Erdélyben alapított Unitárius Egyházat, annak 450 éves történe- tét és a világon legelőször kimondott vallásszabadság jelentőségét. Ott határozta el, hogy ha Európa fővárosában elhangzott angolul, akkor Bu- karestben és Déván román nyelven is be kell mutatni, a Tordai Országgyűlésen meghirdetett vallásszabadságot és a megszülető Unitárius Egyhá- zat, melynek megalapítója Dávid Ferenc püspök, a dévai várban halt mártírhalált. Kovács István, az egyház közügyigazgatója elmondta, hogy a kiállítás bemutatása, 2018. január 13-án kezdődött Tordán, a vallásszabadság kihirdetésének évfordulóján. Ott az erdélyi protestáns egyházak képviselőinek aláírásával, folyamodványban kérték a Magyar Országgyűlést, a Román és az Európai Parlamentet, hogy nyilvánítsák január 13-át a vallásszabadság napjává. A Magyar Országgyűlés február 20-án elfogadta az erre vonatkozó törvényt. Július 7-én Kolozsváron felavatták a Vallásszabadság Házát. A kiállítás nem csak az egyház múltját és jelenét mutatja be, hanem a bizakodó jövőt is. Az egyházalapító püspök mártíromsága, Jézus vértanúságához hasonlóan olyan erőt és hitet sugároz, mely lendületet ad mai követőinek, hogy tovább éltessék az általa képviselt értékeket. Kovács Sándor teológiai tanár előadásában ismertette Dávid Ferenc életútját, hangsúlyozva, hogy a kolozsvári születésű, római kato- likus vallású, szász apától és talán magyar anyától származó ifjú, végigjárta az erdélyi hitújítás minden lépcsőfokát. Először a kolozsvári lutheránus gyülekezet plébánosa, majd püspöke. Később megválasztják a kálvini tanokat követők püspökévé. Majd unitárius püspökként halt mártírhalált a dévai várban. Lépéseit hosszas tanulmányok, hitviták előzték meg, melyek során a szervéciánus, majd szociniánus (Fauszt Sozzini Szentháromság-tagadó protestáns tanítóról elnevezett) krisztológiától eljut a nonadorantista krisztológiáig, amikor élete utolsó szakaszában Jézus teljes emberségét hirdeti, és azt állítja, hogy nem szükséges Jézust imádságban segítségül hívni, hiszen az ember közvetlenül Istenhez fordulhat. Az önálló erdélyi fejedelemség megszűnésével, a Habsburg-uralom idején, az unitarizmus hátérbe szorult. Az egyház újjáéledése a XVIII. század végétől kezdődik. A mai unitarizmus a másság elfogadása, a párbeszédre való nyitottság, a türelem alapértékként való elfogadása révén kapcsolódik a XVI. századi gyökerekhez. Az ünnepi alkalmat Kalauz Mirisz gitárelőadása tette hangulatosabbá. Ezt követően, Bálint Róbert közigazgatási tanácsos megnyitotta az unitárius egyház múltját és jelenét bemutató kiállítást. Huszonkét pannó román és magyar nyelven ábrázolja az erdélyi reformáció állomásait, kiemelkedő személyiségeit, azok tanait. Kiemelkedő pontja a vallásszabadság kihirdetése. Bemutatásra kerül, hogy hogyan érvényesül Erdélyben a vallási türelem, a felekezetek békés együttélése. Láthatók a vallási és társadalmi konfliktusok időszaka, a közös protestáns lelkészképzés, a közös templom-használat, a hiterősítő ökumenikus imahetek. A kiállított anyag tükrözi az egyház jelenét és jövőjét, a 2012-ben újra egyesült erdélyi és magyarországi uni- tárius egyházat, felépítését, hitelveit, ünnepeit, valláserkölcsi nevelésének kereteit és eredményeit. Foglalkozik az egyház közművelődési szolgálataival, az 1888 óta megjelenő Unitárius Köz- lönnyel, a több mint másfél évszázada megjelenő Keresztény Magvetővel, az 1557-ben alapított Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiummal, a több mint 200 évvel fiatalabb Székelykeresztúri Berde Mózes Kollégiummal, az Uni- tárius Nők Országos Szövetségével, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylettel, a 2007 óta műkö dő Gondviselés Segélyszervezettel, melynek több mint 200 önkéntese és partnere van. Kiderült, hogy a világszerte működő unitárius közösségeknek több mint félmillió híve van, az Ame- rikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kanadában, Indiában, Fülöp-szigeteken. Az univerzalista-unitárius egyház újabb közösségekkel gyarapodott a XXI. században: Közép-Afrikában, Délkelet-Ázsiában, Dél-Amerikában alapítottak unitárius közösségeket. A kiállítást másnap, a Déva várába érkező mintegy 2.000 zarándok is megtekintette.
Dr. Hauer Erich (fotó: SZÉKELY HÍRMONDÓ)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


15 Nov 2018
Írta admin
0 Hozzászólás