A Szentegyházi Gyermekfilharmóniáról Haáz Sándorral

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia egyértelmű sikertörténet, negyvenkét éves fennállása alatt számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el a legalább másfélszáz tagot számláló erdélyi magyar nagy család egyedülálló teljesítményét. A sikertörténet mögött a kiváló zenész, pedagógus Haáz Sándor zenetanár áll, aki párját ritkító kitartással és szeretettel viszi előre a Gyermekfili ügyét.
Haáz Sándorral az idei Nyugati hadjáratnak becézett németországi és hollandiai turné előestéjén, Végváron beszélgettünk.
Haáz Sándor és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia léte életreszólóan összefonódott. A két név fogalommá vált, a köztudatban nincs külön életük. Mégis arra kérem, mutassa be Haáz Sándort, a tanárt.

Temesváron, 2022

Szép csendesen lépek a hetvenedik évembe, tehát a tanárok idősebbik nemzedékéhez tartozom. A régi, hagyományos tanítási formák és iskolatípus áll közelebb hozzám és én ezek mentén élek és dolgozom. Nagyon-nagyon szeretem a gyermekeket. Felmenőim, a Benczédi- és a Haázágon, majdnem mindegyike pedagógus, illetve többen képzőművészek voltak. Néhányan zenével is foglalkoztak. Székelyudvarhelyen születtem, de Marosvásárhelyen nőttem fel, mivel szüleim kisgyermekkoromban odaköltöztek. Végig ott jártam iskolába, és 1974-ben érettségiztem a Művészeti iskolában. Az egy jó iskola volt, nagy létszámú magyar és román tannyelvű osztályokkal. Mindkét osztályban számos tehetséges gyermekkel. Híres volt iskolai zenekarunk, vagyis már akkor volt lehetőségem zenekarban muzsikálni. Amit nagyon élveztem és ma is élményt jelent számomra újrahallgatni mondjuk Beethoven, Mozart és sok más zeneszerző szerzeményét, közöttük életem élményét, Schubert befejezetlen szimfóniáját. Egyszóval eme zenei élmények is belekerültek a képzeletbeli tarisznyába, és ezeket is vittem magammal a tanárképző főiskolára, ahol Branner Nóra tanárnőnk a mi évfolyamunkat választotta ki a régizene együttes létrehozására. 1975-78 között a Marosvásárhelyi Régizene Együttes meghatározta zenei ízlésemet, gondolkodásomat és elkötelezettségemet a zenepedagógia irányába. Az akkori „kihelyezéses rendszerben”nagyon szerencsésen alakult, hogy Hargita megyébe Szentegyházára – akkoriban Vlahicavárosnak nevezték! – kerültem, és máig ott élek, lassan negyvenhét éve koptatom a katedrát az 1. számú, ma Mártonfi János Általános Iskolában. Megnősültem, fiaim születtek. A városban működik még egy iskola, a szentkeresztbányai, ahol szenzációs zenetanár kollégám Herczeg Mihály tevékenykedett, aki a könnyűzene irányába mozdította a gyermekeket. Az általa alapított Rocksuli ma is működik. Mivel az iskolában nem volt lehetőség teljes katedrára, az akkori Pionírházban kaptam egy fél katedrát, ahol délutánonként nagyon komoly zeneoktatás folyt.
A Gyermekfilharmónia alapításának éve, 1982 mérföldkőnek számít életében…
Szentegyházasfaluban nekem hiányzott a marosvásárhelyi művészeti iskola hangulata, az, hogy zenétől zengjen az iskola. Elkezdtem a vonóshangszerek iránt érdeklődő gyermekkel foglalkozni, majd az akkori iskolaigazgatóm, Kádár Levente kollégám buzdítására fúvószenekart is alapítottam. Nem volt ismeretlen számomra ez a terület sem, mert egy középiskolai kollégám már tíz-tizenegyedik osztályban tanítgatott trombitálni, ismertem az alapokat. A falusi fúvószenekar mintájára létrehoztam az iskolai zenekart, összeállítottam egy gyermekrepertoárt. Ma is annak alapján tanítom a kisfúvósokat, mert iskolánk örökösen megújuló, tizennégytagú rezesbandával rendelkezik. Négy év alatt az iskolai vonószenekar huszonkét tagúra bővült.

Óteleken, 2022

Mivel rájöttünk arra, hogy túl hosszúra nyúlt volna az évzáró ünnepség, ha az osztályok kis előadásait, jeleneteit követően külön-külön lépnek fel a zenekarok, az énekkar, a színi-, népzenei-, népdalkör, a madrigál kórus, ezért az 1982-es tanévzáró ünnepség alkalmával összevontam a furulyás, a vonós és a fúvós zenekarokat és az énekkart. Úgy „szerkesztettem” össze a hangszereket, hogy tisztán szóljanak, az énekkarnak megfelelő hangmagasságban legyenek. Miután megtaláltam a megfelelő hangnemet a fúvósokat a vonósokkal öszszeillesztettem, kigyakoroltuk az Örömódát és Csajkovszkij Régi francia dalocska című alkotását Altatódal címmel, illetve a minden előadásunkon felhangzó Bach-alkotás, a Parasztkantáta-részletet. Utóbbi lett a Fili mottója is, hiszen megfogalmazza a lényeget, a közös éneklés, közös muzsikálás örömét: „Nótánk szálljon, ily szép nap csak ritkán virrad ránk…” Osztatlan sikert aratott ez a kezdeményezés, sokszor visszatapsoltak, ezzel a pár percesre tervezett fellépésünk jó hosszúra sikeredett, ami az ünnepség idejét is kinyújtotta ugyan, de 1982 júniusában így megszületett a Gyermekfilharmónia. Néhány próbát követően rájöttem, hogy ez egy rendkívüli, a zenei világban kivételes hangszínt hozó, ráadásul különleges zenei élményt és látványt biztosító formáció lesz. Elhatároztam, hogy ezzel az előadással benevezek a Megéneklünk, Románia fesztiválra. Az előző évi fesztiválon már kipróbáltuk magunkat, egy harmadik díjat és egy dicséretet hoztak haza a szentegyházi versenyzők, de az általam elképzelt felállásban nem igazán volt ellenfelünk. Jónak bizonyult az elképzelés, mert óriásit szólt az 1983-as bukaresti koncertünk, amikor közel másfélszáz székelyruhás gyermek és fiatal lépett színpadra. Állva tapsoló zsűri, fergeteges siker, országos első díj egy színmagyar hargitai település gyermekeinek! Ez igazán nagyot szólt! A kor követelményeinek megfelelően énekeltünk úgynevezett Ceausescu-dalt is, de gyermekhangokra hangszerelve az is emberi lett, jól hangzott. Ez az országos siker megalapozta helyi és megyei szinten is a Gyermekfilharmónia létét. Bennünket meg megerősített abban, hogy tovább kell folytatni ezt a munkát. 1983 nyarára már hét éneket hangszereltem számukra, és elindultunk legelső „nyugati” turnénkra Székelyudvarhelyre. Ezt követően 1985-ben és 1987-ben is országos első díjat nyertünk, 1989-ben is indultunk, de a történelem átírta a terveinket. 1990-ben kinyílt a világ, és végre titkos vágyunknak eleget tehettünk és a régi magyar katonadalokat, népdalfeldolgozásokat is bevehettük műsorunkba. Ezzel együtt elkezdtük a népek dalainak sorát feldolgozni és előadni. Idei nyugati turnénkra is három holland és két német nyelvű dallal is készültünk. Én nagyon élvezem, ahogy a gyermekek ráéreznek más népek dalainak ízére, és azokat hitelesen előadják! Eleve nagy előnye az énekkarnak, hogy amit a gyermekek előadnak hitelesen teszik, nagy buzgalommal, őszinte lelkesedéssel.

Végváron, 2024

Az énekkar és a zenekar összlétszáma másfélszáz körüli. Mindannyian Szentegyházán élnek?
A városban járnak iskolába mindnyájan, de vagy tízen Kápolnásfaluból járnak be, két lövétei és három homoródalmási tagunk is van. Utóbbiakat heti rendszerességgel hozzák fel szüleik a próbákra. Két kórustagunk és egy elképesztően tehetséges hegedűs jár be Homoródalmásról.
Elmondható, hogy szerencsés volt a csillagok állása, mert együtt volt a gyerekekkel foglalkozni elhivatott oktató, a hangszeres muzsika és az éneklés iránt érdeklődő gyermekek és a támogató családi közösségek.
Az elmúlt negyvenkét év alatt a Gyermekfilharmónia megadta a lehetőséget az utazásra. Ez különösen fontos volt a ’89 előtti időszakban, amikor különböző okok miatt nehezebben lehetett utazni még országon belül is. Abban az időszakban például életemben először látogathattunk el Szatmárnémetibe, Nagyváradra. Egy hétig turnéztunk például Aradon és a megyében. Nagyon izgalmas volt. Akkoriban rengeteg közösségi rendezvényt is szerveztünk magunknak úgymond – táncházat, bálokat, játszóesteket – de a helyi közösség is be- kapcsolódott ezekbe a kezdeményezésekbe. Olyan jó hírünk volt, hogy mindenki „filis” akart lenni, és az, aki betartotta a Gyermekfilharmónia szabályait, akár meg is öregedhetett a Filiben. Egyszerű, könnyen betartható szabályok mentén szerveződött és ezek szerint működik ma is a kö- zösségünk: rendszeresen kell járni a próbákra, emberhez méltó módon viselkedni mindig, betartani az együttélés szabályait, tisztelni a másikat, nincs tetkó, pírszing, extrém frizura, semmilyen bohóckodás. Ezekkel a szabályokkal kívánjuk megóvni a gyermekeinket a szélsőségességektől. Adott és ma is ad egy tartást is a Fili. Ezt nagyban befolyásolja a hagyományos székely viselet és a zenekar sajátos egyenruhjának a viselése. Tiszta lelkű és tiszta tekintetű gyermekeket láthatnak a színpadon. Mai napig eme szabályok mentén működik a Gyermekfilharmónia, és eszerint élnek a filis időszakukat követően is az egykori tanítványaink. Erről is meggyőződhettünk a negyvenéves évforduló alkalmából szervezett rendezvényeken. A Fili egy zsinórmértéket képez, és egy biztos lábakon álló, régóta működő, sajátos törvényekkel és elvárásokkal rendelkező gyermekoktatási terület. A sokszor órákig tartó buszozás például remek alkalmat biztosít a nevelésre. A bemutatkozástól a viccmondó versenyig, a gyermekek által vezetett napló részleteinek felolvasásáig rengeteg jó do- log belefér. Sok évtizedes hagyomány a Filiben, hogy a gyermekek naplószerűen feljegyzik egy-egy kiszállás élményeit, például azt, hogy hol, kiknél szálltak meg, milyen kapcsolatot alakítottak ki a vendéglátóikkal. Holnap például a végvári élményeikről fognak beszámolni az utazás alatt. Mindannyiunk számára nagyon fontosak ezek a bejegyzések, közelebb hozzák egy-egy település közösségét hozzánk. Mostani kiszállásunkat megelőzően a nyelvi korlátok felülírására készítettük fel a gyermekeket, megtanultuk a fordító-programok haszná- latát, és a vendéglátóink iránti tiszteletből néhány szót németül meg hollandul is.
Az idők folyamán hány gyermek fordult meg a Szentegyházi Gyermekfilharmóniában?
Ha mindenkit beleszámolunk elérjük a 2500-as számot, de 2200-2300 közötti azoknak a száma, akik huzamosabb ideig tagjai voltak. A negyvenéves jubileumi rendezvénysorozat alkalmából öt korosztályban, korosztályonként másfélszáz taggal álltak össze a zene- és énekkarok, és mindegyik a korabeli dalokból összeállított repertoárral lépett fel, és híven elevenítették meg az akkori életérzést! Sok-sok családban a nagymama és az unoka is színpadra lépett. Nehezen leírható élmény volt mindannyiunknak. A Fili honlapján – www. fili.ro – a Fili 40 menüpontra rákattintva bárki átélheti ezt az élményt. Hihetetlen például, hogy ugyanaz a gyermek hatodikos korában Brüsszelben énekelte az Oszmán pasa dicséretét, aki most a Kolozsvári Magyar Opera színpadán lép fel nagy sikerrel.
Számon tartják, követik az egykori filis gyermekek életpályáját?
Legtöbb tagunkról tudunk. Sok évtizedes tapasztalatból mondhatom, hogy száz gyermekből kettő, esetleg három figyelemre méltó zenei karriert futott be, nagyjából tíz lakodalmas zenekarban muzsikál rendszeresen, és százból közel húszan családi vagy kisközösségekben énekvezérekként, nótafákként adják tovább a Filiben megszerzett tudást és az éneklés szeretetét környezetüknek. Szintén tapasztalatból mondom, hogy a mai elsilányult, csillogó mázzal bevont elértéktelenedő világban nagyon nagy szükség van ezekre az énekelni szerető és tudó emberekre. Esetünkben megfizethetetlen érték az, hogy utazás közben a buszon a nóta körbejár és a buszozást követően a nóta folyamatosan körbejár a családokban, kisebb-nagyobb társaságokban.
Milyen érzéssel tekint vissza Haáz Sándor az utóbbi negyvenkét esztendőre?
Ha megkérdeznek egy szakácsot, miért szenved a gőzben, forróságban órákig, valószínűleg elmondja, hogy azért mert szenvedélyesen élvezi, hogy másoknak örömöt szerezve, ízvilágokat hozhat létre. Én végig szenvedélyesen szerettem, élveztem a zene kimeríthetetlen lehetőségei között élni és kutatni. Szeretek „játszani” az akkordokkal és hangulatokkal, összeállítani olyan hangszereléseket, amelyeknek köszönhetően a zenészek és az énekkar tagjai a zene által, más, magasabb dimenzióba kerülnek, ami életreszóló élmény. Amikor megértik és felcsillan a szemük, az a legnagyobb elégtétel. Meg a vastaps és a közönség kisugárzó szeretete.
Negyvenkét szép, sikeres esztendő, rengeteg élmény kapcsolódik a Gyermekfilharmóniához. Hogyan látja a jövendőt?
A Gyermekfili létét tulajdonképpen a folyamatos utánpótlás biztosította. Amenynyiben hetvenedik évemet betöltve, nem taníthatok tovább, az általam alkalmazott rendszer leáll. Eddig ú.n. inas-rendszerben, csoportos tanítással és a gyermekek versenybe helyezésével fejlődött ki az utánpótlás. A zenekar tagjai kizárólag az énekkar tagjai közül kerülnek ki. A gyermekek vágynak bekerülni a zenekarba, például a mai énekkarból legalább huszonöten járnak rendszeresen hangszerórákra is. Ők tudják, hogy csak a legjobbak kerülhetnek be a zenekarba, de csak akkor, ha valaki kilép. Két év alatt ezekben a gyermekekben kialakul a zenekari játék készsége. Bevallom, hogy most nem tudom, lesz-e olyan ambiciózus utódom, aki ezt az általam kitalált és eddig hatékonyan működő rendszert továbbvinné. Meggyőződésem szerint, kézenfekvő lenne ezt folytatni, mert minden adott hozzá. Vannak érdeklődők, volt filisek is, akik ismerik a belső szabályokat, eljönnek óráimra, érdeklődnek, de ugyan- akkor nem merik a Filit kézbevenni, mert az átlagostól jóval magasabb a színvonal, igen magasra helyeztük a képzeletbeli lécet. Sok minden szükséges ahhoz, hogy gördülékenyen haladjanak a dolgok: sajátos vezénylési stílus, egy animátori szerep, a gyermekeket folyamatosan kell szemmel, mozdulatokkal lelkesíteni annak érdekében, hogy ne lankadjon el bennük az a tűz, amitől a koncert sikeres lesz. Szükséges a játék, kis interaktív koreográfiák, kell a humor és a szigor is. Lehet, hogy nélkülem ez a Gyermekfili meg fog szűnni, de biztos vagyok abban, hogy valamilyen más formában, például egy kitűnő acapella kórus vagy nagyon jó régizene együttes formájában tovább fog élni az együtténeklés, az együttzenélés szeretete. Gold Band néven egykori filisekből egy könnyűzenei együttes alakult a nyomunkban, és egyre sikeresebbek, amire nagyon büszke vagyok. Elkötelezett, kitartó ember kellene, akinek élethivatása legyen a Gyermekfili. Meggyőződésem, hogy bármit meg lehet csinálni, el lehet érni, ha az ember mindent, teljes életét beleadja a kitűzött cél elérése érdekében.

Makkai Zoltán