Nőnek lenni …

Nőnek lenni, anyának, ember lányának,
teremtett és teremtő oldalbordának,
homo sapiensként számításba venni magam.
Évának lenni, Kassandrának és
Mária-Magdolnának,
egy ölnek lenni, mely világra szül,
mellnek, mely táplál,
társnak, szolgának, örök ősanyának,
és költőnek lenni,
rokona minden más égi lénynek,
és szennyesnek lenni, mert gyűröttre gyaláztak,
szilánkosra szerették ölem
a történelem hős férfiai,
kiket én szültem, én tápláltam
és én tanítottam ölet és mellet gyalázni,
embert ölni és utódot nemzeni a világra.
Matatásuk nyoma húsomban memento.
Torkomat felhasítják,
hangos mennydörgéssel tör utat magának a szó
Mellemet felhasítják,
szilánkosra szeretik szívemet
Ölemet felhasítják,
jövőt ígérve zokog fel bennem az élet
Mert belőlem vétetnek, ahogy belőlük vétettem én is.

Ott törik, ahol a legkeményebb…

Ott törik, ahol a legkeményebb,
Ahol vastag rétegekben áll már a dac.
Mázsás csendekben állunk mellkasig,
Megroppantja a lelket a szívmenti fagy.

És akkor kiárad.
Sodrása felhasítja a látszat vékony bársonyát.
Nyomában ökölbe szorított kéz, repedő nyakcsigolyák,
tenyérnyi folt lapocka tájt,
szem alatti mély karmolás,
üres üveg, üres pohár,
úgy itt hagylak,
ki merre lát,
de te másé úgysem lehetsz,
de te másé nem is fogsz,
rozsdamentes, akciósan,
mélyen belevág a húsba,

szívmonitor pittyogás.

Aztán csend lesz.
Matatva vezeklünk.
Megbocsájtást várunk.
Tavaszt.

Aki mellett úgy lehet lépni, hogy nem hagysz lábnyomot

Felemel.

Héliumos lufit ad a kezembe, mázsás követ köt a bokámra.
Mert különben velem mindig csak a baj.

Felemel.

Gyümölcsöt és sajtot teszek az asztalra, ő inkább a húsomba mar. Mert mit flancolok megint ezzel is. Esztétikával nem lehet jól lakni.

Még mindig felemel.

Fényt gyújt. Szerinte kiemel. Fény leszek. Kitakar.

Mert lehetnék kicsit hálásabb. Sehol sem lennék nélküle.

Még mindig felemel.

Gyermeket szülök, szépre nevelem. Ő majd férfit farag belőle, ha lesz rá ideje.
Mert most ne akarjak én valaki lenni. Legyek csak aminek választott, anya.

Még egyszer felemel. Szedjem össze magam.
Hálás asszonyok nem szoktak sírni.

A rendes nők úgy lépnek, hogy nem hagynak lábnyomot.