A temesvári egyetemisták közül négyen vettek részt a Rákóczi Szövetség által szervezett Összmagyar Egyetemista Táborban 2019. augusztus 20–25. között Sátoraljaújhelyen. A rendezvényre a magyarországi hallgatói önkormányzatok, a külhoni egyetemi diákszervezetek és a diaszpóra közösségek egyetemista képviselői utaztak el, körülbelül háromszázan. A Temesvári Magyar Diákszervezet részéről Madaras Ferenc és Sebestyén Ábel voltak jelen.
A romániai résztvevők közös busszal utaztak, amellyel kedd éjszaka érkeztünk meg a helyszínre; a szervezők még így is meleg vacsorával vártak bennünket. Naponta voltak délelőtti előadások, ebéd után pedig a csapatjátékok, okos méta, bográcsosfőző verseny, közös beszélgetések, na meg bulik esténként. Pénteken Sárospatakra látogattunk el: előbb megtekintettük a Rákóczi-várat, majd sétáltunk a történelmi jelentőségű városban.
„A rendezvényre ellátogatott többek között Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung képviseletvezetője, Erdélyi Rudolf, a BGA Zrt. vezérigazgatója és Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő. A tábor során több nagyvállalat, többek között az MVM Zrt., az OTP Bank Nyrt., és a T-Systems Zrt. vezetői/ képviselői tartottak egy bemutatót nekünk, melyet kötetlen beszélgetés követett. A táborban fellépett a Kiss Kata Zenekar, illetve a Bohemian Betyars” – olvasható a Rákóczi Szövetség honlapján.
Az utolsó este megalakult a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) Külhoni Régiója, amely összefogja a külhoni diákszövetségeket, hallgatói önkormányzatokat, továbbá képviseli őket magyarországi közgyűléseken, konferenciákon.
A Külhoni Régió első elnökének Andacs Zsolt Levente OMDSZ-elnököt (Országos Magyar Diákszövetség) választották meg. Ezúton is gratulálunk neki!
Sebestyén Ábel
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


12 Sep 2019
Írta admin
0 Hozzászólás