Már a reggeli órákban benépesült a végvári piactér, és az előző napokétól homlokegyenest eltérő, rendkívül kedvező időjárás is előrevetítette a széleskörű közösségi összefogással, harmadik alkalommal megszervezett Őszköszöntő sikerét. Leglább nyolc üst körül szorgoskodnak az alkalmi szakácsok, a vendéglátók elvégzik az utolsó simításokat a vendégek méltó fogadására, lányok, fiatalasszonyok egymás haját fonják be, készülve a délutáni közös táncra. Miközben Szarvas Lajos változatos muzsikával adja meg a kezdődő rendezvény alaphangulatát.

Közösségi összefogással

Dr. Kiss Zsolt helyi RMDSZ elnök, tanácsos elmondja, hogy az Őszköszöntő megszervezésének célja a falu közösségének ünneplési és magyarsága megélésének lehetőséget biztosítani, egyszerre ápolni a hagyományokat és erősíteni a közösségi összetartozás érzését.”A rendezvény főszervezője a Végvári RMDSZ szervezet – tájékoztat az elnök – a Temes megyei RMDSZ támogatásával és együttműködve a Végvárért Alapítvánnyal, A Riveto Egyesülettel, a Végvári Tűzoltótestülettel, a hagyományápoló néptánccsoportok közösségével és a helyi
Református Egyházzal. Arra törekedtünk, hogy minden együttmunkálkodó szervezet, intézmény, egyesület részt kapjon a szervezésből, ezzel magáénak érezze ezt a nagyszabású közösségi rendezvényt. Az elmúlt két esztendő is megerősítette azt, hogy a helyi közösség tagjai örömmel vesznek részt e közösségi rendezvények eseményein és abban bízunk, hogy idén sem lesz ez másképpen, ugyanis a szabadtéri táncháztól, főzőversenyig, az igazfalvi Angelis ’96 zenekarral megtartott szüreti bálig meg a motoros bemutatóig, Fehér László tárogatóművész fellépéséig, Eszteró István falustársunk könyve bemutatásáig, a Shake-koncertig minden ízlésnek megfelelő programokat kínálunk. Őszköszöntő rendezvényünkön részt vesz az RMDSZ megyei vezetősége, Molnár András elnök, képviselőjelölt társaságában, Röszke testvérvárosunk küldöttsége Borbásné Márki Márta polgármesterrel együtt és számos Végvárról elszármazott honfitársunk is. Meggyőződésem, hogy e rendezvényünkkel is sikerül minél nagyobb számban mozgósítani a helybéli közösséget és bizonyítanunk a végvári magyar közösség egységét és erejét.” – monda dr. Kiss Zsolt helyi tanácsos, RMDSZ elnök.

Negyed évszázada együtt

Végvár és Röszke testvértelepülési kapcsolatáról bizton mondható, hogy kiállta az idő próbáját, hiszen negyed évszázadnál hosszabb ideje osztják meg gondjukat és örömeiket a két közösség lakói. Borbásné Márki Márta polgármester és az őt elkísérők is vállalják, hogy otthonról hazajönnek Végvárra. ”Ebben a kapcsolatban az a csodálatos, hogy tényleg testvérként tekintünk egymásra. Azon felül, hogy évente több alkalommal is egymás ünnepein résztveszünk, ez enneél sokkal többet jelent. A kezdeti időszakban a bánsági hagyományápolási mozgalom végvári elindításakor például a magyar testvértelepülés, Röszke támogatásával sikerült nagy tekintélyű, elismert oktatókat eljuttatni rendszeresen Végvárra és több településre is. Máig öröm számunkra, hogy hozzájárulhattunk e mozgalom kiterebélyesedéséhez és közösségi hasznosulásához. Mindig nagy örömmel jövünk ide, mert testvérekhez, barátokhoz jövünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy itt az országhatáron túl Végváron és másutt is érezzék az anyaországi testvérek támogatását és szeretetét. Az eltelt több mint huszonöt év alatt rengeteg családias, bensőséges baráti kapcsolat alakult ki nem csak az intézmények, hanem a két település családjai között is. Mindezek mellett csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni a szórványban – Végváron és sok más településen – a magyar közösségek megtartásán munkálkodókról, akinek tevékenysége nyomán kerülnek megszervezésre a maihoz hasonló, identitást erősítő rendezvények!” – mondta a polgármester.

Tárogató a templomtoronyban

A templomtoronyból való zenélésnek hagyománya van ugyan Végváron, de az utóbbi években csak a településről elszármazott, Esztergomban élő Fehér László zenetanárnak, klarinét- és tárogatóművésznek muzsikáját hallhatták az egybegyűltek szétterülni Végvár felett. Az Őszköszöntőn ismét különleges, szülőfalujához kötődő dalokkal készült a művész, aki elmondta, hogy a jó kétszáz évvel ezelőtt Végváron megtelepedett egyik család leszármazottja, ezért tősgyökeres végvárinak vallja magát, még akkor is, ha „csonka-Magyarországra vitte életének útja”. „Örömmel fogadtam el a szervezőknek a szülőfalumban való fellépésre vonatkozó meghívását, és örömmel szólaltatom meg ezt az ősi magyar hangszert. Azt tervezem, hogy népdalkincsünk néhány gyöngyszemét osztom meg a hallgatósággal, felhangzanak majd a szívünket melengető műdalok hangjai is és remélem, hogy néhány egyházi dal előadására is futja az időből. El kell mondanom, hogy nagyon szeretem a tárogatót, a hozzá kötődő történeteket, a kuruc kor dallamait, ugyanis II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem idejében a tárogató fegyvernek számított, feljegyezték, hogy a labancok jobban féltek a tárogató hangjától mint a kardtól! A tárgató hangja, képletesen szólva, átölelte és irányította a hadakat és mai is összetart, összefog bennünket. Nagyjából huszonöt éve foglalkozom komolyan a tárogatóval, időközben létrehoztuk Vaján a Nagyságos Fejedelem főkapitánya Vay Ádám egykori kastélyában az Országos Tárogató Szövetséget, amelynek – közel száz tárogatós a Kárpát-medence minden tájáról – tagjai évente Szerencsen, Rákóczi Zsigmond kastélyában találkoznak. Azt is el kell mondjam, hogy az esztergomi vár tornyából minden délután, helyi idő szerint 16,30 órakor felcsendül a tárogató hangja, az országcsonkítást okozó trianoni békediktátumra emlékeztetve.”- ismertette a művész, aki romániai tanulmányait elvégezve telepedett át Esztergomba immár néhány évtizede.

Rendhagyó könyvbemutató az Őszköszöntőn

Az Őszköszöntő rendezvénysorozat egyik nagy érdeklődéssel várt eseménye volt a Temesváron élő, de a szülőfaluhoz végig erősen kötődő költő, Eszteró István új kötetének – A lírikus epizódja, Kriterion Könyvkiadó 2023 – bemutatója, amelyre a végvári református templomban került sor. Az alábbiakban közöljük a szerző személyes hangvételű, az eseményhez és a helyszínhez kapcsolódó írását. “ Könyvbemutatóimról többnyire verseim értékelő drága társak szoktak írni. A mostanival, amelyredr. Kiss Zsolt meghívására a végvári költői elnevezésű Őszköszöntő magyar falunapokon kerülhetett sor, úgy érzem, kivételt kell tennem. Leginkább azért, mert először mutathattam be egy könyvem őseim, földijeim s az én TEMPLOMOMBAN. Külön megtiszteltetés számomra, hogy az istentiszteletet követő eseményen beszédpartnereim Nt. Bodis Ferenc esperes úr valamint a Bartók Béla Líceumban két unokámat is tanító tanárnő, Bodis Dóra lehettek.
Abban a végvári reformárus templomban, ahol 1941-ben megkereszteltek, ahol 1955-ben konfirmáltam, most nyolcvanhárom évesen MÉG EGYSZER bizonyságot tettem a megmaradt hívők előtt Istenbe, emberbe, emberségbe vetett hitemről. Azok előtt, akikkel közös gyermekkorunk volt, akik magyartanárként is megismerhettek és azok előtt is, akik csak gondolatban, emlékként lehettek jelen.
A Tiszteletes úr foglalta össze költői pályafutásomat, Bódis Dóra tanárnő felolvasásában elhangzott Nagy Koppány Zsolt író, költő, szerkesztő napra pontosan egy évvel e bemutató előtt, a Magyar Nemzetben könyvemről megjelent értékelő recenziója. Ahogy lenni szokott, kötetre, élményforrásra, alkotói technikákra, ars poeticára vonatkozó kiváló, értő kérdésekre igyekeztem érdemi válaszokat adni. Elsősorban a végvári gyermekkort, szülőföldi élményeket idéző, megörökítő versek hangzottak el Bódis Dóra Tiszteletes asszony kiváló előadásában és saját felolvasásaimban.
Nem hagyhatom ki a végvári toronyról írt versem, ezt is felolvastam, bár még kötetben nem jelent meg, csak az idei Várad augusztus-szeptemberi számában. Ő harangozott félnyolckor, harangoz a mai napig, kísért reggelente iskolába, ült mellém az iskolapadba, ahogy alább következik:

Zsoltárkönyv

Kertbe kilépve háztetők, lombok fölött templomtorony jelzi pontos időd, félnyolc, készülj, társad volt testestülharangostul, ő, aki iskolatáskával előtted lohol, be is ül négy világtájra nyíló számlapokkal a padba, lába még harangoz, nagymutatóját nyújtja, jelentkezik múlt idő jeléből, nézi túloldalt a tejcsarnok sürgő-forgó népét, falu mértanilag szabályos életrajzát a jövő összekuszálódó láthatáráig, elszámol plusz, mínusz végtelenig, odarohan mezítláb delet harangozni, fűszálak selymes neuronjai továbbítják, szeretsz, szeretve vagy földközpontig, el- és előhívatva forró méhéből fujtató létre, magmájából ki- és becsapódva óvsz családfát, művelsz szómezőt, hódítsz, hódolsz, fáradsz , visszeres hegylábbal sántikálsz már el kenyérboltig, homlokról görögnek malomkőnyi gondok verejtékcseppjei teljes kiőrlésű mindennapi békességért, felhőfohászt lehelsz hajlíthatatlan Himalája fölé, hajoljon le, míg utódok szívós serpa-tüdővel szippantják magukba korklíma rizikósra ritkuló levegőjét. Ha látsz éjbe dűlt híd pillér nélküli pillanatán járó alvajárót, ne zavard, fenntartja őt az is, ami csak visszfény, hazai fű harangozó csendjéből serken fellocsolt, tisztára söpört utcára hálaadó lélek, vonulnak fekete fejkendős, lajbis hangjegyek összekulcsolt kézzel szántóföld violinkulcsra nyíló zsoltárkönyvében.
/Várad, 2024. augusztus-szeptember/ És végül: köszönöm Végvár, végváram, köszönöm!”

Mindent a szájnak!

A rendezvény egyik elmaradhatatlan résztvevője Kele Sándor és a Végvári Vidám Csapat. Éppen három bográcsban készítenek háromféle finomságot: töltött káposztát, azaz szármát, nyúlpörköltet és birkapaprikást. A Vidám csapat mellet az RMDSZ csapata szorgoskodik, Rosu Róbert és Szarvas Albert lucskoskáposztát készítenek – most első alkalommal – azzal a reménységgel, hogy sikerül a megfelelő ízvilágot elérni… Szabó Szabolcs is ügyeskedik egy jókora kondér körül: töltött káposztájának ínycsiklandó illata belengi a piacteret. A fiatal szakács elmondja, hogy „öt híjján, négyszáz kisebb-nagyobb, végvári módra ízesített töltelék” került a kondérba. Fonát Zoltán bográcsában sertéspaprikás készül. „Úgy, ahogy kell: lestyán, zöldségfélék, a végére majd a krumpli is belekerül…” Zoltán bácsi igazi erőssége viszont a többféle friss felvágott: tálcáján kétféle szalámit, kolbászt, májas-véres hurkát és még más finomságokat kínál. Palicsák Zoltán főztjének már a színe is igen ínycsiklandó: házi füstöltcsülökből készült alaplébe főzi a nyers csülköt, majd hozzáadja a savanyúkáposztát, „megbolondítja” némi zellergyökérrel, murokkal-petrezselyemmel és a végére őrölt paprikával és kész is a finomság.

Már a legelején feltűnt, hogy az egyik a megszokottól nagyobb üstben kukoricát főznek. Kissé furcsa volt így, október derekán, szépen kifejlett szemű, aránylag nagyméretű kukorica/törökbúza/tengericsöveket rotyogni látni, rögtön a nyár édes ízei tolultak elő. A – főleg falusi – nyárhoz hozzátartozó ínyencség „elkövetője” Ciobanu Marius végvári gazdálkodó, aki szívesen megosztja a késő őszi zöldkukorica „titkát”. „Egészen egyszerűen, nyár elején, miután felszedtük és újkrumpliként eladtuk a tavasszal elültetett krumplit, ismét előkészítettük a közel húsz árnyi területet és valamikor júniusvégén, július legelején bevetettük csemege kukoricával. Miután kikelt, kihelyeztük a csepegtetős öntözőrendszert elvégeztük az esedékes kezeléseket gombás vagy más betegségek ellen, és szárazság ide vagy oda, egész nyáron szépen csöpögött a víz a növények gyökerére. A kukorica mellett szintén egy nagyjából 20 áras területen zöldségféléket – paprikaféléket, paradicsomot, padlizsánt, karfiolt, babot, uborkát, káposztát és mást – termesztünk. A csemege kukorica termesztésre a kényszer vitt rá, ugyanis néhány éve a hagyományos módon, szabadföldben való paradicsomtermesztés a sokféle betegség miatt nem vált be, én meg nem akartam a termést megmérgezni a mindenféle vegyszerrel, lemondtam róla. Ezért vezettem be a kukorica termesztését. Kiderült, hogy ebből is lehet némi hasznot kihozni, ugyanis mindig eladható, akár egy kilogramm szemeskukorica árának többért is a főzni való kukorica. Idén, ha nem lesz decemberig dér, akkor van esély arra, hogy még „leszüreteljünk” némi termést, ugyanis a nagyját már elvitték a kereskedők. Jővőre, ha minden jól megy, ismét lesz zöldkukoricánk.”

Makkai Zoltán