A nemrégiben a legnagyobb video-megosztó portál egyik kedvence zenekaromnak, a Beatricének egy régi felvételét dobta fel. Címe: ”Paks, az atomváros”. Nem tévedés. Gidófalvy Attila kiváló szintetizátorszólójára épülő, dinamikus instrumentális szerzeményt a nagyközönség a Karthago együttes első lemezéről ismerheti, de az ikonikus bajuszt viselő legendás billentyűs még „ricsés” korszakában komponálta.
Paksot a rocktörténetbe mégse ez a nóta írta be igazából, hanem Gárdai György, alias Kaktusz, aki 1993-ban indította útjára a Nemzetközi Gasztroblues Fesztivált, ahol a magyar rockélet klasszikusai – Deák Bill Gyula, Takács Tamás, Török Ádám, Tunyogi Péter és zenekaraik, a HBB, P. Box, s még hosszan sorolhatnám – mellett világsztárok is felléptek Jon Lordtól Glenn Hughes-on át Rick Wakemenig. A főszervező az elszakított nemzetrészekről sem feledkezett meg, fellépett itt a Joint Venture, a Pál Balázs Jenő Band s a Ghymes Felvidékről, a Crazy Plumbers, a Vezuvius s a Transylmania Erdélyből, a Quo Vadis a Bánságból, az Ethnokor s a City Call Jam Band a Délvidékről, Czébely Csaba Kárpátaljáról.
A gasztro-vonalat a hagyománnyá nemesedett főzőverseny képviselte, meg persze a kiváló borászok, akik közül idén kóstolót tartott ifj. Tiffán Zsolt, Takler András, Légli Ottó és Eszterbauer János. E sorok íróját a Kárpát-medence nagy részét lefedő zsűri munkájának irányítására kérték fel. Ha egyetlen ételt emelhetnék csak ki a 25-26 versenyfogás közül, akkor az a harcsapacalból készült pörkölt lenne.
Ha már ott jártam ismét e húszezres, kies, Duna-parti városban, felkerestem néhány vendéglátóegységet is, hadd vegyem számba a legfontosabbakat. Merthogy Paks jó célpont lehet a gasztroblues fesztiváltól függetlenül is azoknak, akik útjaikat a bor és/vagy gasztronómia mentén tervezik meg. Közel van a világörökség részét képező hajósi pincefalu, itt szervezik meg az országos sillerfesztivált és borversenyt jellemzően június első felében, nincs messze Szekszárd, s helyben is akad nem egy izgalmas célpont.
A város országos hírű vendéglátó egysége az 1968-ban épült Paksi halászcsárda, ahol a hagyományos fogások mellett – ponty-, harcsa- és vegyeshalászlé, roston sült és rántott édes vízi halak – olyan különlegességeket is megkóstolhatunk, mint a kecsegepörkölt, a harcsatepertő, vagy a temesváriak által vélhetően a Kiskőrössy és a „Jobb, mint otthon” nevű szegedi halászcsárdákból ismert rántott haltej. De nemcsak halféléket kínálnak, ehetünk náluk hortobágyi palacsintát, pacalpörköltet, vagy cigánypecsenyét is. A kétezer-tízes évek elején jártunk náluk, jól sikerült halászlevet, ízletes rántott haltejet, továbbá kötelességszerűnek mondható fogast ettünk.
A halászcsárdától nem messze működik a 6-os számú főút mentén a Kishalász vendéglő, amit idén látogattunk meg. Felért az élmény egy időutazással, itt aligha változott bármi az elmúlt fél évszázadban. Önkiszolgáló rendszerben működnek, büfé stílusban, a sült halak a pulton várják a sorsukat lámpa alatt. Tartanak készételeket is, ezeket rendeléskor rögtön kézhez kapja a vendég. A kopottas beltér retró hangulatú, nyáron bereked a hőség, a teraszról szép kilátás nyílik a Dunára, s legalább mozog a levegő.
Az általunk rendelt ételek mellett kínálnak babgulyást, töltött káposztát, sült keszeget, busát, amúrt, harcsát, csukát és kecsegét. Az árak rendkívül kedvezőek, egyes halak esetében közelítik az alapanyagárat. A halászlé élvezetes volt, leve koncentrált, egy árnyalattal sósabb az optimálisnál, de nem zavaró, a hal kissé túlfőtt, viszont az alapanyag frissessége felülírta az aprócska hibákat. Haltej is akadt benne, nem kevés, mindezt 2500 forintért kifejezetten jó vételnek mondanám.
Sajnos nem mondható el ugyanez a pacalpörköltről, melynek szaftja nem pörköltjellegű, hanem pürés, a pacal állaga nem rossz, összességében a fogás nem élvezhetetlen, de jónak sem mondanám. A mellé adott kenyérnél rosszabbat elképzelni is nehéz, a legolcsóbb nagyipari minőség, de még csak nem is friss, teljességgel élvezhetetlen, tunkolás esetében is, életemben először kenyér nélkül ettem meg az egész adag pacalt. A sült ponty ízletes, kár, hogy kihűlt.
A kiszolgálás nem kedves, nem szívélyes, mi több, a pultos ráteszi a megsült pontyot a mérlegre anélkül, hogy legalább egy papíralátétet helyezne oda előbb. Hasonlót csak a Ceausescu idők alatt tapasztaltam, akkor is csak a legrosszabb helyeken. Van, aki szereti az ehhez hasonló egységeket, jómagam vegyes élményként raktároztam el az itt töltött fél órát.
Egész más világ a Street Kitchen Guideban említett bisztró, amit a Pakson töltött három nap alatt többen is a figyelmembe ajánlottak. A Sár-kert nevű új hullámos egység kifejezetten jó emléket hagyott bennünk, kicsit sajnáltuk, hogy előtte betértünk máshova is, így nem futotta evőkapacitásunkból csak egy vegyes előételre (remek humusz, céklakrém és padlizsánkrém, sajnos ipari pitával kísérve, frissen sült pizzakenyér egy nagyságrendet dobna a fogáson) valamint egy deszszertre.
A negyedik említésre méltó egység a Stella (http://stellacukraszda.hu/), mely szintén bekerült a Street Kitchen Guide-ba, mint az ország egyik legjobb cukrászdája. E kalauz szerkesztői mindössze e két helyet válogatták be Paksról. Négy éve jártam náluk, véletlenül akadtam rá erre a kimagasló, Sitkei Balázs jegyezte alkotóműhelyre. A cukrászdát nagymamája nyitotta 1992-ben, Balázs 2015-ben vette át a stafétabotot. Idén is betértünk, ezúttal fagyizni, e műfajban sem okoztak csalódást.
Végül megemlíteném az igényes, elegáns, hangulatos Virág kávézót, ahol jó kávé és színvonalas sütik várnak, az Erzsébet hotel kávézóját, melyre ugyanez áll szóról szóra s a Malberri BBQ nevű egységet, ahol Buffalo csirkeszárnyakkal kísértük söreinket. A Carlsberg portfólióból összeválogatott sörök mellett csapon tartják a talán legjobb magyar sörfőzde, a szekszárdi Brew Your Mind remekbe szabott barackos sour főzetét.
Egy szó, mint száz, Pakson akkor sem fenyeget a szomjazás vagy éhezés, ha nincs épp országos hírű rendezvény a városban. De ha tehetjük, akkor időzítsük utazásunkat a gasztroblues fesztivál idejére.

Borbély Zsolt Attila