Ismét bebizonyosodott, hogy a Mária­földén ötödik alkalommal megtartott Finomságok a bográcsból gasztronómiai verseny a térség közösségeit összekötő igazi kapocs, amely felülírva a jelenlegi országhatárokat, közelebb hozza egymás­hoz a közösségeket Nagyszentmiklóson, Pusztakeresztúron keresztül Makótól Vég­várig, és Zsombolyán keresztül a délvidéki Tornyosig és Hódegyházáig, illetve a magyarországi Zsombóig.

A főszervező Kaszta Árpád és vendégei
A Máriaföldén még meglévő, ven­dég­szerető magyar közösségnek és Kaszta Árpád tanácsos, főszervezőnek köszön­he­tően a helybéliek, akik eddig soha nem látott számban vettek részt a rendez­vé­nyen, és a vendégek is, az örömteli talál­kozások és a kitűnő hangulatú verseny emlékével térhettek haza. “Idén huszonegy főzőcsa­pat jelentkezett a felhívásunkra – ismer­teti a verseny főszervezője – egyetlen feltételnek kellett megfeleljenek: kizáró­lag bográcsban főzött étel­féleségekkel vehetnek részt a csapatok. Ennek tudatában a csapatok igyekeznek a régiójukban hagyományos és ízvilágukban is a helyi ízeknek megfelelően el­ké­szí­tett finomságokat elhozni a versenyre. Nagy örö­münk­re, eddig soha nem látott nagy számban jöttek el az érdeklődők a rendezvényünkre és bizonyos, hogy lesz mun­kája a ft. Andó Attila plébános, Szabó Ilona szakácsnő, Keresztes János és Telesmán László által alkotott zsűrinek. A Finomságok a bográcsból gasztroversenyt támogatta a máriaföldi Polgármesteri Hivatal, a helyi és a megyei RMDSZ illetve a Római Katolikus Egyház. A to­vábbiakban arra törekedünk Máriaföl­dén, hogy a hagyo­má­nyossá vált ren­dezvényeinket – temp­lombúcsú, disznótor – tovább folytassuk. – mondta Kaszta Árpád”
A délvidéki Tornyosban működő Ady Endre Művelődési Egyesületet képvisel­ve népes csapattal érkezett Máriaföldére Tóth Ugyonka Frigyes egyesületi elnök, aki a főzőversenyen való részvétel mellett, legalább annyira fontosnak tartja a szülőfaluja értékeinek népszerűsítését. Ennek érdekében az egyesület és a Magdalak Tájház közös kiállítását is elhozták Máriaföldére. Az asztalon csuhéból vagy fonálból készült babákon csodálhatják meg az érdeklődők a délvidéki visele­te­ket, a gazdagon megterített asztalon sós és édes sütemények, kalácsok sorakoznak, közöttük a méltán híres tornyosi pap­sapka, amit mifelénk közönségesen lekváros buktaként ismernek. A helyi italféleségek közül ezúttal körtepálinkát és a „mindenféle gyógyszernél jobb” bod­zapálinkát kínálják, amelyről az elnök elmondja, hogy rendkívüli szakértelem kell a bodza „levének” előállításához. A gaszt­ro­versenyen első alkalommal résztvevő tornyosiak két bográcsban főztek: az egyikben tamburás körömpörkölt „muzsi­kált” és árasztotta szét az ínycsiklandó illatokat, a másikban pedig a mesterpacal művésznévre „hallgató” finomság rotyogott egy tornyosi autószerelő mester irá­nyítása mellett… Arról biztosítottak az alkalmi szakácsok, hogy vazelin nem ke­rült a bográcsba, viszont a főztjüket kóstolva magunk is meggyőződhettünk arról, hogy igazi mesteri szinten készült a finomság. Kérdésünkre válaszolva, Tóth Ugyonka Frigyes elmondta, hogy a há­bo­rúk, anyagi nehézségek, kivándorlás és más bajok ellenére az 1980-ban alakult művelődési egyesület továbbra is műkö­dik, tág teret biztosítva a magyar hagyo­mányok ápolásának. Tamburazenekart, asszonykórust működtetnek, évente több nagyszabású rendezvényt szerveznek a népi hagyományok átadására, illetve nemzetközi népzenei találkozó keretében népszerűsítik népzenei örökségünket. Né­hány métert haladva a máriaföldi kultu­rális központ udvarán Tornyosról Zsom­bolyára „kerültünk”. Zsombolyáról az Ordódi Róbert által irányított, mintegy tizenöt tagot számláló Másnapos csapat névre hallgató főzőcsapat székelykáposz­tával reméli elhódítani a verseny egyik serlegét. Elmondja, hogy káposztán kívül, a tizenhat literes bog­rácsba sertéshús és többféle füstölt finomság meg más fű­szerek mellett természetesen jó adag borsikafű (más néven csombor, borsfű, csomborbors, kerti izsópfű) került. Eddig még mindig teljesen elfogyott – teszi hozzá az alkalmi szakács. Igazi nem­zetközi pörkölttel vesz részt a versenyen a Végvári Sándorok csa­pata. Ungor Sándor és Kele Sándor igyekezetének köszönhetően végvári mód­­ra készül el a Németországban termett hagymát, rösz­kei paprika­félesé­ge­ket, hazai sertéshúst és fűszereket tar­­talmazó pörkölt. Mellettük a Végvári Vándorok, vagyis a szülőfaluból elszármazottak, Pataki Győző, Gurmai Mihály és társai bográcsában vadhúsból, marha­húsból és sertéscsülökből összekompo­nált finomság főtt. Mintegy kiegé­szítésként a Sipeti Élenjárók bográcsából is finom illatok áradoztak.

Miközben a nagyszentmiklósi Révai Miklós egyesület táncoslábú tagjai éppen a Szabó Ferenc által vezetett Szinkron zenekar muzsikájára ropják a csárdást, az egyesület elnöke Mészáros Anett, Telbis Péter „főszakács” főztjét dicséri. Elmon­dá­sa szerint a mértéktartó, egyszerű pap­rikás mindenkinek elnyerte tetszését, mert bizonyos, hogy a legtöbb konyha­tündér sokszor főzött hasonlót.
Birta Júlia Mihaela és csapata a Makói Román Kisebbségi Önkormányzat és a Makói Románok Egyesülete képviseletében vesz részt a máriaföldi versenyen. Elmondása szerint kitűnően érzik magu­kat Máriaföldén, és betyáros pörköltet készítettek kizárólag saját összetevőkből, azzal a különbséggel, hogy a vaddisznóhús helyett házisertés húsát használták fel alapanyagnak.
Csanádról Torontáli módra készített pörkölttel állt elő Fodor Ferenc és csapa­ta, néhány máriaföldi csapat is szorgos­ko­dott az üstök körül, és többféle sertés­pörkölttel vendégelték meg azokat, akik a helyi ízeket kedvelték. A térség gasztroversenyeinek sokszorosan díjazott csapa­ta a pusztakeresztúri alkalmi szakácsok csapata. Máriaföldén házinyúlból készült paprikással vettek részt. Azért a nyúl, mert elmondásuk szerint „a gazdasági vál­ság ellenszere a háztáji nyúltenyész­tés”. Valami igazság lehet a dologban, hiszen alig egy emberöltővel ezelőtt, a rendszerváltást megelőző tragikus idők­ben szinte minden gazdaságban tenyész­tették a tapsifüleseket…
Bizonyos, hogy Olvasóink közül na­gyon kevesen hallottak, még kevesebben kóstolták meg a pójékaleves nevű finomságot. Amelyet bügyürűvel illik felszolgálni. Legalábbis Gyergyócsomafalván és környékén. Máriaföldén, a Kisteremián több mint három évtizede megtelepedett Ambrus Etelka és Ambrus Ferenc ké­szí­tette el a székelyföldi étket. A bográcsba zöldségfélék, („főleg murok s petrezselyem”), sertéshús (módjával!), só, bors, meg – soha ki nem találják! – aszalt szilva került. „És a tetejére, a végén bügyürű kell, s azzal erősen finom” – biztatott a kóstolásra Etelka néni. Rákérdezve a furcsa nevű valamire, kiderült, hogy gyűszűvel kiszaggatott, a levesgolyóhoz hasonlatos, külön kisütött tésztából készül a bügyürű. Külön öröme az Ambrus csa­ládnak, hogy Ferenc édesanyja és a két unoka, Melissza és Fábián, is részt vettek a pojékaleves elkészítésében.Hogyan ke­rültek Kisteremiára? – kérdeztem a házas­párt. Történetük sokszáz, vagy ezer szé­kelyföldi családéval azonos: az otthoni nehéz megélhetés miatt, telepedtek meg a Bánságban, ahol a kemény munkának megvolt a látszata.
A helybéli Szabó Zoltán Szilágyságból, felesége, Ilonka pedig Szatmár me­gyé­ből került Mária­földére, ahol befo­gadó közegre találtak. „Hajdan nagyon jó élet volt Máriaföldén – emlékezik vissza Zoltán bácsi –, de még most sem rossz, mert aki dolgozik, az ha­lad előre. A rendszerváltás előtt az akkori, mára teljesen megszűnt szőlészetben, feleségem pedig szakácsnőként a helyi kantinban dolgozott. Később egyes egyedül ötven hektár föl­det dolgoztam meg, kombájnon kívül minden gépem megvolt. A gabona egy részét feletettem, bikaborjakat neveltem meg évekig tizenegy gyönyörű lovat is tar­­tottam, vadonatúj hintót csináltattam, szép tanyám is volt… De ahogy romlott a gazdasági helyzet, a gabona ára mindig kevesebb lett, meg hát az erőm is fogyo­ga­tott, lassanként fel­hagy­tam a gaz­dál­ko­dással. De a lóte­nyésztésről nem mond­tam le, ma is tartok egy lovat!” – jelentet­te ki a hetvenharmadik évében járó Zoltán bácsi.
Szemerédi Ernő a hódegyházi Szent István Hagyományőrző Egyesület és a Vajdasági Magyar Szövetség helyi elnöke. Családjával és a Lila Akác Magyar Művelődési egyesület népes csapatával vesz részt a főzőversenyen. Utóbbiak népművészeti kiállításnak is beillő össze­állítást hoztak Máriaföldére. A sátor ol­dalára számos, a helyi mintákkal díszített falvédőt, terítőt, fésűtartót helyeztek el, egyesek közülük száz évnél régebbiek és a hódegyházi Szabó Erzsébet és Lőrinc Rozália szerint talán ma már nem is ismerik nem csak a településen, de a kör­nyé­ken sem a slingelés (az Arcanum adatbázisban elérhető néprajzi lexikon sze­rint: a szélén csipkésre kivágott vá­szonneműek (ing, pendely, terítő, ágy­ne­mű) díszes huroköltéses szegése – szerk. megj.) technikáját. Mindketten örömmel emlékeznek a sok-sok évvel ezelőtt, kü­lönféle technikákkal elkészített falvé­dők­re, terítőkre, díszekre és azokra a főként téli estékre, amikor sokan összegyűltek és kézimunkáztak, közben a világ dolgait is „elrendezték…”. A Lila Akác egyesület elnöke, Piri Róbert ezúttal szakácsként mutatkozott be a főzőversenyen: káposztát főzött gazdagon. Magyarul: kevés káposzta mellé hasonlóan kevés rizs, füstölt csont, kockára vágott sertéscomb, kolbász és a hozzávaló fűszerek kerültek a bográcsba.
Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség pol­gármestere évek óta visszatérő vendég Máriaföldén. „Odahaza missziónak te­kintjük segíteni a fogyatkozó, de kitartó és együttmunkálkodó máriaföldi magyar közösséget – mondta a polgármester. – Örömmel jövünk ide és örömmel fogadjuk a Máriaföldéről érkezőket Zsombón. Úgy gondolom, hogy Máriafölde vonatkozásá­ban nekünk egyfajta katalizátor-szerep juthat. Az, hogy elősegítsük a közösség erősödését szolgáló folyamatokat. Nyitottak vagyunk az együttműködésre, társak lehetünk ismét a túl korán elhunyt Marossy Zoltán barátom által kezdemé­nyezett és a szörványközösségekben elő, magyarul nehezen beszélő gyermekek zsombói táboroztatásában, vagy más el­képzelések megvalósításában. A mostani gasztroversenyen séfünk, Sánta Imre bá­csi klasszikus marhapörköltet készített zsombói módra, amely mindenkinek nagyon ízlett.”
Bizonyos, hogy a főzőverseny legifjabb csapata a Lepus Enikő és Bartók Béla által irányított nagyszentmiklósi Kékibolya néptánccsoport csapata volt. Nemcsak a legifjabb, hanem a leg­seré­nyebb is volt, ugyanis a gyermekek ma­guk főzték meg a bográcsban az alföldi lebbencslevest. A néptánccsoport további fellépéseiről érdeklődve, a csoportve­ze­tők elmondták, hogy a nyár folyamán több fellépésre – közöttük a XXVI. Bánsági Magyar Napokon – is sor kerül, de a helyi Bolgár Művelődési Napon és a vá­rosnapokra is készülnek. A somogyi, rá­ba­közi, sárközi, szatmári, délalföldi ko­reo­gráfiákat követően, továbbra is Adorjányi Szabó Nóra oktató irányítása mellett idén egy kalocsai tánc­rendet kezd­tek el tanulni – egészíti ki Lepus Enikő – és jó esély mu­tatkozik arra, hogy ezzel a koreográfiával lépjenek színpadra a nyár végi rendezvényeken.
Verseny volt, a zsűri különféle díjak­kal jutalmazta a főzőcsapatokat, viszont ezúttal eltekintünk a díjazottak nevének közlésétől, mert meggyőződésünk szerint minden résztvevő nyertese volt a nagysi­kerű rendezvénynek.
Makkai Zoltán