Egyéves kimaradást követően, hagyományt betartva ismét Lugoson szervezték meg a Temes Megyei Presbiteri Szövetség tavaszi konferenciáját. A rendezvényen a Temesvári Református Egyházmegye legtöbb egyházközségének képviselete részt vett. Nt. Gáll Zoltán házigazda lelkipásztor rövid áhítat keretében tolmácsolta az Ige üzeneteit, hangsúlyozva a keresztényi értékek megtartó jellegét. A Házasság hetében járva a témához kapcsolódó Együtt az úton. Holtomiglan, holtodiglan címmel tartott érdekes, számos kérdést felvető és a szaktudományra, illetve a hitre alapozott válaszokat is tartalmazó előadást Makkai Barbara Tünde pszichoterapeuta. Nt. Bódis Ferenc esperes az elmúlt számos gonddal-bajjal járó időszakot értékelő beszédében hangsúlyozta, hogy a járvány időszakában sem szűnt meg a Presbiteri Szövetség működése, egyházkerületi szinten került sor konferenciákra, képzésekre és más rendezvényekre, illetve az egyházmegye gyülekezeteiben a pillanatnyi járványhelyzet miatt bevezetett intézkedések, korlátozások mellett is folyamatos volt az egyházi tevékenység. Az esperes kitért a népszámlálás bennünket érintő fontosságára, a magyarországi választások vonatkozásában mindenkit a részvételre buzdított, majd felkérte a résztvevőket a 13 éves, súlyos betegségben szenvedő Bujdosó Beatrice operációs költségeinek támogatására, illetve az életveszélyben levő kislány ügyének felkarolására saját gyülekezeteikben is. A konferencia résztvevőinek jóvoltából begyűlt perselyezési összeget, azaz 1495 lejt, máris átadtak a család képviselőjének Beatrice életmentő műtétének támogatására. Az elöljáró ismertette az állandó gondnoki tanács döntését, melynek értelmében az egyházközségek vezetősége negyedévente megszervezett találkozók keretében vizsgálják meg a felmerülő gondokat és megoldási lehetőségeket, illetve tárgyalják meg a jövőbe mutató és az egyházi életet tartalmasabbá tevő elképzeléseket, terveket. A tanácskozást lezáró közös ima ezúttal az ukrajnai háborús helyzet miatt szenvedőkért szólt, azokért, akiket szeretteik, javaik, szülőföldjük elhagyására kényszerített a háborús fergeteg.
Makkai Zoltán
*
Az alábbiakban közöljük az életmentő műtét előtt álló Bujdosó Beatrice segítségére nyitott bankszámlaszámot:
BUJDOSO GYONGYI TIMEA
RO90BRDE360SV70466503600,
A szülők elérhetősége (mobil): 0764-442.058