A magyar borkészítés rendszerváltás utáni reneszánszának lendülete a kétezres évek első évtizedében még nem hagyott alább, sőt, ekkor indultak kiváló szakmai kezdeményezések, melyek egy része kitart valamilyen formában máig, mint az Etyeken és Kürtön megrendezett borfesztivál, mások, mint a Borbarát szerkesztősége által szervezett 7×7-es sétálókóstoló, vagy a Borfalu már nem működnek.
Az Etyeki pincefesztivál egyedülálló volt hosszú ideig a maga nemében. Lényege, hogy az ország borászati élvonalának jelentős része egy hétvégére itt összpontosult, e jeles bortelepülés pincészetei fogadták be más borvidékek legjobbjait. Az attrakcióra tízezrek voltak kíváncsiak. Az esemény utódja az évente kétszer megrendezett Etyeki piknik (https://www.facebook.com/ etyekipiknik), mely kisebb volumenű, családiasabb, lényegében egy borutcára szorítkozik, de hasonló hangulatú.
Az etyeki mintájára szervezték meg a ma is elsöprő magyar többséggel rendelkező, ezidőtájt közel 2000 lelket számláló Kürtön a maguk borfesztiválját, ahová sikerült is eljutni az első rendezvények egyikén. Mára ez a fesztivál is egy nyitott pincés akció lett, amikor a fókusz a kürti pincéken van.
A szervezőknek arra is volt gondjuk, hogy ingyen buszok vigyék az érdeklődőket Komáromból (felvidéki barátaim érzékenyek arra, hogy a trianoni békediktátum értelmében szlovák fennhatóság alá került magyar történelmi város neve Komárom, nem Rév-Komárom, nem Észak-Komárom, s a Dunától délre eső anyaországi település különböztesse meg magát tőlük, ha az ott lakók úgy akarják), Érsekújvárról és Párkányból. Nem kevesebb, mint 27 borászat nyitott ki az esemény tiszteletére.
Sokféleképpen fel lehet építeni egy ilyen pincetúrát, a két legfontosabb modell két elv mentén vázolható fel. Az egyik logika azt mondja, hogy ki tudja, mikor jövünk ide újra, lássunk minél többet, térjünk be minél több pincészethez, kóstoljunk mindenütt csak egy-két bort.
A másik logika inkább elmélyültségen alapul, s azt célozza meg, hogy néhány kiszemelt pincét alaposabban megismerjen az ember. Mi az utóbbit választottuk. Benéztünk ugyan néhány pincészethez találomra, kóstoltunk hibás, elfogadható és egész jó borokat, de az élmény gerince és a kürti kiruccanás igazi értelme számomra három natúrborászat nedűinek teljes spektrumot felölelő megismerése volt, mindegyiknél elidőztünk és elbeszélgettünk a házigazdákkal.
A natúrborok, melyek nemcsak adalékmentesek és bio-gazdálkodást feltételeznek, de kénmentesen vagy minimális kénnel készülnek, nagyon megosztóak. Ennek fő oka, hogy nem kevesen, kihasználva a hype-ot, ami e borok körül kialakult az utóbbi időben, natúr címszó alatt hibás, nem ritkán teljességgel élvezhetetlen borokat is forgalomba hoznak. Ellenkező esetben ugyanis tönkremennének. A közönség egy része meg azzal marad, hogy a natúr borok élvezhetetlenek.
Nagy hiba lenne emiatt az egész, egyébként messzemenően nemes indíttatású irányzatot elutasítani, mivel kiváló natúrborokat is kóstolhatunk sokfelé, melyek nem ahhoz képest élvezhetőek, hogy kénmentesek, hanem abszolút értékben kiemelkedőek, bármikor versenybe küldhetők a konvencionális borokkal. Kedvenc példám az abasári Major Levente Szent Anna dűlős, 2015-ös Olaszrizlingje, amit Szegeden kóstoltam a járvány előtti évben „A magyar borászat fenegyerekei” elnevezésű kóstolón, s mely a legjobb olaszrizlingek egyike volt, amit valaha alkalmam volt megízlelni. De hadd említsem azt is, amit a Bűvös Szakács blog szerzői kiemeltek a Temesváron több ízben vendégszerepelt Maurer Oszkárról írott cikkükben, hogy a jeles délvidéki borász 1880-ban telepített szőlőkről szüretelt Kadarkáját az amerikai Forbes magazin a világ tíz legjobbja közé választotta a 2018as karácsonyi számában.
Elsőként a Kasnyik család és Kovács János által közösen működtetett Organic pincénél álltunk meg, el is időztünk csodás kényelemben több, mint egy órát, elbeszélgetve a tulajdonos-házigazdával és családjával, gyönyörködve a pincészettel szemben fekvő dűlő szépségében, frissen sült sertéstepertőt és pogácsát falatozva s persze kortyolgatva a jobbnál jobb borokat, Zöldveltelinit, Olaszrizlingeket, Pinot Noirt és Kékfrankost.
Betértünk Melecsky Tibor pincéjébe is. Tibit Sütő Zsolt oldalán ismertem meg közel két évtizede, ketten vitték a Strekov 1075 nevű, időközben nemzetközi hírnévre szert tett pincét. Ő később különvált, s 2021-ben bekövetkezett, tragikusan korai haláláig a maga pincéjét működtette. A kürti fesztiválon húga és sógora mutatta be a kiváló borait, Zöldveltelinit, Szent Lőrincit, Pinot Noirt, Kékfrankost és Cabernet Sauvignont, valamennyit az utolsó évjáratból, 2021-ből. Egyikben sem leltünk hibát, erényt annál inkább. Mint megtudtuk, ültetvényeinek egy részét az EMMA pince tulajdonosa, Hrotkó Róbert vásárolta meg, így értelemszerűen kíváncsiak voltunk az ő boraira is, ezek sem okoztak csalódást.
A fesztivál az éjszakába nyúlt, az utolsó busz 23 órakor indult a helyszínről, de mi a 21 órást lőttük be magunknak, abból kiindulva, hogy egy átborozott nap után jól fog esni, egy-két korsó sör Párkány központjában. Így is lett, Bernard sörrel és csülkös pacallal zártuk a napot a Luma étteremben.
A kürti nyitott pincék fesztiválja egy olyan rendezvény, mely megérdemel egy külön utat a Felvidékre. Érdemes Párkányban megszállni, fürdőhelyének köszönhetően az egész város a turizmusra épült rá, ha időben foglalunk szállást, eltölthetünk itt egy tartalmas hosszú hétvégét, melyből véletlenül se hagyjuk ki a Borok Házát, ahol félszáz felvidéki magyar pincészet borait kóstolhatjuk meg korrekt áron, kiváló kiszolgálás mellett. Idéntől a borházzal szimbiózisban működő Pixel nevű szórakozóhelynek köszönhetően a borok mellé sült kolbászt és steakeket is ehetünk. Tapasztalatból mondom, hogy ez így remek társítás.

Borbély Zsolt Attila