NEMZEDÉKEK TALÁLKOZÓJA 2023
2023. június 3., szombaton 09:30 – 12:00 óra között kerül sor a Bartók Béla Elméleti Líceum nemzedékek találkozójára.
Az ünnepséget a Diákházban szervezzük meg. Itt meghallgatjuk a köszöntőket és a generációk képviselőinek üzenetét, majd átadásra kerülnek a Bartók Béla Alapítvány tehetségdíjai. Ugyancsak ekkor derül ki, kik nyerik el idén a Legjobb matematikus diák díjat, amelyet dr. Klepp Ferenc alapított, valamint a Temesvári Tiszteletbeli Magyar Konzulátus által adományozott Magyar nyelv ápolása díjat.
Az ünnepség után az iskolában folytatjuk az ünneplést, a kerek évfordulósok osztályfőnöki órákat tarthatnak a kijelölt osztálytermekben. Kérjük, hogy a kerek évfordulós generációk képviselői vegyék fel a kapcsolatot az iskolával (tel. 0256-493031, e-mail: bartok@bartok.ro). Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A Geml József Társaskör júniusi programja
Június 3-án szombaton 5 órától teadélután és megemlékezünk a Nemzeti Összetartozás Napjára. Június 10-én kirándulás Szerbiába Június 24-én szombaton 5 órától klubdélután.
Szeretettel várunk minden „szomszédot”, minden érdeklődőt és kikapcsolódni vágyót, akik egy kellemes délutánt szeretnének velünk eltölteni. Rendezvényeinkre délután 5 órától, a Mangaliei utca 2. sz. alatti székházunkban kerül sor. Érdeklődni Wenczel Hajnalnál a 0722-989203-as telefonszámon lehet.
*
Kirándulás Szerbiába
A Geml József Társaskör autóbuszos kirándulást szervez Szerbiába 2023. június 10-én. Tervezett útvonal: Versec, fehértemplomi tavak, illetve a Duna Palánka meglátogatása. Érdeklődni lehet Németi Máriánál, tel.: 0742-216762 vagy 0256-207597.
EKE-kirándulás Belgrádba
A Bánsági Kárpát Egyesület vasárnap június 18-án, buszos kirándulást szervez Belgrádba. Ez alkalommal történelmi sétát teszünk a nándorfehérvári erődítmény területén, emlékezve Hunyadi dicsőséges győzelmére, majd felkapaszkodunk a Zimonyban lévő Millenniumi Hunyadi-torony tetejére, ahonnan csodálatos a rálátás a városra és a Dunára. Lesz lehetőség még sétára a nagyon hangulatos belvárosban, valamint vásárlásra is. Irányár: 185 lej. Érdeklődni lehet Balázs Istvánnál 0726-590062.
EMBARGO FEST A FALUMÚZEUMBAN
Június 9-10-én a vadászerdei Falumúzeumbanzenei fesztiválra kerül sor, melynek mottója Remember the ‘90s, címe pedig Embargo Fest. Neves művészek produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők: dr. Motte (Németország), aki első alkalommal lép fel Romániában. Továbbá Șuie Paparude, ROA, Țapinarii, Canaf, Woodstock Barbie (Magyarország), Zbogom Brus Li (Szerbia), The Midnight Vortex (Nagy-Britannia), Duo Expose (Bulgária), Lupus Dacus és sokan mások.
A VICTORIA MOZI MŰSORA
Május 26-án 18 órakor Alcarràs (2022-es spanyol-olasz filmdráma Carla Simón rendezésében). Május 26-án 21 órakor és május 28-án 17,30 órakor Un tată de coșmar – About my father – bemutató (2023-as USA vígjáték Robert De Niro, Kim Cattrall, Leslie Bibb, Sebastian Maniscalco főszereplésével, rendezte Laura Terruso). Május 27-én 15,30 órakor Mavka. Zâna pădurii – Mavka. Lisova pisnia (2022-es ukrán fantasztikus vígjáték-animációs film Oleh Malamuzh, Oleksandra Ruban rendezésében). 17,30 órakor Clubul femeilor dezlănțuite 2 – The Book Club: Next Chapter (2023-as USA romantikus filmdráma-vígjáték, Bill Holderman rendezésében, a főszerepekben Jane Fonda, Diane Keaton, Mary Steenburgen, Andy Garcia, Candice Bergen). 20 órakor Mascarada – Mascarade – bemutató (2022-es francia romantikus krimi-vígjáték, rendezte Nicolas Bedos, a főszerepekben Pierre Niney, Isabelle Adjani, François Cluzet, Marine Vacth, Emmanuelle Devos). Május 28-án 15,30 órakor Comoara misterioasă – storytelling előadás, fellép Giorgiana Popan. 19,30 órakor TOATE FRICILE LUI BEAU – BEAU IS AFRAID (2023-as kanadai-finn-USA horror-vígjáték-film- dráma, rendezte Ari Aster).
CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ
Május 21-28. között 14. TESZT – Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, 14. kiadás. A további tervezett pogram: Május 26-án, pénteken 18 órakor a festőműhelyben a macedóniai Artopia Skopje előadása SZÍN(ÉSZ)Nők. 20 órakor a nagyteremben a koszovói Qendra Multimedia Pristina előadása Erson Zymeri rendezésében FELESKÜDÖTT SZŰZ. 22 órakor a stúdióteremben a magyarországi Szántus Noémi Noya előadásában és rendezésében A NAGY KACSASHOW – lakodalmas performansz előadás. Május 27-én, szombaton 16 órakor a Csókapusztai reptéren a dániai Det Flyvende Teater és a olaszországi Doo előadása Giuseppe L. Boniffati rendezésében A SIRÁLY. 18 órakor a nagyteremben nonverbális előadás az olaszországi imPerfect Dancers előadása Walt Matteini és Ina Broeckx rendezésében RÓMEÓ ÉS JÚLIA – A VÉGSŐ ÓRÁK. 19 órakor az Aaleu Színházban a társulat előadása Ovidiu Mihaita rendezésében GRAND HOSTEL TIMISOARA (ExtraTESZT). 20 órakor a festőműhelyben a bolgár Humarts – Ivo Dimchev előadása Ivo Dimchev rendezésében A POKOLBA JÉZUSSAL. 23 órakor a nagyteremben nonverbális előadás a
szerbiai Vrooom előadása VROOOM KONCERT. Május 28-án, vasárnap 16 órakor a stúdióteremben a szerbiai Heartefact előadása Patrik Lazic rendezésében A MI FIUNK. 16 órakor a Csókapusztai reptéren A SIRÁLY. 16 órakor a Basca Színházban a társulat előadása Ana-Maria Ursu rendezésében ZAMBARA KABARETT (ExtraTESZT). 18 órakor a nagyteremben a magyarországi Trafó előadása Nagy Péter István rendezésében ÉHSÉG. 20,30 órakor a festőműhelyben a németországi Kristóf Szabó F.A.C.E. Visula Performing Arts előadása Szabó Kristóf rendezé- sében VELENCE + A HALÁL. REKVIEM EGY VÁROSÉRT.
NÉMET SZÍNHÁZ
Május 31-én 13,30 órakor és június 1-jén 18 órakor Jewgeni Schwarz DIE SCHNEEKÖNIGIN, rendezte Béres László (m.v.).
Június 9-én 19 órakor MENSCHEN. ZU VERKAUFEN. Írta és rendezte Carmen Lidia Vidu.
Nemzeti Színház
Május 26-án 19 órakor 2. sz. teremben CELE TREI GRATII (16+).
Május 28-án 18 órakor a nagyteremben ANNA KARENINA (15+).
Május 30-án 19 órakor a nagyteremben DESPRE DRAGOSTE, CU DRAGOSTE (12+) – román líra, Ada Lupu Hausvater rendezésében.
Május 31-én 19 órakor az Utu Strugari stúdióteremben Stan Caraman AEROPORT (15+), rendezte Ion-Ardeal Ieremia.
Június 2-án 19 órakor a nagyteremben LA GIOIA, rendezte Pippo Delbono. Szervezőtárs: Istituto Italiano di Cultura di Bucarest.
Nemzeti OPERA
Május 26-án 19 órakor Adolphe Charles Adam GISELLE, balettelőadás.
Május 31-én 19 órakor G. Verdi NABUCCO, opera előadás.
MERLIN Színház
Május 28-án 11 és 13 órakor CROITORASUL CEL VITEAZ (3+)
BÁBELŐADÁSOK
A Iulius Town-ban májusban és júniusban 11 órai kezdettel a következő bábelőadásokra kerül sor:
Május 28-án RATUSCA CEA URATA.
Június 4-én SA NE JUCAM DE-A SCUFITA ROSIE.
Június 11-én CEI TREI PURCELUSI.
Június 18-án HANSEL SI GRETEL.
Június 25-én PRINTESA SI BROSCOIUL.
Banatul Filharmónia
Május 26-án 19 órakor a Capitol teremben SZIMFONIKUS HANGVERSENY, vezényel Stefan Geiger, szólista Matthieu Gauci-Ancelin (fuvola). Műsoron: E.Chabrier, J. Ibert, M. Ravel-művek.
Május 27-én 19 órakor a Teréz-bástyában KAMARAHANGVERSENY, előadók: Denis Severin (gordonka), Tatiana Korsunkaya (zongora). Műsoron: L. van Beethoven, C. Debussy, F. Chopin-művek.
Május 28-án 19 órakor a belvárosi zsinagógában KAMARAHANGVERSENY – DUNA MENTI ORSZÁGOK ZENÉJE, előadó a Trio Contraste (Ion Bogdan Stefanescu, Muramatsu-fuvola, Doru Roman, ütős hangszerek, Sorin Petrescu, zongora). Műsoron: F. Schubert, H. Lohse, P. Machajdik, M. Maros-művek.
Május 29-én 19 órakor a Capitol teremben KAMARAHANGVERSENY, előadók: Valentin Serban (hegedű), Mihai Diaconescu (zongora). Műsoron: C. Franck, J. Brahms, L. van Beethoven-művek. Május 30-án 19 órakor az Új Ezredév Református Központbn GORDONKAEST, előadó Bruno Cocset. Műsoron: D. Ortiz, G.B.Vitali, J.M.C. Dallabaco, J.S.Bach-művek.
Május 31-én 19 órakor a Capitol teremben RENDKÍVÜLI SZIMFONIKUS HANGVERSENY – előadó az ORCHETRE NATIONAL DE FRANCE, vezényel Cristian Macelaru, szólista David Fray (zongora, Franciaország). Műsoron: Kodály Zoltán: Galántai táncok, illetve R. Schumann és G. Bizet-művek.
Június 1-jén 19 órakor a Cpitol teremben RENDKÍVÜLI SZIMFONIKUS HANGVERSENY – fellép az ORCHESTRE NATIONAL DE FRANCE, vezényel Cristian Macelaru, szólista Sarah Neamtu (hegedű, Franciaország). Műsoron: C. Debussy,
C. Saint-Saens, M. Ravel-művek.
Június 2-án 19,30 órakor a Millenniumi templomban RENDKÍVÜLI VOKÁLIS-SZIMFONIKUS HANGVERSENY, fellép a Banatul Filharmónia szimfónikus zenekara és Ion Romanu Kórusa valamint Ion Vidu Zenekollégium gyerekkórusa. Vezényelnek: Gabriel Bebeselea és Cristian Spataru. Karvezetők: Maria Gyuris és Iosif Todea. Szólisták: Dragana Radakovic (szoprán), Tiberius Simu (tenor), Balla Sándor (bariton). Műsoron: B. Britten: War Requiem, op. 66.