„Most játszanak a szavak” – Savanya István önálló estje
Savanya István szegedi származású, Kanadában élő, Pro Arte-díjas költő, zenész, versénekes, munkásságáért a Magyar Köztársaság által Arany Érdemkereszttel kitüntetett érdemes művész temesvári fellépésére hív minden érdeklődőt a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet.
Az önálló estre 2023. június 16-án, 18.00 órai kezdettel kerül sor az Új Ezredév Református Központ kamarakoncert termében. A közel másfél órás műsorról Savanya István így nyilatkozott: „Az összeállítás az emberi életélmények színpalettájáról, a születéstől a halálig megélt útról, hitről mutat be sodró, változatos, felemelő, elgondolkodtató, könnyed vagy éppen mély hangulatokat. Ezek szólalnak meg versekben, dalokban, amelyek a hallgatókban személyes belső utazásként rezonálnak.”
A részvételi szándékot jelezni lehet a 0770-163978, illetve 0727-005656 telefonszámokon. A telefonon lefoglalt helyeket a szervezők fenntartják. A részvétel nem belépőjegyhez kötött, a rendezvény költség-vonzatainak részleges fedezésére a szervezők (lehetőség szerint) egy 20 lej értékű felajánlást javasolnak személyenként a bejáratnál elhelyezett adománydobozban.
MEGHÍVÓ KONFERENCIÁRA
Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt folyó év június 17-én, szombaton 16 órától kezdődően az ÚJ EZREDÉV REFORMÁTUS KÖZPONT kamarakoncert termében megtartandó konferenciára, amelynek címe: VILÁGSZABADSÁG – A KISEBBSÉGEK SZABADSÁGÁVAL VÁLHAT TELJESSÉ.
Előadások: Tarnóczi László: Duray Miklós emlékezete; Bodó Barna: Duray Miklós, az ember; Kalmár Ferenc: Az európai őshonos kisebbség helyzete; Tamás Péter: Tiszteletbeli konzulátus a kisebbség szolgálatában. A konferencia szervezője: Kováts Róbert Ákos. Moderátor: Gáspár Sándor.
Zene és színházi előadások a parkokban és tereken
A WePerform – Seri de muzica si teatru rendezvények keretében június 17-18-án az alábbi kulturális eseményekre kerül sor Temesváron. Június 17-én a Carmen Sylva (Erzsébetváros) parkban 16 órakor festőműhely gyerekeknek. 17 órakor Socratic Walk. 19 órakor fuvola és zongoraest, fellép a The Romanian Flute Ensemble & Piano, illetve hárfaest. Június 18-án a Szabadság téren 16 órakor zeneműhely és festőműhely gyerekeknek. 19 órakor fuvola és zongoraest, fellép a The Romanian Flute Ensemble & Piano.
Argentina, Mi Amor – rendkívüli argentin tangó előadás
Vasárnap, június 18-án 19 órai kezdettel a Capitol teremben kerül sor az Argentina, Mi Amor című zenés-táncos előadásra, melynek keretében a Cluj Tango Orchestra zenészei mutatnak be argentin tango zenét, közreműködnek a temesvári tangóiskola növendékei, a Tango Malena táncosai. A kb. másfél órás előadáson fellép a Kolozsvári Nemzeti Opera magánénekese, IULIA MERCA (mezzoszoprán) és MARCOS MARTHIN argentínai, Buenos Aires-i énekes-dalszerző, gitárművész. A Cluj Tango Orchestra zenekar repertoárjában Astor Piazzolla, Hugo Diaz (tango nuevo), illetve Osvaldo Pugliese, Francesco Canaro, Rodolfo Biagi, Anibal Troilo, Carlos Gardel, Pedro Laurenz, Juan D’Arienzo (milonga) művei szerepelnek valamint román tangók a XX. század első feléből. Belépőjegyeket online lehet váltani a iabilet.ro weboldalon, a 14 év alatti gyerekeknek belépő- jeggyel rendelkező szülők kíséretében ingyenes a részvétel.
BAROKK MUZSIKA A BEGÁN
A 2023 Temesvár Kulturális Főváros rendezvények keretében vasárnap, június 18-án 16 órai kezdettel a Bega-csatornán és partjain barokk muzsikát hallgathatnak az érdeklődők. Egy barokk stílusú hajó szállítja a hivatásos temesvári, kolozsvári, budapesti zenészeket, akik régizenét játszanak korabeli öltözetekben és korabeli hangszereken: lanton, viola da gambán, barokk hegedűn és csembalón, furulyán. Fellép Narcisa Brumar, a Nemzeti Opera szoprán énekese. A hajó a Ligeti úti (Decebal) hídtól indul és három órás úton halad a Püspök hídig. Ezt követően, hétfőn, június 19-én 18 órakor LECKE-HANGVERSENYRE kerül sor a Zenei és Színi Fakultáson, ahol az érdelődők megismerhetik a régizene hangszereit és azok hangzását. További régizene koncertekre a Begán július 9-én, augusztus 27-én és szeptember 17-én kerül sor.
CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ
Június 16-án 19 órakor a Magyar Házban AZ EST, AMIKOR BÁRMI MEGTÖRTÉNHET.
Június 19-én 19 órakor a nagyteremben MADARAK.
NÉMET SZÍNHÁZ
Június 16-án 19,30 órakor A.Csehov: DER KIRSCHGARTEN, rendezte Volker Schmidt (m.v.).
Június 17-én 19,30 órakor Arisztophanesz nyomán LYSISTRATA 3.0, rendezte Niky Wolcz (m.v.)
Nemzeti Színház
Június 17-én 19 órakor az Utu Strugari stúdióteremben Mihaela Iancu: PE MAINE.
Június 20-án 19 órakor az Utu Strugari stúdióteremben Nina Cassian naplója nyomán PRIN OGLINDA, rendezte Mălina Petre.
Június 22-én 19 órakor a nagyteremben Marius Ivaškievičius EXOD – bemutató előadás (18+), rendezte Raluca Rădulescu.
Június 25-én 19 órakor a nagyteremben Nikos Kazantzakis ZORBA GRECUL, színpadra alkalmazta Hristo Boicev, rendezte Mihaela Lichiardopol.
Június 27-én 19 órakor a 2. sz. teremben Sunt o babă comunistă (12+).
Július 1-jén 19 órakor a nagyteremben HAMLET (18+)
Nemzeti OPERA
Június 20-án 19 órakor vendégelőadás Bukarestben a Bucharest Opera Festivalon Paul Abraham BAL LA SAVOY, operettelőadás.
Június 30-án 19 órakor Francesco Cilea ADRIANA LECOUVREUR, rendkívüli opera előadás.
MERLIN Színház
Június 18-án 11 órakor CINE ESTE MARY P.? (all family).
Június 25-én 11 órakor MOTANUL INCALTAT (3+)
BÁBELŐADÁSOK
A Iulius Town-ban júniusban is 11 órai kezdettel a következő bábelőadásokra kerül sor:
Június 18-án HANSEL SI GRETEL.
Június 25-én PRINTESA SI BROSCOIUL.
Banatul Filharmónia
Június 16-án 19 órakor a Capitol teremben SZIMFONIKUS HANGVERSENY. Vezényel Farkas Róbert (Magyarország), szólista Andrei Ionita (gordonka). Műsoron: Dohnanyi, Kodály és Bartók-művek.
Június 23-án 19 órakor a Capitol teremben RENDKÍVÜLI JAZZ KONCERT. Fellép az USA-ban tevénykedő 15 legnevesebb jazzmuzsikust foglalkoztató Jazz at Lincoln Center Orchestra Wynton Marsalis (JLCO) vezényletével. Műsoron Duke Ellington, Count Basie, Fletcher Henderson, Thelonious Monk, Mary Lou Williams, Dizzy Gillespie, Benny Goodman, Charles Mingus és mások művei.
Június 24-én 19 órakor a Capitol teremben RENDKÍVÜLI SZIMFONIKUS HANGVERSENY. Fellép a Banatul Filharmónia szimfonikus zenekara és a JAZZ AT LINCOLN CENTER ORCHESTR WITH WYNTON MARSALIS, vezényel Cristian Macelaru, szólista Nicola Benedetti (Nagy-Britannia, hegedű). Műsoron: W. Marsalis-művek.
Június 29-én 19-én az Új Ezredév református Központban HEGEDŰEST – MONOLOGURI SONORE címmel, előadó Calin Nanu. Műsoron: J. S. Bach, E. Ysaye-művek.
Július 1-jén 19 órakor a Capitol teremben a Nemzetközi Stradivarius 2023 Turné keretében KAMARAHANGVERSENY – IN THE MOOD FOR LIVE, előadók Alexandru Tomescu (hegedű), Adela Liculescu (zongora). Műsoron: J. Massnet, F. Kreisler, E. Elgar, C. Frank, C. Saint-Saens-művek.
XXII. Etnikumok Fesztiválja
Június 17-18-án a Falumúzeumban (Avram Imbroane u. 1. sz.) szervezik meg az Etnikumok Fesztiválját, ahol román, szerb, bolgár, magyar, német, roma, szlovák és más bánsági etnikumok mutatják be hagyományaikat. A megnyitóra június 17-én 18 órakor kerül sor az etnikumok felvonulásával, majd néptánc gála következik. Vasárnap, június 18-án 18 órakor folytatódik a rendezvény a bánsági etnikumok bemutatkozásával és neves bánsági népzenei énekesek fellépésével.
VICTORIA MOZI
Június 16-án 18.30 órakor Inocentul L’Innocent (2022-es francia vígjáték Louis Garrel rendezésében). Június 16-án 20,30 órakor Eastern Promises (2007-es USA-kanadai thriller-krimi David Cronenberg rendezésében, a főszerepekben Vincent Cassel, Viggo Mortensen, Naomi Watts).
Június 17-én 15 órakor Stejarul și locuitorii săi – Le Chêne (2021-es francia családi kalandfilm, rendezte Michel Seydoux és Laurent Charbonnier). Június 17-én 17 órakor Toate fricile lui Beau – Beau is afraid (2023-as kanadai-finn-USA horror-vígjáték-filmdráma Ari Aster rendezésében). Június 17-én 20,30 órakor Crimes of the Future (2022-es kanadai horror-filmdráma-tudományos-fantasztikus film David Cronenberg rendezésében).
Június 18-án 15,30 órakor Bărzoiul Richard se întoarce – Secretul marelui giuvaier – előbemutató (2023-as német-belga-norvég kaland-fantasztikus animációs film Benjamin Quabeck és Mette Tange rendezésében). Június 18-án 17,30 órakor CROAZIERA (1981-es román filmdráma, rendezte Mircea Danieluc). Június 18-án 20 órakor Un tată de coșmar – About my father (2023-as USA vígjáték Laura Terruso rendezésében).
Június 21-én 19,30 órakor Lemezbemutató koncert – Amalia Gaiță bemutatja legújabb lemezét „Mimosa” címmel.
Június 22-én 18 órakor Saint Omer (2022-es francia filmdráma Alice Diop rendezésében). Június 22-én 20,30 órakor Oamenii drumului: Terra Banatica (2022-es román dokumentumfilm Mircea Gherase rendezésében).
Június 23-án 18 órakor Ultima noapte – L’ultima notte di Amore – bemutató (2023-as olasz thriller-filmdráma Andrea Di Stefano rendezésében). Június 23-án 20 órakor CALLAS FOREVER (2002-es olasz-francia-spanyol-nagy-britanniai-román filmdráma Frano Zeffirelli rendezésében, főszerepekben Fanny Ardant, Jeremy Irons).
Június 24-én 15,30 órakor – Aventuri până la lună și înapoi – Moonbound (2021-es német-osztrák fantasztikus vígjáték animációs film Ali Samadi Ahadi rendezésében). Június 24-én 17,30 órakor Ultima noapte – L’ultima notte di Amore – bemutató (2023-as thriller-filmdráma Andrea Di Stefano rendezésében). Június 24-én 20 órakor MODIGLIANI (2004-es USA filmdráma Mick Davis rendezésében, a főszerepekben Andy Garcia, Elsa Zylberstein).
Június 25-én 15,30 órakor – Bărzoiul Richard se întoarce – Secretul marelui giuvaier – Richard the Stork and the Mystery of the Great Jewel (2023-as német-belga-norvég fantasztikus kaland-animációs film Benjamin Quabeck, Mette Tange rendezésében). Június 25-én 17,30 órakor CASABLANCA (1942-es USA háborús filmdráma, romantikus film Michael Curtiz rendezésében, a főszerepekben Humphrey Bogart és Ingrid Bergman). Június 25-én 20 órakor The Zero Theorem (2004-es USA fantasztikus filmdráma-vígjáték Terry Gilliam rendezésében).
Június 30-án 20 órakor MEPHISTO (1981-es magyar-nyugat-német-osztrák politikai filmdráma Szabó István rendezésében, a főszerepekben Klaus Maria Brandauer, Bánsági Ildikó, Krystyna Janda) – 1982-ben OSCAR-DÍJAT NYERT ALKOTÁS.