Rendhagyó színházlátogatás
Állandóan megfogalmazódó közösségi igény kielégítése céljából Molnár Zsolt parlamenti képviselő kezdeményezésére, a Bánsági Közösségért Egyesület szervezésében, a Communitas Alapítvány támogatásával egy autóbusznyi érdeklődő tekinthette meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Gardénia című nagysikerű előadását. A résztvevők Nagyszentmikós-Zsombolya térségéből érkeztek az előadásra, és elmondásuk szerint maradandó élményt jelentett számukra úgy az előadás maga, mint ennek a hazafelé vezető úton való megbeszélése, élményeik megosztása. Novemberben a megye keleti részében lakó magyarok számára kívánják megismételni a rendhagyó színházlátogatást – ígérték az egyesület illetékesei.