Kétségen kívül, a város nagyon sok zenekedvelőjének szerzett örömet, az Aradi Kamaraszínháznak az aradi színházzal és a Polgármesteri hivatallal közösen szervezte múlt heti koncertje. Elsősorban olyanoknak, akik „vájtfülűek” a rock-, a blues- és a dzsesszzenében. S hogy nem kevesen vannak, azt bizonyítja a színház nagytermét megtöltő közönség, valamint annak pozitív, értői reagálása az elhangzott zeneszámokra. (Nem véletlenül emelte ki az egyik zenész a műértő közönséget.) A koncert az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Petőfi Kulturális Ügynökség, a támogatásával valósult meg.
A Djabe együttes a koncert végén
A színpadon három óra leforgása alatt három műfajt hallgathatott, a kevésbé járatosak annyit ismerhettek meg. A debreceni Android zenekar a pop-rock zene, a romániai Weinberger Attila gitáros és zenekara a blues, míg a szintén anyaországi Djabe együttes a jazz-world-fusion stí- lusába vezette be a hallgatót. S ha a koncert befejeztével megkérdeztünk volna egy olyan személyt, aki nem ért a zene ennek a műfajához, hogy mi maradt meg a három órás koncertből, valószínűleg a gitárok pengését, a billentyűs hangszerek szólamainak harmóniadússágát, a trombita és szárnykürt rikoltását, a dobok és cintányérok pergését, az ütőhangszerek ritmusjátékát említené. Meg a dzsessz minden műfajában létező improvizációkat, amely lehetőséget nyújtott gitárosoknak, billentyűsöknek, a trombitásnak, dobosoknak virtuózitásuk bemutatására. A három együttesben nem kevesen voltak ilyenek.
Külön öröm a hozzám hasonló amatőrnek, hogy fellépett a hazai bluesgitáros és énekes, Weinberger Attila. Már koncertezett Európában és a tengeren túl is, a műfaj ismert személyisége, de mifelénk, szülőhazájában szinte ismeretlen volt. Most néhány száz aradi személyesen is láthatta, hallhatta játszani és énekelni. Különben egy show man, Élvezet volt hallgatni.
Az Égerházi Attila (Djabe) gitáros, ütőhangszeres kezdeményezésére öszszeállt három együttes miniturnéja Aradon kezdődött, Debrecenben folytatódik, és Budapesten lesz a vége. Kívánunk nekik az aradihoz hasonló zajos sikert a következő állomásokon is.
Ujj János
Kiemelt fotó: Weinberger Attila bluesgitáros