Némi erotikától sem men­tes bájosságot sugalló neve ellenére, a sokat pró­bált szépasszony, Hedda Gabler számára a rózsáknak semmi jelentőségük, a virágcsokor vagy a dobozokba gyömöszölt virágok csak felesleges kacatok. Önmagán kívül semmi más nem nyom túl sokat a latban. Mégis, a hatalom, az erő szimbólumai, a revol­verek hozzák igazán lázba az erkölcs nélküli asz­szonyt, és a Temesvári Csiky Gergely Állami Ma­gyar Színházban Tom Dugdale által rendezett H. Ibsen: Hedda Gabler című darab Simó Emese által alakított hősnője (a fiatal színművész kitűnő érzék­kel mintázza meg a főhőst, melynek hasonmását mind­annyian saját környe­zetünkben ma is megtalálhatjuk) érdekes öt­vözete- ­ként az önfejűségnek, elég bátor arra, hogy a környe­zetét kizárva, kizárólag sa­ját meglátása szerint ala­- kít­sa mindennapjait, ha kell hízelgés, ha kell manipuláció árán. A rende­zőnek sikerül a szerző által négyfelvonásosra írt dara­bot a mai néző elvárásának megfelelően átalakíta­ni: a színpadi történet kö­vet­hető és érthető, a vetí­tett képsorok jól illeszked­- nek a történetbe, a hangeffektusok jókor törik meg az ellaposodás veszélyébe tor­kolló monotóniát, és még mielőtt a néző figyelme ellankadna, máris elragadják a színpadon látottak. A színpadon mobiltelefon, pendrive, laptop használata sem tiltott. Egyfajta, idő­szerűségéből má­ig semmit sem veszített, mozgó társadalmi freskó rajzolódik ki a színpadon: a családjához végig ragaszkodó és azért áldozatot vállaló idős nő, a kö­zepes képességű, ám né­mi segítséggel a társadalmi ranglétrán felkapasz­kodó­ban levő értel­miségi, a zseniális művet ma­ga után hagyó bukott zseni, a minden hájjal megkent idő­södő magas rangú tiszt­ségviselő, a fantomszerűen megjelenő szolgálónő, a túlérzékeny, csalódott ér­tel­miségi nő és mindenek felett a kapcsolatokat ösz-sze­kuszáló, a mindent ha­tása alá vonó, a kiszol­gáltatottságot nem tűrő szép­asszony alkotják eme fres­kó elemeit. Minden pon­tosan a helyén, nehe­zen kiejthető neveik elle­nére, hamar tisztázódik, egyértelműsödik ki kicso­da és hogyan függnek egy­mástól, hogyan hatnak egy­más életének alakulá­sá­ra a szereplők. Humornak sincs híján a darab, és a szerelmi sokszög csücs­kei is hamar kidomborodnak. És ez viszi előre a végkifejletig a történetet. Mert, amint köztudott, a szerelem öl, butít, nyo­morba dönt, mégis minden a szerelemből táplálkozik, a szerelem miatt történik, a beteljesületlen szerelem és a csalódás indítórugói a végkifejletnek, melyben Hedda Gabler sajátos mó­don lép ki az élet színpa­dáról. A néző eldöntheti, tette határtalan bátorságának avagy mérhetetlen gyengeségének tanú­bi­zony­­sága. Magunk részé­ről az utóbbira tippelünk, legalábbis erre enged kö­vet­keztetni az érintettek el­érzékenyülését kiváltó ba­baholmi, amely a darabos­ra sikeredett jelenetben Hedda áldott állapotára hivatott utalni…
A szerelmi sokszögre alapozott történet további részleteit a Nagyérdemű maga boncolgathatja, fe­dezheti fel a további elő­adások megtekintése so­rán, annyit előrebocsájtunk, hogy Albert Alpár díszletei, Cári Tibor zenéje által keretezett színházi közegben Molnár Bence, Simó Emese, Szász Enikő, Aszalos Géza, Lőrincz Rita, Mátyás Zsolt Imre, Tar Mónika színművészek magas szintű csapatmun­kával elgondolkodtató, va­lódi színházi élményt biz­tosító előadással ragadják magukkal a nézőt.
Makkai Zoltán