Romániai menekültügy: kint a bárány, bent a farkas? – A román diaszpóra az egyik legtekintélyesebb létszámú, Európai Unión belüli migráns csoport, ezért nehéz helyzetben van az ország, mikor a bevándorlókról most zajló vitában kell állást foglalnia. Ha a bevándorlóinkat támadjuk, hogy védjük a kivándorlóinkat. (erdelyiriport.ro)
Bunta Leventét bírálta az újrázni készülő Verestóy Attila – Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármesterét, Bunta Leventét is bírálta Verestóy Attila szenátor, aki bejelentette: indul a jövő évi választáson. Bunta felelőtlennek tartja Verestóy nyilatkozatait – „A választásokig a munkára kellene fektetni a hangsúlyt, nem a politikai helyezkedésre, kavarásra” – jelentette ki Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. (maszol.ro)
Együttműködne az MPP és az RMDSZ Kolozs megyében – Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt Kolozs megyére kiterjedő együttműködésének elmélyítését kezdeményezte Máté András Kolozs megyei RMDSZ-es képviselő és Simon Csaba, az MPP országos elnöke. (maszol.ro)
Mégsem működik együtt az MPP és az EMNP Háromszéken – A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöksége érvénytelennek nyilvánította a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi együttműködési megállapodását – írja pénteki számában a Krónika. (maszol.ro)
A Ponta-kormány végét jósolja Traian Băsescu volt államelnök, szerinte Victor Ponta miniszterelnök mögül ki fog hátrálni a parlamenti többség, és elveszti a kormányfői tisztséget, de ennek oka nem az összeférhetetlenségi ügye lesz, amivel az ügyészek vádolják, azt Băsescu ugyanis túl gyenge lábakon álló vádaknak tartja. (szabadság)
Felavatták a bukaresti NATO-vezénylési központot – Elsőként Bukarestben látogatta meg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt a vezénylési központot, amely öt másikkal együtt az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának védelmét szolgálja. Ez a központ szeptemberben kezdi el működését, és várhatóan 2016 tavaszán éri el a maximális üzemmódot. (szabadság)
Johannis a román nemzet része – Lucian Boia történész a Revista 22-nek adott interjújában kifejtette, hogy Klaus Johannis államfő a német etnikumhoz való tartozása mellett a román nemzet része is. “Nekem az is érdekesnek tűnt, hogy a románok közül nagyon sokan az államfőválasztások idején egy archaikus, nacionalista és ortodoxista tónust ütöttek meg, és nem tudtak különbséget tenni Johannis etnikai és nemzeti hovatartozása között. Ez olyan, mintha azt mondanánk Ion Luca Caragialera, hogy nem román író, hanem görög. Ez teljesen abszurd”. Boia szerint az etnikai meghatározottság adott tényező, míg a nemzeti egy konstruált. Éppen ezért áll fenn az, hogy az etnicitás fogalma nem egyenlő a nemzetével. (transindex.ro)
Ez a mi hazánk, nem a tied! – Rossz európai politikával a jelenlegi népvándorlás a többszörösére fog nőni, ezért Magyarország határozott határvédő politikát képvisel. Erről Orbán Viktor beszélt szokásos pénteki rádióinterjújában, amelyben az Afrikából menekülőknek azt üzente, “ez a kontinens nem lesz a te hazád, van neked saját hazád, ez a mi hazánk, mi építettük föl”. A nemzetközi szervezetek, például az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának aggályaira a kormányfő úgy reagált: ezek a nemzetközi szervezetek félnek a jövőtől. Ugyanakkor a Magyarországról történő elvándorlás kezelését nevezte az MSZP legfontosabb feladatának Ujhelyi István. A szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője, aki bejelentette: pártja érdekképviseleti mozgalmat hoz létre a külföldre vándoroltak számára, amely nem pusztán hazavárja a fiatalokat, hanem jogsegélyszolgálatot, tanácsadást, ingyenes online felületen folyamatos kapcsolattartást biztosít, és szükség esetén a helyi hatóságokkal való vitákban segítségnyújtást ad majd.
Korruptak vagyunk – Róna Péter szerint a magyar gazdaság rákfenéje a korrupció, ami nemcsak bizonyos egyének gaztette, hanem a magyar észjárás természetes következménye. Nagyon nehéz, de nem lehetetlen ettől megszabadulni. (mno)
Lesz-e kerítés a magyar-ukrán határon? – Miközben az idegenrendészet figyelme a déli határszakaszra koncentrálódik, a kormányzat változatlanul számol azzal, hogy az ukrán-orosz konfliktus kiszélesedése miatt az eddiginél sokkal komolyabb menekülthullám indul meg Ukrajna felől Magyarország felé. Ettől azonban kevésbé fázik a kabinet, mivel úgy látják, hogy kulturálisan nem akkora a szakadék a kibocsátó és a befogadó állam között, mint mondjuk az afgán, vagy eritreai muszlim migránsok esetében. (tiszanews)
A magyar információszabadságot félti az EBESZ – Aggodalmát fejezte ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért felelős képviselője annak kapcsán, hogy a magyar parlament módosította az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról, valamint a közadatok újrahasznosítáásáról szóló törvényeket. (nsz)
Török Gábor: “épeszű embereknek” nem tetszik a kerítés – Önmagában rossz üzenete van annak, hogy a kormány kerítést épít a határra. Bár rövidtávon tűnhet úgy, hogy a kabinet az ellenzékkel szemben cselekvőképes, hosszú távon vissza is üthet – elemezte a helyzetet Török Gábor az Origónak. (hvg)
Magyar politikust tiltottak ki Romániából! -„Nemzetbiztonsági kockázatot” jelent a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) társelnöke, Zagyva Gyula György Románia számára, ezért Érmihályfalvánál megtagadták neki a trianoni határ átlépését, majd határozatlan időre kitiltották az országból – közölte az Alfahír.hu portál. (http://itthon.ma/)
Függetlenedni kell Bukaresttől – Kisrégiós stratégiákkal próbál választ adni a helyi oktatási igényekre az RMDSZ, a pedagógusokkal és az egyházakkal közösen kidolgozott cselekvési tervek fő célja, hogy minden magyar gyerek anyanyelvén tanulhasson – hangsúlyozta Kovács Péter. (http://www.kronika.ro/)
Johannis Európa-párti moldovai kormányt vár – Reméljük, hogy Chișinăuban hamarosan olyan koalíciós kormány alakul, amely egyértelműen európai irányultságú, és eltökélt a megkezdett reformok folytatásában – jelentette ki Klaus Johannis Suceaván, miután moldovai kollégájával tárgyalt. (http://www.kronika.ro/)
Az amerikai ügyvivő a többnemzetiségű Romániáról -A többnemzetiségű Románia értékeire hívta fel a figyelmet Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti ügyvivője azon a fogadáson, amelyet a nagykövetség az ország nemzeti ünnepe alkalmából rendezett Bukarestben. (http://www.kronika.ro/)
Elmarad a beharangozott Orbán-Ponta találkozó? – A román fél hibájából elmaradhat Victor Ponta és Orbán Viktor szombatra beharangozott nagylaki találkozója – írta kedden a HotNews.
(http://www.maszol.ro/)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
11 February 2025EUR4.9771 RONHUF1.2315 RONUSD4.8244 RONXAU450.2987 RONIdőjárás