Az RMDSZ álljon a sarkára! – Nem szabad a kormányzás után futnia, hanem egy erős parlamenti képviselet kialakítására kell törekednie – jelentette ki a marosfői EU-tábor meghívottjaként Ráduly Róbert, Csíkszereda volt polgármestere. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel megvádolt elöljáró úgy fogalmazott, az RMDSZ vezetői úgy viselkednek, mintha ő már nem is létezne. „Olyan, mint amikor egy drága kolléga meghal, koszorút visznek sírjára, nekrológban mondják el, hogy milyen értékes embert veszített a közösség. Hát üzenem: nem haltam meg” – mondta Ráduly. A leköszönt polgármester szerint „a Szövetségnek még a látszatát is el kell kerülnie annak, hogy kifelé legitimálja a jelenlegi rendszert.” (http://www.kronika.ro/)
Közhangulat-felméréssel készül az MPP a választásokra – Egy évvel a helyhatósági választások előtt elkezdi a felkészülést a megmérettetésre a Magyar Polgári Párt (MPP) – derült ki az alakulat csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján. (http:// www.kronika.ro/)
Elhunyt Anamaria Pop műfordító – Elhunyt Anamaria Pop író, műfordító, Esterházy Péter, Nádas Péter és számos kortárs magyar szerző román fordítója. (http://www.kronika.ro/)
Elutasítja a többség a vasfüggönyt – Csak a Fidesz szavazói gondolják úgy, hogy érdemes megépíteni a szerb határra tervezett kerítést. A magyarok többsége szerint a határzár nem fogja megállítani a menekülteket, sőt a kormány kampánya is csak figyelemelterelés. (nszv)
Fiatalok tüntettek Moldova és Románia egyesüléséért – A Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését követelte több mint ezer tüntető vasárnap Bukarestben, akiket mind Klaus Iohannis román államfő, mind politikai ellenfele, Victor Ponta miniszterelnök Facebook-üzenetben üdvözölt. (nsz)
Pártot alapít az Új Jobboldal – Pártalapítási kérvényt nyújtott be a bíróságon a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Új Jobboldal elnöke. Márton Árpád képviselő és Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke szerint nehéz megsaccolni, hogy a bíróság hogyan reagál. (http:// www. kronika.ro/)
Új szakokat indít a BBTE, online jelentkezés a PKE-n – Új képzésekre lehet idén iratkozni a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, míg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) szakjaira ettől az évtől már online is lehet jelentkezni. A BBTE-n kedden kezdődik a beiratkozási időszak, amely július 31-ig tart: a diákok német tannyelvű turizmusföldrajz és üzleti adminisztráció szakra is jelentkezhetnek, angol nyelven pedig közbiztonság és közéleti vezetőképzés indul. A magyar tagozaton négy új magiszteri képzést indítanak: a leendő hallgatók például filmművészeti, valamint informatikadidaktika szakra jelentkezhetnek. (http://www.kronika.ro/)
Elnyomva érzik magukat a székelyföldi románok – A Hargita és Kovászna megyében kisebbségben élő románok képviselői hétvégi bodzafordulói találkozójukon memorandumot fogadtak el, amelyben kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzésének szavatolását kérik a kormánytól. (http://www.maszol.ro/)
Menekültek: Szabadka és Magyarkanizsa rendkívüli helyzet bevezetését kéri – Nem állt le a hét végén a menekülők rohama a magyar–szerb határon. Vasárnap reggelig összesen 752 határsértőt – köztük 117 gyermeket – tartóztattak fel Mórahalom és Ásotthalom körzetében – Szabadka és Magyarkanizsa, a menekültek által elözönlött két határváros önkormányzata a rendkívüli helyzet bevezetését szorgalmazza. A szerb törvények szerint ez a rendkívüli állapot enyhébb változata. Ha bevezetnék, az érintett önkormányzatok a migráció okozta többletköltségeikhez kormánytámogatást kérhetnének. (nsz)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
8 July 2025EUR5.0677 RONHUF1.269 RONUSD4.3157 RONXAU461.0847 RONIdőjárás