Európai nemzet akarunk maradni – Európa szabadságszerető népeinek ma az a feladatuk, hogy megmentsék Brüszszelt az „elszovjetesedéstől” – mondta Orbán Viktor vasárnap Budapesten, a Kossuth Lajos téren, az 1956-os forradalom 60. évfordulóján rendezett állami díszünnepségen. Kormányellenes tüntetők is megjelentek a téen, akik síppal, bekiabálásokkal adtak hangot véleményüknek. Egy demonstrálót kiemeltek a biztonságiak a tömegből, Ungváry Krisztián történészt a tömegben megverték. Nem rettenti el az általa botrányosnak nevezett kormányzati emlékezetpolitika ellen tüntető Ungváry Krisztiánt, hogy a vasárnapi Kossuth téri kormányellenes tüntetésen egy férfi ököllel megütötte a bal arcfelét: feljelenti az agresszort. Nem csak ő kapott, mint mondta, számos verekedést látott a téren, és ha nem lett volna annyi biztonsági, még több vér folyt volna … Közben a Blaha Lujza téren összbaloldali rendezvény zajlott … (http://mno. hu/)
A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót és Olofsson Placidot – A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban. A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett.
Orbán megvédte új szomszédját – Orbán Viktor szerint Ghait Pharaon egy amerikai titkosszolgálati játszma elszenvedője. Az arab befektető cége a Cinege utcában vett ingatlant, közvetlenül a miniszterelnök szomszédságában. Pharaont az Interpol körözi csalással, pénzmosással, fegyverkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával összefüggő bűncselekmények miatt – emlékeztet az atv.hu (http://nepszava.hu/)
Az EMNP döntése: alapot adhat tárgyalásokra – Méltányolandónak tartja az RMDSZ ügyvezető elnöke az EMNP-nek azt a döntését, hogy független jelölteket sem indítanak a választásokon. Kovács Péter szerint ez alapot adhat a szövetség és a Néppárt közötti jövőbeni tárgyalásokra. (http:// www.maszol.ro/)
Dacian Cioloș a PNL kormányfőjelöltje – a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Országos Politikai Bürója hétfőn délután ellenszavazat nélkül elfogadta az alakulat elnökének, Alina Gorghiunak azt a javaslatát, hogy Dacian Cioloş legyen a PNL kormányfőjelöltje Dacian Cioloș nyitott arra, hogy ha a parlamenti választások eredménye lehetővé teszi, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként kormányt alakítson decemberben. (http:// www.maszol.ro/)
Mi történt a Magyar Szóval? – Puccs történt a vajdasági magyar sajtóban, vasárnaptól az egyetlen szerbiai országos magyar nyomtatott napilap, a Magyar Szó internetes címén egy új, Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat. Nem a szerb hatalom avatkozott bele a vajdasági magyar kulturális életbe, nem belgrádi intézkedések indították el a hónapok óta dúló magyar médiaháborút és eredményezték a Szabad Magyar Szó megszületését. A kulturális és médiaharc pedig nem véletlenül esik egybe a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szakadásával és a Magyar Mozgalom megjelenésével sem. A Pásztor István vezette VMSZ-t és a kisebbségi támogatásokat is kezelő Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) az utóbbi időben egyre gyakrabban és nyíltabban vádolták azzal, hogy megengedhetetlen módon korlátozzák a sajtó és véleményszabadságot … (http://nepszava.hu/)
Szijjártó bekérette az orosz nagykövetet – Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja kedden közölte: Szijjártó Péter külügyminiszternek be kellene rendelnie Oroszország nagykövetét, mert úgy látja, az orosz állami tévében meggyalázták 1956 emlékét, amikor egy vasárnapi tévéműsorban azt állították, hogy nyugati, vagyis amerikai hatalmak álltak a forradalom mögött. Az összeállításban pogromnak nevezték az 1956-os eseményeket, és azt állították, hogy ezrével engedtek el nácikat a börtönökből. A műsorban megszólalt Havas Szófia MSZP-s politikus is, és kijelentette, hogy az orosz tévé értesülései helytállók … (http://mno.hu/)
Törvénnyel fegyelmeznék meg az állami rendezvények rendbontóit – Már készülőben van az a fideszes törvényjavaslat, amely előírja, hogy – mint belügyminisztériumi forrásunk fogalmazott -, “hogyan kell viselkedni az állami rendezvényeken” (http://nepszava.hu/)
Paul Lendvai új könyve megjelent magyarul is – Néhány héttel az osztrák premier után tegnap bemutatták Paul Lendvai új, 17. könyvének magyar kiadását. A könyv első részében széles ecsetvonásokkal megfestett Orbán-portré olvasható, a második etap pedig a jelenkori Magyarország, vagy ahogy Király Júlia nevezte, Orbanisztán leírása. “Ma Magyarországon bátorság ezt a könyvet kiadni” – mondta a közgazdász, aki szerint az Új honfoglalás mementónak sem utolsó, “hogy ne feledjük a botrányokat”, amelyek a magyar miniszterelnök országlását övezik. A bemutatón a szerző elmondta, az érdekelte leginkább a könyv írása közben, hogyan lett az Orbán-fenoménből, és így az országból az, ami… (http://nepszava.hu/)
Eladták a Mediaworks Zrt-t egy Mészáros-közeli cégnek – A Mészáros Lőrinchez közeli Opimus Group Nyrt. honlapján kedden este megjelent közlemény szerint a 2016 márciusában alapított Opimus Press Kft. – a Népszabadság kiadásának felfüggesztés után – ajánlatot tett és megvásárolta a korábban a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Zrt. részvényeinek 100 százalékát. (http://nepszava.hu/)
Megszegte a választási törvényt az óriásplakátokkal az RMDSZ? – Az Országos Koalíció Románia Korszerűsítéséért (CNMR) panaszt emel az RMDSZ ellen az Állandó Választási Hatóságnál a Szövetség által elhelyezett óriásplakátok miatt, amelyek – szerintük – sértik a választási törvény előírásait. (http:// www.maszol.ro/
Megfenyegették a Musai-Muszáj aktivistáit a kolozsvári közszállítási vállalatnál – Kolozsvári közösségi közlekedési eszközökben szeretett volna kampányt folytatni a többnyelvű helységnévtáblák ügyében a Musai-Muszáj akciócsoport, de a közlekedési vállalat egyelőre nem tette ezt lehetővé, sőt irodájában az ügyben eljáró civil aktivistát megfenyegették. (http://www. maszol.ro/)
Növekszik az instabilitás – Románia olyan zónák találkozásánál fekszik, amelyek kihívást jelentenek az euroatlanti biztonságra, a katonai képességek felülvizsgálatra késztetnek, valamint válaszintézkedések megtételére – jelentette ki kedden Klaus Johannis államfő Nagykárolyban. (http://www. kronika.ro/)
Hallgatólagosan átment a képviselőházon a szekusdoszsziék titkosításának feloldása – Hétfőn hallgatólagosan elfogadta a képviselőház azt a törvényt, amely feloldja a volt Szekuritate 1945. március 6. és 1989. december 22. között összeállított dossziéinak titkosítását. (http:/ /transindex.ro/)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


28 Oct 2016
Írta admin
0 Hozzászólás