– Hogyan értékeli Molnár András, a Temes megyei RMDSZ szervezet elnöke a június 9.-i választások eredményét?
– Ha a megyei vagy az európai parlamenti listára leadott szavazatok számát tekintjük, akkor elmondhatjuk, hogy az Temes megyei RMDSZ határozottan jól szerepelt. Viszont a megszokottól jóval magasabb részévétel miatt, ez nem volt elegendő arra, hogy visszakerüljön a magyar érdekképviselet a megyei döntéshozatalba. Figyelemre méltó, hogy az RMDSZ európai parlamenti listájára Temes megyében 10.330-an szavaztak! Ezelőtt öt évvel csak 7900 körüli volt a szavazatok száma. A mostani, még nem végleges állás szerint, az RMDSZ megyei listájára mintegy 12.500 választópolgár szavazott, ami jóval meghaladja a négy és a nyolc évvel ezelőtti összeget? A mostaninál többen, 12.700-an csak 2012-ben szavaztak az RMDSZ-re. Sajnos a megyében ez a rendkívüli eredmény csak 4,66%-ot jelentett, vagyis nem sikerült bejuttatni képviselőket a Temes Megyei Tanácsba. Sajnos ezek az önmagukban jó eredmények nem biztosítottak több tanácsosi mandátumot az RMDSZ-nek: úgy tűnik, hogy 28 tanácsosunk lesz a következő ciklusban. Eddig is ennyi volt a tanácsosok száma. Néhány településen, például Kastély, Bálinc községekben, másutt pedig újabb mandátumokat szereztünk meg. Gátalján például három RMDSZ-es tanácsos lesz a helyi tanácsban! Zsombolyán és Temesságon is megnöveltük a tanácsosaink számát, Nadrág községben is lesz a következő négy évben tanácsosunk. A jelenlegi állás szerint a többi településen ugyanannyi tanácsosunk lesz, mint eddig. Újmosnicán közel hatszáz szavazatot kapott az RMDSZ-lista, ami kiemelkedő, de reményeink ellenére, nem volt elegendő a második tanácsosi hely megszerzéséhez. Sajnos az öt polgármester-jelöltünk közül egyiknek sem sikerült megnyerni a helyi polgármesteri mandátumot, sőt Igazfalván, annak ellenére, hogy négy mandátuma alatt fáradhatatlanul dolgozott a közösség érdekében, Ihász Jánosnak mégsem sikerült újráznia. Ez a legsúlyosabb veszteségünk, de nem feledhetjük, hogy a községben a magyarság számaránya nem haladja meg a 16%-ot, ami most kevésnek bizonyult. Nagyon fontos számunkra, hogy Temesváron sikerült az Együtt Temesvárért Szövetség keretében egy képviselőt bejuttatni a helyi tanácsba, és jó esély mutatkozik arra, hogy a második jelöltünk is mandátumhoz jusson. Ezt mindenképpen sikerként értékeljük.
– A számok azt bizonyítják, hogy a választási mozgósítás hatásos volt…
– Valóban úgy az RMDSZ központi vezetősége által megszervezett mozgósítás, mint a megyei szinten megszervezett sokféle rendezvényünk, a kampány alatt lebonyolított akcióink, az on-line kampány is megmozgatták a megyei magyarságot. A megyei listára leadott szavazatok magas száma részben munkánk hatékonyságát igazolja, illetve jó kiindulási pontnak tartom a parlamenti választásokra. Ha decemberben is sikerül legalább ennyi szavazatot begyűjteni, akkor reális esélyünk lesz a parlamenti mandátum visszaszerzésére. Meggyőződésem, hogy a választási eredményhez hozzájárult az is, hogy mi nem csak a kampányban, hanem a választások közötti években is segítjük a magyar közösségeket, közösségi rendezvényeket szervezünk, és részt veszünk a közösségek életében. Ezúton is megköszönöm mindenkinek, aki szavazatával bizalmat szavazott az RMDSZ-nek, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy legyen hangunk Európában és több Temes megyei település tanácsában is.
Makkai Zoltán