Labdarúgás
SZUPERLIGA
Pontokat szerzett a Sepsi OSK
Sokat számító diadalt aratott a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, szombaton kora este hazai pályán pragmatikus játékkal legyőzte az Aradi UTÁ-t, ezzel feljött a középmezőny első felébe. Matei találata döntő volt, a pontokat otthon tartotta a Sepsi. A mérkőzés előtt egyperces néma csenddel emlékeztek a csütörtökön elhunyt Potápi Árpád Jánosra, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárára. Jól kezdte a meccset a házigazda, az első percekben Popának kellett védenie Kallaku a 16-os vonaláról eleresztett lövését, majd Ciobotariu is közel volt a gólhoz, de felszabadított az UTA védelme. Az aradiak nem voltak veszélyes támadásban, habár kétszer is eltalálták a kaput, Gyenge magabiztosan végezte dolgát a kapuban. Aztán a szünet előtt – a lehető legjobbkor – a hazaiaknak sikerült megszerezni a vezetést: kellett ehhez az is, hogy az aradiak védelme lassan reagáljon egy bedobásra, Mino Sota Matei elé fejelte a labdát, aki kissé kisodródva, jobbról kilőtte a jobb alsó sarkat. Az UTA még a szünet előtt válaszolni akart, volt is egy veszélyes lehetősége: szögletet követően a középhátvéd Poulolo fenn maradt támadásban és egy beívelést ollózós mozdulattal küldte kapura, Gyenge vetődve magához ölelte a labdát. A második játékrészt hármas cserével kezdte az UTA, az első lehetőség is az övék volt, Fabry lapos lövését védte Gyenge. Florin Ștefan válaszolt, de próbálkozása kevéssel zúgott mellé, majd El Sawy maradt le centikkel Ștefan beadásáról. Az első félidőhöz hasonlóan a másodikban is hamar elapadtak a lehetőségek, az UTA eredménytelenül hajszolta az egyenlítést, míg a Sepsi labdabirtoklással tartotta előnyét. A hajrához közeledve elevenedtek meg ismét a felek, érkeztek a friss emberek a pályára, köztük a Puskás-díjas Zsóri Dániel az UTÁ-nál, akinek volt egy kapáslövése a hosszabbítás utolsó percében, de a hatos sarkából fölé lőtte a labdát.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 13. forduló: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Aradi UTA 1–0 (1–0), gólszerző Matei (44.)
Sepsi: Gyenge – Haruţ, Ciobotariu, Ninaj, Dumitrescu, Ştefan (Hajdin, 78.) – Sota, Kallaku (Alimi, 61.) – Coman (Sigér, 88.), Matei (Neskovics, 88.), El Sawy (Oroian, 61.). Vezetőedző: Valentin Suciu.
UTA: Popa – Trif (Mabea, a szünetben), Benga, Poulolo, Râpă – Hrezdac – Van Durmen, Pedro (Fabry, a szünetben), Omondi, Cîmpanu (Dumiter, a szünetben) – Costache (Zsóri, 78.). Vezetőedző: Mircea Rednic.
Kiütéses győzelem a Bukaresti Rapidnak
A labdarúgó Szuperliga, alapszakaszának 13. fordulójában hazai pályán meglepetésre öt gólt rúgott az ellenfél, a Gica Hagi vezetőedző által irányított Konstancai Farul kapujába. Az első félidő végére már 3-0 volt az állás a giulesti csapat javára. A második félidőben még kétszer találták el a kaput a Rapid játékosai, a konstancaiaknak nem igazán sikerült veszélyeztetni a bukaresti csapat kapuját. A mérkőzés alatt nyolc sárga, mindkét csapatnak egy-egy prios lapot is kellett kiosztani – ami a meccs hangulatát is meghatározta.
RAPID: Siegrist – C. Manea, Săpunaru (Cr. Ignat 43), Paşcanu (Micovschi 86) – Onea, T. Christensen (Grameni 86), Hromada, Borza – N’jie (Al. Dobre 66), Boupendza, Petrila (Kait 88). Vezetőedző: Marius Şumudică
FARUL: Buzbuchi – M. Bălaşa (Dănuleasă 81), Ţîru, Gustavo Marins, C. Ganea (N. Popescu 71) – V. Dican, Nedelcu (Al. Stoian 28), Vînă – N. Grigoryan (Băsceanu 71), Alibec, Radaslavescu (D. Sîrbu 46). Vezetőedző: Gheorghe Hagi
További eredmények: Buzau-Hermannstadt 3-0, K-vári U-Galaci Otelul 2-0, SEPSI OSK-UTA ARAD 1-0, Petrolul-K-vári CFR 0-0, Krajovai CSU-Botosani 0-0, Buk.Dinamo-FCSB 0-2, Iasi Poli-Slobozia 1-0, Buk.Rapid-Konstancai Farul 5-0.
A következő forduló mérkőzései:
Október 25.-én, 21,00 óra: K-vári CFR-SEPSI OSK,
Október 26.-án,13,30 óra: UTA ARAD-Buzau
Október 26.-án,16,00 óra: Petrolul-Iasi Poli
Október 26.-án,19,00 óra: Hermanstadt-Buk.Dinamo
Október 27.-én,16,00 óra:Otelul-Slobozia
Október 27-.én,21,00 óra: FCSB-Buk. Rapid
Október 28.-án,18.00 óra: Botosani-K-vári U
Október 28.-án,21,00 óra:Farul-Krajovai CSU.
2.LIGA
Idegenben győzőtt a Csíkszereda
Megszenvedett a három pontért a Nagyváradi Bihar FC otthonában az éllovas FK Csíkszereda, amely egy szabadrúgásgólnak köszönhetően szerezte meg a győzelmet a labdarúgó 2. Liga 10. fordulójában. Az első lehetőségekre húsz percet kellett várni, az FK házi gólkirálya, Dolny kétszer is próbálkozott, de lövéseit blokkolták a hazai védők. Ezután többet kezdeményezett a csíkszeredai együttes, a szünet előtt újra a szlovák támadó került lövőhelyzetbe, de gyengére sikeredett a befejezése. Térfélcserét követően valamivel izgalmasabbá vált a játék, veszélyesebb támadásokat vezettek a csapatok. Előbb a nagyváradiak is eljutottak egy blokkolt lövésig, majd bedobás után Palmeș elé került a labda, de csúnyán fölé lőtt. A 70. percben a tizenhatos jobb oldali sarkának közelében szabadrúgáshoz jutott az FK Csíkszereda, ezt a csereként beállt Babati Benjámin végezte el. A rövid sarokba tartó lövését a hazai kapus megfogta ugyan, de a gólvonalon túlról húzta vissza a labdát, a partjelző emelte a zászlaját, így megadták a találatot. Babati Benjámin szerezte a győztes gólt. Ezután egyből támadásba lendült a Bihar FC, azonban komoly helyzetet nem tudott kialakítani, míg a túloldalon a csíkiaknak voltak lehetőségeik Ceara és Babati révén, ezek kihasználatlanul maradtak. Aztán a hosszabbításban két szabadrúgásból megvolt az esélyük az egyenlítésre a hazaiaknak, előbb mellé lőttek, majd Simon Máté magabiztosan védett. Az FK Csíkszereda megőrizte minimális előnyét, és győzelmével megerősítette az első helyét a ranglistán. Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 10. forduló: Nagyváradi Bihar FC–FK Csíkszereda 0–1 (0–0). Gólszerző: Babati (71.).
Bihar FC: Accinelli – Cucu, Gal, Giafer, Jurj – I. Filip, Farcaș (Gunie, 86.) – Stahl (Gîdea, 46.), Almanza (Tincău, 79.), Moga (Gitye, 46.) – Chirițoiu (Hora, 66.). Vezetőedző: Gustavo Aragolaza.
FK Csíkszereda : Simon – Hegedüs, Kelemen, Palmeș – Bloj (Csürös, 69.), Veres, Bödő (Kovács, 69.), Gál-Andrezly – Torvund (Babati, 57.), Jebari (Ceara, 57.), Dolny (Makrai, 83.). Vezetőedző: Ilyés Róbert. (Székelysport).
Labdarúgó 2. Liga 10. fordulójának eredményei: Bukaresti Steaua- Concordia Chiajna 2-1, Ceahlăul Piatra Neamţ – CS Afumaţi 3-0, FC Muscelul Câmpulung – Sellenberki SK 0-4, Metalul Buzău-Bukaresti Metaloglobus 2-2, Újszentesi SK – CS Mioveni 2-, CSM Focşani – CSM Slatina 1-0, Resicabányai CSM-Vajdahunyadi Corvinul 1-0, Nagyváradi Bihar FC – FK Csíkszereda 0-1, FC U Craiova 1948 – FC Voluntari, FC Argeș Pitești – Chindia Târgoviște 2-1.
BAJNOKOK LIGÁJA
Káprázatos játékkal győzött a Real Madrid – Borussia Dortmund 5-2 » Coșmar o oră, apoi remontada DE VIS, cu hat-trick al Káprázatos játékkal győzőtt a Real Madrid
Kitűnő játékkal a Bosussia Dortmund az első félidőben két gólos előnyt szerzett /a 30 percben, Malen, a 34. Percben pedig Gitten volt eredményes/ és a német csapatnak sikerült a félidő végéig megtartani előnyét, annak ellenére, hogy a spanyolok folyamatosan támadták a német kaput. A második félidő legelején úgy tűnt, hogy a Reált letaglózta a német csapat előnye, de a 60. percben Rüdiger fejese lavinát indított el, mert a hihetetlen játékot mutató Vinicius a 62., a 86. és a 90+3. percben is betalált a német kapuba, illetve a Real 5. Gólját a 83. percebn Vasquez lőtte. A mérkőzés végereménye: Real Madrid-Borussia Dortmund 5-2. A meccset biztos kézzel, hibátlanul Kovács István játékvezető irányította Mihai Marica és George Neacsu segítségével.Tartalékjátékvezető Marcel Birsan volt.
A Bajnokok Ligája 3. Fordulójában 9 meccset játszottak le. Lapzártáig az alábbi eredmények születtek:AC Milan-Club Bruges 3-1, Monaco-Belgrádi Crvena Zvezda 5-1, Arsenal-Sahtior 1-0, Aston Villa-Bologna 2-0, Girona-Slovan Bratislava 2-0, Juventus-Stuttgart 0-1, PSG-PSV Eindhoven 1-1, Sturm Graz-Sporting Lisszabon 0-2.
OTP BANK LIGA
A labdarúgó OTP BANK LIGA 10. fordulójában a Ferencváros a Fehérvárt fogadta, és kétgólos győzelmet aratott. Még úgy is, hogy Kehinde kiállítása miatt majdnem félórát emberhátrányban játszott. Ezzel a zöld-fehérek felugrottak a tabella élére, míg a Fehérvár a kilencedik. Többet birtokolta a labdát a Ferencváros, aktívabb volt támadásban, több próbálkozása is akadt, elsöprő hazai rohamokról mégsem lehetett beszélni. A vezetést is fehérvári segítséggel szerezték meg, Nikola Szerafimov jókora hibája kellett a találathoz, Matheus Saldanha pedig higgadtan értékesítette a ziccert, negyedik NB I-es mérkőzésén ötödik gólját szerezte. A második félidőben Tosin Kehinde bűnhődött: arcon talpalta Simut Mario Lucast, mire Antal Péter játékvezető azonnal kiállította. A Fradi addigra azonban már két góllal vezetett, nem sokkal korábban éppen Tosin Kehinde kapu felé tartó lövésébe ért bele Nikola Szerafimov keze, hogy a tizenegyes elvégzéséért külön brazil háziverseny induljon.
Erdemények
DVSC-Paks 0-5,Diósgyőr-MTK 0-2, Újpest-Nyíregyháza 1-0, Kecskemét-Puskás Akadémia 0-3, Zalaegerszeg-Győri ETO 1-2, FRADI-Fehárvár 2-0.
A következő forduló:
Október 26.-án, 16,45 óra: Puskás Akadémia-Diósgyőr
Október 26.-án,19,15 óra:Fehérvár-DVSC
Október 26.-án,22,45 óra:MTK-Újpest
Október 27.-én,15,00 óra:Nyíregyháza-Zalaegerszeg
Október 27.-én,17,15 óra:Paks-Kecskemét
Október 27.-én,19,45 óra: FRADI-Győri ETO
FORMA 1
Kettős Ferrari-siker Leclerc vezérletével
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a show-t a világbajnoki címvédő és éllovas Max Verstappen (Red Bull) Lando Norrisszal (McLaren) vívott csatája vitte el.
A 27 éves Leclerc-nek ez az idei harmadik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme, az austini pályán most először diadalmaskodott.
Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára a negyedik vb-címére hajtó Verstappen állhatott fel, miután az őt négy és fél körrel a vége előtt megelőző Norrist öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mert szabálytalannak ítélték a manőverét.
A vb a jövő hétvégén folytatódik a Mexikói Nagydíjjal, Mexikóvárosban.
Végeredmény, Egyesült Államok Nagydíja, Austin (56 kör, 308,405 km, a pontszerzők):
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:35:09.639 óra
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 8.562 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 19.412 mp h.
4. Lando Norris (brit, McLaren) 20.354 mp h.
5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 21.921 mp h.
6. George Russell (brit, Mercedes) 56.295 mp h.
7. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 59.072 mp h.
8. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:02.957 perc h.
9. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:10.563 p h.
10. Franco Colapinto (argentin, Williams) 1:11.979 p h.
leggyorsabb kör: 1:37.330 perc, Esteban Ocon (francia, Alpine, 53. kör)
A vb-pontversenyek állása 19 futam után (még 5 van hátra):
Versenyzők:
1. Verstappen 354 pont
2. Norris 297
3. Leclerc 275
4. Piastri 247
5. Sainz 215
6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 177
7. Russell 167
8. Pérez 150
9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 62
10. Hülkenberg 29
11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24
12. Cunoda Juki (japán, RB) 22
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 12
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 12
15. Kevin Magnussen (dán, Haas) 8
16. Pierre Gasly (francia, Alpine) 8
17. Oliver Bearman (brit, Ferrari/Haas) 7
18. Colapinto 5
19. Esteban Ocon (francia, Alpine) 5
20. Lawson 2
Csapatok:
1. McLaren 544 pont
2. Red Bull 504
3. Ferrari 496
4. Mercedes 344
5. Aston Martin 86
6. Haas 38
7. RB 36
8. Williams 17
9. Alpine 13