Augusztus 4-én teljes napos foglalkozás helyszíne volt a temesvári Magyar Ház Civil terme. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet – TEMISZ aktív szervezőcsapata munkatalálkozó keretében beszélte meg az egyesület őszi programjait és az ezek megvalósításához szükséges hatékony működési keretet.
A találkozó lehetőséget nyútott, az idei első félévben megvalósult fontosabb rendezvények kiértékelésére (Magyar Művészeti Ifjúsági Találkozó, Játékestek, Activity-körök, Filmkubok, Kosárlabda-körök, Anna-bál, Társasági tánctanfolyam, stb.) és a nyár végén és ősszel sorra kerülő hagyományos és/vagy új rendezvények és a hozzájuk kapcsolódó feladatkörök megbeszélésére. Elkészült a Szervezet következő féléves tevékenységének időbeni ütemezési keretterve és újabb feladatkörökkel lett bővítve a programszervezést és a napi tevékenységet elősegítő Belső Működési Szabályzat.
A résztvevők egybehangzó álláspontja volt, hogy az egyesületnek a következő időszakban továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetnie úgy a heti rendszerességgel működő kör- és klubtevékenység típusú ifjúsági rendezvényekre, mint a nagyobb horderejű, minden korosztályt megcélzó nagyrendezvényekre (fesztivál, előadások neves meghívottakkal, szilveszteri bál, stb.).
A TEMISZ soron következő nagyobb rendezvénye a 8 napos Társasági Tánctábor, amelyre 2013. augusztus 24-szeptember 1-je között kerül sor.
2013. augusztus 6.
a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet Sajtószolgálata
Társasági tánctábor
2013. augusztus 24-szeptember 1. közötti időszakban a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet – TEMISZ 10. alkalommal rendezi meg 8 napos Társasági Tánctáborát.
Kik jelentkezhetnek:
– líceumi diákok, egyetemi hallgatók és/vagy tanulmányaikat már bevégzett fiatalok
– a jelentkezés történhet párban vagy egyénileg is
– minimális, alapszintű tánctudás szükséges (2-3 hónapos tánctanfolyam tapasztalat, bármilyen tánciskolában)
A tábor programja tartalmaz:
– napi 4-5 óra táncoktatást standard és latin táncokból
– sporttevékenyégeket (tollaslabda, csapatjátékok, stb.)
– kirándulásokat
– csapat- és közösségépítő tevékenységeket
– tematikus filmvetítéseket, vetélkedőket, szabadidős programokat
Részletesebb információkat kérni és jelentkezni lehet a következő elérhetőségeken:
– TEMISZ: tel: 0742-201028, e-mail: office@temisz.ro, temisz@yahoo.com
– Ilonczai Zsolt: tel: 0727-005656, e-mail: ziloncza@yahoo.com
Jelentkezéseket 2013. augusztus 20-ig fogadunk el! Szívesen látunk minden tánckedvelőt!


09 Aug 2013
Írta admin
0 Hozzászólás