A Temesvári CSM női csapata megvédte országos bajnok címét
Ami nem sikerült a Temesvári CSM férfi szabadfogású birkózócsapatának, az lehetővé vált a klub női együttesének. Tavaly mind a férfi, mind pedig a női gárda országos bajnok címet nyert. Idén azonban a férfi csapat a Nemzeti Szuperliga (elsőosztályú országos bajnokság) második helyezettjeként ezüstérmet kapott, átengedvén az aranyérmet megyénk másik kiváló együttesének, a Lugosi CSM-nek. A Temesvári CSM női szabadfogású birkózócsapatának azonban sikerült megvédenie tavalyi első helyét, tehát országos címvédő lett.
A női szabadfogású birkózóbajnokság országos döntő tornáját Mangálián rendezték meg, ahol az első helyen a Temesvári CSM, a másodikon a Mangáliai CS, a harmadikon pedig a Krajovai CSM végzett. A döntő tornán birkózásra résztvételi jogot nyert Románi Országos Edzőközpont csapata nem jelent meg, mert vezetői szerint nem volt esélyes az éremnyerésre. A mangáliai országos döntő torna előtt a temesvári együttes nehéz helyzetbe került, mert a csapat legjobb és legtapasztaltabb tagját, a világ-, a kontinentális- és országos bajnokságok többszörös éremnyerőjét, Estera Dobrét, akit egy és fél hónappal azelőtt igazoltak véglegesen a CSM-hez, doppingolás miatt felfüggesztették. Hála a klub vezetői és edzői kiváló nemzetközi kapcsolatainak, a súlyos veszteséget pótolni tudták: leigazolták a bolgár Elitsa Jankova ifjúsági világbajnokot, aki az 51 kg-mos súlycsoportban birkózott. Az ellenfeleket meglepte a bolgár leány jelenléte, akinek Temesvárra kerüléséről csak a tengerparti városban szereztek tudomást. A CSM vezetői és edzői jó viszonyban vannak Elitsa Jankova klubjával remélvén, hogy meghosszabbíthatják a temesvári csapat színeiben versenyzés szerződését. Az országos döntő tornán a bajnoki cím sorsa a temesvári és a mangáliai csapat viadalán dőlt el, amely a Béga-parti város együttesének 5-2 arányú biztos győzelmével fejeződött be. A győztes klub csapatvezetője Gheorghe Bologa, edzői pedig Petru Brânduşan és Dorel Nilaş. Íme, a címvédő együttes birkózókerete: Mădălina Lingurar (48 kg), Elitsa Jankova (51 kg), Ana-Maria Pavăl (55 kg), Raluca Tircu (55 kg), Georgeta Paic (59 kg), Beatrice Oancea (63 kg), Ramona Pricop (67 kg) és Alexandra Purcel (72 kg). Megemlítjük, hogy Alexandra Purcel kétszeres ifjúsági II. kategóriájú országos bajnok. Az erős és tehetséges leány a Szentandrási Sportklubban vált országos hírű birkózóvá, ahonnan tapasztalatszerzés miatt vonták be a Temesvári CSM felnőtt együttesének a tevékenységébe.
Temesfalvi József


18 Oct 2013
Írta admin
0 Hozzászólás