A Szegedi Szabadtéri Játékok Magyaország legnagyobb befogadóképességű és legjelentősebb szabadtéri színházi fesztiválja.1931. június 13-án tartották az első előadást a Fogadalmi Templom előtt, ezt követően a szabadtéri produkciók minden év nyarán Szeged fő kulturális eseményét jelentették. Évente közel hetvenezer embert ejt ámulatba a varázslatos atmoszférájú színházi eseménysorozat. Az előadások idejére a színház szerelmesei megtöltik a várost, valódi, nyüzsgő fesztiválhangulatot varázsolva ezzel a mediterrán hangulatú szegedi estékbe. A csodálatos helyszínt, a tizenkétezer négyzetméter alapterületű Dóm teret a velencei Szent Márk térhez szokták hasonlítani. A vállaltan népszínházi vonulatot követő rendezvénysorozat előadásai évről évre mind változatosabb képet igyekeznek nyújtani, így garantálva azt, hogy minden műfaj – operett, opera, musical, néptánc, kortárs tánc, próza – rajongója megtalálhassa a maga kedvencét a csillagtető alatt. Fülledt nyári éjszakákon valódi fesztiválhangulat uralkodik Szegeden, a színház szerelmesei csak arra várnak, hogy a nézőtéren felragyogjanak a fények.
Érdekességek a fesztiválról: A 20. század elején a szabadtéri európai rendezvények sikerei a magyar szellemi élet képviselőit hasonló indíttatású fesztiválok megszervezésére sarkallták. Magyarországon az elsők között indították útjára a nyári színházat Szegedi Szabadtéri Játékok néven. A Játékok ötletét először 1926-ban Juhász Gyula, a szegedi költő vetette fel. A gondolatot a kulturális és politikai élet számos jeles képviselője támogatta (Kertész K. Róbert, Hevesi Sándor, Fülei-Szántho Endre, Vojnovics Géza). A főpróbára a lehetőséget a szegedi Fogadalmi Templom felszentelésére rendezett ünnepségsorozat adta 1930 őszén. Az árkádsorral körbevett templomtér kiváló akusztikájával ideális helyszínnek bizonyult a szabadtéri színielőadások megrendezésére. Az első előadásra – a Magyar Passióra, Hevesi Sándor rendezésében – 1931. június 13-án került sor. Ezt követően a szabadtéri előadások – töretlen sikerrel – minden év nyarán Szeged fő attrakcióját jelentették. A Magyarországon egyedülálló szabadtéri sikersorozat első felvonásának a második világháború vetett véget, 1939-ben. Az újrakezdés, 20 év kihagyás után, 1959. július 25-én következett el. Ezen az estén a Hunyadi László dallamaival kezdődött meg a Szegedi Szabadtéri Játékok második fejezete.
1994-ben a Játékok új nézőteret kapott. A teret egész évben elfoglaló lelátót, csak az előadások idejére felállított, 4000 férőhelyes mobil nézőtérrel cserélték le. A szektorokat az 1879-es szegedi nagy árvíz idején segítséget nyújtó európai fővárosokról (London, Róma, Párizs, Berlin, Brüsszel, Bécs), illetve Szeged testvérvárosairól (Darmstadt, Turku, Parma, Nizza, Szabadka, Toledo, Odessza) nevezték el.
Szegedi Szabadtéri Játékok 2022 programja
A Szegedi Szabadtéri 2022-es Dóm téri évadát július 1-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Petőfi Sándor életéről szóló Szabadság, szerelem! – Petőfi, a vitéz című tánc-szín-játékának ősbemutatója nyitotta. A szorgalmas diákévek, a vándorszínész Petőfi, a szerelmes férfi, majd a harcos forradalmár életének érdekfeszítő eseményei közben azok a helyzetdalok, vígeposzok, elbeszélő költemények, szívbemarkoló versek, népdalokká folklorizálódott művek is elhangoztak, amelyeket minden anyanyelvét és saját kultúráját szerető embernek újra és újra meg kell hallgatnia, hogy rácsodálkozhasson azok nagyszerűségére. A magyar néptánc és a magyar népzene, hagyományos örökségünk tisztasága és természetessége méltó környezetet teremt ezeknek a költeményeknek, s így együtt, izgalmas, érdekes produkciót ígértek.
Július 8-án visszatér a Dóm tér legsikeresebb musicalje, a Mamma Mia!, amely a 2014-es bemutatót követő sikerszéria után újabb 4 estén át ígér felejthetetlen nyáresti élményt az ABBA dalok szerelmeseinek.
Július 29-én és 30-án a világ operarepertoárjának egyik legsikeresebb darabja, Giuseppe Verdi La Traviatája a nemzetközi hírű Macerata Opera Festivállal koprodukcióban kerül színre. A tükrök Traviátájaként ismertté vált előadás a fesztivál elmúlt harminc évének legikonikusabb produkciója, amelyet 1992-ben mutattak be Olaszországban. A 2021-es felújítást követően olasz és magyar művészek közreműködésével mutatkozik be a Dóm téren.
Az évadot a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként a világ musicalirodalmának egyik legnépszerűbb darabja, a Fesztivál életében először színpadra kerülő Chicago zárja. A mű népszerűségét a jazz, a revü és az amerikai showbiznisz legjobb hagyományait ötvöző zenéjén kívül elévülhetetlen aktualitású témájának is köszönheti. Kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a média által manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét, a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája. A különleges előadást hat estén láthatják a nézők.