10 Jan 2014
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Gondolatiság, mívesség és műfaji változatosság
A képző- és iparművészetek magyar nemzetiségű temesvári művelői jobb lábbal léptek a 2014-es esztendőbe: a beköszöntő új év második napján nyílt meg Budapesten, a Bartók Béla út 1. szám alatti elegáns, kétszintes ART IX-XI Galériában Jelenlét című csoportos tárlatuk, amelynek anyaga sikeres temesvári és szegedi bemutatását követően érkezett a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezete valamint a Temesvári Magyar Nőszövetség erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar fővárosba. Népes közönség sereglett össze a tárlatnyitóra, amelyen László Dániel festőművész, házigazda a Sensaria Képzőművészeti Egyesület és az Art9 Egyesület koordinátora bevezető szavait követően köszöntőt mondott dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Szekernyés János, művészeti író, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke a Béga-parti város plasztikusainak tevékenységét vázolta, mutatta be, Szász Enikő színművésznő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöknője a szervezet munkásságáról, megvalósításairól számolt be, röviden kiemelve, hogy az évente szervezett Bánsági Magyar Napok keretében 2013-ban immár 18. alkalommal került megrendezésre a Bánságban élő és alkotó magyar etnikumú képző- és iparművészek csoportos kiállításának megrendezésére. A tárlat összefoglaló címe a szervezők és kiállító alkotóművészek szándékát, törekvését summázza, fejezi ki: fizikai valójukra, értékteremtő tevékenységükre, cselekvő szerepvállalásukra figyelmeztet nyomatékosítva, meggyőzően igazolva azt a kiemelkedő, meghatározó szerepet, amelyet a magyar anyanyelvű és érzelmű festők, szobrászok, grafikusok és iparművészek a tájegység művészeti és szellemi életében, plasztikai mozgalmaiban és megvalósításaiban betöltöttek és betöltenek. A lezárult, 2013-as esztendőben volt kereken 110 éve annak, hogy az első szépművészeti akadémiát végzett, hivatásos festőművész, Ferenczy József (1866-1925) Temesvárott telepedett le, megvetve, megteremtve a szerves képzőművészeti élet alapjait a Bánság szívében. Szárnyai alól indultak, emelkedtek ki tehetséges növendékei Szuhanek Oszkár (1887-1972) és Varga Albert (1900-1940) –, akikhez a két világháború közötti évtizedekben a szobrász Gallas Nándor (1893-1949) és Gál András (1906-1986), a festő Podlipny Gyula (1898-1991) Krausz-Kristóf Albert (1892-1958), Litteczky Endre (1880-1953), a grafikus Kóra Korber Nándor (1897-1953), Litteczkyné Krausz Ilonka (1900-1975), Lausch Gyula (1896-1979), az üvegművész Szappanos Gyula (1912-1978) társult. Kolozsvárról 1933-ban Temesvárra átköltöztetett Szépművészeti Akadémián diplomáztak Kós András (1914-2010) és Kósa-Huba Ferenc (1910-1983) szobrászművészek, Fülöp Antal Andor (1908-1979), Ferenczy Júlia (1909-1999), Bánlaki Szőnyi István (1913-1967) festőművészek, Ciupené Király Sarolta (1909-2001) textilművésznő. A második világháború után indult és bontakozott ki a szobrász Orgonás András (1909-1987), Vetro Artúr (1919-1992), Szobotka András (1916-1992) valamint a festő-grafikus Kazinczy János (1914-2008) pályája. Komoly felélénkülést, gyökeres megújulási folyamatot gerjesztett a Béga-parti város képzőművészeti életében a rajzkar megteremtése, beindítása 1962-ben a 3 éves Tanárképző Főiskola keretében, amely a bukaresti és kolozsvári képzőművészeti főiskolák több eminens végzősét vonzotta, sodorta Temesvárra. Sorukba tartozott Sepsiszentgyörgy két jeles szülötte, a festő Molnár Zoltán (1937-1999) és a szobrász Jecza Péter (1939-2009) is. Növendékeik közé tartozott, többek között, Kelemen István, Pamfil Marietta, Novák Nóra, Kett Groza János, Maghera Árpád, Csapó Ildikó, Ősz Trancota Lucia, Jantó Árpád, Toszó Ugry Emese, Odry Mária, Sütő Éva, Tamás Mária stb. A középfokú képzés oktatói gárdáját erősítette Bertalan István, Szakáts Béla, Kazinczy Gábor, majd valamivel később Dávid Károly és Benedek József. Mintatervezőként az iparban kezdte pályáját a textiles Jeczáné Bíró Klára (1937-2011) és Zimán Vitályos Magda (1942-2003). Lényeges, mélyreható változást eredményezett a Temesvár művészeti életében a Nyugati Egyetem képzőművészeti és formatervezői karának életre hívása 1990-ben. Az élvonalbeli alkotóművészek többsége – Jecza Péter, Szakáts Béla, Zimán Vitályos Magda, Dávid Károly, Kocsis Rudolf, Lihor Laza László stb. – egyetemi oktatóvá vált. A felvételt nyert hallgatók közösségét is évről évre viszonylag jelentős számú magyar nemzetiségű fiatal gyarapította. A végzettek nagy hányada visszatért bölcsőhelyére vagy szétrajzott az ország és a nagyvilág különböző településeire, tájaira, de a frissen diplomázott fiatalok sorában szép számmal akadtak olyanok is, akik Temesvárott helyezkedtek el, telepedtek le, mintegy biztosítva a magyar nemzetiségű szép- és iparművészek jelenlétének, alkotótevékenységének folytonosságát, jelenét és bizonyos mértékig jövőjét is.
A Budapesten megnyitott csoportos tárlaton 35 temesvári kortárs képző- és iparművész vonultatta fel alkotásait. A falakon és az állványokon fölsorakoztatott 76 műtárgy kiérleltségével, színvonalával és változatosságával hatott, keltett figyelmet és érdeklődést. A tárlat összbenyomása egyértelműen pozitív: a műfaji megosztottság, a stílusbeli különbségek, a törekvések tagoltsága, a technikák sokfélesége, az alapanyagok változatossága, a kimunkáltság és a prezentálás differenciáltsága dacára a bemutatott anyag hitelesen és átfogóan tükrözi a temesvári kortárs képzőművészet egészének frissességét, mozgalmasságát, jellegzetességeit és nívóját. Jellege, rendező elve és célja eleve eklektikussá, többrétűvé avatta a tárlat anyagát. A szigorúbb válogatás, a sűrűbb, a rátartibb szakmai rosta vitathatatlanul előnyére szolgált volna a csoportos kiállítás egészének. Elismerőleg méltatta a temesvári kortárs magyar képzőművészek teljesítményét, Budapesten kiállított alkotásait dr. Rockenbauer Zoltán entológus, művészettörténész, aki tárlatmegnyitó beszédében leginkább a temesvári magyar nemzetiségű művészek a neoavantgárd irányzatok iránti fogékonyságát és elkötelezettséget, a vizuális művészetek újabb tendenciáihoz és áramlataihoz való igazodását, felzárkózási igyekezetét emelte ki. A professzionalizmus, a szakmai felkészültség és igényesség képezi a tárlat változatos, többrétű anyagának alapvonását, közös nevezőjét. A kiállított műalkotások érzékeltetik, hitelesen jelzik azt az alkotói potenciált, amellyel a Béga-parti város a XXI. század második évtizedében rendelkezik valamint azokat a főbb irányvonalakat, áramlatokat, amelyeket a legrátermettebb, a legtájékozottabb és legbátrabb festők, grafikusok, szobrászművészek felvállaltak és követnek. A tárlatnyitás szabott keretei nem kínáltak alkalmat és lehetőséget arra, hogy dr. Rockenbauer Zoltán, aki 2000 és 2002 között Magyarország művelődési minisztere volt, a 35 temesvári alkotóművész mindegyikének bemutatott munkáit külön-külön elemezze és minősítse, csupán néhányukat – személyes benyomásai, saját esztétikai mércéje és értékítélete alapján – emelte ki, említette név szerint is. Érdekes, figyelmet keltő módon néhányuk triptichonnal vagy hármas sorozattal nevezett be és szerepel a kiállításon. Megérdemelten került főhelyre Jusztin Patrícia Pascal emlékmű című fesmény-hármasa, amelynek izzó vörös felületén mintegy átindázik a mélykék uralta, a gesztus keresetlen természetességét követő és rögzítő motívum. A triptichon minden egyes darabja önálló, autonóm alkotásként is felfogható, kezelhető, de igazából társítva, együttesen hatványozódik meg, fokozódik fel expresszivitásuk, teljesedik ki tartalmi telítettségük, mondanivalójuk. Hatásos Benedek Levente Lateralus című kompozíciója, amelyen egy sávozott, szabályozottan strukturált háttér előtt jelenített meg mozgalmas felületet, dinamikus faktúrát teremtve a különféle elemek, tárgytöredékek, színeffektusok, fény-árnyék viszonyok zaklatott, kusza halmazából egy esendő, kiszolgáltatott, bomladozó emberi testet. Képiségében, jelrendszerében, kromatikájában a festmény két sík, két pólus között teremt magvas, gondolatébresztő jelentés-összefüggést. Az urbánus lét és környezet, a város tárgyi valósága ihlette látomásait transzponálta lebegő, álomszerű, szürrealisztikus képekké Neagu Katalin. A határozott, lendületes gesztusok garantálják Jakabházi Sándor színes grafikáinak – Strukturált harmónia, Megoldott konfliktus, Dinamikus támpontok – expresszivitását. Az egyenes és kígyózó vonalak világos, lendületes üteme, a tónusok mélységének váltakozása, a színek, a motívumok és a foltok összhangja az 2013-ban több díjjal is koszorúzott grafikusművész képzeletvilágának gazdagságát, magas színvonalú légkört teremtő képességét, alapos mesterségbeli jártasságát és tapasztalatát igazolják, hitelesítik. A kontrasztok, a szembeszökő ellentétek együttes jelenvalóságát fedezte fel és örökítette meg három a Gyermekkórház címet viselő fénykép-felvételén Kozma Szilárd: az újramázolt ablakok, ajtók geometrikus kimértségétől, viszonylagos tisztaságától gyökeresen elütnek a lepusztult épületek elhanyagolt, máladozó, grafittis, roskatag falai, lépcsői, tornácai, fedélrészletei. A ellenpontozás továbbgondolásra, állásfoglalásra késztet. Varga Luigi István „bronzrajzai”, térbe állított sziluettjei, „pálcikaemberei” – amelyeket egyébként az Aradon megrendezett Meeting Pont Nemzetközi Biennálén és a vizuális művészetek 2013-as évi szalonján is díjaztak a szakmai zsűrik – újdonságukkal, eredetiségükkel keltettek figyelmet Magyarország fővárosában is. Egyedi módon munkálja meg a fát a szobrász Pálfi Gyöngyvér, aki járulékos anyagok ötletes társításával, leleményes felhasználásával fokozza és dúsítja a kifaragott alakzatok, bioformák – Kagyló, Hibrid – plasztikai töltetét és erejét. Komoly erénye munkáinak az összefogott, zárt kompozíció, amelyekbe az áttörések, az applikációk harmonikusan beleszervesülnek. M-Kiss Hédi mini-tértextiljei – Nő, Férfi, A tűz szelleme – a textilművészet hagyományos, bevált alapelemeinek – a szálnak, zsinegnek, kötegnek, hurkolásnak, szövésnek stb. – felhasználásával bontják ki, érvényesítik pregnánsan a teret, a harmadik dimenziót is, birtokba véve a kontemplációra késztető dekorativitást.
A megnyitó közönsége, a szép számban megjelent élvonalbeli művészek, szakírók egybehangzóan sokra értékelték a temesvári magyar képző- és iparművészek újabb budapesti bemutatkozását. Sajnálhatják azok az alkotók, akik objektív vagy szubjektív okok miatt nem vettek részt munkáikkal a Jelenlét címen megrendezett kollektív kiállításon, amely Temesvár és Szeged után Budapesten is figyelmet keltett, és visszhangos sikert aratott. (Felvételek: Szász Enikő és Dukász Hanga)
