Kovács Mihály sírja a nagyszentmiklósi temetőben

2013 őszén, a Halottak napját követő lapszámban dr. Bárányi Ferenc adott hangot a Heti Új Szó hasábjain meglepetésének, ame­lyet benne a szülővárosa, Nagyszent­mik­lós római katolikus temetőjében szerénykedő régi sírkő felfedezése keltett. A sírhant Kovács Mihály földi maradványait takarja. A fejkőről fényképet és feliratának szövegét a Mindenki kalendáriuma 2014-es kötetében megjelentetett Hol sírjaink domborulnak… Temes megye című illusztrált összeállításban Pálkovács István és Momír Dorottya is közölte. Szöveget, részletesebb ismertetőt egyik esetben sem társítottak, csatoltak a felvételekhez. Pedig Kovács Mihály alakja és hosszú életútjának nem mindennapi eseményei regényekbe kívánkoznának. A parancsnokához és annak emlékéhez való hűség, mély­séges ragaszkodás, a rendíthetetlen, a lankadatlan szolgálat és kötelességérzet mintaképe volt. Rémtörténetbe illő, fölötte koc­ká­zatos feladatot, küldetést vállalt és oldott meg bravúrosan az osztrák önkény tobzódásának legsötétebb korszakában. Az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc elkötelezettjévé vált, amelynek ügyét és örökségét élete végéig példamutató odaadással szolgálta. Nagy idők cselekvő résztvevője és tanúja volt.
Két évtizeden át a Temesvárott született eleméri és ittebei Kiss Ernő (1799-1849) ezredes, majd tábornok ordonánca, „hűséges huszárja” volt Kovács Mihály (1809-1898), akit az aradi vésztörvényszék által golyó általi halálra ítélt gazdája kivégzése annyira megrendített, hogy személyes indíttatásból, mélységes ragaszkodásból és tiszteletből valamint a vértanú főtiszt mostohatestvérének, Fredrigone Alajosné Leowen Júliának a megbízásából a főbelövése helyszínéről, a vár árkából Hertelendy Miksa komornyikjának, a bocsárdi Vörös Mártonnak a közreműködésével és segítségével a még el nem földelt holttestet, a sötétség leple alatt, az őröket megvesztegetve, a kivégzés 1849. október 6-i éjszakáján vakmerően kilopta. A sírását el­foj­tani alig tudó Kovács Mihály és Vörös Márton, aki állítása szerint a kivégzésnek is szemtanúja volt, a tetemet a magukkal vitt s az őrök látókörén kívül hagyott kétkerekű taligáig cipelte, amelyre sikerült aztán nagy nehezen feltenniük. Majd egyikük az alkalmi szállítóeszközt húzva, másikuk meg Kiss Ernő porhüvelyét tartva jutottak át a Maros- hídon és érkeztek a tisztiszolga a Tököly-templommal szemközti kis utcák egyikében bérelt szállására. A házba bevitt holttestet Vörös Márton megmosta, majd összerakta és átkötötte Kiss Ernő a közeli lövésektől teljesen szétrocsolódott fejét. Megállapították, hogy két golyó fúródott a hátsó várkapu közelében, a hosszan elnyúló kazamata téglafalánál kivégzett tábornok koponyájába, a testét meg egyetlen lövés érte. Sylvester Lajos, osztrák élelmezési őrmester, a kivégzések szemtanúja visszaemlékezései szerint, Kiss Ernőt a testébe hatolt golyó a szíve táján találta, azonban nem halt meg: „Egy altiszt hozzáugrott, és közvetlen közelből főbe lőtte. A közeli lövéstől parókája meggyulladt, és lángolva repült a fal tövébe.” A megmosott tetemet, amelyet tiszta fehér alsóneműbe öltöztettek és lepedőbe csavartak, egy festetlen koporsóba helyezték. Nem volt ugyanis alkalmas fekete ruha, amibe felöltöztethették volna a holttestet. Már hajnalodott, amikor a kétkerekű taligán kivitték a koporsót a temetőbe, ahol a ravatalozóban átadták a csősznek, akit busás fizetséget ígérve „szívességéért”, megkértek, hogy hantolja el azt. Hat hétig a B. B. monogrammal megjelölt sír rejtette Kiss Ernő tábornok földi maradványait, amelyeket „hűséges huszárja”, Kovács Mihály kiásatott és szekéren, kerülő utakon átszállított Katalinfalvára, ahol egyházi szertartással a templom alatti családi sírboltba temették el.1872-ig Kiss Ernő tábornok holtteste nagybátyja, Kiss Miklós feleségének, Issekutz Katalinnak (1756-1830) – aki különben a nevét viselő falut alapította és templomát építtette – és unokatestvérének, Kiss Antalnak (1780-1844) valamint a család még néhány tagjának porhüvelyei mellett az 1812-ben Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelt templom szentélye alatti sírboltban feküdt.
A család kérésére ugyancsak Kovács Mihály vitte át 1872. október 6-ra Német­ele­mérre Kiss Ernő tábornok, a vérbe fojtott ma­gyar szabadságharc mártírjának földi maradványait, amelyeket gyászszertartással he­lyeztek aztán 1872. október 7-én az Aradon kivégzett főtiszt által 1845-ben emeltetett és Szent Ágoston tiszteletére felszentelt római katolikus templom szentélye alatti kriptába. „A temetés fényes és megható volt. A gyászszertartás délelőtt tíz órakor vette kezdetét az eleméri templomban: Halász Frigyes eleméri plébános végezte a klekki és katalinfalvi plébánosok segédlete mellett. A fényes ravatalt az eleméri lövészegylet tagjai állták körül, a templom zsúfolásig megtelt a megboldogult rokonaival és volt tisztelőivel, jobbágyaival. Ott volt Aschermann Ferenc, honvédezredes Szegedről, a megboldogult egykori segédtisztje és Parcsetich Zsigmond, volt honvéd huszárezredes, Kissnek gyermekkori barátja” – számolt be az eseményekről az unoka, id. Bobor Gyula. A gyászmenet elkísérte a koporsót a kastélyig, majd visszatért a Kiss Ernő által 1845-ben emeltetett római katolikus templomig, ahol a lövészegylet tagjainak díszlövései közepette vitték le a szentély alatti családi kriptába. Nyughelyét vörös márvány emléktáblával fedték el, amelyre a Kiss család koronás címere alá a következő feliratot vésték: „Itt nyugszik / ittebei és eleméri Kiss Ernő / volt cs. kir. huszár ezredes / a pápai Krisztus és egyéb rendek vitéze / későbben magyar honvéd altábornagy. / Született Temesváron 1799ik évi / június hó 13-án / meghalt Ó-Aradon 1849-ik évi október 6-án / mint az ó-aradi vértanúk egyike. / Kiss született Issekutz Mária / Kiss Ernőnek nagyanyja / Kiss született Bogdanovits Anna / Kiss Ernőnek édesanyja és / Kiss Ernesztin, Kiss Ernőnek 7 éves leánykája.”
Kovács Mihály, „Kiss Ernő nyugodalmazott huszárja”, akinek a főtiszt egyik lánya, Bobor Györgyné Kiss Róza jóvoltából élete végéig a dúsgazdag földesúr leszármazottai tisztességes kegydíjat folyósítottak, Nagy­szent­miklóson élt, ahonnan 1890. október 29-én levelet írt Torinóba Kossuth Lajosnak, amelyben részletesen beszámolt a vértanú-tábornok holttestének kilopásáról, eltemetéséről az aradi temetőbe, majd kétszeri átszállításáról. Magas kora nem akadályozta meg Kovács Mihályt abban, hogy Aradra utazzon és 1890. október 6-án részt vegyen a Szabadság-szobor leleplezési ünnep­ségén. Meghatotta, könnyekre fakasztotta találkozása egykori gazdája bronzdomborművé formált arcmásával az emlékmű talapzatán. Kiss Ernő pisztolyát Kovács Mihály Atzél Péternek, Arad polgármesterének adományozta, hogy az az ereklyemúzeum anyagát gazdagítsa.
90-ik életévében 1898. augusztus 24-én hunyta le örökre a szemét Kovács Mihály. A nagyszentmiklósi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírkövére, amely megőrződött, a következő feliratot vésték: „ Itt nyugszik / KOVÁTCS MIHÁLY / KISS ERNŐ /honvédtábornoknak / volt hű huszárja / Megh. 1898. augustus hó 24 / 90 éves korában”.
Sokszorosan rászolgált arra, hogy nyughelyét a nagyszentmiklósi és a bánsági magyarok kegyben és rendben tartsák, hogy gondozzák és ápolják, hogy jeles alkalmakkal virágot, koszorút vigyenek rá, hogy gyertyát gyújtsak a hűséges ordonánc emlékére.