Hozam és csőd

A bánsági románság vezető pénzintézete, politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális mozgalmainak szilárd anyagi bázisa, elkötelezett és céltudatos gerjesztője, támogatója és fenntartója, a Liget út 2. szám alatt emelt bérpalotájában székelő Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt. tovább erősödött az I. világháború s a forradalmak éveiben, s 1919. augusztus 3-át követően a hatalomváltás, a trianoni békediktátum, az Erdély, a Partium és a Bánság a Román Királysághoz csatolá­sának egyik legfőbb nyertesévé, haszonélvezőjévé vált. Veze­tő tisztségviselői, elöljárói Nagy-Románia megteremtéséért, az Egyesülés megvalósításért kifejtett több évtizedes erőfe­szí­téseik, kitartó munkálkodásuk elismeréseként és jutalmaként rangos állami és megyei beosztásokat, funkciókat, fon­tos, jól fizetett vezető politikai, közigazgatási és gazdasági tisztségeket kaptak. A pénzintézet alapító-igazgatóját, vezető­tanácsának elnökét Emanuil Ungureanu (1845–1929) ügyvédet, a Román Nemzeti Nagytanács tagjává választották Gyulafehérváron, majd az 1921-es országgyűlési választásokon a csáki kerületben szenátori mandátumot szerzett. Miniszteri biztosként komoly erőfeszítéseket tett a Délma­gyar­országi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat, a Délmagyarországi Természettudományi Egyesület örökségeinek, gyűjteményeinek, múzeumainak, tagjainak át- és megmentéséért és gyors romanizálásáért. Politikusként országos és megyei szinteken, fórumokon is nyomatékosan szorgalmazta Temesvár, valamint a Maros és az Al-Duna közötti tájegység mielőbb romanizálását, új települések, falvak létesítését más vidékekről hozott románokkal az új országhatár menti sávokban, övezetekben. A pénzintézet élén az Emanuil Ungureanu örökébe lépett Aurel Cosma (1867–1931) ügyvédet és politikust nevezték ki Temes-Torontál megye első román prefektusává.
A történelmi fordulat teremtette és biztosította előnyöket a Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt. igyekezett maximálisan kihasználni, továbberősödésére kamatoztatni. Új tranz­akciókra, befektetésekre, vállalkozásokra nyújtott lehetőséget az államgyarapodás, Nagy-Románia létrejötte. A prosperáló pénzintézet újult erővel folytatta korábbi bevált gyakorlatát is: a magyar földbirtokok fölvásárlását, parcellázását s kedvező, alacsony kamatokkal való kiárusítását a bánsági valamint a betelepülő román földműveseknek, parasztgazdáknak. Jelentősen megnőtt az értékesítésre kerülő földbirtokok szá­ma. A tönkrement, csődbe jutott uradalmakhoz csatlakoztak a kisajátított, az elkobzott, az olcsó áron eladásra kínált föld­területek, udvarházak, kastélyok, majorok, gazdasági épületek stb. A magyar nemzetiségű földbirtokosok tekintélyes hányada „optált”, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését, az új országhatárok meghúzását követően az összezsugorított „kis Magyarországra” távozott. Az 1921-ben megejtett pénz­beváltás ugyancsak tekintélyes hasznot hozott a Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt.-nek is.
Stan Vidrighin városi mérnök, Temesvár 1919-ben kinevezett első román polgármestere, akit később a román államvasutak, a CFR vezérigazgatójává léptettek elő, 1914 feb­ruárjától volt cégjegyzési jogosultsággal a Timișiana Bank igazgatóságának tagja. Az I. világháború utolsó évében, 1918 márciusában Ion Opreat választották be cégjegyzési jogosult­ság biztosításával a pénzintézet igazgatóságába, amelyet – kisebb megszakítással – vezérigazgatóként egy évtizeden át irányított. 1928 áprilisában mondott le állásáról. Az impérium románok általi átvétele után néhány héttel, 1919. augusztus 29-én a Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt. igazgatósága a következő cégjegyzési jogosultsággal bíró tagokból állott: Emanuil Ungureanu, Iuliu Coste dr., Athanasie Demian, Lucian Georgevici dr., Gheorghe Adam dr., Petru Cornean dr. és Nestor Oprean dr. A pénzbeváltást követő infláció szükségessé tette az alaptőkének újabb felemelését, amit 1921-ben meg is ejtettek, 5 millió lejre gyarapítva a Timișiana alaptőkéjét.
Három évvel később a Timișiana Bank fejlődésében újabb hatalmas lépést tett előre. A pénzintézet közgyűlése 1924 október 8-án kimondta a Timișiana fúzióját a nagymúltú, 1845-től működő Temesvári Városi Takarékpénztárral. Az egyesüléssel a Timișiana tekintélyes nagybankká rangosult, amelynek alaptőkéje húszmillió lejre rúgott. Az egykori Temesvári Városi Takarékpénztár, amelynek az élén vezérigazgatói rangban Lindner Ármin (1870–1942) továbbra is megmaradt, a Timișiana Bank belvárosi fiókjaként folytatta működését. A városi takarékpénztárnak a Józsefvárosban és a Gyárvárosban is volt egy-egy kirendeltsége, amelyek a Timișiana Bank fiókjaiként szerepeltek és tevékenykedtek a továbbiakban. Az 1920-as évek derekán a Timișianának vidéken Buziáson, Csákon, Déván, Rékason, Vingán, Lippán, Nagyszentmiklóson, Perjámoson, Zsombolyán és Nagy­szalontán volt fiókja. A devizaosztályt igazgatóként több éven át a Szolnoki Népbank korábbi cégvezetője, Mérő Rezső (1887–1954) irányította.
Az 1924. október 8-i közgyűlésen a pénzintézet a rég szán­dékolt nacionalizálást, romanizálását is keresztül vitték, oly formában, hogy az alapszabályok részleges módosításával kimondták, hogy a részvénytőke kétharmad részének ro­mán állampolgárok tulajdonában kell lennie. Két év múlva, 1926-ban a közgyűlés az alaptőkét húszmillióról harmincmillióra, majd újabb egy év leteltével, 1927-ben ötvenmillió lejre emelte fel.

A 1929-33-as nagy világválság nyitányaként, előszeleként jelentkezett pénzkrízis a 20 temesvári bankot, pénzintézetet is komolyan érintette, alaposan megviselte. A Hermes Bank, a Sváb Kereskedelmi és Iparbank, majd a Polgári Takarékpénztár összeroppant. Egymásután egyre több temesvári bank volt kénytelen kényszeregyezségi kérelmet be­nyújtani a törvényszéken.
Kedvezőtlen anyagi helyzetbe került a Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt. is. A betétesek bizalma megingott a Timișiana Bankban, valósággal megrohanták a pénzintézetet, amely csak részletfizetéseket volt képes eszközölni. A feltornyosult bajok súlyát érzékelve az igazgatótanács elnöke, Aurel Cosma lemondott 27 éven át viselt tisztségéről, példáját követve távozott posztjáról a pénzintézet igazgatója Ion Oprea is.
A Román Nemzeti Bank igazgatósága Nestorescu vezérfelügyelőt küldte a Bánságba, hogy a csőd szélére került tekintélyes pénzintézet szanálását, megmentését elősegítse. Az a terv merült fel, hogy a három nagy nyugati határmenti város román pénzintézetét, úgymint a temesvári Timișianát, az aradi Viktoria Bankot és a nagyváradi Bihoreanát egy nagy pénzintézetbe egyesítsék, amelynek a Banca de Vest nevet viselve Aradon lett volna a központja. A fúzió zavartalan keresztülvitelének biztosítása végett a Timișiana igazgatósága célszerűnek tartotta kényszeregyezségi kérelemmel fordulhatni a törvényszékhez, amelyben ötven százalékos kiegyezési kvótát ajánlott fel hitelezőinek.
Az állásáról lemondott Ion Oprea helyére az igazgatóság Pantelimon Sitescu bukaresti bankigazgatót hívta meg a temesvári intézet élére. Nagy személyi változások is történtek az igazgatóságban: az intézet a „tisztogatás” jegyében és szellemében megvonta Lindner Ármin, Popovics János, Csányi Gyula, Csermák Lajos, Besch Lajos és Tengler Jakab igazga­tó­sági tagoktól a cégjegyzési jogosultságot, amellyel Sitescu vezérigazgatót, I. Teodorovici igazgatót, Heiblein Géza, Eugen Popa és Bergmann László cégjegyzőket ruházta fel.
A hitelezők és betétesek egy része nem volt megelégedve a kialakult helyzettel, a felhalmozódott tetemes veszteséggel, bűnvádi feljelentést tettek a temesvári ügyészségen a Timi­șiana Bank volt igazgatósága ellen. Iuliu Cobe dr. volt prefektus és Aurel Anuca dr. temesvári ügyvéd nyújtotta be a ká­rosultak nevében a följelentést ismeretlen tettesek ellen csalás, okirathamisítás, sikkasztás és hűtlen vagyonkezelés miatt. Az ügyészség helyt adott a följelentésnek és 1930 augusztusában elrendelte Ion Oprea, Iuliu Arzenovici, Mérő Rezső, Nicolae Patruban, Nicolae Ștefănescu-Galați majd Lindner Ármin, Pantelimon Sitescu, s még néhány bankhivatalnok, könyvszakértő letartóztatását. Pantelimon Sitescu azon melegében hivatalos iratok másolataival gazdagon illusztrált könyvet írt és jelentetett meg a Timișiana összeomlásáról. A vádlottak kihallgatása Temesváron kezdődött, majd a per lefolytatását, tárgyalását áthelyezték Kolozsvárra. Több, mint hat éven át folyt a jogi eljárás a kolozsvári törvényszéken, amely a bűnösnek talált vádlottakat börtönbüntetésre ítélte. Az ítélőtábla azonban 1937 decemberében valamennyi perbe fogottat felmentette, szabadlábra helyezte.