A gondok sokasága

A Gyárváros peremén létesített Munkástelep szerencsés la­kói, akik a Béga-parti városba a Nagy-Alföld különböző tájegy­sé­geiről a jobb megélhetés, a tisz­­­tességesebb boldogulás re­mé­­nyében Bánság erőteljes fej­lő­désnek és gyarapodásnak lendült szívébe özönlött földmunkások, napszámosok, kubikusok so­­rából kerültek ki, épp csakhogy beköltöztek családjaikkal a városi mérnöki hivatal által ki­dol­gozott típustervek alapján emelt házaikba, 1914. július 28-án, amikor az Osztrák-Magyar Mo­narchia hadat üzent Szerbiá­nak, kitört az első világháború, amely gyökeresen megváltoztatta a „magyar Manchasternek” be­cézett település valamint né­pes­ségének életkörülményeit, tár­­­sadalmi és anyagi helyzetét, közhangulatát is. Az általános moz­gósítás elrendelése alapjaiban borította fel, kuszálta össze a település és a lakosság életvitelét, a „boldog békeidők” megállapodott, megszokott rendjét. A földmunkások sorsa is komorabbá, nehezebbé sötétült. A hadköteles férfiak besorozása, hadba hí­vása következtében a munkásfamíliák számottevő hányada el­tartó, kereső családfő nélkül ma­radt. Az építkezési kedv jelentősen megcsappant, elakadtak vagy szüneteltek a nagyobb állami beruházások. Az építőmunkások hiánya krónikus méreteket öl­tött. A harctereken is mind többen vesztették életüket. Napról nap­ra mélyült a gyász és nőtt a szegénység a Munkástelepen, a államsegéllyel valamint más ál­lami és városi kedvezményekkel tető alá hozott kétszáz házban is. Az 1908-ban elkezdett munkásház-építési programot is kénytelenek voltak felfüggeszteni, leállítani. Komoly, szinte teljesíthetetlen feladatot jelentett a családok többsége számára a szerződésileg vállalt adósság-részletek törlesztése. Beköltözködésük, a házak átvétele előtt a munkások mindegyike 400 koronát fizetett be a városi pénztárba, kötelezve magát ugyanakkor, hogy 20 éven át, minden esztendőben 150 ko­ro­nával törlesztik, egyenlítik ki a végösszeget. A bevonultatások következtében részben a törlesztések összegének mérséklésével, átütemezésével, másrészt családsegélyezési akciók beindításával, népkonyhák felállításával sietett gondoskodni szegényeiről Te­mes­vár városa. A frontokról vagy a hadifogságból Temes­vár­ra épen, egészségesen visszatért munkásokat az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása, a ro­mán államigazgatás bevezetése kétségbeejtő körülményekkel, gon­dokkal szembesítette. A Con­si­liul Dirigent, majd a bukaresti kormány rendeletei rendkívül súlyos, a bánsági magyar telepesfalvak földműveseihez ha­sonló helyzetbe kényszerítette a Munkástelep első lakóit is. A Monitorul Oficial 1921. november 2-i számában közzétett kisajátítási törvényrendelet többek között kimondta, hogy „mindazon telekkönyvezett ingatlanok, amelyek 1885-ig a magyar ál­lam, vagy valamely községi in­téz­mény tulajdonát képezték és ezen idő óta el lettek idegenítve, írassanak vissza – lévén a Ma­gyar államnak jogutódja a román állam – a román államra”. Az elő­írások nem vették egyáltalán tekintetbe annak tényét, hogy a telepesek kifizették-e az államnak részben vagy egészben a vé­telárat, és hogy a telepek, az in­gatlanok az érintettekre voltak-e vagy nem voltak még telekkönyvezve.
A bajba, létbizonytalanságba szorult munkástelepiek támogatását, jogi és anyagi segélyezését az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának helyi szervezete vál­lalta fel. Tevékenységének hom­lokterében éveken, évtizedeken át a házak és a telkek ügyének megnyugtató, a feleket kie­légítő megoldása állt. Kitaróan keresték a legcélravezetőbb jogi képleteket, utakat és eljárásokat. Töménytelen energiát fektettek a magyar munkásokat ért sérel­mek, jogtalanságok orvoslásába, javaik elkobzásának, kisajátítá­sának megakadályozásába. Nagy szerencse, hogy a Munkástelep a Gyárváros egykori legelőjének területén létesült, amely nem az állam, hanem a község tulajdo­nát képezte. Az udvarok, a konyhakertek sem voltak túlságosan nagyok. Temesvár városa sem mel­lőzte teljes mértékben a mél­tányosság, az emberségesség szempontjait. A városi tanács és a polgármesteri hivatal nem lé­pett fel túlzottan drasztikusan az önhibájukon kívül bajbajutott munkásokkal szemben. A ma­gyarság szempontjából kedvező eredménnyel zárultak 1933. ja­nuár közepén végbement temes­vári városi tanács-választások, amelyen a kormánnyal szövet­kezett kisebbségi pártok teljes győzelmet arattak. A főpolgár­mesterré választott dr. Livius Gabor orvos mellett dr. Ungár Adolf ügyvéd lett a magyar al­polgármester. Az állandó vá­laszt­mányban magyarként dr. Gyulay János ügyvéd is helyet kapott. Tanácstagságot szerzett ugyanakkor Szappanos Gyula, Veterány Viktor dr., Lukáts Jenő, Martzy Mihály, Tóth Benjamin és Schiff Béla is. „Ungár Adolf dr. alpolgármesteri fizetésének felét és a magyar tanácstagok na­pidíjaiknak felét magyar köz­cé­lokra adományozták – jegyezték meg az 1939-ben kiadott A bánsági magyarság húsz éve Romá­niában című könyv szerzői, Jakabffy Elemér és Páll György. – Nekik köszönhető, hogy a mun­kástelepi magyar háztulajdonosok vitás anyagi ügye a vá­rossal végleg elintéződött, és több mint száz magyar család sze­rény összeg ellenében házának végleges tulajdonosa lett; a magyar színtársulat megfelelő támogatásban részesült és a ró­mai katolikus magyar fiúgimná­zium 108.000 lej rendkívüli vá­rosi segélyhez jutott.”
A világháború elhúzódása s a nyomában támadt nehézségek, zavarok miatt a Munkástelep utcáinak kiépítését, közműve­sí­tését is több évre elhalasztották. A csillag alakban meghúzott, ki­jelölt közlekedési útvonalak az 1920-as évek végéig semmifajta nevet sem viseltek, el sem ke­resz­telték őket. A városgazdák csak 1927-ben vették napirendjükre komolyabban a Béga-parti település 129 „névtelen” utcája nevesítésének kérdését. Hátrá­nyo­san befolyásolta a földmunkások, a kubikusok és a homokszedők helyzetét az építkezések teljes szünetelése a világháború illetve azt követő időszakok éveiben. „A bankok nem folyósítottak építkezési kölcsönöket, mert pénzüket sokkal nyereségesebben használhatták fel valuta- és áruüzletek támogatásánál, a téglagyáraknak nem volt szenük és a vasúti szállítás nehézségei az egyes anyagok tekintetében furcsa árkülönbözeteket hoztak lét­re”. Újabb terheket, gondokat zúdított a Munkástelep lakosságára a nagy gazdasági világválság 1929-es kitörése.
Gondjaik, nehézségeik dacára a Munkástelep lakosai élénk közösségi, társadalmi, politikai és közösségi életet éltek a két világháború közötti évtizedekben. Az Országos Magyar Párt bánsági tagozata külön szervezetét hívták életre, amelynek élén elnökként Nyári János kereskedelmi alkalmazott állt. Az alelnöki tisztet Nagy István és Diamant Frigyes gyári munká­sok töltötték be. Juhász László és Csapó Sándor látta el a titkári feladatokat. Pénztárosként Hajdú Mihály, jegyzőkként Timár József és Berta Dezső szolgálta a fertály magyar közösségét. Simon József, Jakabffy Béla és Barta Antal volt még a Magyar Párt temesvár-munkástelepi szer­­vezete választmányának tag­ja 1929-1930-ban. Rendezőként Jakabffy Béla és Deck Oszkár fejtett ki érdemdús tevékenységet. A nyomasztó érdekvédelmi, az égető, létfontosságú tulajdonjogi feladatok felvállalása, megnyugtató megoldásuk és lezárásuk lankadatlan keresése mellett a Munkástelep magyarpárti szervezete a két világháború közötti évtizedekben számos műkedvelő előadást, összejövetelt és mulatságot rendezett, amelyeknek mind­egyike egy-egy láncszemet képezett a „magyar egység ösz­sze­­kovácsolásában, a magyar ön­tudat fejlesztésében”. Dicsé­re­tes tevékenységet bontakoztattak ki a telep műkedvelő színjátszói, akik operetteket, népszínműveket, vígjátékokat, egyfelvonásosokat és kabaréjeleneteket tanultak be, vittek közönség elé. Rátermettségükkel, ügyességükkel és elkötelezettségükkel kiemelkedtek a lelkes, ügybuzgó gár­dából László Gyula és Kasnya Ilonka, akik aztán 1953-ban a Temesvári Állami Színház magyar tagozata alapítótagjaivá váltak, odaadással szolgálva az 1960-as évek végéig, az 1970-es évek elejéig Thália művészetét.
„A munkástelepi tagozatot a gazdasági helyzettel nem számoló műkedvelősködés kellemetlen adósságokba kergette, amelyek mi­att a tagozati élet már-már meg­szűnt – rögzítette a tényeket 1934-es évi beszámolójában az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának főtitkára, dr. Páll György. – Az új vezetőség gazdasági kérdések megoldását tűz­te ki feladatának, elsősorban a mun­kástelepi házak ismeretes ü­gyé­nek rendezését, ami körül el­nökük és a magyar városi tanácstagok fáradozásának eredményeképpen igen értékes eredményt is értek el, azonkívül a munkanélküliség enyhítésére városi bér­föl­dekhez juttattak számos szegény magyar családot. A tagozat könyvtárat is létesített.”