Utcák a töltés helyén

A Temesköz katonai és köz­igaz­gatási központja mocsarak szí­vében épült. Erődítményét a ter­mé­szetes akadályok – a pangó vizek, az ingoványok, a nádasok – tették évszázadokon át bevehe­tet­lenné. Előnyt, de komoly gondot okoztak évszázadokon át a tájegységet átszelő folyók, erek és pa­ta­kok, amelyek a tavaszi hóolvadások, a tartós esőzések idején gyakorta kiléptek medreikből. A településeket, a lakott helyeket valamint a szántóföldeket, a művelt te­rületeket védeni kellett az áradások következményeitől, a „kalamitások” pusztításaitól. Temesvár várának falaitól és sáncaitól távol keletkezett külvárosokat kialakulásukat követően, a 18. század kö­zepétől kezdődően gátakkal, töltésekkel védték a Béga valamint a Temes viszonylag gyakori kiöntéseitől. A Gyárvárosban karéjosan emeltek töltést a német fertály történelmi központja, a Plébánia-sziget és környéke valamint a Fő és Gyárudvar utcák meg a Buziási út védelmére, a Béga s mellékcsatornái valamint a Szubolyásza áradásainak elhárítására, a vízkárok meg­előzésére, mérséklésére. Fa­csád­tól Temesvárig Claudius Flo­rimund Mercy osztrák tábornok, a tájegység sorrendben első katonai és polgári parancsnoka rendeletéből megépített csatorna faúsztatásra, tutajozásra szolgált, míg a Béga Temesvár és Klekk illetve Titel kö­zötti szakaszát hajóúttá változtatták. A csatornát a 18. és a 19. század fordulóján korszerűsítették, árvízvédelmi szempontból is biztonságosabbá tették. Az újabb töltések kiépítésére, a korábban létesítettek megemelésére a műszaki terveket a helytartótanács 1805-ban kelt 21.104-es számú „intézvényére” Saator Dániel a Béga-csatorna mérnök-igazgatója dolgozta ki. A Deschán József kincstári adminisztrátor és kormánybiztos vezette szakértő bizottság 1808. május 6-án fogadta el a terveket, amelyek többek között a csatorna mindkét partján a töltések rendezését, megerősítését irányozták elő. Állandó gondot jelentett, sok problémát és nehézséget okozott ugyanis a töltések gyakori át­sza­kadása. A nagyobb töltés fejlesztési és -konszolidálási munkálatok a Bégán a 19. század harmadik évtizedétől jórészt szüneteltek. A Gyárvárost a jégzajlások valamint a vízszint-emelkedések idején a zsilipek, a gerebenek, a rostélyok elzáródásai, eldugulásai ve­szé­­lyez­tették. Az egymásra torlódott, a felgyűlt jégtáblák és farönkök megakadályozták a víz szabályozott folyását: a medréből kilépett ár a külváros épületeit, házait fe­nye­gette majdnem minden tavaszon és a csapadékosabb időszakokban. A külváros peremén már a 18. században „szilárd zsilipet” ál­lí­tottak, amely a víz szintjét állandóan 4 méteren tartotta. A víz ereje a fertályban létesített malmok és a különböző ipartelepek, műhelyek gépeit, berendezései működtette, haj­totta. A jobb parton mintegy 6 kilométeren, a remetei határig átlagosan 2 méter magas védőgátat épí­tettek. A bal parton a töltést szándékosan alacsonyabbra hagyták, hogy áradások idején a vízfölösleg egy része „a parallel folyású Szubolyásza érbe átcsaphasson s ezzel, Temesvár városa kára nélkül juthasson a Gyárvároson alól ismét a Bégába”.
Saator Dániel után Duffand Péter, majd 1848-ig Asbóth Sándor volt a Béga-csatorna mérnök-igazgatója. Munkájukat a 19. század második felében Haky Dániel, Mokry Endre, Képesy József, Péch József és kiváló hidrológus társaik folytatták. Képesy József átfogó javaslatot dolgozott ki és tett közzé 1874-ben a Ma­gyar Mérnök- és Építész-Egylet Köz­lönyének hasábjain, amelyeken aztán elképzelései, elgondolásai és megoldási propozíciói védelmében komoly szakmai vitát folytatott Fekete Zsigmonddal. Mint írta már egy évvel korábban, 1873. április 8-án folyamodványt terjesztett be a közmunka és közlekedési minisztériumba, amelyben egy „kis mérnöki keret” kiküldését szorgalmazta a Bánság vizeinek ta­nulmányozására. A szakértői bi­zottság pár hónap múltán meg is érkezett Temesvárra és környékére, a tájegység folyó- és állóvizeinek felmérésére, tudományos vizsgálatára. Képesy József adatai szerint, amelyeket a temesvári mérnöki hivatal 16 esztendőn át végzett mérései alapján szintetizált, a Bé­ga-csatorna vízállása május hó­nap­ban átlagosan 1023 köblábat, júliusban 778 köblábat, míg au­gusz­tusban 699 köblábat tett ki másodpercenként. A legkisebb víz­szintet a Bégán a 240 köblábas érték jelentette. 1874 májusában a Béga vízmennyisége 24 köbméter kö­rül mozgott, de a hóolvadás és egy nagyobb, kiadósabb esőzés kö­vetkeztében az egyik napon el­érte a 60 m3-t. Júliusban, augusz­tus­ban és szeptemberben ellenben csupán 7 m3-t mértek másodpercenként a várost átszelő csatornában.
A 19. század második felében, főként az osztrák-magyar kiegyezést követően több olyan állami és városi intézkedést hoztak és foganatosítottak, amelyek alapvetően javítottak a Béga-parti város vízgazdálkodási és árvízvédelmi hely­zetén. A hajózócsatorna rendbetétele, korszerűsítése akadály-mentesebbé, „simábbá” tette a nagyobb vizek lefolyását is. Ren­dezték, ésszerűsítették valamelyest a „Temesvár Velencéjének” tartott Gyárváros szerteágazó csatorna- és árokhálózatát is. Az áradások elhárítása, a természeti csapások veszélyének kizárása gyakorlati következményeként és eredményeként bizonyos idő múltán a gyárvárosi töltések elvesztették eredeti rendeltetésüket, árvízvédelmi szerepüket. Fokozatosan hozzákezdtek a földrakások szétterítéséhez, a terület beépítéséhez. A kialakult utcák többé-kevésbé a töltések vonalához igazodtak. Kif­li-formát öltöttek, enyhén íveltekké váltak. A vizeket s Szubolyásza irányába terelő gát helyét elfoglaló utca a Kis Töltés nevet kapta. Németül Kleine Damm Gassénak hívták, míg románul kezdetben a Digul Mic elnevezést viselte. 1930-ban Melodiei névre keresztelték át a Tigris utcáig meghosszabbított, „kikanyarított”, ívelt közlekedési útvonalat. A korábbi Melodiei (Dallam) utcát ugyanakkor Cronicarul Neculce-ra bérmálták át. Másik végén a Kis Töltés utca a Nagy Töltés utcában folytatódott, s a névnek a német Grosse Damm Gasse, románul meg a Digul Mare elnevezés felelt meg. A két világháború között az utcához csatolták a korábbi Hold utcát, amelynek a nevét a teljes utcahosszra kiterjesztették. Az egykori Nagy Töltés utca napjainkban a Lunei utca nagyobb, déli szakaszát alkotja.
A háztulajdonosnők – Ana Ardelian (3. sz.), Polts Róza (5. sz.), Lukov Mária (7. sz.), Gärtner Krisztina (9. sz.), Augenstein Anna (12. sz.) – valamint a tejüzletet fenntartó és üzemelető Lukits Katalin (10. sz.), a díszmű-bádogos Böck Antal (37. sz.) valamint a hivatalnok-özvegy Kökönyi Gizella (9. sz.) társaságában kétkezi dolgozók, fuvarosok, bérkocsisok, mesterlegények, segédek laktak a 19. század alkonyán a hajdani Kis Töltés utcában. Kocsis­ként illetve bérkocsisként kereste ke­nyerét Roza Olar (4. sz.), Ke­rezsi Imre (8. sz.), Eder Károly (10. sz.) és Bíró József (13. sz.). Az 5. szám alatt élő Polts Józsefet, a 7. szám alatti épületben lakó Lukov Ferencet és a 13. szám alatt illetőséggel bíró Metz Jakabot fuvarosokként tartottak számon. A vele azonos fedél alatt lakó Lukov Szilárd foglalkozásnélküliként szerepelt a nyilvántartásokban. A cserépfedő mesterséget űzte Gärt­ner Miklós, akinek a 9. szám alatti ház szolgált hajlékául. Cserép­fe­dő­segédként igyekezett elsajátítani a tetőburkolás minden csínját-bínját Grand Nándor, akinek a Kis Töltés utca 6. szám alatt volt a be­jegyzett lakása, akárcsak név- és vérrokonának, a kőműves-segéd Grand Nándornak. Kőműves-se­gédként tevékenykedett, próbálta gazdagítani és elmélyíteni szakmai ismereteit és jártasságát Wilhelm Márton (1. sz.), Kropp Ke­resz­tély (6. sz.), Friedrich János (10. sz.). Munkásként kereste kenyerét az ugyancsak a 10-es számú ingatlanban lakó Koczó József, akinek a kövező Knezovits István volt a la­kó­társa. Stettin János cipészsegédnek a Kis Töltés utca 9. szám alatt volt a bejegyzett lakása. Az ácssegéd Oppert Ignác az utca 25-ös házában hajtotta nyugalomra a fejét. A Kis Töltés utca nem kevesebb mint 15 lakója napszámosként sietett boldogulni a „magyar Manchesternek” becézett iparvárosban, Temesvárott. Az 1. szám alatti ház négy napszámos – Sterba Antónia, Sterba Mihály, Stark Ferenc, Retschler János – feje fölé tartott fedelet. A 1/a szám alatt élt a napszámos Postbiegel Erzsébet, a 2-es számot viselő épületben pedig a napszámos Lehmann Ka­talin lakott. Greis Antal (9. sz.), Inkulov István (10. sz.), Joanovits Péter (10. sz.), Lajkó János (11. sz.), Gheorghe Ticu (12. sz.) ugyan­csak napszámos munkát vál­lalva biztosította megélhetését. Négy napszámos – Jeszenovits Pál, Kovács Erzsébet, Lutz Bálint és Riesz Mária – lakott a Kis Töltés utca 13. számú házában.
Gheorghe Adamescu volt 1914-ben a Kis Töltés utca 3-as számú házának a tulajdonosa. Spiridon Mihailovici tulajdonát képezte a 2-es szám alatti épület. Az 5-ös számú épület adóját háztulajdonosként Fekete Károly fi­zette. Tőle bérelt lakást és műhelyhelyiséget Paulusz András cipész. Háztulajdonosként bírta és lakta a Kis Töltés utca 7-es számú ingatlanát Lukov Ferenc fuvaros. A háztulajdonos Gärtner Krisztina és a cserépfedő Gärtner Miklós lakott továbbra is a Kis Töltés utca 9. szám alatt.
Az utca az 1930-as évekig nem volt közművesítve. Az I. világháború befejeztekor a Kis Töltés utca egyetlen házának sem volt vezetékes vize. Az utcai kútról hordva a vizet oltották szomjukat az utcában lakók.