Utcák a töltés helyén
A Temesköz katonai és közigazgatási központja mocsarak szívében épült. Erődítményét a természetes akadályok – a pangó vizek, az ingoványok, a nádasok – tették évszázadokon át bevehetetlenné. Előnyt, de komoly gondot okoztak évszázadokon át a tájegységet átszelő folyók, erek és patakok, amelyek a tavaszi hóolvadások, a tartós esőzések idején gyakorta kiléptek medreikből. A településeket, a lakott helyeket valamint a szántóföldeket, a művelt területeket védeni kellett az áradások következményeitől, a „kalamitások” pusztításaitól. Temesvár várának falaitól és sáncaitól távol keletkezett külvárosokat kialakulásukat követően, a 18. század közepétől kezdődően gátakkal, töltésekkel védték a Béga valamint a Temes viszonylag gyakori kiöntéseitől. A Gyárvárosban karéjosan emeltek töltést a német fertály történelmi központja, a Plébánia-sziget és környéke valamint a Fő és Gyárudvar utcák meg a Buziási út védelmére, a Béga s mellékcsatornái valamint a Szubolyásza áradásainak elhárítására, a vízkárok megelőzésére, mérséklésére. Facsádtól Temesvárig Claudius Florimund Mercy osztrák tábornok, a tájegység sorrendben első katonai és polgári parancsnoka rendeletéből megépített csatorna faúsztatásra, tutajozásra szolgált, míg a Béga Temesvár és Klekk illetve Titel közötti szakaszát hajóúttá változtatták. A csatornát a 18. és a 19. század fordulóján korszerűsítették, árvízvédelmi szempontból is biztonságosabbá tették. Az újabb töltések kiépítésére, a korábban létesítettek megemelésére a műszaki terveket a helytartótanács 1805-ban kelt 21.104-es számú „intézvényére” Saator Dániel a Béga-csatorna mérnök-igazgatója dolgozta ki. A Deschán József kincstári adminisztrátor és kormánybiztos vezette szakértő bizottság 1808. május 6-án fogadta el a terveket, amelyek többek között a csatorna mindkét partján a töltések rendezését, megerősítését irányozták elő. Állandó gondot jelentett, sok problémát és nehézséget okozott ugyanis a töltések gyakori átszakadása. A nagyobb töltés fejlesztési és -konszolidálási munkálatok a Bégán a 19. század harmadik évtizedétől jórészt szüneteltek. A Gyárvárost a jégzajlások valamint a vízszint-emelkedések idején a zsilipek, a gerebenek, a rostélyok elzáródásai, eldugulásai veszélyeztették. Az egymásra torlódott, a felgyűlt jégtáblák és farönkök megakadályozták a víz szabályozott folyását: a medréből kilépett ár a külváros épületeit, házait fenyegette majdnem minden tavaszon és a csapadékosabb időszakokban. A külváros peremén már a 18. században „szilárd zsilipet” állítottak, amely a víz szintjét állandóan 4 méteren tartotta. A víz ereje a fertályban létesített malmok és a különböző ipartelepek, műhelyek gépeit, berendezései működtette, hajtotta. A jobb parton mintegy 6 kilométeren, a remetei határig átlagosan 2 méter magas védőgátat építettek. A bal parton a töltést szándékosan alacsonyabbra hagyták, hogy áradások idején a vízfölösleg egy része „a parallel folyású Szubolyásza érbe átcsaphasson s ezzel, Temesvár városa kára nélkül juthasson a Gyárvároson alól ismét a Bégába”.
Saator Dániel után Duffand Péter, majd 1848-ig Asbóth Sándor volt a Béga-csatorna mérnök-igazgatója. Munkájukat a 19. század második felében Haky Dániel, Mokry Endre, Képesy József, Péch József és kiváló hidrológus társaik folytatták. Képesy József átfogó javaslatot dolgozott ki és tett közzé 1874-ben a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyének hasábjain, amelyeken aztán elképzelései, elgondolásai és megoldási propozíciói védelmében komoly szakmai vitát folytatott Fekete Zsigmonddal. Mint írta már egy évvel korábban, 1873. április 8-án folyamodványt terjesztett be a közmunka és közlekedési minisztériumba, amelyben egy „kis mérnöki keret” kiküldését szorgalmazta a Bánság vizeinek tanulmányozására. A szakértői bizottság pár hónap múltán meg is érkezett Temesvárra és környékére, a tájegység folyó- és állóvizeinek felmérésére, tudományos vizsgálatára. Képesy József adatai szerint, amelyeket a temesvári mérnöki hivatal 16 esztendőn át végzett mérései alapján szintetizált, a Béga-csatorna vízállása május hónapban átlagosan 1023 köblábat, júliusban 778 köblábat, míg augusztusban 699 köblábat tett ki másodpercenként. A legkisebb vízszintet a Bégán a 240 köblábas érték jelentette. 1874 májusában a Béga vízmennyisége 24 köbméter körül mozgott, de a hóolvadás és egy nagyobb, kiadósabb esőzés következtében az egyik napon elérte a 60 m3-t. Júliusban, augusztusban és szeptemberben ellenben csupán 7 m3-t mértek másodpercenként a várost átszelő csatornában.
A 19. század második felében, főként az osztrák-magyar kiegyezést követően több olyan állami és városi intézkedést hoztak és foganatosítottak, amelyek alapvetően javítottak a Béga-parti város vízgazdálkodási és árvízvédelmi helyzetén. A hajózócsatorna rendbetétele, korszerűsítése akadály-mentesebbé, „simábbá” tette a nagyobb vizek lefolyását is. Rendezték, ésszerűsítették valamelyest a „Temesvár Velencéjének” tartott Gyárváros szerteágazó csatorna- és árokhálózatát is. Az áradások elhárítása, a természeti csapások veszélyének kizárása gyakorlati következményeként és eredményeként bizonyos idő múltán a gyárvárosi töltések elvesztették eredeti rendeltetésüket, árvízvédelmi szerepüket. Fokozatosan hozzákezdtek a földrakások szétterítéséhez, a terület beépítéséhez. A kialakult utcák többé-kevésbé a töltések vonalához igazodtak. Kifli-formát öltöttek, enyhén íveltekké váltak. A vizeket s Szubolyásza irányába terelő gát helyét elfoglaló utca a Kis Töltés nevet kapta. Németül Kleine Damm Gassénak hívták, míg románul kezdetben a Digul Mic elnevezést viselte. 1930-ban Melodiei névre keresztelték át a Tigris utcáig meghosszabbított, „kikanyarított”, ívelt közlekedési útvonalat. A korábbi Melodiei (Dallam) utcát ugyanakkor Cronicarul Neculce-ra bérmálták át. Másik végén a Kis Töltés utca a Nagy Töltés utcában folytatódott, s a névnek a német Grosse Damm Gasse, románul meg a Digul Mare elnevezés felelt meg. A két világháború között az utcához csatolták a korábbi Hold utcát, amelynek a nevét a teljes utcahosszra kiterjesztették. Az egykori Nagy Töltés utca napjainkban a Lunei utca nagyobb, déli szakaszát alkotja.
A háztulajdonosnők – Ana Ardelian (3. sz.), Polts Róza (5. sz.), Lukov Mária (7. sz.), Gärtner Krisztina (9. sz.), Augenstein Anna (12. sz.) – valamint a tejüzletet fenntartó és üzemelető Lukits Katalin (10. sz.), a díszmű-bádogos Böck Antal (37. sz.) valamint a hivatalnok-özvegy Kökönyi Gizella (9. sz.) társaságában kétkezi dolgozók, fuvarosok, bérkocsisok, mesterlegények, segédek laktak a 19. század alkonyán a hajdani Kis Töltés utcában. Kocsisként illetve bérkocsisként kereste kenyerét Roza Olar (4. sz.), Kerezsi Imre (8. sz.), Eder Károly (10. sz.) és Bíró József (13. sz.). Az 5. szám alatt élő Polts Józsefet, a 7. szám alatti épületben lakó Lukov Ferencet és a 13. szám alatt illetőséggel bíró Metz Jakabot fuvarosokként tartottak számon. A vele azonos fedél alatt lakó Lukov Szilárd foglalkozásnélküliként szerepelt a nyilvántartásokban. A cserépfedő mesterséget űzte Gärtner Miklós, akinek a 9. szám alatti ház szolgált hajlékául. Cserépfedősegédként igyekezett elsajátítani a tetőburkolás minden csínját-bínját Grand Nándor, akinek a Kis Töltés utca 6. szám alatt volt a bejegyzett lakása, akárcsak név- és vérrokonának, a kőműves-segéd Grand Nándornak. Kőműves-segédként tevékenykedett, próbálta gazdagítani és elmélyíteni szakmai ismereteit és jártasságát Wilhelm Márton (1. sz.), Kropp Keresztély (6. sz.), Friedrich János (10. sz.). Munkásként kereste kenyerét az ugyancsak a 10-es számú ingatlanban lakó Koczó József, akinek a kövező Knezovits István volt a lakótársa. Stettin János cipészsegédnek a Kis Töltés utca 9. szám alatt volt a bejegyzett lakása. Az ácssegéd Oppert Ignác az utca 25-ös házában hajtotta nyugalomra a fejét. A Kis Töltés utca nem kevesebb mint 15 lakója napszámosként sietett boldogulni a „magyar Manchesternek” becézett iparvárosban, Temesvárott. Az 1. szám alatti ház négy napszámos – Sterba Antónia, Sterba Mihály, Stark Ferenc, Retschler János – feje fölé tartott fedelet. A 1/a szám alatt élt a napszámos Postbiegel Erzsébet, a 2-es számot viselő épületben pedig a napszámos Lehmann Katalin lakott. Greis Antal (9. sz.), Inkulov István (10. sz.), Joanovits Péter (10. sz.), Lajkó János (11. sz.), Gheorghe Ticu (12. sz.) ugyancsak napszámos munkát vállalva biztosította megélhetését. Négy napszámos – Jeszenovits Pál, Kovács Erzsébet, Lutz Bálint és Riesz Mária – lakott a Kis Töltés utca 13. számú házában.
Gheorghe Adamescu volt 1914-ben a Kis Töltés utca 3-as számú házának a tulajdonosa. Spiridon Mihailovici tulajdonát képezte a 2-es szám alatti épület. Az 5-ös számú épület adóját háztulajdonosként Fekete Károly fizette. Tőle bérelt lakást és műhelyhelyiséget Paulusz András cipész. Háztulajdonosként bírta és lakta a Kis Töltés utca 7-es számú ingatlanát Lukov Ferenc fuvaros. A háztulajdonos Gärtner Krisztina és a cserépfedő Gärtner Miklós lakott továbbra is a Kis Töltés utca 9. szám alatt.
Az utca az 1930-as évekig nem volt közművesítve. Az I. világháború befejeztekor a Kis Töltés utca egyetlen házának sem volt vezetékes vize. Az utcai kútról hordva a vizet oltották szomjukat az utcában lakók.