Új tér és utca
A Bánságban, akárcsak az Osztrák-Magyar Monarchia tájegységeinek legtöbbjében, komoly gazdasági és társadalmi bajokat gerjesztett a 19. és 20. század fordulóján a falvak túlnépesedése. A parasztbirtokok felaprózódtak, a nadrágszíjnyira zsugorodott szántóterületek nem tudták biztosítani a családok megélhetését, boldogulását. A földéhség óriási méreteket öltött. A falvak lakosságát a bankkölcsönök magas kamatai, a pusztító járványok, az árvizek, a kedvezőtlen időjárás valamint a filoxéra kártékonykodásai is ellehetetlenítették. A növekvő, sokféle terhek, megpróbáltatások, a növekvő ínség a Maros és az Al-Duna közén a kis- és törpebirtokosok 60%-át teljesen elszegényítették, kilátástalan helyzetbe taszították. A munka- és jövedelemkeresés kényszere a falvak, a községek elhagyására sarkallta a parasztokat, a mezőgazdasági dolgozókat. Az agrárproletárok, a szegény- és középparasztok mind nagyobb számban kerekedtek fel, és telepedtek be a városokba, az ipartelepekre, ahol átlagosan 2,5-szer többet kereshettek, mint napszámosokként falun. Egy segéd- vagy betanított munkás 1900-ban az iparban kb. 10-14 koronát keresett. A legfőbb vonzerőt a tájegység a legvárosiasabb, legipariasodottabb települése, Temesvár képezte. A Béga-parti városba beözönlött szakképzetlen férfiak és nők döntő hányada napszámos-munkákat vállalva sietett tisztességes keresethez jutni. 1880-tól kezdődően több ezer bánsági a Romániába, Bulgáriába, Szerbiába, Németországba illetve az Amerikai Egyesült Államokba való kivándorlást választotta. Statisztikák igazolják, hogy a 19. század utolsó harmadában Magyarországon gyorsan csökkent a parasztság aránya, s a századfordulón már csak a népesség bő felét tette ki. Jelentősen megnőtt ugyanakkor a városok népessége.
A betelepültek lakásigényeit Temesvárott is biztosítani kellett. A bérház-építés gazdaságos befektetéssé vált. Akadtak, akik telekszerzésre és saját családi házaik fölhúzására, megépítésére vállalkoztak. A vízierőmű megépítése, a Béga-csatorna egységes mederbe terelése újabb területeket szabadított fel, tett telkesítésre és beépítésre alkalmassá. Új utca és tér keletkezett a „nagytöltés” illetve a Nagytöltés utca folytatásában illetve szomszédságában. Mindkettő a keletkezésüket, a frissességüket jelző Új nevet kapta, amelyet több mint másfél évszázadon át, a történelem viharai közepette is mindmáig megőriztek.
A gyárvárosi Hold és Nagytöltés utcák az Új térbe torkolltak, amelyet Johann Nepomuk Preyer polgármester 1853-ban kiadott Temesvár-monográfiájához csatolt térképen már feltüntettek. A Nagytöltés utcával párhuzamosan keletkezett házsor és közlekedési útvonal az Új utca nevet kapta. Az Új teret valamint az Új utcát is a Béga-parti város proletárjai – napszámosok, iparossegédek, fuvarosok, munkások, koldusok stb. – lakták a 19. és 20. századok fordulóján. Jeromisz Ernő a városi tanács 10130/1903-as engedélyével nyárilakot épített az Új tér 1-es számú telkére. A Bohatsek Józsefa tulajdonát képező Új tér 2. szám alatti ház Szilvay Lajos fuvarosnak valamint Janitschek Dorottya és Krecsmayer Teréz napszámosnőknek nyújtott otthont. A háztulajdonosként az Új tér 4. szám alatt lakó Krohn Ferenctől, aki 1903-ban földszintes udvari toldalékot ragasztott házához, Rozalia Ardelean dohánygyári munkásnő bérelt lakást. Thüringer Antal cipész, Petersberger József pincér és Kreninger Ernő napszámos feje fölé tartott fedelet az Új tér 6. szám alatti ingatlana. Raits Emil lisztkereskedő és sütő meg Poffery György ügynök lakta a 8-as házszámot viselő épületet. A 10-es számú ház tulajdonosnőjének fizette havonta a megállapított házbért Kondert János lakatossegéd, Sziver János, temetkezési szolga meg Kirnyatzky Miklós, Genger Péter és Lencz Katalin napszámosok. A koldusként nyilvántartott Nicolae Ardelean bejelentett lakása az Új tér 12. szám alatt volt, ahol egyébként a napszámos Hesz Mihály is lakott. Danczingerné Mayer Józsefa volt a tulajdonosa a 14-es háznak, amely Danczinger Károly, városi gyepmesternek is otthonául szolgált. Sintéri, „kutyapecéri” hivatása gyakorlása mellett Danczinger Károly gazdálkodással is foglalkozott a Temesvár városától bérelt 3,78 holdas földterületen, amely a Buziási út mellett terült el. A városi tanács 96. közgyűlésén 1903-ban 5970. szám alatt elfogadott határozatával, hosszabbította meg 1903. november 1-jétől kezdődően további hat évre a haszonbérleti szerződést, az addig is fizetett évi 113 korona 56 filléres bérleti díj kikötése és „egyéb feltételek mellett”. A nyelvtörténészek és -művelők szerint a sintér szó, a német, pontosabban a bajor-osztrák Schinderből ered, ami a schinden igére vezethető vissza, ami megnyúz-t, meggyötör-t jelent. A foglalkozás gyakorlói évtizedekkel ezelőtt a közterületeken befogott kóbor állatokat a bőrükért ténylegesen meg is nyúzták. A gyepmester szó keletkezését, meghonosodását történelmi homály fedi. Némelyek szerint, a közterületen – vagyis gyepen – fogta el, gyűjtötte be a gazdátlanul kóborló, eltévedt, a falkába verődött négylábúakat a gyepmester, és szállította el ketreces kocsijával az ebrendészeti telepre. Munkaeszköze a hosszú bot volt, amelynek végére hurkot szerelt, amit az állatok nyakába akasztott. Tevékenységét sokan kegyetlennek, alantasnak és durvának minősítették. A régi korokban a városokban az elpusztult állatok tetemeinek szabályszerű eltakarítása is a gyepmesterekre hárult. A sintéri szolgálat Temesvárott is hatósági felügyelet és irányítás alatt állott. Egyes településeken a gyepmester a hóhér teendőit is ellátta. Több helyütt az árnyékszék-tisztítókat nevezték és nevezik gyepmestereknek. Tulajdonosként Sieber István fizette az adót az Új tér 16-os számú házáért és telkéért. Népes társaság – Musztó Károly nyugalmazott erdőőr, Lovász Mihály asztalossegéd, Zalla József üvegessegéd, Mazarek Nándor kádársegéd. Müller József és Petz Amália napszámosok – élte minndennapjait az Új tér 18. szám alatti épületében, amelynek az utcafrontján az I. világháború kitörése előtti években Bocsán Aurél kocsmát is nyitott és működtetett. A 20-as számú ház tulajdonosának, Bálicz Józsefnek három napszámos – Halof Gyula, Ştefan Ardelean és Zsiminyász János – valamint Aman József szabósegéd volt a bérlője. Guldner Józsefa bírta háztulajdonosként az Új tér 22. szám alatti ingatlanát, amelyet a bérkocsis Guldner György is otthonának vallhatott. A 19. század legvégén elhunyt Weidner Károlytól a hentes mesterséget űző Weidner János örökölte a 24-es számú ház tulajdonjogát, aki a városi tanács 5462/1903-as engedélyével fészert és fáskamrát épített a lakóépület mellé. Höfler Péter fuvaros fogatával a 26-os portára hajtott be estelente. A fuvarozásból biztosította maga és családja megélhetését az Új tér 28. szám alatt lakó Gehl Ferenc is, aki Lolics István munkással és Bach Lőrinc napszámossal élt egy fedél alatt. Baszting Henrik vegyesárukereskedést tartott fenn az Új téren.
A hentessegéd Molnár István lakott a 20. század hajnalán az Új utca legelején, az 1. szám alatt. Kartye György csizmadia, Horváth Imre munkás és Boris András napszámos hajékaként szolgált a 2-es házszámot viselő épület. A péksegéd Schnell György és kőművessegéd Peyler Károly társaságában napszámosok – Feiler Julcsa, Fürbach Jakab, Fürbach János, Piltzner Károly, Schneider György és Sandula Ferenc – kvartélyozták be magukat az Új utca 3-as számú házába. Valóságos napszámostanya volt a 4-es házszámot viselő ingatlan is, amelyben Pavel Ardelean, Barabás József, Baum János, Berwanger Mátyás, Hatzel István, Jankó György, Karl János, Lenhardt Péter, Szimonovits Miklós bérelt lakást. Az ugyancsak a 4. szám alatt lakó Petru Homorogan munkásként állt alkalmazásban. Munkásként kereste a kenyerét Oláh János is, aki a szabász Müller Józseffel és Wirs Péter napszámossal osztotta meg 5-ös ház lakóterét. A viszonylag jól kereső szabónak, Müller Józsefnek később sikerült megvásárolnia az Új tér 4-es számú házát, amely mellé 1903-ban fáskamrát épített. Zlatnik Mihály lakatossegéd, Rozanka Károly molnársegéd és Koterer István magánzó bérelt lakást az Új utca 6. szám alatt. Molgársegéd volt Baader Henrik is, aki a 7-es házban lakott a kovácssegéd Milesef János és napszámos Kosár Mária társaságában. Hoffmann Gyula szatócs az Új utca 8. szám alatt lakott és múködtette üzletét. Az épületben lelt otthonra Kohl György napszámos is. Napszámosok – Joanovits Miklós, Velko Kovácsevics, Moczin György, Sikofszky Teréz, Walner Antal meg a foglalkozásnélküli Paral Ferenc – lakták az Új utca 9-es házát. A 10. szám alatt Alexandru Avrişan irodaszolga és családja élt. Fuvarozással foglalkozott a 12-es telken lakást, kocsiszínt és istállót fenntartó Grüner Katalin. A 12-es számú ház tartott fedelet a napszámos Behavetz János feje fölé is. Hinzmann Mátyás fuvaros is az Új utcán hajtott végig szekerével minden reggel és este.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
25 April 2025EUR4.9772 RONHUF1.2206 RONUSD4.3734 RONXAU468.2581 RONIdőjárás