A Sarló elindítója és vezetője

A Temesvárott Kesslerként anyakönyvezett a prágai német egyetemen néprajzot hallgató if­jú 1926-ban vette fel anyai déd­apja nevét és vált Balogh Edgár­rá. Első néprajzi tanulmányát A szűzgulyahajtás címen 1927-ben immár választott, felvett nevén kö­zölte a Budapesten szerkesztett és kiadott szakfolyóirat, az Ethnographia-Népélet. A felsőtiszai Barkaszón megőrződött hús­­hagyókeddi népszokást írta le, rögzítette és értelmezte. „A far­sangkor férjhez nem jutott leá­nyokat úgy tréfálták meg a legények, hogy kongatás, ostorpattogtatás és gúnyos rigmusok fújása közben a gulyával együtt őket is akarják hajtani a legelőre: »Kinek van eladó leánya, / Hajt­sa ki a szűzgulyára! « – jegyeztük fel a regősnaplóba három év­vel ezelőtt” – írta 1930-ban a Prágai Magyar Hírlap hasábjain Tíz nap Szegényországban cí­men indított, de a keresztényszocialisták közbelépésére 5 rész köz­lése utén felbeszakított, cikksorozatában, amelyben Bertók János, Sáfáry László és Lőrincz Gyula társaságában megejtett ti­szaháti „szociográfiai vándorlása” benyomásait, tanulságait, döb­benetes tapasztalatait és él­ményeit rögzítette. Vezérelvei­ket, eszméiket Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső műveiből merítették a prá­gai Szent György Kör mozgósította szlovákiai magyar fiatalok, de hatott rájuk Bartók Béla és Kodály Zoltán munkássága és a korabeli magyar néprajztudomány vezető egyéniségeinek biz­tatása is. „A magyar nemzetiségi kultúra megerősítéséhez, a szellemi élet megújhodásához a magyar faluból és a magyar népi kultúrából akartak támaszt nyerni. Mozgalmuk mindvégig mentes maradt a nemzeti elfogultságtól és a sovinizmustól, a népek test­vériségét, a Duna-medence né­peinek egymásrautaltságát hirdette”.
Kezdetben a Csehszlovákia fő­városában tanuló magyar nemzetiségű egyetemisták szervezkedését, mozgalmát pártolólag tá­mogatta a Szlovenszkói és Ru­szinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája, amelyet az Országos Keresztény­szo­cialista Párt az Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkás­párt, a Ruszinszkói Magyar Pa­raszt­párt és a Sepesi Német Párt hozott létre és tartott fenn, s a­mely „vezérlő bizottságának” 1925-tól Bittó Dénes volt az el­nöke valamint a két magyar polgári párt közös napilapja, a Prá­gai Magyar Újság is, amelyet a fiatalok PMH-nak becéztek.
Lázasan keresték a cserkészetből a céltudatos és hatékony társadalmi szerepvállalás felé vezető utat.
A nyári vakációra Pozsonyba hazatért Balogh Edgárnak sikerült rávennie néhány bajtársát – Brolly Tivadart, Babcsán Károlyt és Décsy Aladárt –, hogy felkeressék, együtt végiglátogassák a Csallóköz falvait. A ma­gyar falvak figyelmes, kíváncsi és érdeklődő barátaivá szegődtek. Eltökélt kitartással járták csa­patokba tagolódva Szlovákia ma­gyarok lakta tájegységeit, ha­gyományőrző és a korszerűsödés lehetőségeit, útjait kereső falvait, községeit. Szociográfiai felvételeket, mélyinterjúkat készítettek, néprajzi gyűjtéseket végeztek, kulturális műsorokat szerveztek, előadásokat tartottak, mesemondó-vetélkedőket kezdeményeztek és rendeztek. Változatos, ha­té­konynak vélt eszközökkel igye­­keztek előmozdítani a pa­raszt­ság gazdasági gyarapodásának, társadalmi és szellemi felemelkedésének folyamatait. A prá­gai Szent György Kör szervezte regösvándorlások keretében 1927-ben 27 diák négy csoportban 38 szlovákiai magyar községet járt be, keresett fel népművelő munkát és néprajzi gyűjtést végezve.
A csehszlovákiai magyar egyetemi hallgatók első országos kongresszusát Lévára hívták össze, a második közgyűlésre Rimaszombaton került sor.
A szlovenszkói és ruszinszkói magyar cserkészek első csapatközi sátortáborát a prágai Szent György Kör kezdeményezésére 1926 nyarán Liptószent­ivá­non, a földbirtokos-politikus Szent Ivány József, a Magyar Nemzeti Párt elnöke birtokán, a Biela-patak partján, árnyas fe­nyő­erdők alján szervezték és tartották meg. A magyar egyetemi hallgatók egy csoportja Balogh Edgár irányításával 1928 au­gusz­tusában rendezte meg a má­sodik csapatközi cserkésztáboro­zá­sát a Sajó menti Gomba­szö­gön, az Andrássyak festői környezetben meghúzódó régi ta­nyáján. A „főhadiszállást” a csikós házában ütötték fel, rendezték be. Bevallottan az volt a legfőbb célkitűzése a táborozásnak, hogy munkálatai során megvitassák az úgynevezett regöscserkészet időszerű problémáit, hogy számbavegyék továbbfejlesztésének lehetőségeit és távlatait. A táborozás megbeszélései, vitái és egyeztetései eredményeként a hangadók – Balogh Edgár, Boross Zoltán, Dobossy Imre és Győry Dezső kezdeményezésére – a részvevők megalakították a Sarló elnevezésű baloldali ifjúsági mozgalmat, amely a következő években rengeteg borsot tört aztán a felvidéki magyarság politikai vezetőinek valamint a magyarországi kormányszerveknek és civil szerveződéseknek az orra alá. „A gombaszögi cserkésztábor felvonta még – utoljára – a Szent György Kör liliomos lobogóját, de sátrai elé már a mozgalom új jelképével, a vörös sarlóval ellátott tájneves őrsi zász­lókat tűzött” – jellemezte visszaemlékezéseiben, Hét pró­ba című memoár-kötetében Balogh Edgár a táborozást körüllengő eszmei-politikai irányultságot. A táborhely központi ár­bó­cán tehát még a prágai Szent György Kör liliomos lobogóját lengette a szél, a sátrak előtt azon­ban immár a tájneves – „Csallóköz”, „Mátyusföld”, „Ipoly­vidék”, „Gömör”, „Tisza­hát” – őrsi zászlók sorakoztak. A csekészetet a táborszervezők tudatosan az elkötelezett baloldal usztályába terelték, vezették át. „A gombaszögi cserkésztáborozáson 1928 augusztusában megalakult Sarlót a kommunisták kezdetektől fogva saját expozitúrájuknak tartották. Mind­amel­lett kezdetben a kisebbségi magyar politikai vezetők is a saját eszmekörükbe tartozónak érezték ezt a mozgalmat” – je­gyezte meg az Irodalmi Szemle hasábjain 2009-ben közölt tanulmányában Popély Gyula, aki Sziklay Ferenc találónak érzett megállapítását idézte a mozgalom megalakulása fogadtatásának ambivalenciájáról: „a tekintélyükben bizakodó »öregek ge­nerációja« a szájuk íze szerint való agrárgondolatot jelképező »sarló« hátterében nem látta meg a jelvényt kiegészítő »kalapácsot«, így történhetett meg, hogy a csehszlovák rendszerű középiskolákban tíz év alatt félrenevelt magyar ifjúság egyenesen a mi politikusaink védőszárnya alól röppent a kisebbségi közélet po­rondjára – vörös kakasnak”.
Balogh Edgár fogalmazta meg a Sarló kiáltványát, manifesztumát, amelyet a Rozsnyón kinyomtatott röplap, a Vetés első számában jelentettek meg. „Az új magyar cserkészet… meg akar­­­ja teremteni a népi gyökerű, igazán magyar ifjúsági életet. Ki akarja vinni a földtől elszakadt osztályok, elsősorban az intelligencia gyermekeit a magyar föld, faj és falu ősi gyökereihez, hogy megismerjék a magyar nép lepányvázott lelkét, és teleszívva mozgalmukat a súlyos természeti metszésű népi kultúrával, egy nép valóságú magyar tömegkultúra erjesztő intellektuális rétegévé váljanak – fejtette ki Balogh Edgár a Sarló programjának alapvető törekvéseit, célkitűzéseit. – Az igazi magyar cserkésztípus a regösdiák, mert nem külsőségekben és államjogi vagy osztálynacionalizmusban ma­gyar, hanem a magyar falu és faj bujdosó megváltásra váró lelkével terhes. A regösdiák, a népi gyö­kerű magyar cserkészet ügyes legénye, a falu és a vidéki kisváros, a paraszt és a kisiparos, tehát a termelő, dolgozó magyar nép ezernyi ezer baját is megismeri, és a falu ismeretén nevelődve férfikorában dolgos agyú, és ha kell, sújtó öklű harcosa lesz a magyar demokráciának…” Gom­baszög a „vágyak szintézisét”, az „álmok harmóniáját” képezte és jelentette a szlovákiai magyar fiatalság fejlődésében.
A Sarló kezdeményezésére az anyanyelvű felsőoktatás hiányának pótlására Pozsonyban és Kassán magyar szemináriumokat szerveztek három-négy szakcsoporttal. Programadó estet rendezett 1929. március 22-én a Sarló vezetősége és tagsága a pozsonyi prímási palota tükörtermében, ahol a záró előadást Balogh Edgár tartotta, akinek Az új nemzedék programja című írását a Vetés 3. száma közölte. A „sarlósok” céljukul tűzték ki a hiányzó kisebbségi tudományos élet megteremtését, a fiatal csehszlovákiai magyar szakértelmiség megszervezését, összefogását. Célkitűzéseik konkrétizálása érdekében fokozatosan el­kezdték a tudományos szociográfiai munka kereteinek a kiépítését. A regöscserkészek falujárás közben döbbentek rá az eszményített népi élet árnyoldalaira, a szlovákiai magyar falu reális képére, szociális nyomorára, és nyomasztó társadalmi helyzetére. Ezek a felismerések hozzájárultak ahhoz, hogy a Sarló célkitűzései egyre inkább radikális, majd baloldali politikai tartalmat nyerjenek. Önálló társadalmi szer­­­vezetként 1930 októberétől mű­­ködött a Sarló, amelynek „fő ideológiai irányítója” a Temes­várott született Balogh Edgár volt, aki személy szerint is egyre baloldalibb irányba tolódott, s az 1930-as évek elejétől „már visszatarthatatlanul haladt a marxi-lenini irányzat mentén a tiszta kommunizmus felé”.