15 Jan 2015
Írta admin 
0 Hozzászólás Népfrontos szerelem és házasság
Az 1939-es esztendő legvégén Kolozsváron megtartott Népi Találkozóról, amely szilveszteri mulatsággal zárult, a Cenk alatti városba „új feladatokra erősödve” visszatért brassói küldöttség öt héttel később, 1940. február 4-én a Barcaság központjában, a Szentpéteri utcai Czell-vendéglő nagytermében is megszervezte a kisiparosok, az gyári munkások, a székely alkalmazottak, a napszámosok és a haladó értelmiségiek összejövetelét, amelynek legfőbb célja a kolozsvári határozatok megismertetése és elfogadtatása valamint a Magyar Népközösség – az egyedüli törvényesen engedélyezett magyar nemzetiségi szervezet – demokratizálása volt. A „külvároi magyarság találkozóján”, amelynek egyik főszervezője a Temesvárott született Balogh Edgár volt, több mint ötszázan vettek részt. Az értekezlet meghívott szónoka, előadója a Kolozsvárról érkezett munkás-író Nagy István meg a bukaresti MADOSZ szervezetet képviselő Czikó Lőrinc és Illyés Lajos volt. A Brassóban az ostromállapot és a királyi diktatúra bevezetését követően megtartott első magyar tömeggyűlésen 16 üzemből érkeztek a gyáristák. Zsúfolásig megtelt a vendéglővé átalakított régi sörgyár valamennyi helyisége. Felszólaltak illetve külön tanácskozásokat tartottak az ifjúság valamint a székely szolgák és cselédek képviselői. A detektívek éberségét sikerült ügyesen kijátszani, semlegesíteni. Az összejövetelen erősen felkeltette Balogh Edgár figyelmét okos szavaival „egy fehér inges, piros-fekete lájbis, bő rokolyás székely leány” a székely alkalmazottak szónoka, a 401. számú meghívott, Máthé Rebeka, aki Vargyasról szegődött házi cselédnek Brassóba. Szabadon beszélt, nem írott szöveget olvasott fel. Szünetben suttogva tollba mondta az egész beszédét a Brassói Lapok munkatársának, Balogh Edgárnak.
A MADOSZ vezetősége Balogh Edgárt visszarendelte Kolozsvárra, hogy átvegye az „elárvult” Erdélyi Magyar Szó szerkesztését. Felmondta újságírói állását a Brassói Lapoknál, amelynek hasábjain a tájegység nagy szülöttjének, Apáczai Csere Jánosnak főművére utaló Egyszerű magyar logikácska címen búcsúcikket is közölt. Azonban mindössze csak egy hónapig szerkeszthette Balogh Edgár az Erdélyi Magyar Szót, mivel az illegális kommunista párt szektánskodó vezetői visszarendelték Brassóba a Népi Találkozó megszervezésével kapcsolatos „ügye” kivizsgálására, amelyet állításuk szerint „nem eléggé pártszerűen készített elő”, s amely emiatt „nem irányult elég élesen a királyi diktatúra ellen”. Brassóban Balogh Edgárnak a MADOSZ vezetősége illegális országos ülését kellett előkészítenie valamilyen családi esemény – népnap, lakodalom, keresztelő stb. – apropóján, leple alatt.
Balogh Edgár épp egy keresztelőre érkezett vissza Brassóba. Bartis Árpád, cukorkagyári tisztviselő és felesége, Berta a Kurkó-házaspár mellé keresztapának hívta meg második lányuk, Enikő, névadójára. Némi szabódás után, csak azzal a kikötéssel fogadta el a felkérést, ha előkeresik társául a Népi Találkozón oly „ügyesen felszólaló” székely cselédlányt. Kurkó Gyárfás személyesen hajtotta fel és hívta meg a keresztelőre Máthé Rebekát, aki piros szőttes szoknyájában Balogh Edgár számára „az ismeretlen Székelyföld minden gondban vigasztaló, friss üzenetét” testesítette meg. A templomi szertartás, a vacsora és nótázgatás után éjféltájban kísérte haza Balogh Egdár a rokonszenves, keresetlen természetességgel térülő-forduló cselédlányt, akivel a „komaság jogán” tegező viszonyba került. Már útközben kijelentette, hogy el fogja venni feleségül… Szavait a lány nem vette komolyan, elengedte a füle mellett. Elfogadta ellenben, hogy a következő vasárnapon, húsvét első napján együtt nézzék meg a kolozsvári színtársulat vendégjátékát, a Három a kislány című Schubert-operettet. Kisebb feltűnést és megütközést keltett, hogy a középosztálybelinek számító „újságíró úr” egy székelyruhás leánnyal az oldalán jelent meg a Redout nézőterén…
Jakab János, egy nagy munkásmozgalmi múltú brassói asztalosmester, házában 1940. március 31-én került sor a MADOSZ országos vezetőségének megbeszélésére, amelyet Balogh Edgár és Máthé Rebeka eljegyzése „fedezett”. A jegyváltás nem ment simán: gazdasszonya, mivel épp vendégeket fogadott, nem engedte el a déli órákban cselédjét… A vőlegény utána ment, s minden holmijával elragadta a konyhából. Jegygyűrű csak a menyasszonynak jutott, az is csak Kurkó Gyárfás jóvoltából. Ünnepelni Zsók Márton székely fuvaros tágas külvárosi házába gyűltek össze a vargyasiak. Sokan jöttek üdvözölni a „furcsa párt”. A költő és szavalóművész, Brassai Viktor, de mások is „politikai házasságnak” minősítették és nevezték az újságíró Balogh Edgár és a székely parasztlány, Máthé Rebeka egybekelését. Visszaemlékezéseiben Balogh Edgár választásáról, sorsdöntő lépéséről a következőket vallotta: „…megismertem a székely szolgálóleányt, aki nemcsak a ruházatában, de magatartásában is a szülőfaluját őrzi, s okos szavával, mozgalmi fellépésével mindazt felém kápráztatja, amit emberségben a városiasodó paraszti erőtartalék a magyarság jövője számára jelent. A szeme, az arca, a mosolya, a kiejtése, jókedve döntésre késztetett, ez már a párválasztás természeti titka, mélyebb feltétel, mint a politikum.”
A Román Kommunista Párt felfüggesztette Balogh Edgár 1935-től elismert párttagságát, mivel tevékenységével – úgymond – csökkentette az illegális politikai szervezet befolyását a MADOSZ munkájára. „A főhős kipenderült – miként Balogh Edgár megjegyezte – mozgalmi mivoltából”. Visszatért Kolozsvárra, ahol egy „csupasz hodályt” sikerült kibérelnie, amelyet barátai – Fodor Pataky Ádám, Nagy István, Józsa Béla, Dán István – segítségével úgy-ahogy berendezett, a legszükségesebbekkel felszerelt. Megérkezett Kolozsvárra Máthé Rebeka is, de az esküvővel várniuk kellett, mivel a leány még nem töltötte be 21-ik életévét, törvényesen nem számított nagykorúnak, szülei pedig nem adták beleegyezésüket a házassághoz. A munkahely és társadalmi szerep nélkül maradt Balogh Edgár, nehezen tudta biztosítani kettejük megélhetését. Egy fiatal könyvkereskedő-segéddel és egy könyvkötővel társulva forgalmazta, terjesztette kemény tokba helyezve az Erdélyi Enciklopédia könyvsorozat első hat kötetét: Balogh Edgár Iratlan történelem, Szemlér Ferenc Más csillagon, Nagy István Külváros, Szenczei László Korom és korona I-II. és Vámszer Géza Szakadát című könyveit. Máthé Rebeka haladéktalanul beállt a Schull-kendőgyárba szövőnőnek. Vasárnaponként a közelükben lakó Asztalos Istvánéknál jöttek össze kiadós beszélgetésekre, szerény borozgatásokra a szövőmester-íróval, Balla Károllyal, Jordáky Lajossal, Kiss Jenővel, Szabédi Lászlóval, Nagy Istvánnal, Józsa Bélával. A Bukarestből érkezett Rangecz József közölte Balogh Edgárral 1940 nyarán, hogy pártügye tisztázódott, lezáródott, s arra biztatta, hogy kapcsolódjon be újra a MADOSZ útján a kommunista párt munkájába. A numerus valahicus ürügyén Balla Károlyt, Máthé Rebekát és jónéhány magyar nemzetiségű szövőnőt kidobták a kolozsvári kendőgyárból. Balogh Edgár Erdélyi történetírás című vezércikkével jelent meg a Gaál Gábor szerkesztette világnézeti folyóirat, a Korunk utolsó száma, 1940. szeptember 1-jén.
A tengelyhatalmak külügyminiszterei 1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, amely Erdély északi részét Magyarországnak ítélte. Máthé Rebeka 1940. szeptember 4-én töltötte be 21-ik esztendejét. A városházáról a kivonuló román hatóságok már hordták ki a bútorokat, amikor Balogh Edgár választottjával felrohant az anyakönyvi hivatalba. A jóakaratú anyakönyvvezető a felfordulás, a zűrzavar közepette adta össze őket – még pedig magyarul. A két tanú Kovács Katona Jenő és a Temesvárról külföldi lapok tudósítójaként éppen Kolozsvárra érkezett Méliusz József volt. Egyházilag Erdő János lelkész adta össze őket az unitárius templomban. Balogh Edgár vallására való tekintettel római katolikus esketési imát olvasott fel számára az antitrinitárius lelkész. Az Erdélyi Magyar Szó és a Korunk megszűnt, Balogh Edgár magántanítványokat oktatva próbált keresethez jutni, majd „szükségtanítónak” jelentkezett Kalotaszentkirályra. Az V. osztály 27 tanulóját – kalotaszentkirályi és zentelki fiúkat, leányokat – oktatott. „Most, idelent a mélyben, ismertem fel igazán, hogy az anyanyelvi oktatás az általános fogalomképzés és kultúra szempontjából mennyire alapvető. Belülről sírtam a bánattól is, örömtől is, amint saját nyelvük rangjára rávezettem kis tanítványaimat, akiket az oktalanság mind ez ideig megfosztott ettől az emberi teljessé válástól” – írta kalotaszentkirályi tanítóskodására visszatekintve Szolgálatban című memoárkötetében Balogh Edgár. A iskoláról, a művelődésre szomjas gyerekekről vetette papírra első cikkét Kalotaszentkirályról a Budapesten szerkesztett Magyar Nemzetnek, amelynek az lett a gyakorlati eredménye, hogy könyvcsomagokat küldtek az ország minden részéből kalotaszegi faluba, ahol korábban egyáltalán nem volt könyvtár. „Cikket cikk követett”. Szorgalmas munkatársává vált a Hegedűs Gyula szerkesztette ellenzéki lapnak. Utolsó írása a Kalota-patak átszelte faluról Kalotaszegi változások címen látott nyomdafestéket. Pál Gábor, az Erdélyi Párt Csík megyei képviselője parlamenti interpellációjára – amelyben Balogh Edgár sarlós „kommunista” múltját rótta fel – bocsátották el állásából.
Kolozsvárra tértek vissza. Balogh Edgár továbbra is a Magyar Nemzet cikkírójaként tevékenykedett, s egyidejűleg Móricz Zsigmond a Kelet Népe kiadója és szerkesztője 1940. decemberében megbízta lapja erdélyi képviseletével. Az 1941/2-es szám a Kelet Népe első „erdélyi számaként” hagyta el a nyomdát.
