Őrmester, közíró  és városbíró

A kalotaszentkirályi tanítói ál­­lásából „sarlós-múltja” okán Teleki Pál miniszterelnök személyes utasítására kiebrudalt Ba­logh Edgár feleségével Ko­lozs­várra költözködött vissza, a­hol továbbra is a legrangosabb el­len­zéki lap, a Magyar Nemzet cikkírójaként tevékenykedett. A ma­gyar prózairodalom élő klasszikusaként tisztelt Móricz Zsig­mond, a Kelet Népe című lap kiadója és szerkesztője pe­dig 1940 decemberében bízta meg folyóirata erdélyi képvise­le­tével. Az 1941/2-es szám a főszerkesztő, Móricz Zsigmond vezércikkével, Kovács György, Nagy István írásaival és Balogh Edgár Erdélyi tanulságok című cikkével a Kelet Népe első „er­dé­lyi számaként” hagyta el a nyom­dát.
Íróként és közemberként húsz­­esztendős kora óta a szász Kessler helyett használt, anyai hon­véd-dédapjától átvett Ba­logh nevét aktákkal is hivatalosította. 1941. március 9-én született fia nevét immár Balogh Fe­rencként jegyezte be a jóindulatú anyakönyv-vezető.
Mindkét lap, amelyekkel mun­katársi kapcsolatban állott, a Magyar Nemzet és a Kelet Népe hasábjain Balogh Edgár, korábbi „korunkos” és „enciklopédiás” elv­barátai, szerzőtársai – Aszta­los István, Kovács György, Nagy István, Salamon Ernő, Veress Pál, Bözödi György, Kovács Ka­tona Jenő, Szencei László, Kiss Jenő és a Dél-Erdélyben maradt Szemlér Ferenc – cikkeit, írásait juttatta nyomdafestékhez. Köz­író­ként „partizánkodott”. Az EMKE a­la­pítóinak egyikét, örökös főtitkárát, a 88 éves Sándor Józsefet sikerült rávennie az 1873-ban alapított, de 1919 óta nem mű­ködő Kolozsvári Már­cius 15-i Állandó Bizottság fel­újí­tására, új­raszervezésére. A Sza­mos-parti városban 1941-ben megtartották az első „szabad” már­cius 15-ét: az ünnepség valóságos munkástüntetésbe torkollott. A munkásíró Nagy István társaságában 1941. áprilisának elején Balogh Edgár felutazott Buda­pestre, ahol ellátogattak a Ma­gyar Nemzet és az Ország Útja című lapok szerkesztőségeibe, és megkíséreltek kapcsolatba lépni a fővárosi haladó körökkel. A ne­ves énekesnő, Török Erzsé­bet családjánál szálltak meg, ahol al­kalmuk nyílt személyesen ta­lál­kozni a Szabad Szó szerkesztőjével, Kovács Imrével, az író Darvas Józseffel, a festőművész Dési Huber Istvánnal. Felke­res­ték Móricz Zsigmondot és az el­lenzéki, hitlerista-ellenes or­szág­gyűlési képviselőt, Bajcsy-Zsi­linszky Endrét. Becsky An­dor, a Korunk régi munkatársa, a Szép Szó két szerkesztőjével, Gáspár Zoltánnal és K. Havas Gézával hozta össze az Erdély szívéből érkezett két írót, publicistát, akik Püski Sándor könyvkiadóval is megegyeztek az é­szak-erdélyi szerzők bekapcso­ló­dásáról a Ma­gyar Élet Könyv­kiadó kezdeményezéseibe.
Az erdélyi ifjak szövetkezete, a Méhkas meghívására érkezett 1941 nyarán Kolozsvárra, Móricz Zsigmond, majd őt kö­ve­tően Erdei Ferenc és Kovács Imre. Balogh Edgár tevékenyen részt vett az „ezüsthajú vándor” erdélyi körútjának megszervezésében, látogatásainak és találkozásainak lebonyolításában. Az Erdély-trilógia szerzője Ko­lozs­várról Désre, Marosvá­sár­hely­re és Székelyudvarhelyre uta­zott. Bözödi György kísérte, akinél Bözödújfalun Móricz Zsig­mond néhány napig pihent. Az anyaszék központjában, ahol a főispán nem engedélyezte Móricz Zsigmond előadásának megtartását, Balogh Edgár is a te­kintélyes regényíró és lapszerkesztő kalauzául és útitársául szegődött. El­lá­togatott felesége, Máthé Rebeka szülőfalujába is. Csíkszeredába, Zsögödre, majd Sepsiszent­györgy­re vezetett a „durva szalmakalapot viselő s faragott csíki pásztorbotra tá­maszkodó” idős író erdélyi körútja, aki Kolozsvá­ron Baloghé­kat otthonukba is felkereste. A könyv­nap előestéjén, 1941 júniusában ismét Kolozs­várra utazott, ahol a Központi Szál­ló e­gyik nyugatra, a Gyalui- hava­sokra nyíló emeleti szobájában szállt meg, rendezkedett be.
Balogh Edgárt 1941. au­gusz­tus 1-jén besorozták katonának. Hadapródként Désre egy osztrák-magyar kaszárnyába ve­zényel­ték, egy átképzős tanszázadba. Zászlóalj-parancsnoka Nagy Je­nő alezredes volt, aki ké­sőbb – miután 1942-ben Hit­ler-ellenes­sége miatt lefokozták – 1944 ok­tóberében Bajcsy-Zsi­linszky End­re oldalán a Magyar Nemzeti Felkelés vezérkari fő­nöke lett. A nyilasok 1944 no­vem­berében le­tar­tóztatták és ki­végezték. Egy­hó­napos szabadságát letöltve Balogh Edgárt a 26-osok a szászfenesi országúton emelt laktanyájába osztották be lőgyakorlatra. Eltávozásai, hosszabb-rövidebb szabadságai idején cikkeket írt és küldött Bu­dapestre a Ma­gyar Nemzet­nek, a Népszavának, a Szabad Szó­nak, a Kelet Népé­nek. Sze­rény javadalmazással 1942. ja­nuár 9-én a Dessewffy Gyula szer­kesztette Kis Újság kolozsvári tudósítójává szerződött az­zal a kikötéssel, hogy to­vábbra is írhat más lapokban is. Be­mu­tatta a Baumgartner-díjjal kitüntett kolozsvári írókat, ismertette Mikó Imre politikai és Ligeti Ernő irodalmi emlékezéseit, in­terjút készített a nyelvész Szabó T. Attilával és a kórusszervező Nagy István karnaggyal, hírt adott a kolozsvári 48-as ereklye-múzeum megnyitásáról, be­számolt a diákok bálványosváraljai falukutató munkájáról, a hóstáti földész egyesület valamint a re­formátus népfőiskola munkájáról valamint négy észak-erdélyi román művész – Emil Cornea, Petru Abrudam, Teodor Harşia és Raoul Şorban – kolozsvári csoportkiállításáról stb.
Újabb behívásakor Balogh Edgár többek között a szobrász Kós Andrással, a nyelvész Gálffy Mózessel, az újságíró Jakab An­tallal egyazon alakulatban Vár­palotán vett részt éles lőgyakorlaton. A parancsnokoktól Balogh Edgár nem kapott engedélyt eltávozásra, hogy részt vehessen az 1942. szeptember 4-én elhunyt Móricz Zsigmond budapesti te­metésén. Kolozsvárra visszatérve továbbfolytatta újságírói és mozgalmi tevékenységét. A hazafias-népfrontiságot jelképező szerzőgárda megnyerésével és bevonásával állították össze és jelentették meg 1943 tavaszán a 48-as Er­dély című „zsebkönyvet”, a­mely­ben Krenner Miklós, Jano­vics Jenő, Ligeti Ernő, Berde Má­ria, Szentimrei Jenő, Sándor József, Orosz Endre, Zsolnai Béla, Entz Géza, Felvinczi Ta­kács Zoltán, Szenczei László, Jé­kely Zoltán stb. írásait közölték. A kötet „a polgári haladás és a baloldal szövetkezését” felmutató címlapját Andrássy Zoltán festőművész rajzolta meg. A kötet sokfelé eljutott, a szerkesztők által is elismert hiányosságai da­cára visszhangos s­ikert aratott. Az Erdélyben ri­port­úton járó Ko­vács Imre, a Né­ma forradalom szerzője Ba­logh Edgár társaságában kereste fel a kolozsvári Hós­tátot, Ma­ros­vásárhelyt, Sep­si­szent­györgyöt, Magyarhermányt, Kis­bacont, Vargyast. A könyvkiadó Püski Sándor megrendelésére, amikor épp nem kényszerült mundért ölteni, a kolozsvári Egye­temi Könyvtárban kézzel má­solta ki – mivel írógépe nem volt –, a lapkollekciókból régebben megjelent cikkeit, hogy kö­tetbe rendezze publicisztikai írá­sait, cikkeit, esszéit. Kötete Hár­mas kistükör címen végül csak a második világégés végén, 1945-ben jelenhetett meg.
Barátját, kommunista párt­kap­csolatát, Józsa Bélát – a mun­kásíró Nagy István sógorát – a rendőrség illegális munkássága miatt letartóztatta, aki fog­va tartása idején tisztázatlan kö­rül­mények között 1943. november 22-én meghalt. Temetése u­tán utazott fel Balogh Edgár Bu­da­pestre, hogy a tragikus eset tisz­tázását a központi hatóságoktól kérje, szorgalmazza. A Mú­zeum körúton a Szabad Szó szerkesztőségében, amelynek Jó­zsa Béla állandó munkatársa, cikkírója volt, Balogh Edgár részt vett egy értekezleten, amelyen a népi írókat Illyés Gyula, Darvas József és Veres Péter, míg a munkásmozgalmat Kállai Gyula és Fehér Lajos képviselte.
1944 elején öt hét leforgása alatt nyolc cikket küldött a Kis Újságnak, s 17 levelet adott pos­tára. Februárban újra Buda­pestre utazott, hogy Püski Sán­dornál korrigálja készülő könyve kiszedett oldalait. Felesége és hároméves fia is felkereste Balogh Ed­gárt Magyarország fővárosában. Március 15-én a munkásság népgyűlésén a ko­lozs­vári Vasas Mun­kás­otthon­ban szónokolt, már­cius 18-án pe­dig A politikus Ady címen Bu­dapesten a Györffy-kollégiumban tartott e­lő­adást. Másnapra vir­radó éjszaka a „szövetséges” németek megszállták Budapes­tet. Mihelyt hely­reállt a vasúti sze­mély­for­galom írótársával, Szabédi Lász­lóval, együtt sietett vissza Ko­lozs­várra, majd Var­gyasra. Cik­keit a Magyar Út ha­sábjain kö­zölte. Tanúja és résztvevője volt a Románia átállása után nyugat felé tartó székelyföldi menekült­áradatnak. A „had­területté vált” Kolozsvárra visszaérve szerepet vállalt az Erdélyi Magyar Tanács valamint a Városi Őrség megalakításában. Kolozsvárra, amelyik egy napig „senki földjének” számított 1944. október 11-én vo­nultak be a Tordai út felől a „felszabadító” szovjet hadsereg egységei. Két napon át Balogh Edgár volt a „strároszta”, a kincses város polgári vezetője.