Az “Angol királynő”-től a “Török Császár”-ig
Ha jó másfél évszázadnyit fordítunk az idő kerekén, kicsit hitetlenkedve konstatáljuk, hogy a hajdan volt Bárány (a két világháború között: Ioan Maiorescu, ma: Titu Maiorescu), a Gyárváros fő közlekedési útvonalai sorába tartozott. Felavatásától, 1869 októberétől ugyanis házsorai között szállította mindkét irányba az utazóközönséget a lóvasút, amelynek pályáját és műtárgyait a polgármester, Küttel Károly kezdeményezésére, tevékeny részvételével és agilis elnökletével építette ki és állította üzembe egy részvénytársaság, amelynek Sulyok Mór, Rieger Károly, Büttner Ármin, Gotthilf Ede, Králik János, Suchan Antal, Tedeschi Lambert, Förk Károly Ágoston és Weiss Ármin voltak a tagjai. A józsefvárosi pályaudvartól a több utca találkozásánál emelkedő Török Császár Vendéglőig és Fogadóig vezető 7584 m távot két szakaszra tagolták, amelyek a belvárosi Szent György téren találkoztak, csatlakoztak jármű-váltással egymáshoz. Az utasok átszállásra kényszerültek. Első ütemben a Gyárvárosba vivő pályát, amelyen 1869. július 9-én indult meg a forgalom, a papnevelő-intézet épületétől 1896 méteren az Angol Királynő vendéglőig és nyárikertig, meg a tőszomszédságában deszkából emelt nyári színházig, az Arénáig építették ki. A várterületről az Erdélyi kapun kilépve a régi úton érték el a szerelvények a kincstári faraktár telepét, hogy a Béga két ága fölötti hidakon áthaladva a Sailer-féle gyümölcsösig érjenek. A kert területét átlósan szelték át, hogy a Medve Vendéglő tulajdonosaitól a részvénytársaság által megvásárolt 15. számú házat lebontva egy viszonylag szűk átjárón jussanak ki a Fő (jelenleg: Ştefan cel Mare) utcára, ahol hármas váltót szereltek a vágányra, megteremtve a kitérők építésének távlati lehetőségét a Kossuth (ma: Traian) tér és a Buziási út irányába. A Hammer-féle malom melletti hídon áthaladva érte el 1869 októberében a 650 méteres pályaszakasz a Bárány utca végén funkcionáló „Török Császárt”. Temesvár „Velencéjeként” számontartott Gyárváros szabályozása, csatornái jelentős hányadának fölszámolása, a Sailer-kert rendezése, beépítése, a Millenniumi templom alapkővének letétele után vezették a vaspályát az Andrássy (most Augusztus 3) útról a Kossuth téren és a Három király (jelenleg: Ion Mihalache) után át egyenesen a „Török Császárig”. A villamos vasút 1899-es üzembe állításáig a Bárány utcán viszonylag élénk jármű- és gyalogosforgalom bonyolódott le. Az épületek földszinti traktusait üzletek, boltok és kisiparos műhelyek foglalták el az utca mindkét oldalán.
Jórészt a nagy malmok közelsége is magyarázza, hogy a Bárány utca elején rendezte be üzletét Arszenovits Sándor lisztkereskedő (2.sz.) és Bedamter Emil gabonakereskedő (4.sz.). Mindkét ház földszintjén egy-egy szatócsbolt is működött. A 2. szám alatt Fellegi R., míg a 4-es számot viselő házban a tulajdonos, Klein Simon szolgálta ki a vásárlókat. A „házi úr” üzlethelyisége mellett Lichtscheindl János játékkártyatisztító várta megrendelőit. Nagy keresletnek örvendett, mivel a 19. század végén és a 20. sz. elején valósággal tombolt a kártyaláz: a családi otthonokban, a kávéházakban, a kaszinókban szenvedélyesen verték a lapot, amelyek a sok használattól bizony bekoszolódtak. Egy új pakli megvásárlása nem volt olcsó mulatság, gazdaságosabb és célszerűbb volt megtisztíttatni az „ördög bibliáját”. Épp ezért elterjedt foglalkozás volt a „játékkártyák iparszerű tisztítása”, amely a 20. század elején érvényben levő rendeletek értelmében adóilleték alá esett. A mű- és épületlakatos Ehik Mihály a 3-as házszámú Bárány utcai ingatlanban rendezte be műhelyét, míg fivére, a lakatos, gépész és villanyszerelő Ehik Győző a 7. szám alatt állt a kliensek rendelkezésére. A 7. szám alatt lakott és tevékenykedett Mischek Ferenc üzletvezető valamint Gutjahr György kelmefestő-vegytiszító is. Fűszerárukereskedéssel foglalkozott Szántó Miksa a Bárány utca 17. szám alatt, valamint a 30-as számú ház tulajdonosa, Mladen Vujics, akitől Schönbrunn Klára ágytoll-tisztító bérelt műhely- és raktárhelyiséget. A hentes- és mészárosmesterséget gyakorolta Schmidt Ferenc (19.sz.) és Vaskor György (39.sz.). A kisiparosok közül a cipész May Miklós (11.sz.), az órás Friedmann Győző (13. sz.), a takács Molnár István, asztalos Siegl Antal, a kávés Striffler Mihály és női szabó Wirbl Mihályné (21.sz.), a képkeretkészítő Hendl Ottó (25.sz.) meg a borbély Wehrhof Miklós (26. sz.) lakott és űzte nemes mesterségét a Bárány utcában. Fióküzlete volt a Bárány utca 2. szám alatt az 1815-ben alapított G.F. Rösch Könyv-, Mű-, Hangjegy- és Papírkereskedésnek, amelynek a Belvárosban, a papnevelőintézet 1913-ban lebontott épületében volt a bázisa, a központja. Az alapító egyik fia özvegyének törvényes utódaként Tóth Béla vette át az üzletek irányítását, vezetését. Gazdag árukínálatát ajánlotta „az irodalompártoló nagyérdemű közönség szíves figyelmébe” a rangos Könyv- és Zeneműkereskedés, amely a magyar, a német és külföldi irodalom valamennyi ágából, műfajából a legújabb és a legjelentősebb termékkel, kiadványokkal rendelkezett. Olcsó, hozzáférhető kiadásokban is beszerezhették az érdeklődők a magyarországi és külföldi „remekírók”, klasszikusok műveit. Tudományos művekből is dús és változatos választékkal szolgáltak. De raktáron tartottak – reklámjaik szerint – „díszműveket, gyémántkiadásokat és ünnepi ajándékokat” is. Széles és átfogó volt a tankönyvek és az oktatási segédeszközök választéka is. Egyszerű kiállításban és pompás díszkötésben szerezhettek be imádságos könyveket a vallásos beállítottságú polgárok. Különböző kiadásokban juthattak hozzá a zenekedvelők a klasszikus és kortárs zeneszerzők műveihez, kottáihoz. „Bel- és külföldi könyv- és zeneműárusokkal való élénk összeköttetésemnél fogva minden, bárhol és bárki által hirdetett könyv vagy zenemű az eredeti bolti áron kapható, vagy rövid idő alatt megszerezhető” – írta hirdetésében Tóth Béla, aki könyv- és zenemű-jegyzékeit ingyen és bérmentve juttatta el az igénylőkhöz, s aki megkülönböztetett gondot fordította a vidéki megrendelők kéréseinek gyors és pontos teljesítésére. Sajtos Sándor az I. világháború kitörése előtt Szegedról telepedett át Temesvárra, amikor Rösch Linával házasságot kötve, benősült a tekintélyes múltú vállalkozásba, amelynek társtulajdonosává vált. A cégtáblára a „Rösch&Sajtos” felirat került fel.
Bizonyos fokig a konkurrenciát képviselte a papírkereskedő Csendes David, aki 1914-ben a Bárány utca 17. szám alatt lakott, míg korábban, kereskedősegédként családjával a 26-os számú épületben élt. A Csendes testvéreket – Dávidot, Lipótot és Ignácot – kegyeibe fogadta a szerencse: tehetős kereskedőkké és vállalkozókká váltak, rangosultak. Csendes Ignác röfösárukereskedőnek csapott fel, s a Csendes és Fischer Divatáruház, amely a Kossuth tér 8. szám alatt fogadta a vásárlókat, cégtársaként, beltagjaként a gyárvárosi Baross utca 4. szám alá költözött. A Liget utca 7. szám alatt, ugyancsak a Gyárvárosban volt a bejegyzett lakása Csendes Lipótnak, aki papírkereskedését, könyvnyomdáját és könyvkötészetét a. Belvárosban, a Zápolya utca 5. szám, majd a Jenő herceg utca 4. szám alatt üzemeltette. Vállalkozásaikban, igaz, volt mire támaszkodniuk, építeniük. Csendes Jakab ugyanis a Belvárosban 1889-ben állította fel nyomdáját – amelyik a 19. és 20. századok fordulóján a Béga-parti város legnagyobb nyomdaüzemének számított –, amelyben a Délmagyarországi Közlönyt (1894-től), a Délvidéki Sportot (1898 óta), a Közgazdaságot, s a Városi Közlönyt (1898-tól) nyomták. A kérészéletűnek bizonyult, csak rövid ideig megjelent lapok közül a Zuhany (1897), a Kereskedők Lapja (1894-95), a Segítő Boldogasszonyról nevezett Katolikus Nőegylet alkalmi lapja, a Tündér-Est (1907) és a Vest Margit szerkesztette Leányhangok (1910) készült. Csendes Jakab nyomdája, amely a postai képeslapok, városi létképek sorát is kiadta, megjelentette a Kinizsi utca 7. szám alatt üzemelt. 26.000 forintért vásárolt 1898-ban új, korszerű berendezéseket; négy nagy és két kisebb gyorssajtóval rendelkezett. A Berkeszi István által közölt adatok szerint 1897-ben 43 alkalmazottat foglalkoztatott, s mintegy 3 millió ív papírt használt fel 5367 különféle nyomtatvány előállítására. A könyvkötő-műhelyben hatan dolgoztak, míg a papírkereskedésben hét eladó szolgálta ki a vevőket.
Csendes Lipót könyvkötészetét, papír- és könyvkereskedését 1905. március 11-én vették a temesvári Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásába. Az üzletet Váczy Imre vezette. Hol mint egyéni vállalkozók, hol részvénytársasági alapon, a Csendes Testvérek cégnevet használva működtek a tevékeny fivérek. Nyomdájuk betűivel jelentek meg a Temesvári Színpad (1915-20), Új Színházi Újság (1922-23), Színház és Mozi (1922-35) című hetilapok, amelyeket Gokler Gyula (1882-1955) szerkesztett. Temesvár és a Bánság szerb megszállásának hónapjaiban, 1918 októberétől 1919 augusztásig, a jól felszerelt Csendes Testvérek műnyomó intézetébe a megszállók ellenőrző bizottságának szigorú felügyelete alatt „nyomták felül” a forgalomban maradt bélyegeket. A Szociális Missziótársulat kiadásában, Réty Imre főszerkesztő és Schiff Béla felelős szerkesztő irányításával megjelenő Ifjúság című szépirodalmi és művészeti képes havi folyóirat nyomtatást is vállalták az 1923-1924-es esztendőkben. Szociális Nővérek Társulata kiadásában jelent meg 1920-1928 között a Képes Családi Kalendárium, amelynek kötetei ugyancsak a Csendes Testvérek nyomdájában készültek. Járosy Derzső (1882-1932) 1921-től 1927-ig kiadott lapja, az Egyházi Zeneművészet is bizonyos ideig a Csendes-féle nyomdában nyerte el végleges formáját. Jó ideig minden iskolai tanév végén a Csendes Testvérek nyomdája gondoskodott arról, hogy a Brázay Emil Pán Könyvtár címen indított kiadványsorozatának több kötete is a Csendes Tervérek nyomdájában készült. „A Csendes testvérek a ráfizetést is vállalták a kisebbségi kultúra támogatása érdekében” – jelentette ki egyik kései nyilatkozatában az újságíró Kubán Endre, akinek Ismeretlen Erdély című riportkötetét 1932-ben „segítették világra”. A két világháború közötti évtizedekben 33 könyv és 20 sajtótermék került ki a Csendes Testvérek nyomdájából, amely az államosításig üzemelt.