03 Nov 2016
Írta admin 
0 Hozzászólás A bánsági magyarság összefogása
Nemcsak a munkásság, a baloldali pártok és tömörülések tartották összejöveteleiket, népgyűléseiket Temesvárott a Gyárudvarban, hanem számos más politikai és polgári szerveződés, egyesület és csoportosulás is. A Gyárudvarban tartotta alakuló gyűlését Szabolcska Mihály (1862-1930) református pap-költő, dr. Veterány Viktor ügyvéd (1883-1954) és Osztie Andor (1869-1929), lapszerkesztő, nyugalmazott vármegyei főlevéltáros valamint számos lelkes magyar vezető férfiú kezdeményezésére 1922. december 10-én az Országos Magyar Párt temesvári és Temes-Torontál megyei tagozata is.
A Gyárudvarban összehívott találkozónak figyelmet érdemlő előzményei voltak. Temesvárt és a Bánságot 1918 őszén a szerb hadsereg szállta meg, amelyet 1919 nyarán parancsoltak ki az antant hatalmak a Maros és az Al-Duna közéről. A tájegység központjában 1919. augusztus 3-án vonult be a román katonaság. Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását a magyarság valamint a svábok egy része sorscsapásként élt meg, s a megváltó csodákban, a győztes államok józanságában, realitás-érzékében reménykedett. Hiú ábrándokat melengetett. A Trianonban 1920. június 4-én aláírt békediktátum megpecsételte Erdély, Partium és a Bánság magyarságának a sorsát. A korábbi állapotokhoz való visszatérés esélyének és hitének az elvesztése mérhetetlen zűrzavart támasztott, hatalmas kavarodást, válságos állapotokat gerjesztett. “A levertséggel, fásultsággal átszőtt körülmények között sokan megindultak az új határ nyomában.” A Romániának ítélt és juttatott területekről 1918-ban 41 ezer, 1919-ben mintegy 34 ezer, 1920-ban csaknem 71 ezer, 1921-ben pedig 20 ezer magyar „optált”, települt át Csonka-Magyarországra. A magyar menekültügyi hatóságok adai szerint 1918-1924 között összesen több mint kétszázezer magyar telepedett ki az „anyaországba”. A történészek közül többen is a hivatalos statisztikáknál nagyobbra becsülik a tényleges számadatokat. A szülőföldjükön maradók számottevő hányadának – főként az értelmiségiek, a hivatalnokok, a politikusok – magatartását a passzív ellenállás, a sérelmi visszahúzódás jellemezte, és határozta meg. Az államhatalom új birtokosai nap mint nap érzékeltették a magyarokkal, hogy kisebbségiekké, sőt bizonyos mértékig másodrangú állampolgárokká váltak. Nagyon sok magyar nemzetiségű hivatalnok nem tett esküt a román államnak, így többségüket elbocsátották állásaikból.
A felbolydult, lehanguló és mélységesen elkeserítő történelmi kontextusban akadtak olyan higgadt, megfontoltan az esélyeket, a lehetőségeket és a jövőt fürkésző elmék, akik felismerték, hogy a „nyakbehúzó fásultság, az előrelépés visszautasítása” lassan a magyarság Romániában maradt részét is teljes mértékben fel fogja őrölni. 1920 decemberében Kolozsváron fogalmazódott meg a magyarság politikai képviselete megteremtésének igénye. Erdély szívében 1921. január 9-én alakult meg a Magyar Nemzeti Szövetség kolozsvári tagozata. Nagyot lendített a politikai aktivitás ügyén a Kós Károly, Zágoni István és Paál Árpád által 48 oldalas könyvecske formájában összeállított és 1921 januárjában Kiáltó Szó Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságához! címen, a cenzúrától alaposan megcsonkítottan nyomtatásban megjelentetett röpirat. Az „ifjú és naiv szellemi-munkás triumvirátus” – ahogyan az együttest később Kós Károly nevezte – manifesztumával az új helyzetbe való reális beilleszkedésre, tényleges politikai, gyakorlati és szellemi cselekvésre ösztönözve törte meg az erdélyi, bánsági és partiumi magyar vezető körök hirdette passzivitást: elutasította a menekülésszerű elvándorlást, és cselekvésre, aktivitásra szólította fel a Romániában kisebbségivé vált magyarságot. „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk hát a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája” – hirdette a Temesvárott született, építészként, íróként, publicistaként, grafikusként, egyetemi tanárként egyaránt tevékenykedő Kós Károly. A Napkelet folyóirat 1921. január 15-i számában a kiáltványt recenzáló Kádár Imre, „A magyar szervezkedés Kátéjának” nevezte a Kiáltó Szót.
A Kiáltó Szó 1921. januárjában jelent meg, az erdélyi magyarság letargiából való felébresztését célozva, és rávezetését arra, hogy a külföldi segélyvárások helyett saját lábán kell megállnia. „Ez a röpirat indította el az erdélyi magyarság külön politikai útjait, amely utak sokszor zsákutcába torkolltak, sokszor kilátó magaslatok felé vezettek, sokszor úgy festettek, mint kálvária-út a megtorpanás, a kimerülés és a megalázkodás stációival” – írta Ligeti Ernő Súly alatt a pálma című, a 22 év szellemi történetét bemutató könyvében. Az új magyar politikai alakulat, a Magyar Nemzeti Szövetség felhívást intézett a többi törvényhatóság magyarságához helyi szervezetek megalkotására, egy országos nagygyűlés küldötteinek megválasztására. A nagygyűlés időpontját eredetileg június elejére tűzték ki.
A kolozsváriak felhívására és azok ösztönző példáját követve Temesvár magyarsága is megmozdult. A Délvidéki Kaszinó – amelynek a nevét az impériumváltozást követően Continental Kávéházra bérmálták át –, nagytermében a kirendelt rendőri közegek jelenlétében mintegy száz meghívott tartott megbeszélést, komoly eszmecserét. A betegsége miatt távol maradt Szabolcska Mihály helyett az ülésen az esztétikus, politikus és műfordító ügyvéd, dr. Sztura Szilárd (1857-1925) javaslatára Fülöpp Béla dr. (1863-1937), ügyvéd, udvari tanácsos, volt országgyűlési képviselő és közlekedési miniszter elnökölt A magyar nemzeti szervezkedés értelmét és célját Sztura Szilárd dr. fejtegette rávilágítva arra, hogy a magyarság törekvései és szándékai törvényesek, jogosak és békések, nyomatékosan hangsúlyozta ugyanakkor „mindenkit oly nemzetiségűnek kell elfogadni és elismerni, amilyenhez nyelve, kultúrája és érzése alapján tartozónak vallja magát, mert a nemzetiség sem fajhoz, sem állampolgársághoz nincs kötve.”
Kitétele a soknemzetiség-lakta Temesvárott hatványozott súllyal és jelentőséggel bírt, mivel a román hivatalosságok az elmagyarosodott svábokat és zsidókat eredet- és névelemzéssel valamint más adminisztatív rendelkezésekkel és eszközökkel le akarták választani Románia legnagyobb nemzeti kisebbsége törzséről. Mindent elkövetett a berendezkedő államhatalom, hogy a magyarság egységét megbontsa, hogy lélekszámát csökkentse.
Temesvárott a Magyar Szövetség helyi szervezete előkészítő választmányának elnökévé Szabolcska Mihályt, alelnökké dr. Fülöpp Bélát választották. A titkári tisztséget Uhlyárik Béla ügyvéd és Kubán Endre újságíró vállalta. A vezetőség Both Ferenc, Berkeszi István, Bohus Károly, Ferenczy József, Feld Kálmán dr., Hajdú Frigyes dr., Kapdebó Gergely, Kókay Ferenc, Kovács István, Kudelich Aladár, Kún Richárd, Mester János dr., Nemes József, Papp Gábor, Pogány Mihály, Stumpfoll Ede, Sztamorai János, Székely László, Szentkláray Jenő dr., Teleki Endre, id. Telbisz Imre dr., Telegdi Nándor dr. és Ungár Adolf dr. lett. Az Országos Magyar Szövetség 1921. július 6-ra kitűzött kolozsvári alakuló közgyűlésén Szabolcska Mihály és Fülöpp Béla rendes tagokként, Székely László és Pogány Mihály póttagokként képviselték Temesvár magyarságát. Az újságok beszámolói szerint a református teológia nagytermében 800 főnyi résztvevő sereglett össze. A gyűlést dr. Grandpierre Emil (1874-1938), regény-, jogtudományi és politikai író nyitotta meg.
A Bánságban a Magyar Szövetség volt az első magyar politikai szervezet, amely azonban nagyobb horderejű, rendszeres és hatékony tevékenységet nem fejtett ki. „A vezetők lelkes, tiszteletreméltó idősebb urak voltak, akik azonban az új idők által követelt szervezkedési iramot nem ismerték, túlságos óvatosság jellemezte magatartásukat a hatóságok felé, – a mozgékonyabb elemeket pedig lefoglalta a nem nemzeti alapon létrejött »Polgári Szervezet«. Amíg az utóbbi sorra alakította az egyes temesvári városrészekben a maga tagozatait, a Magyar Szövetség csendben elsorvadt. Magatartása miatt újságcikkekben is kifejezésre jutott a magyar lakosság elégedetlensége, de ez sem sarkallta komolyabb tevékenységre” – állapította meg a Jakabffy Elemér és Páll György szerzőpáros az 1939-ben Budapesten kiadott A bánsági magyarság húsz éve Romániában címő könyvében. A Magyar Szövetséget a kolozsvári prefektus 1921 októberében mondva csinált okok miatt feloszlatta. A szervezet elnöke, a nagytekintélyű báró Jósika Sámuel nem jelent meg ugyanis a Nemzeti Színházban a Kolozsvárra látogató Mária román királyné tiszteletére rendezett díszelőadáson, amelyre különben hivatalosan meg se hívták. Távolmaradásáért irredentizmussal vádolta meg az egész román sajtó, míg Kolozsvár prefetusa a Magyar Szövetség működését betiltotta, iratait lefoglaltatta, vezetői ellen eljárást kezdeményezett. Végül az eljárás elmaradt, nem lévén semmi jogi alapja, de a nehezen létrehozott Magyar Szövetség megszűnt…
