Orsós Ferenc és Katyń

A német Transocean hír­ügy­nökség 1943. április 11-én, a berlini rádió pedig két nappal később adta hírül, hogy az 1941. június 22-én megindított Barbarossa-hadműveletet vég­rehajtó német hadsereg által 1941 nyarán elfoglalt és meg­szállt nyugat-oroszországi Szmo­lenszk környékén lengyel tisztek tömegsírjaira bukkantak. A 28 méter hosszú, 16 méter szé­les tömegsírt a helybéli orosz lakosság elbeszélései, információi alapján Gnyezdovo vasútállomás közelében, a katyńi erdőben egy pályafenn­tartó vonat lengyel kényszermunkásai véletlenül fedezték fel 1942-ben. A németek kez­det­ben nem tanúsítottak nagy érdeklődést az ügy iránt, csak 1943 februárjában kezdtek hoz­zá a hantok feltárásához. A hír nyilvánosságra hozataláig 400 sírt hantoltak ki. A tömegmé­szár­lást – a közlemény szerint – a bolsevikok követték el. A Szov­jetunió nem késett a hiva­ta­los cáfolattal, 1943. április 15-én a moszkvai rádióban és a Pravda hasábjain közz tett vá­laszközleményében azt állította, hogy a hitleristák végezték ki a lengyel tiszteket. Azonban nem tudtak megnevezni egyetlen Wehrmacht- vagy SS-alakulatot sem, amely a térségben tartóz­ko­dott volna. Władysław Si­kors­ki (1881-1943) tábornok, a Londonban székelő emigráns lengyel kormány miniszterelnö­ke 1943. április 17-én felkérte a Nemzetközi Vöröskeresztet a tö­megsírok feltárására, de azt a nemzetközi szervezet 1943. áp­rilis 18-án visszautasította. Bűn­­telenségük tudatában és pro­paganda célokból is a németeknek érdekében állt, a katonás rendben sorakozó sírok feltá­rá­sa, a holttestek alapos, szaksze­rű vizsgálata. A németek gon­dosan előkészítették a sírok fel­tárását, a tetemek exhumálását és meg­vizs­gálását. Három egy­mástól füg­getlen bizottság látott mun­kához. A Szmolenszkben berendezett laboratórium ve­ze­tését a breslaui egyetem professzorára, Gerhard Buhtz tör­vényszéki orvosprofesszorra, kórboncnokra bízták. A németek felszólítására és sürgetésére a Lengyel Vö­rös­kereszt kép­vi­selői is bekapcso­lódtak az exhumálásba, azzal a feltétellel és kikötéssel, hogy csak a sírok feltárásában, a ha­lottak azo­nosí­tásában és újrate­me­tésében, va­lamint annak meg­szervezésé- ben vesznek részt, hogy eljuttassák az emléktárgyakat a csa­ládtagoknak. A Lengyel Vörös­- kereszt kép­vi­selői több mint négyezer holt­test exhumálása után, 1943. jú­nius 7-én tértek vissza a fő­kor­mányzóságba.
A német kormány egy tör­vényszéki orvosok alkotta nem­zetközi bizottságot kért fel a katyńi tömegsírok feltárására. A bizottságnak nem volt német tagja. A 12 tagú nemzetközi bizottságot a Harmadik Biroda­lom­mal szövetséges valamint sem­leges államok igazságügyi orvos-szakértőiből állították össze. Tagja volt s bizottságnak Helge Andreas Boysen Tramsen (1910–1979), a koppenhágai egyetem igazságügyi or­vos- tani intézetének professzora, Alexandru Birkle (1896-1986), a ­bu­karesti egyetem tanára, François Naville (1883-1968) svájci orvos, a genfi egyetem igaz­ságügyi orvostani intéze­té­nek vezetője, egyetemi tanár, Vincenzo Mario Palmieri (1899-1994) orvos, igazságügyi szak­értő, a nápolyi egyetem pa­toló- giai intézetének professzora, egye­temi tanár, Eduard Milosla­vić (1884–1952) horvát igazságügyi orvos szakértő, egyetemi tanár, Herman Maxi­milien de Burlet (1883–1957) orvos, igazságügyi szakértő, a groningeni egyetem orvosi ka­rá­nak embriológia- és anató­mia­tanára, Arno Saxén (1900–1952) finn orvos, igaz­ság­ügyi szakértő, a helsinki egye­tem professzora, Arthur Speleere (1870–1951) svájci or­vos, a genfi egyetem szemész­pro­fesszora, František Šubík (1903–1982) szlovák igaz­ság­ügyi szakértő, a pozso­nyi Ko­menský Egyetem kórbonctani intézetének igazgatója, egye­te­mi tanár, Frančišek Há­jek (1886–1962) cseh kórboncnok, egyetemi tanár, Alekszej Mar­kov bolgár orvos szakértő és dr. Orsós Ferenc patológus, bu­da­pesti egyetemi tanár, aki egy idő után az orvoscsoport munkáját vezette, s aki 150 te­te­met vizsgált meg személyesen. A sírok kihantolására len­gyel munkásokat alkalmaztak, míg tanúknak magas rangú angol, ame­- rikai és lengyel tisz­teket, katonaorvosokat vittek, szállítottak a helyszínre a német fo­goly- táborokból. A bizottság 1943. április 29. és június 4. között dolgozott Katyń-ban.
„A kiváló patológus a tö­meg­gyilkosság időpontját a ne­véhez fűződő pollenvizsgálati eljárás, a koponyában történő mészlerakódás vastagsága, va­lamint a hullarovarok faja és nagysága alapján határozta meg 1940 tavaszára. A szakértők egyértelműen az alábbi kö­vet­keztetésre jutottak: a tetemek körülbelül három éve fekszenek a földben. Ezt bizonyítja a kal­cium többrétegű lerakódása a rothadó agyvelő felszínén. Ilyen anyag a holttesteken csak akkor alakul ki, ha több mint három éve fekszenek a földben” – ír­ta a Művelődés hasábjain közölt A katyńi tömeggyilkosság és Orsós Ferenc igazsága című cik­kében Vincze János. A nem­zetközi bizottság tagjai a jegy­zőkönyvekben 1940 tavaszát je­lölték meg a tömeggyilkosság időpontjául megállapítva, hogy a lengyel tisztek és főtisztek ki­végzéséért egyértelműen az 1940-es szovjet vezetést terheli a felelősség. Dr. Orsós Ferenc érdemei, szaktudását, tudomá­nyos felkészültségét és jártas­sá­gát méltatva Engelmayer Ákos leszögezte: „Szakismerete alap­ján állapították meg, hogy milyen távolságról lőtték tarkón az áldozatokat. Ő fedezte fel, hogy a még élő áldozatokat négy élű szovjet bajonettel gyilkolták meg. Az Ő ismeretei alapján állapították meg, hogy milyen vi­rágporokat (Pollens) tartalma- zott a levegő a kivégzés, ill. a holttesteknek a tömegsírokba történt bedobásakor. Megvizsgálták a tömegsírokra ültetett fák évgyűrűit. Mindez segítsé­gével sikerült pontosan megállapítani a tömeggyilkosság pon­- tos időpontját (azaz 1940 áp­ri­lis), amelyet a nemzetközi bizottság egyhangúan elfoga­dott”.
Lavrentyíj Berija (1899-1953), szovjet belügyi népbiztos, NKDV parancsnoka, 1940. március 5-én egyértelmű ja­vas­latot tett J.V. Sztálin elé, amelyben az 1939-ben Ke­let-Len- gyelország elfoglalásakor fog­lyul ejtett 14700 lengyel tiszt és tartalékos katona valamint 11.000 börtönökben őrzött len­gyel rab vádeljárás és ítélethir­de­tés nélküli agyonlövetését in­dítványozta. Berija 794/B jelű feljegyzését, előterjesztését még aznap előbb Sztálin, majd a Bolsevik Párt Politikai Bizott­ságának tagjai – Kliment Voro­silov, Vjacseszlav Molotov, és Anasztas Mikojan – is aláírták. Lazar Kaganovics és Mihail Kalinyin telefonon adta meg hozzájárulását a lengyel fog­lyok lemészárlásához. A döntés 22 ezer ártatlan ember halálos ítéletét jelentette. A foglyokat vonaton, majd autókon szállították a Szmolenszktől 20-22 km-re fekvő katyńi erdőbe, ahol az összekötött kezű tisz­te­ket közvetlen közelről pisztollyal tarkón lőtték. A katyńi áldozatok között volt egy pa­rancsnok, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 őrnagy, 654 százados, 7 tábori lelkész, 300 orvos, 20 egyetemi tanár, több száz ügyvéd, mérnök és ta­nár, több mint száz író és új­ságíró, valamint 200 pilóta. Az áldozatok egy részét valószínűleg már Szmolenszkben, az NKVD helyi székházában meggyilkolták. Több mint három­ezer fogollyal Harkovban vé­geztek, de Kalinyinban, Kijevben és Minszkben is történtek tömeges kivégzések. A le­- mészároltak túlnyomó hánya­dát azok a lengyel tisztek alkották, akik a második világháború ki- robbanásakor a Lengyel Köz­tár­saság keleti területein védték hazájukat a szovjet hadsereg el­len. A kivégzettek között szerepelt a Léván 1890-ben született Korompay Emánuel Aladár szá­zados, a Varsói Egyetem el­ső magyar lektora, aki felvette a lengyel állampolgárságot és a ma­gyar anya szülte Oskar ­Ru­dolf Kuehnel (1897.1940) százados is.
A berlini rádió és a német sajtó megdöbbentő kommuni­kéjét a Szovjetunió kormánya sietett megcáfolni, újraértel­mez­ni: a moszkvai rádió 1943. aprilis 15-én, a Bolsevik Párt lapja, a Pravda 1943. április 17-i számában tette közzé az oro­szok hivatalos álláspontját, amely a németeket vádolta „a szörnyű bűn elkövetésével”. Mi­után a Vörös Hadsereg Szmo­lenszk környékéről kiszo­rította a németeket, Nyikolaj Burgyenko akadémikus elnökletével munkához látott a szovjetek által létrehozott testület, amely a Különleges bizottság a fasiszta német megszállók által a katyńi erdőkben végrehajtott, a lengyel hadifoglyok sérelmére elkövetett agyonlövések körül­mé­nyeinek kivizsgálására és a nyomozás lefolytatására nevet viselte, amely több holttest exhumálása és preparálása után arra a „következtetésre jutott”, hogy a tömeggyilkosságot 1941 augusztusában-szeptemberében a Wehrmacht Friedrich Ahrens ezredes vezette 537-es utászzászlóalja hajtotta végre.