“Háborús főbűnös”

Katńy kérdésében a szovjetek konokul ragaszkodtak a maguk kitalálta hamis verzió­hoz. A Londonban székelő e­mig­­ráns lengyel kormánnyal is, amely kételyeit jelezte, megszakították a diplomáciai kapcsolatokat. Az Oroszországban lét­re­- jött Lengyel Hazafiak Szövetségének vagy Zygmunt Berling tábornok hadseregének kép­vi­se­lőjét meg sem hívták a tö­meg­sírok feltárását végző „kü- ­lön­leges bizottság” tagjai so­rá­- ­ba. A Szovjetunióval szö­vet­­- séges Nagy-Británnia és az Amerikai Egyesült Államok hatóságai hosszú időn át az oroszok elméletét fogadták el, és nem támogatták az ese­mé­nyek felderítésére törekvő kutatásokat. Habár sejtették és tud­ták a valóságot. A lengyel emigrációs kormány mellé rendelt brit nagykövet, Sir Owen O’Malley nagy alapossággal do­ku­mentált jelentést készített, amelyben egyértelműen megállapította a szovjetek bűnös­sé­gét, az iratot 1943 júniusában átadta VI. György királynak, Winston Churchill miniszterelnöknek és háborús kabinet­jének. A J.V. Sztálin parancsára gyártott hamis „tények” alapján 85 német katonát, köztük 18 tá­bornokot ítéltek halálra a katyńi mészárlásban való állítólagos részvételükért. Az 1945 decemberében Leningrádban lefolytatott kirakat-tárgyaláson hét ha­lálos ítéletet hoztak, a szmo­lenszki perben pedig nyolc né­metet sújtottak halálbüntetéssel. Az orosz orvosszakértők által ál­nokul összemesterkedett be­számoló – amely a németek és a nemzetközi szakértő bizottság jelentését (benne Orsós Ferenc érvelését és következtetéseit is) tételesen cáfolta, a nácik „galád hazugságának és rágalmazó kitalációjának” minősítette –, nyil­vá­nosságra kerülése után Or­sós Ferenc nyilatkozatot adott 1944. február 27-én a Ma­gyarország című lapnak, ami­ben megismételte az általuk végzett vizsgálatok jegyző­köny­vét, külön kiemelve: „Az 1943. április 20-30. között a katyńi erdőben talált tö­meg­sí­rokkal foglalkozó nemzetközi bizottság közös záró-jegyző­köny­vét minden külső nyomás és befolyás nélkül szövegezte meg.”
Dr. Orsós Ferenc beszámolt katńyi tapasztalatairól, a 12 ta­gú nemzetközi orvosszakértő cso­port megállapításaitról a Ma­gyar Orvosok Nemzeti Egye­sülete komáromi nagygyű­lé­sén, s többször nyilatkozott a látottakról és a feltárások eredményeiről a Virradatnak, a Füg­­getlenségnek és a Magyar­ságnak. A legrészletesebben, több beszámolót, nyilatkozatot is közölve hasábjain, a Füg­get­lenség című újság foglalkozott az eseményekkel
Orsós Ferencet a Szálasi Ferenc (1897-1946) vezette nyi­­las kormány 1944. nyarának végén kormánybiztossá ne­vezte ki. Amikor a Szovjetunió elő­renyomuló hadserege meg­kö­zelítette és elérte a Kárpátok vonalát, a kormány utasítását, katonai parancsot teljesítve a buda­pesti Magyar Királyi Páz­mány Péter Tudományegye­te­met, s az általa vezetett Tör- ­­vény­széki Orvostani Intézetet – tudományos javaival, berende­zéseivel és néhány munkatársával együtt – 1944. augusztus 6-án Németországba, Halle am Saaléba telepítette át. Az oktatók, a tudományos kutatók csak 50 kilós csomagokat vihettek magukkal. A Keleti Pálya­ud­varról indult a vonat. A pe­ro­- non mondta fiatal munkatársának, dr. Tamáska Lorándnak, a Törvényszéki Orvostani Intézet díjas gyakornokának, egyedüli Budapesten visszamaradt orvosának, tanársegédének: „Kolléga úr, maga fiatal ember, politikailag még érintetlen, magának nem lehet semmi baja, maradjon nyugodtan, védje az épületet és a szellemét mindaddig, amíg mi majd visszajö­vünk.” Talán nem egészen vé­­letlenül dr. Orsós Ferenc 1944. október 14-én – Horthy Miklós kormányzó proklamációja elhangzása előtt egy nappal – visszatért Budapestre, s átvette a Törvényszéki Orvos­tani Intézet vezetését.Véglegesen 1944. december 6-án tá­vo- ­zott Magyarországról. Sokan dr. Orsós Ferenc bűnéül rótták fel az egyetem evakuálását, mások ellenben úgy vélekedtek, hogy lépésével, parancsra végrehajtott cselekedetével „sokak életét mentette meg, akik így meg­me­nekültek a szibériai munkatá­boroktól”.
A „törvényszéki orvostan atyjának” tartott dr. Orsós Fe­renc Németországba távozásával személyes biztonságát, saját életét és létét is mentette. Tö­kéletesen tudatában volt annak, hogy szélsőjobboldali nézeteit, megnyilatkozásait és cselekedeteit – a 3. zsidótörvény felső­házi elfogadtatásában betöltött sze­repét – a szovjetek, a mózesvallásúak és a kommunisták nem fogják megbocsátani. Fel­ismer­te azt is, hogy főbenjáró, megbocsáthatatlan bűnének a katyńi jelentést fogják minő­sí­teni. Orsós Ferenc fontos, meg­dönthetetlen bizonyítékokkal rendelkezett a lengyel tisztek kivégzéséről, lemészárlásáról. A Pest megszállása, elfoglalása után dr. Orsós Ferencet lázasan kereste a szovjet NKVD különleges egysége, amelyik a Tör­vény­széki Orvostani Intézet bonc­jegyzőkönyveit és egyéb iratait nyomban lefoglalta és 1945. februárjában elvitte. Or­sós Ferenc irattárának a katńyi üggyel kapcsolatos anyaga, az intézet történeti dokumentuma­i­val együtt a szövetségi ellen­őrző bizottság zuglói köz­pont- jába került, ahonnan valószínűleg a Szovjetunióba vitték. Az Orsós-jelentés csak Borisz Jelcin országlása idején került elő a Szovjetunió legtitkosabb irattárainak mélyéről.
A katyńi gyilkosság meg­szervezésével a nürnbergi perben a szovjetek Hermann Gö­- rin­g (1893-1946) birodalmi marsalt vádolták, s 1945. július l-jén a vád megerősítésére szem­­tanúkat idéztek a tárgya­lásra, akik azonban belesültek vallomásaikba. A nem­zetközi bíróság meggyőző bizo­nyí­tékok hiányában kivette az ügyet a per anyagából. Nürnbergben az Ame­rikai Egyesült Államok, Anglia, Franciaország cinkosan falazva a szövetséges J.V. Sztálinnak, elfogadták a szovjetek által beterjesztett hivatalos verziót, mely szerint a Barba­rossa-hadművelet során a né­metek követték el a katyńi tö­­megmészárlást, bár tökéletesen tisztában voltak a valós fe­le­lősök, illetve gyilkosok ki­­lété­vel. A szovjetek azt is meg­- kísérelték elérni, hogy dr. Orsós Ferencet is nürnbergi nemzet­közi bíróság elé idézzék, mint háborús főbűnöst, mint aki a né­metek kérésére és nyo­má­sára ha­mis jelentést készített a katyńi tömegmészárlásról, amelyben úgymond „teljesen megalapozatlanul” a Szovjetunióra hárította a felelősséget.
Háborús bűnösként 1945. július 13-án megvonta egye­temi tanári kinevezését, majd 1945. július 31-én a rendőrségen jelentette fel nemzetközileg is nagyra értékelt, tudós professzorát, Orsós Ferencet a Páz­mány Péter Tudományegyetem. A Magyar Tudományos Aka­démia 1945. július 20-án zárta ki tagjai sorából a megbélyeg­zett háborús bűnösnek nyil­vá­nított Orsós Ferencet. Odesszá- ­ban 1945. augusztus 15-én Mi­kó Zoltán (1910-1945) ve­zér­kari századost kivégezték, mert kapcsolatban állt Raoul Gustaf Wallernberg (1912-1952) svéd diplomatával, aki­nek a Magyarországra menekült lengyel tisztek a Szomlenszk környékén történténtekről ké­szített feljegyzéseit is megmutatta, s amiért azt állította, hogy az Orsós Ferenc vezette nem­zetközi bizottság jegyzőkönyve a katyńi tömeggyilkosságról valós. Az egyetem 1946. július 27-én a Budapesti Népbíró­ság­nál büntető peres eljárást kez­deményezett Orsós Ferenc – mint háborús főbűnös – ellen. A magyar hatóságok kérték a Né­metország területén, az ameri­kaiak által megszállt zónában tartózkodó dr. Orsós Ferenc kiadatását, majd a „szövetséges” Szovjetunió követelte a „há­bo­rús bűnös” orvos őrizetbe vé­te­lét és felelősségre vonását. A Németország nyugati felét meg­szállt szövetségesek, mivel ismerték a valóságot, a kérések és a követelések teljesítését megtagadták.
A Szovjetunió makacsul továbbjátszotta álnok, képmutató színjátékát. Katńyban emlékművet állíttatott „a nácik által végrehajtott népirtás”, a „hitleristák által legyilkolt” lengyel tisztek tiszteletére, emlékére. Szovjet nyomásra a nem­zetközi orvosszakértői bizottság aláírói közül ketten – prof. dr. František Hajek Cseh­országból és prof. dr. Marko Antonov Markov Bulgáriából – írásos nyilatkozatban vonták vissza a II. világháború utáni években aláírásukat. A román Alexandru Birkle professzor egyenesen azt állította, hogy dr. Orsós Ferenc bírta rá őt a hamis jegyzőkönyv aláírására.