A szappangyár

Anheuer János hatalmas pénz­szekrénygyárának és vas­öntödéjének szomszédságában állt és üzemelt a Délmagyar­or­szági Szappangyár, amelyet tulajdonosként 1902-ben alapított Rudolf Hauser okleveles mér­nök. Temesvár szabad királyi vá­­ros önkormányzata átfogó iparfejlesztési programja ke­re­tében a gyárépületet és a hozzá­tartozó telket 10.000 koronás ked­vezményes áron adta el és hat éven át, évi 1500 koronával támogatta a vállalatot, amelyet gyaníthatóan ugyancsak a pán­ger­mán mozgalmat finanszírozó németországi és osztrák bankok és bánsági szervezetek hoztak létre és pénzeltek. A profit egy­részét a szubverzív, magyarellenes propaganda finanszírozá­sára fordították. A Buziási út 19. szám alatti telken s a rajta álló csarnokban eredetileg Steiner Miksa (1852-1924) spódiumgyára állította elő a leginkább cukorfinomításra használt csont­szenet. De termelt és forgalmazott hamuzsírt, csont­lisz­tet és elszenesített állati láb­szá­rakat is. A zsidó származású Steiner Miksa középfokú tanulmányait a temesvári kegyes­ren­di főgimnáziumban végezte. A Béga-parti város legtehetősebb, leggazdagabb polgárai sorába emelkedett. Az Andrássy (jelenleg: Augusztus 3) út és a Kunz- sor (ma: Lonovics József) utca sarkán, a gyárvárosi zsinagóga szomszédságában, az Andrássy út 9. szám alatt 1901-1902-ben emeltette háromszintes bérpa­lotáját. 1907-1909 között került te­tő alá a Dóm (most: Egye­sü­lés) tér sarkán, a Hunyadi (V. Alecsandri) és a Szerb (Gh. La­zăr) utcák találkozásánál Stei­ner Miksa újabb díszes bér­palotája, a magyaros szecessziós épí­tészet remeke, amelyet a neves budapesti építészpáros – Jakab Dezső (1864-1932) és Komor Marcell (1868-1944) – tervezett. A színes Zsolnay-majolikadíszekkel ékesített épület földszintjén kapott helyet a Ma­gyar Leszámítoló Bank, amely­nek Weisz Ferenc – a költő Ady Endrébe (1877-1919) beleszerelmesedett Kossák Aran­ka férje – volt az igazgatója. A pódium előállításával felhagy­va Steiner Miksa műtrágya-gyár­tásba kezdett. A Rudolf Hauser vezette szappangyár az egysze­rű házi mosószappanokon kí­vül, villanyos üzemmel, külön osztályban, finom francia- és egyéb pipereszappanokat is elő­állított. Többfajta gyógyszappant is gyártott. Nyomtatásban megjelentetett reklámszövegei­ben a közönség, az érdeklődő figyelmébe ajánlotta a kátrány­- szappant, amelyet a kiütések, sömörök, herpeszek kezelé­sé­ben, eltüntetésében minősített ha­tékonynak és eredményes­nek. Ellenszere volt a lábizza­dásnak, a haj- és szakállkor­pá- sodásnak is. A Temesvárott gyártott Hauser-termékek – a hirdetések szerint legalábbis – kiváltak, lényegesen különböz­tek a kereskedelemben forgalmazott valamennyi kátrány­- szappantól. A karbolszappan használatát a bőr kisimításában, a himlőhelyek eltüntetésében valamint mindenfajta fertőzés megszüntetésében ítélték rendkívül hatékonynak. „Par excellence gyógyszappannak” ne­vez- ték a kénes szappant, amelyet a vegyianyagok lemosására, el­tá­volítására, a bőrirritációk mér­séklésére, semlegesítésére aján­- lottak. A pattanások, mitessze­rek, szeplők, májfoltok s a bőr fe­lü­letén megjelenő bárminemű el­változások, kiütések párját rit­kító, nagyszerű ellenszeré­nek, eltüntetőjének mondták a Rudolf Hauser gyártotta borax­szappant, amely puha, kellemes, megnyerő bőrfelületet biztosított a hölgyek számára. A szuperzsírozott higéniai szappan rugalmasságot, telítettséget és frissességet kölcsönzött a bőr­nek. Csak a valódi Hauser-szappan garantálta – úgymond – a hatékonyságot, a terápiás eredményeket és felelt meg mara­dék­talanul a korszerű igé­nyek- nek és elvárásoknak. Később termékskáláját parfümök gyár­tásával bővítette, gazdagította a vállalat. Minden gyógyszertárban és drogériában, amelyben a eredeti címkével, márkajellel és csomagolásban forgalmazták a Bu­ziási úton gyártott szappa­no­kat és szagosító szereket meg­adták a kért eligazításokat és magyarázatokat.
Temesvárott a higéniai kö­vetelmények, a tisztálkodási szokások gyökeres megváltozá­sa, nagyfokú korszerűsödése következtében főként a 20. szá­zad hajnalán és az I. világ­há­ború éveiben nőtt meg jelentős mértékben a szappanok, a ha­tékony tisztító- és tisztálkodási szerek iránti kereslet. 986 négy­szögöles területen 1904-ben ala­kult meg, kezdte meg mű­ködését a Krohn és Társai Délmagyarországi Szappan­gyár- társulat, amely Rudolf Hauser gyárához hasonlóan mosó- és pipereszappanokat és kozme­tikai cikkeket, testápolószereket készített. A hajtóerőt egy 8 HP villamosmotor biztosította. Az iparvállalat 16 munkást foglal­koztatott. Évi termelése 140.000 mázsa mosószappant, 16.000 tucat pipereszappant tett ki. Különlegessége a „Homó” gyógyszappan volt. Termékei egyikének a Turul nevet adta azon az alapon, hogy a korábbi tulajdonos gyártmányainak árujegye a kerecsensólyom nép­ván­dorláskori neve volt. A név azonban nem volt levédve, nem „volt lajstromozva”. A temes­vá­ri gyár, amelynek piacaként Ma­­gyarország egész területe szolgált, keresettel fordult a Győri Kereskedelmi és Iparka­ma­rá­hoz, Heischmann Ferenc esztergomi szappangyáros be­jegy­zett védjegyének törlését kérve. A Délmagyarországi Szap­pamgyár-társaság keresetét a Győri Kereskedelmi és Ipar­kamara azonban „az egybegyűj­tött adatok alapján” elutasította.
Lendvai Jenőnek, a temes­vári Kereskedelmi és Iparkamara titkárnának adatai szerint 1905-ben 8 gyertya-, szappan- és illatszergyártó cég illetve műhely üzemelt Temesváron.
Temesvár város törvényha­tósági bizottsága gyárvárosi tag­jainak 30 fős küldöttsége Nemes József műszaki tanácsos vezetésével felkereste dr. Telbisz Károly (1853-1914) polgármestert, s előterjesztette, fel­panaszolta a külváros több problémáját, gondját. Egyebek mellett megismételték korábban már hivatalosan benyújtott ké­résüket, hogy a közegészségre ártalmas, elviselhetetlen bűzt árasztó szappangyárat zárják be, költöztessék el a negyed forgalmas Fő utcájáról. Mivel a fö­lötte kellemetlem helyzetet to­vább tűrni már nem tudták és nem akarták, írásban kérték a város első emberét és tanácsát, hogy „szanálja”, számolja fel a környéket erősen szennyező vál­lalatot.
A népes küldöttség létszámából a probléma súlyára és méreteire, az ügy nagyságára következtetett a polgármester. „A baj létezéséről nekem is tudomásom van, és hosszú évek folyamán igyekeztünk ezt az egészségi és köztisztasági szempontbó1 hátrányos állapotot orvosolni, de sajnos, eddig nem sikerült – jelentette ki dr. Telbisz Károly. – A lépés, me­lyet szívesek voltak nálam tenni, arra kötelez, hogy fokozott erő­vel és minden rendelkezésre álló eszközze1 igye­kezzünk a Gyár­város lakosságának ezt a köz­óhaját mentül rövidebb idő alatt teljesíteni és mindent elkövetni, hogy ezek a visszás állapotok orvosoltassanak. Kérem ehhez további támogatásukat és szí­ves érdeklődésüket, mert erre szükségünk lesz az idők folya­mán. Legyenek szívesek a városi hatóságot támogatni és örö­möm­re fog szolgálni, ha ily ne­héz kérdést sikerül megoldani.” A küldöttség tagjai megélje­nezték a polgármester válaszát, bíztató ígéretét, de nyomban szóba hozták a gyárvárosi is­kolák leromlott, elhanyagolt állapotát és szorgalmazták új is­kolaépületek emelését a vá­rosnegyedben.
A Gyárváros másik fertályá­ban, a Klapka sor (most: Peneș Curcanul utca) 8. szám alatt ala­pították 1920. május 27-én 12.000.000 koronás alaptőkével a Temesvári Egyesült Olaj- és Szappanművek Részvénytársa­ságot, amely kezdetben kenő­csök, zsírok, olajok, gyertyák és szappanok sorozatgyártására sza­kosodott. Az iparvállalat igazgatótanácsában, amelynek elnöke Stan Vidrighin (1876-1956) volt városi mérnök, a ha­talomváltás utáni első román polgármester volt, Szana Zsigmond, Deutsch Arnold, Frankl Jakab, dr. Dumitru Nestor, dr. Laurian Gherman, Ioan Oprea, dr. Cornel Iancu, Krayer József foglalt helyet. Üzembe állítása első esztendejében, 1920-ban 504.003,96 lejes profitot termelt az iparvállalat, amelynek élére igazgatóként 1923-ban Farber Jenő került, s amely több szakaszban, a tulajdonos- és profilváltoztatások során át, az Azur Lakk- és Festékgyárrá fejlődött. A szappangyártással csak privatizálását követően a közelmúltban hagyott teljesen fel.