A cigánológia megalapítói

Az 1848-49-es magyar forradakom és szabadság­harc leverése után a megtorlás egyikeként össze­eszka- bált tartomány, a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság hatóságai érdemben nem fog­- lalkoztak a Havasalföld felöli migráció felerősödése folytán létszámában tovább gyarapodó cigányság helyzetével, létformájával, társadalmi magatartásával. A ne­ves erdélyi statisztikus és tör­ténész, Fényes Elek adatai szerint a Magyarország területéből önkényesen kiszakított régióban összesen 12.000 cigány élt Dányi Dezső Az 1850 és 1857. évi népszámlálás című 1993-ban megjelentetett művében, a cigányok számát 1850-ben Magyarországon 47.609 fő­ben, a Szerb Vajdaságban és a Temesi Bánságban 12.121 főben, Erdélyben 78.906 fő­ben állapította meg. Kari von Czoernig 1857-ben Bécs­ben Etnographie der Oesterrichieschen Monarchie. III. Band. címen kiadott könyvében megyékre lebontva közölte az adatokat, amely szerint Temesben 3251, Torontálban 1693, Kras­sóban 3488 romát írtak össze, tartottak számon.
Farkas Ferdinánd plébános cigány iskolát alapított 1850-ben Érsekújváron, a­honnan 1858-ban kerül ki az első két végzett tanuló, két cigánylány, akik szolgálók akartak lenni, s a plébános ajánlására mindkettejüket fel is vették cselédnek. A tanintézet azonban nem bizonyult hosszú életűnek, miként a Hám János egri kanonok, szatmári püspök által építtetett, és a ferencesek kezelésébe cigány iskola számára át­adott sem. Cigány nyelvre fordította Petőfi Sándor költeményeit a 19. század közepén id. Boldizsár József ko­- lozsvári cigány zenész. Esz­tergomban 1850-ben megjelent Ipolysági Sági Balogh János iskolát járt, három gim­náziumi osztály végezett muzsikus cigány Legelső cigány imádságok, amelyet mind a két magyar hazában levő cigány nemzet számára fordította I.B.J. című munkája, amely első nyondafestéket látott roma nyelvű nyom­tatvány volt Magyarország területén. „Balogh Jan­csi” készítette az első Ma­gyar-cigány szótárt is, amelyet 1866-ban Nagyidai Sztojka Ferenc és Habsburg-Lotaringiai József Károly (1833–1905) főherceg közös munkája, a cigány-magyar gyökszótár megjelenése követett. Hám János szatmári püspök is 1857-ben cigány­iskolát alapított, mely azonban csakhamar tanuló nélkül maradt ugyanúgy, mint Farkas Ferdinánd cigányiskolája Érsekújvárott.
Az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-es létrejöttét kö­vetően, a gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok fokozatos letisztulásának és konszolidálodásának folyományaként nemcsak a közigazgatás, a karhatalom, az államrendészet, az oktatásügy, a segélyszervezetek és a jótékonységi egyletek figyelme terjedt ki egyre erőteljesebben a 97 száza­léká- ban analfatéta cigányságra, hanem a tudományok különböző ágai, szakterületei is elkezdtek módszeresen, be­ható alapossággal foglalkozni a romák tanulmányozásával.
József nádor fia, az „elmagyarosodott Habsburg”, a különc életű József Károly főherceg – aki négy évtizedes élettapasztalatai, fölötte gazdag személyes benyomásai és élményei folytán valamint tudományos mun­kássága révén a legalaposabban, legbehatóbban ismerte a cigány népet és nyelvet – a leg­nagyobb szabású és kezdetben legsikeresebbeknek mutatkozó kísérleteket foganatosította, tette a cigányság letelepítésítésére., életkörülményeinek javítására. Hosszabb időt töltött a magyar­országi cigánytelepeken: elkészítette az idősek által még beszélt roma nyelv első nyelvtanát, amelyet 1888-ban jelentetett meg nyomtatásban, roma szótárat is ösz­- szeállított és több tanulmányt írt a népcsoportról, amelynek nemcsak kutatójává, hanem nagylelkű, nemesszívű pártfogójává vált. Házakat, iskolákat építve cigánycsoportokat telepített le Alcsúton és több más uradalmán is. Tudományos és emberbaráti tevékenysége sok tekintetben nemzetközi vonatkozásban is cigányságtudomány, a modern romanológia megteremtőjévé, út­törőjévé és klasszikusává avatta. Magyarország és Európa figyelmét a cigányság gyökértelen, „hazátlan” né­pére irányította. Legendák övezték személyét.
Habsburg József Károly főherceg legelkötelezettebb és legkomolyabb munkatársává a cigányság kutatásában Hermann Antal (1851- 1926) tanár vált, aki pedagógusi pályáját 1875-ben a Bán­ságban, a pancsovai állami főreáliskola oktatójaként kezdte. Cikkírója, fő­munkatársa volt a Banater Post című lapnak is. Az Oszt­rák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című, 1887-1901-ben kiadott nagy­szabású könyvsorozat, amelynek néprajzi szakszerkesztője volt, közölte Pancsova története című tanul­mányát. Rövid ideig Hermann Antal a fővárosi polgári iskolák egyikében taní­- tott, ahonnan az 1882-1883-as tanévre a fehértemplomi állami főgimnáziumba helyezték át. 1883 őszén a bu­dai állami tanítóképzőbe, a Paedagogiumba került a né­met nyelv- és irodalom rendes tanárának. 1898-ban az intézet igazgatójának nevezték ki, amelynek 1920-ban történt nyugdíjazásáig a mun­katársa maradt.
Hermann Antal érdeklődése 1883-ban a Bánságban ébredt fel, amikor elkezdte nyelvüket tanulmányozni. Alaposabban meg kívánta ismerni ugyanis hitvilágukat, népköltészetüket és zenéjüket. „Főleg az eredeti ci­gány­zenét kutatta, számos valódi cigány dallamot gyűjtött, nagy figyelemmel fordult a magyar és a ci­gányzene kapcsolatának vizsgálata felé.” Álruhában néhány nyári vakációját a s­átoros cigányok között töltöt­te. Vakmerő, kalandos vállalkozásában barátja, a szin­tén brassói születésű Wlislocki Henrik, valamint a Nagy­kőcsén házitanítóskodó Orosz Endre szegődött társául. Kiemelkedő jelentőségűvé veretesült Hermann Antal a cigányok körében végzett gyűjtő- és kutatómunkája németre fordított Habsburg József Károly főherceg cigány nyelvtanát.
Wlislocki Henrik és Katona Lajos közreműködésével Hermann Antal 1887 júniusában, saját költségén elindította az első magyarországi néprajzi folyóiratot, a nemzetközi hírű Ethnologi­sche Mitteillungen aus Ungarn-t (1887-1907), majd an­nak magyar nyelvű változatát az Ethnológiai Közleményeket. Egyszemélyben szerkesztője, szerzője és kiadója volt a lapnak, amelynek megjelenését anyagilag Jó­zsef Károly főherceg hathatüsan támogatott. A tudo­mányos világban a folyóirat rövid időn belül óriási elismerést és rangot szerzett. Sikere országos és nemzetközi vi­szony­­latban is egyszerre is­mertté tette Hermann Antal nevét. Az Ethnologi­sche Mit­teillungen aus Ungarn a Cigánykutatók Nem­zetközi Társaságának /Gyp­sy Lore Society/ hivatalos fo­lyóirata lett, Hermannt pe­dig megválasztották a társaság főtitkárává. Külföldön egyre na­gyobb megbecsülésben volt része, beválasz­tották a berlini, müncheni, bécsi embertani társaságba, a londoni nemzetközi folklór tanácsba, és a nemzetközi kelet-ázsiai bizottság tagjai közé. Hermann Antal fáradhatatlan szervező munkájának eredményeként, 1889. január 27-én 14 alapító és 498 rendes taggal megalakult a Magyar­országi Néprajzi Társaság, amely első rendes közgyűlését 1889. október 27-én tartotta, amikor a társaság el­nökének Hunfalvy Pált, titkárának Hermann Antalt, jegy­zőjé­nek Katona Lajost választották. Már a társaság első köz­gyűlésén Hermann Antal felvetette a budapesti Néprajzi Múzeum alapításának gondolatát. A Magyarországi Néprajzi Társaság 1890-ben elindította önálló folyóiratát az Ethnographi­at, amelynek 1891-1893-ban Katona Lajossal karöltve Harmann Antal társszerkesz­tője volt. A szoros és gyümölcsöző munkakapcsolat Habsburg József Károly főherceggel tartós, bizalmas ba­ráti vi­szonnyá nemesült. Évtizedeken át, 1904-ben be­követ­kezett haláláig a főherceg ismételten vendégül látta Hermann Antalt Kisjenőn, Crik­ve­nicán és a fiumei Villa Giuseppe gyönyörű parkjában. Hermann Antal 1897/ 1898-as tanév második felében a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karán az általános és hazai etnográfia ma­­­­gántanára lett. 21 és fél tanévet töltött a kolozsvári egyetemen ingázva Budapest és a Szamos-parti város között. 1921-től a Szegedre átköltöztetett Ferencz József Tudományegyetemen folytatta oktató munkáját. Nö­ven­dékei sorába tartozott, töb­bek között, József Attila is.