A romanológia tudósa

Korszakalkotónak minősítik azt a gyűjtő- és kutatómunkát, amelyet Habsburg József Károly főherceg valamint legelkötelezettebb és legkomolyabb munkatársa, Hermann Antal (1851-1926), tanítóintézeti és egyetemi ta­nár – aki pedagógusi és tudományos pályáját a Bánság­ban, Pancsován és Fehér­temp­lomban kezdte – a magyarországi cigányság vizs­gálatában, társadalmi helyzetének és életkörülményeinek feltárásában és elemzésében végzett. Többek között kidolgozták a cigány nyelvtant, amelynek szövegét Hermann Antal fordított le németre, a­kinek első cigány mese fordítását a Magyar Salon című folyóirat 1886-ban közölte.
A mindent átfogó, hatalmas méretű, feszes ritmusú gazdasági fellendülés, amelyet az 1867-ben létrehozott Osztrák-Magyar Monarchia gerjesztett és produkált, tö­me­gesen vonzotta Romániából és Szerbiából a jobb meg­élhetésben reménykedő betelepülőket. A migránsok te­kin­télyes hányadát a rabszol­ga sorsból fokozatosan felszabaduló, a szabad mozgás szabadságát elnyerő cigányok képezték. Első állomás- és letelepedési helyükké a Bán­ság vált. Származási helyükre utalva „muncsánoknak” nevezték magukat mint­egy el is határolódva az erdélyi valamint a kárpáti oláhcigányoktól.
Országos viszonylatban né­hány év, 2-3 évtized leforgása alatt a cigányság lélekszáma megkétszereződött. Az 1850. évi népszámlálás a­datai szerint a „jogi népes­ség­ben” a cigányok száma kereken 140 ezer főt tett ki. A „honos népességben” az 1857. évi népszámláláskor kereken 143 ezer romát találtak az összeírók. A belügyminiszteri rendeletre 1873- ban megejtett „cigányszámláláskor” „meglehetősen határozatlan alapon” 214.000 ro­mát regisztráltak. Temes vármegye területén nem e­gészen másfél évtized alatt majdnem megnégyszereződött a romák lélekszáma: 1880-ban 2222, 1893-ban 8812 cigányt vettek nyilvántartásba. A 19. század közepétől felerősödött, meghatvá­nyozódott cigány inváziós hul­lám mérete, ereje és folyamatossága felkészületlenül érte a dualista birodalmat. Magyarország kiépülő modern közigazgatása nem tudott mit kezdeni az állandó­sult, a folyamatosan erősödő külső migrációs nyomással. Az 1867-es kiegyezést követően a magyar politika és államigazgatás kitartóan napi­renden tartotta a gondok és problémák sokaságát gerjesz­tő cigánykérdést. A kóborlás, a csavargás, a vándorlás, a nomád életvitel korlátozását, megakadályozását szolgálta a közegészségügyről szóló 1876-ban kiadott rendelkezés valamint az 1879-ben elfogadott kihágási törvény.
A zsombolyai választókerület korábbi országgyűlési képviselője, Hieronymi Károly (1836-1911) mérnök a bánsági Klopódián is birtokos Wekerle Sándor (1848-1921) első kormányának tagjaként 1892. november 19-én került a belügyminisztérium élére. Tárcája átvétele, bár­sony­széke elfoglalása után pár héttel megbízta az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatalt a cigányok ösz­- szeírásával, számbavételével. Körrendeletben szólította fel a vármegyei törvényhatóságokat, hogy a központi intézmény által kidolgozott, sok­szorosított és szétküldött kérdőíveket kitöltve írják össze az illetőségi körükben tartózkodó cigányokat. A rendelet célja „a csavargási ügynek or­szágos rendezése és ezzel kapcsolatban a kóbor cigányok letelepítése” volt. Az 1893. január 31-én megejtett felvétel azonban nem szorítkozott kizárólag csak a vándor cigányokra, hanem kiter­jedt azokra a romákra is, akik „már teljesen beleolvadtak a polgári és polgárosult társadalomba, a többi lakosságtól immár nem különböznek sem élet-, sem keresetmódra, sem műveltségre, sem szokásokra, legfeljebb némi antropológiai árnyalatra nézve”. Az összeírás a lakásviszonyok, a családi állapot, a vallási megoszlás, az írni-ol­vasni tudás, a foglalkozás, a meg­élhetés módja, az anyanyelvi csoportok és a nyelv­ismeret regisztrálására, fel­mérésére is kiterjedt.
Az 1893. évi összeírás e­gyik fő szempontja éppen az volt, hogy az állandóan letelepedett, a huzamosabban egy helyen tartózkodó és a ván­dorcigányokról külön-kü­lön nyerjenek hiteles tényanyagot. Az összegyűjtött szám­adatok tudományos feldolgozásával és az általános jelentés elkészítésével az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal elnöke, Je­kelfalussy József (1849-1901) „a cigánytanulmá­nyai­ról ismert etnológust”, Hermann Antalt bízta meg. Több ponton is meglepetést okoztak az felgyűjtött adatok, az összesített eredmények. Hermann Antal min­denekelőtt a cigányok nagy számát ítélte és minősítette meg­lepőnek elgondolkoztató­nak. Budapest: Atheneum R. Társulat Könyvnyomdájának betűivel jelent meg 1895-ben Hermann Antal A Magyarországban 1893. január 31-én végrehajtott czigányösszeírás eredményei című összefoglalója, alapos és tárgyilagos hely­zetelemzése. Az összeírás szerint 1893-ban Magyar­országon 274940 cigány élt, ami az összlakosság 1,8%-át jelentette. Az adatgazdag kö­tet a magyarországi cigánológia alapművévé, fontos do­- kumentumává, több vonatkozásban is biztos támpontokat nyújtó adattárává rangosult, amely tovább növelte a romanológus Hermann Antal hírnevét, rangját és tekintélyét.
A Ferenc József Tudomány­egyetemen is oktató Hermann Antal alapító tagja lett az 1891-ben Kolozsváron megalakult Erdélyrészi Kárpát-Egyesületnek (EKE), a­melynek célja Erdély turiszti­kai adottságainak, lehetőségeinek ismertetése, bemutatása volt. 1892-ben útjára in­dították az Erdély című hon­ismereti folyóiratot, amely az EKE „turistai, fürdőügyi és néprajzi” értesítője lett. A folyóirat hasábjain valamint önálló melléklapjaiban /Erdély Népei, A Mi Fürdőnk, Kerékpáros Turista/ színvonalas tanulmányok és fényképek népszerűsítették Tran­szilvánia szépségeit. Megalapították az EKE néprajzi bizottságát, amely előadójának Hermann Antalt nevezték ki. Az Erdély 1898-ban közzétette Hermann Antal felhívását Erdély néprajzi kataszte­rének elkészítésére, így megkezdődött a népi tárgyak gyűj­tése, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Sepsiszent­györgyön kisebb néprajzi múzeumok létesülnek, Hermann pedig az erdélyi nép­rajzi múzeum létrehozását kezdeményezte. A magyar mu­zeológia Hermann Antal elképzelése és tervezete alapján mutatkozott be 1896-ban az ezredéves kiállításon. Fad­rusz János (1858-1903) kolozsvári Mátyás-szobra lelep­lezésének napján. 1902. ok­tó­ber 12-én a „kincses vá­rosban” megalakult az Erdélyi Kárpát Múzeum, melyet Hermann Antal értékes könyv­tárával gazdagított. A Ferenc József Tudomány­egyetem tanára alapította a hétfalui csángó gyűjteményt, közreműködött a szamosújvári Örmény Múzeum, a bras­sói szász, a dévai, a tordai és a dési történeti múzeumok alapításában. Koordi­nálta az 1909-ben Temes vármegyére szűkített cigány­összeírást. Ta­nulmányozta a temesvári cigányság múltját, tagolódását és szociális helyzetét.
A Magyar Királyi Bel­ügy­minisztérium főtanácsaként az I. világháború dere­kán a 15.000/1916 számú rendelet előkészítésén és koordinálásán fáradozott Her­mann Antal. A jogszabály a sátoros, a kóborló cigányok összeírásáról, felkutatásáról intézkedett, és kizárólag a vándorlást folytatókra vonatkozott. A háború idején u­gyanis a kóbor cigányok ki­­vonták magukat a katonáskodás és az adózás alól. Ezért meghatározták a legfontosabb intézkedéseket: összegyűjtötték a lakhely nélküli cigányokat, a lakhellyel rendelkezőket meg hazatoloncolták, a lovaikat, igavonó ál­lataikat elrekvirálták a hadsereg számára, Cigányigazolványt állítottak ki minden 12 évét betöltött személynek. A 7 éven aluli gyermekek állami gondoskodásba vételét, állami menhelyeken való elhelyezését írta elő a 84.471/ 1916. számú belügyminisz­teri rendelet, amellyel a kóborló életmód újratermelő­dését kívánták megakadályozni. Hermann Antal figyelemmel kísérte a cigányságra vonatkozó intézkedések alkalmazását, foganatosítását. Az erőszakos eljárásokat sérelmezte, elítélte. A cigány gyermekek iskolába járását szorgalmazta mindenekelőtt, 1918-ban Kolozsvárott egy korszerű nevelőintézet létrehozását kezdeményezte.
Nyugat-Magyarország kulturális felügyelője volt 1919 tavaszán. A Magyar Tanácsköztársaság idején Kismarton művelődési biztosa­ként tervezetet dolgozott ki a cigánykérdés megoldására. Az I. világháború végén a Hazai Németek Tanácsa felkérésére a németség magyar földön maradásáért felelős kultúrfelügyelővé nevezték ki. Beosztásában igyekezett meggátolni a német nemzetiségű dunántúliak és őrségiek Ausztriához való átpártolását, elköltözését a megcsonkított Magyarországról.