Cigányügyi kormánybiztos

Borzalmas rablógyilkosság történt 1907. július 19-én éjjel a Pest-Pilis-Solt-Kis- kun vármegyei Dánost Pusz­tavaccsal összekötő út menti csárdában. A rémtett a dualizmus kori Magyarország egyik legnagyobb visszhangot és felháborodást kiváltott bűncselekményévé vált. Egy cigánykaraván elvetemült tagjai brutális kegyetlenséggel összekaszabolták, meg­lőtték, baltával jóformán le­- fejezték a csárdást, Szarvas Istvánt, a feleségét, Szarvas­né Vrana Juliannát, fogadott lányukat, Szarvas /Macejkó/ Terézt, valamint az ivóba véletlenül éppen betévedt Tabányi Pál kocsist. A férjhez­- menés előtt álló 18 éves lányt meg is becstelenítették. A csárdában és az áldozatok lakásában található értékeket elvitték, az épületet pedig felgyújtották, majd két nagyobb csoportra tagolódva el­tűntek az éjszakában. A nyo­mozásban, a tettesek felderítésében, azonosításában és letartóztatásában a csend­őrség a rendőrség segítségét is igénybe vette. Az újságok heteken, hónapokon át riportokat, beszámolókat, kommentárokat közöltek a döb­- benetes, nagy port felvert bűnesetről és a bűnüldöző szervek intézkedéseiről, a nyomozás eredményeiről. Az országos közfelháborodást keltett, heves indulatokat gerjesztett tragédia, a szörnyű rablógyilkosság ügyével Magyarország kormányának és parlamentjének is foglalkoznia kellett.
Az Országgyűlésben 1907. november 6-án gróf Andrássy Gyula (1860-1929) belügyminisztert interpellálta Ivánka Imre (1878-?) Nógrád megyei kép­viselő az oláh cigányok rendszabolyázását célzó egy­séges intézkedések elmaradása miatt. Felszólalásában a képviselő kifejtette, hogy „az ország minden megyéjében más és más szabályok szerint kezelik az »oláh cigányokat«, ami miatt gyakorlatilag lehetetlen az ellenük való fellépés, mert még a személyazonosságuk meg­állapítása is megoldhatatlan helyzetbe hozza a ha­tósá­gokat.” A célszerű meg­oldás egyik módjának, lehetőségének a kényszerletele­pítést vélte. Interpellált a kun­szent­mártoni választókerület képviselője, Bozóky Árpád (1868-1925) ügyvéd is, aki egy, a vándorcigányok letelepítését szorgalmazó tör­vénytervezetet is kidolgozott és előterjesztett. Bozóky a cigányokat a törvény ha­tály­ba lépését követő három hónapon belül „illetőségi helyük” szerint telepítette vol­na le, és illegális elvándor­lásukat egy év elzárással büntette volna. Heves vármegye függetlenségi és ‘48-as párti programmal megválasztott országgyűlési képviselője, Samassa János Dániel (1867-?) a belügy- és igaz­ság­ügyminiszterekhez ugyancsak „az oláh cigányok törvény útján való szigorú megrendszabályozása tárgyában” intézett interpellációjában egyenesen a statárium bevezetését indít­ványozta, sürgette.
A dánosi négyes rablógyilkosság elkövetőinek azo­nosítása, letartóztatása és bíróság elé állítása megkülönböztetett helyet foglal el a magyar kriminalisztika tör­ténetében. Társadalmi, po­litikai, jogi, közigazgatási, szociális-közgazdasági, etnikai, tömeglélektani vetülete­it, kihatásait számos tanul­mány, monográfia tárta fel és elemezte az elmúlt több mint száz esztendő alatt, a jogtörténészek többsége egyet­ért azonban abban, hogy a magyar joggyakorlatban az áldozataikat valósággal lemészárló tettesek iden­tifikálásában először alkalmazták hatékonyan, eredményesen a biometrikus eljá­rást, a daktiloszkópiát. Ujj­nyomat alapján első alkalommal sikerült tetteseket beazonosítani és elítéltetni. A dánosi csárda ivójában a helyszínelő járásőrmester az asztalon talált borosüvegeket, poharakat alapos vizsgálat alá vette. Mivel azok egyi­kén ujjnyomokat vett észre, azt biztonságba helyezte, abban a reményben, hogy az ujjnyomatrendszer segítségével esetleg a tettes azonosíthatóvá válik. A későbbiekben pedig a budapesti szakértőnek ezekről az ujjnyomokról készített fényképek alapján sikerült is meg­állapítania, hogy az ujj­nyom Lakatos Balog János (cigány nevén Sztojka Pár­nó) ujjlenyomatával azonos.
A kakastollas csendőrök 1907 júliusa és szeptembere között az ország több pont­ján elfogták gyanúsítottakat, az úgynevezett Surányi Ig­nác-féle cigánykaraván tizenhét tagját. Az elkövetőket a következő esztendő áprilisában állították bíróság elé, amely 1908. május 29-én ho­zott fölöttük ítéletet. A per hat fővádlottja közül hárman életfogytiglant, s ugyancsak hárman tizenöt éves börtönbüntetéseket kaptak, míg a többieket – az egyedüliként felmentett Lakatos Róza Lina kivételével, aki vallomásával segítette a nyomozást – hosszabb-rövidebb, tíz hónaptól nyolc évig terjedő fegyházbüntetésekkel sújtot­t­a a bíróság.
A Dános-eset után az Országgyűlés mellett a Minisz­tertanács és a Belügymi­nisztérium is napirendre tűzte a cigányság ügyét. Még be sem fejeződött teljesen a bűn­ügy felgöngyölítése, amikor Wekerle Sándor (1848-1921) miniszterelnök a kormány 1907. december 6-i ülésén előadta, hogy a „cigányügynek országos érvényű gyökeres rendezése” érdekében Joanovich Sándort (1861-1918), Temes vár­megye alispánját cigány­ügyi kormánybiztossá szándékszik kinevezni. Három nap múlva, 1907. december 9-én Andrássy Gyula bel­ügy­miniszter alá is írta a magyarul és németül versel­gető, a két nyelvre költeményeket fordító, átültető, nótákat is szerző elöljáró kine­- vezését. Szentandrási Joanovich Sándor Temesvárott született, ahol alap- és középfokú tanulmányait is végezte. A kegyesrendiek te­mesvári főgimnáziumában érettségizett, majd a budapesti egyetem jogi karán szer­zett oklevelet. Temes vár­megye szolgálatába 1882. augusztus 26-án lépett. 1883. július 18-án Gyurgyevóba az al-dunai bu­kovinai csángótelepítések helyhatósági biztosává nevezte ki a kormány. Tiszteletbeli főszolgabírói címmel ruházták fel. Temes vármegye képviselőtestülete 1885-ben a buziási kerület se­gédszolgabírójának, 1889-ben a rékási, 1897-ben a központi járás főszolgabírójának, 1899-ben vármegyei főjegyzőnek választotta meg, amely tisztséget 1904-ig viselte. 1905. május 18-án Te­mes vármegye alispánjává vá­lasztották. 1907 decemberében miniszteri tanácsossá és országos cigányügyi kormánybiztossá nevezték ki. Budapestre költözött. Hivatali helyiséget, irodát a Bel­ügy­minisztérium épületében kapott. Munkájában a tör­vény­hatóságok nemigen segítették. Összeírást rendelt el a Belügyminisztérium egyet­értésével azzal a céllal, hogy megállapítsák az ország területén élő cigányok számát, felmérjék szociális helyzetüket, információkat gyűjtsenek életmódjukról. A ható­­ságok azonban komoly akadályokba ütköztek. Azzal a problémával szembesültek, hogy a vándorcigányokról képtelenség pontos adatokat rögzíteni. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter 1909. február 1-jén adta ki 1909/14.461 számú körrendeletét, amellyel a kormánybiztos támogatására szólítot­ta fel a vármegyéket, a szab. kir. városokat, s valamennyi törvényhatóságot. A felmérés nagyon hézagosra és felemásra sikeredett. Temes vármegye területén befejezték és véglegesítették az elrendelt összeírást. Az ada­tokat ifj. Hermann Antal etnográfus hasznosította, értékelte is. Mivel egyáltalán nem értett a kérdéshez, s a munkakedv sem lobogott túl­ságosan magas lángon ben­ne, cigányügyi kormánybiztosként Joanovich Sándornak nem sikerült érdem­leges eredményeket elérnie, felmutatnia, 1910. augusz­tus 4-én fel is mentették tiszt­ségéből, amikor Temes vármegye és Temesvár szab. kir. város főispánjává nevezték ki. Diktatorikus magatartása és erőszakos vezetési stí­lusa miatt, nem örvendett rokonszenvnek és közkedveltségnek, sem a megyében, sem a Bánság fővárosá­ban, amelynek polgármestereivel – dr. Telbisz Károllyal (1854-1914) és Geml József­fel (1858-1929) – fe­szült, már-már ellenséges vi­szonyban állt. Előszavazta a Borovszky Samu (1860-1912) szerkesztésében 1914-ben a Magyarország vár­me- gyéi és városai monográfiasorozatban megjelent Temes vármegye kötetet. Közigazgatási és közgazdasági témájú cikkeit a Pesti Hírlap, a Délmagyarországi Közlöny, a Budapesti Hírlap közölte. Magyarról németre, németről magyarra fordított verseket; eredeti költeményeket is írt. Magyar nótáinak szövegeit és dallamait is maga szerezte. Az Arany János Társaság dísztagjává választotta. Kötete magyarul és németül írt költeményeivel és versfordításaival 1912-ben hagyta el a nyomdát. Az I. világháború kezdeti időszakában, 1914. jú­lius 28-tól 1916. április 30-ig kormánybiztos volt Temes és Krassó-Szörény vármegyék, valamint Temesvár és Versec városok területén.