Tanárok, karnagyok, zeneszerzők

Temesvár szabad királyi város tanácsa, kiváló polgármestere, dr. Telbisz Károly, a kerületi tanfelügyelőség, dr. Mátonffy Márton, majd Szebesztha Károly főtanfelügyelők, az 1893-ban létesített tanintézet igazga­tói, Horváth Antal és Amberg József mindent elkövettek, hogy a Bánság szívében 1893-ban felállított Állami Tanítóképző Intézet ne csak mutatós, tágas és korszerű felszerelt hajlékot kapjon, hanem hogy erős tan­testületet, szakmailag alaposan felké­szült, tapasztalt pedagógus-gárdát verbuváljanak, állítsanak össze. Magyarország ha­­sonló arcélű és rendeltetésű, a már több éve vagy évtizede sikeresen működő tanintézetekben érdeklődtek, néztek körül, s megkíséreltek alkalmas, a feladatra, a munkakör be­töltésére megfelelő, a Temesvárra költözésre hajlandó oktatókat találni s a Béga-parti városba csábítani. A Vallás- és Közok­tatásügyi Minisztérium segítségét, hathatós támogatását is előnyösen kamatoztatva az akció eredményesnek bizonyult, kiváló sikert hozott. Kiváló, országos hírnévnek és te­kintélynek örvendő tanárok pallérozták, oktatták és nevelték Temesvárott a tanítói pályára készülő ifjakat.
Rangidősnek a fizikát, kémiát, geológiát, csillagászatot, földrajzot, éneket és zeneelméletet tanító Berecz Ede (1839–1910) számított, aki a Pest vármegyei Boldog községben Berecz Antal jegyző és felesége, Leffler Rozina gyermekeként 1839. július 19-én jött a világra. Három évvel fiatalabb volt neves földrajztudóssá lett bátyjánál, Berecz Antalnál (1836-1908). Gimnáziumi tanulmányait Berecz Ede Gyöngyösön és Pesten a piaristáknál végezte. 1860-tól 1868-ig ünnepelt zongoristaként és temp­lomi orgonistaként működött Kolozsváron. 1862-ben tanítói oklevelet szerzett a ko­lozsvári tanítóképzőben. 1862-64-ben a fő­elemi iskola tanítója, 1866-tól a kolozsvári Nemzeti Színház operatársulatának karmestere, s 1867-től a Kolozsvári Zenekör zene­igaz­gatója. 1868-ban a Szent Mihály-templom karnagya. Szoros barátság fűzte az „u­tolsó magyar polihisztorként” tisztelt Brassai Sámuelhez. 1868-tól 1880-ig Kalocsán érseki székesegyházi karnagy s a tanítókép­ző fizika- és kémiatanára. Haynald Lajos dr. bíboros-érsek támogatásával magasabb képesítést szerzett a fizika és a kémia oktatásában. 1880 és 1892 között természettudo­mányokat, éneket és zenét oktatott Budapesten az állami felsőbb leányiskolában. Átdolgozta és 1890-ben Bp.-en adta ki Emericzy Géza Természet- és vegytan a mindennapi népiskolák számára című tankönyvét. 1884-től a Zenetanárok Országos Egyesületének alelnöke és a zenészeti osz­tály elnöke volt. Személyes kapcsolatban állt Liszt Ferenccel, Erkel Ferenccel, Ábrányi Kornéllal, Káldy Gyulával stb. 1894-től nyugdíjba vonulásáig, 1908-ig a temesvári ál­lami tanítóképző fizika- és zenetanára. Konkoly-Thege Miklós országos meteoroló­giai igazgató buzdítására temesvár-gyárvárosi, Kertész utca 6. szám alatti házában 1897-ben megalapította a temesvári meteorológiai és szeizmográfiai megfigyelőállomást, amelyet haláláig példás buzgalommal és szakértelemmel vezetett. Megfigyelései és előrejelzései mindenkor megbízhatóaknak bizonyultak. Adatait a település időjárásáról rendszeresen közölték a napilapok va­lamint a Városi Közlöny és a Természettudományi Füzetek. Elhunytát követően a Kertész utcai obszervatóriumot lánya, Berecz Ottília vezette. Több könyve, kottagyűjteménye, zeneműve jelent meg, Dalfű­zér címen kiadott antológiája 3. füzetében látott először nyomdafestéket 1882-ben az Édesanyám is volt nékem kezdetű közkedvelt népies dal. Temesvári működése éveiben jelentette meg Dallamos és könnyű előjátékok és fúgák orgonára és harmóniumra (Bp., 1897); Az újabb délvidéki földrengések (Tv., 1906); Népszerű vegytan állami fel­sőbb leányiskolák számára / 3. átdolgozott kiadás/ (Bp., 1908) című könyveit. Temesvárott hunyta le örökre a szemét 1910. május 1-jén.
Déváról, ahol 1883-tól 1893-ig oktatott a tanítóképzőben, szerződtették át Temesvárra a frissen megalapított pedagógikumba Hoós János (1858–1937) tanárt, zeneszerzőt és zeneírót, aki Sárváron született 1858. május 11-én. Középiskolába Keszthelyen, Szombathelyen és Győrben járt, zenei tanulmányait a budapesti zenedében és tanítóképzőben fejezte be. Polgári iskolai tanári oklevelet szerezve Baróton az állami felsőbb népiskolában kapott állást. 1883-tól Déván, majd 1893-tól Temesvárott volt tanítóképző-intézeti zenetanár. A Bánság fővárosában az állami felsőbb leányiskolában is tanított zenét. A temesvári MÁV-Dalárda és a Délmagyarországi Dalosszövetség karnagya volt. Temesvárott magán-zeneiskolát alapított és tulajdonosként vezetett. Megzenésítette Jakab Ödön, Endrődi Sándor, Pósa Lajos, Szabolcska Mihály, Kiss József, Dras­kóczy Ilma verseit. Több mint száz nó­tát és műdalt szerzett, a szövegek egy részét is maga írta. Zenét szerzett Jakab Ödönnek a 19. században divatos Szegény Radóné és Galambodi Sándor című népszínműveihez, valamint Makróczy János: Forgách leányok és Gergely István: Leszámolás című darabjaihoz. Putifárné című operettjét a 20. század elején Kolozsvárott mutatták be. Déván 1887-89 között szerkesztette az Eredeti Magyar Daltár énekhangra, zongorakísérettel, 1890-ben pedig a Kis Művész c. kiadványokat. Tv.-on kiadta és szerkesztette a Mária-Kert c. zenei füzet-sorozatot (1915–21). Ze­netörténeti, zeneesztétikai cikkeit a Temesvári Hírlap és a Temesvarer Zeitung közöl­te. Nagybátyja volt Zathureczky Ede magyar hegedűművésznek, aki 1936-ban Bar­tók Bélával hangversenyezett Temesváron Hoós János Temesvárott hunyt el 1937. január 8-án. A Temesvári Hírlap, 1937. január 10-i számban bd (Braun Dezső) közölt re­zig­nált című és hangütésű nekrológot: Ezrek sírtak, vigadtak, imádkoztak zenéje mellett mégis csak huszonkilencen kísérték utolsó útjára Hoós János zeneszerzőt.
Zentán és Kalocsán végezte a gimnáziumot és a tanítóképzőt Révfy Géza (1868 -1941), tanítóképző-intézeti tanár, zeneszer­ző, aki a Bács-Bodrog vármegyei Adán szü­le­tett 1868. augusztus 5-én. A érseki székhelyen, Kalocsán 1887-ben tanítói, 1891-ben zenetanári oklevelet szerzett. Harmadéves tanítónövendékként 1885-ben elvállalta a kalocsai katolikus leányegylet énekkarának vezényletét. Szülőhelyén az Adai Dalkört irányította karnagyként. A bácskai-tiszavidéki városokban Káldy Gyula zenetörténeti hangversenyeit rendezte, vezette le. Oktatói pályáját az óbecsei népiskolában kezdte. Karnagya volt ugyanakkor az Óbe­csei Polgári Magyar Dalkörnek. A polgári iskolai tanári vizsgát a budapesti Pedagógiumban tette le. Eperjesen és Csáktornyán szolgált. Muzsikusként 1900-ban a lipcsei zeneakadémián képezte tovább magát, majd a temesvári tanítóképző tanárává szegődött. A Bánság fővárosában több hang­versenyt és zenetörténeti felolvasást tartott a Szabad Líceumban, Zongoristaként Magyarország számos városában koncertezett. A Béga-parti városban a Temesvári Iparos Dalegyletnek, a Temesvári Magyar Dalárdának és a Temesvári Gyárvárosi Zene- és Dalegyletnek volt a dirigense. Tagja volt az Országos Magyar Dalosszövetség igazgatóságának. A temesvári Arany János Társaság 1911-ben választotta tagjai sorába. Ze­ne­szerzőként kórusműveket, zongoradarabokat, liedeket, műdalokat és nótákat komponált. Szerzeményeinek száma másfél­százra tehető. Melodrámákká dallamosítot­ta, formálta át Arany János: Mátyás anyja; V. László; Pázmán lovag; Rozgonyiné; Tengerihántás; Tetemrehívás; A walesi bárdok; Eötvös József: A megfagyott gyermek; Farkas Imre: Czinka Panna; Kiss József: Si­mon Judit; Váradi Antal: Az ezüst fátyol le­gendája című költeményeit. Temesvári működése éveiben állította össze és jelentette meg közkedvelt kórusmű-gyűjteményeit, nótáskönyveit. Az I. világháború második esztendejében, 1915-ben Budapesten hagyták el a nyomdát Kuruc nóták, insurgens- és szabadságharci dalok négyes férfikarra. 118 régi magyar harci dal. iskolai énekkarok, dalegyletek számára, Szól a trombita. 20 dal a háborús időkről és Révfy Géza nótáskönyve című válogatásai. A román hatóságok 1919 őszén kiutasították Temesvár­ról. A VKM a Cinkotán elhelyezett pozsonyi Magyar Királyi Állami Tanítóképzőhöz osztotta be, ahol 1922-i nyugdíjazásáig tanított. Pápai Molnár Kálmán (1878–1945) szövegére írta Bús magyarok imádsága cí­mű dalát. Karnagya volt a Kistarcsai Gépgyári Dalkörnek, 1930-ban meg a Keszt­helyi Iparosok Dalköre karigazgatója volt. Révfy Géza Cinkotán hunyta le örökre a szemét 1941-ben.
Kiváló zenetanárai áldásos tevékenységének köszönhetően, a Temesvári Állami Tanítóképzőnek fennállása első negyed év­századában elsőrendű ének- és zenekara volt.