Temesvár kövei – hétszázszor

1994. decemberének utolsó he­tében jelent meg a Temesvári ÚJ SZÓ, HETI ÚJ SZÓ néven meg­újult első szá­mában Szekernyés Jánosnak a ma 700. részéhez érke­zett Temesvár kövei című hely­történeti tanulmánysorozata első száma. A 28 éve kéthetes rendsze­rességgel közzétett írások józsef­városi része időközben kötetben is megjelent: Temesvár kövei – Krétarajzok a Józsefvárosban címmel. A szerző vallomása szerint, készül az erzsébetvárosi rész és megvan a Gyárvárost magába foglaló tanulmány kétharmad része.
Szekernyés János a Fennvalóhoz folyamodva ahhoz kért erőt és időt, hogy befejezhesse a Belvárosról és Temesvár perem­ne­gyedeiről összegyűjtött hely­történeti anyagnak a meg­írását, ami legalább újabb 700 részt jelent.
Szekernyés Já­nosnak, Kollégánknak, Olvasóink nevében is szívből gratu­lálunk az eddig megjelent tanulmányokhoz, és kívánjuk, hogy tel­jesüljön a jövőbeni terve is, ami – a szerkesztés során ta­pasztaltak alapján – minimum ötmillióhatszázezer leütést jelent a számítógép billentyűzetén.
Graur János

Apolló mozi (2.)

„A mozgóképszínházak, miként mindenütt úgy nálunk is a legkedveltebb szórakozóhelyek közé tartoznak, s a mutatványok tökéletesítésével a közönség érdeklődése csak fokozódni fog, minek következtében a bevételek további emelkedése várható” – szögezték le 1913-ban a temesvári újságok. Látogatottsága örvendetes javulását, folyamatos emelkedését részben annak tulajdonították, hogy „az újabb időben gyártott fil­mek úgy a változatosság, mint művészet szempontjából is nagyot fejlődtek”. A mozgóképszínházak vezetői, vállalkozói – ifj. Pflumm György és ifj. Ecker József – sorozatos előadások rendezésére is rátértek, „mégpedig kellő sikerrel”. Hétköznapokon mindkét színházban az előadások este 8 órakor kezdődtek, vasár- és ünnepnapokon pe­dig este két-két előadást tartottak, míg dél­után az Apolló színházban egy, a józsefvárosi moziban meg két, sőt három egymás utáni vetítés várta a „hetedik művészet” rajongóit, szerelmeseit. A helyárak hosszabb időn át változatlanul maradtak: páholyülés 1 korona, I. hely 90 fillér, II. hely 60 fillér, III. hely 40 fillér és IV. hely 30 fillér.
A „mozizás”, a prosperáló vállalkozás vezetése mellett ifj. Ecker József okleveléhez, az építőmesteri hivatáshoz sem lett hűtlen. A továbbiakban is viszonylag sok köz- és magánépület kivitelezési munkáit koordinálta, irányította. Többek között, vezette a Székely László (1877–1934) műépítész tervezte Emmer-féle bérház, a gyárvárosi román ortodox Szent Illés-templom, a re­zső­földi elemi iskola és óvoda, a verseci szerb görögkeleti püspöki palota és 1926-ban a szalvatoriánusok erzsébetvárosi rend­házának építkezési munkálatait. Akadnak hely- és építészettörténészek, akik ifj. Ecker Józsefnek tulajdonítják az Eugen de Savoya utca 11. szám alatti Bersuder-bérpalota tervezését és felépítését is. Az országos vi­szony­latban is „kiváló kinematograf-szakemberként” számontartott ifj. Ecker József 1913-ban Mende Valér (1866-1918) budapesti építész eredeti terveit átdolgozva, ész­szerűsítve és gazdaságosabbá téve, építette fel a Kecskemét Városi Mozi impozáns neoklasszicista épületét. Sikeresen üzemeltette és fejlesztette éveken át minden energiáját latba vetve a vállalkozóként „több lábon álló” ifj. Ecker József Temesváron, a Hattyú utca 40. szám alatt alapított bútorgyárát is. Iskolaszerek gyártására szakosodott. Nagy keresletnek örvendtek különféle típusú vonalzói, valamint „olcsó, higiénikus, köny­nyen kezelhető” Sógor-féle iskolapadjai”. Termékei bemutatóüzletét a Józsefvárosban, a Kossuth (később: Berthelot) sugárút 17. szám alatt rendezte be és működtette. A Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalnak 1914. augusztus 17-én jelentette be Szabadon füg­gő válaszfalapok nevű találmányát, amelyet 68188. szám alatt regisztrált és hagyott jóvá a testület. Több társadalmi egyesületnek volt a tagja. A két filmszínház 1912-re foko­zó­dó látogatottságnak örvendett, ami által a két intézmény a Béga-parti város lakosságának „nélkülözhetetlen szórakozási és isme­retgyűjtési tényezőjévé” rangosult. Az Apolló mozi 1911-ben 6769 korona és 69 fillér befizetésével gyarapította a városi szegényalapot. „A mozgóképszínházak egyre nagyobb látogatottsága az alsó néposztály kereseti viszonyainak javulásával függ ösz­sze, s részben abban is leli magyarázatát, hogy a szórakozni vágyó közönség, ha a városi színházban nem kap helyet, a mozgókép-színházakat keresi fel” – állapította meg a Városi Közlöny szerkesztője, Geml József főjegyző.
Az 1907-ben megkötött szerződés a „józsefvárosi mozgókép-színházra” vonatkozóan 1913. július 1-jén lejárt. Temesvár városa nem hosszabbította meg a kontraktust, nem adta más vállalkozónak sem bérbe a létesítményt, hanem saját házi kezelésébe vette át. Még a belvárosi mozgókép-színház átvétele előtt Temesvár szab. kir. város tanácsa tárgyalásokba kezdett az Apolló mozi bérlőjével, ifj. Ecker Józseffel aziránt, hogy kellő kártalanítás ellenében, mondjon le az Apolló színházra vonatkozólag még 11 hónapig érvényben lévő szerződéséről, és 1913. július 1-jén a gyárvárosi mozit is bo­csás­sa a város birtokába. Hosszas tárgyalások után, sikerült is a bérlővel megálla­podásra jutni. Az egyezményt a törvényhatósági bizottság az 1913. június 30-án tartott rendes közgyűlésen elfogadtatta, jóváhagy­ta. Mindkét mozgókép-színház 1913. július 1-jén a város tulajdonába, házi keze­lésbe került. Értékkiegyenlítés fejében az épü­letek átadásakor a belvárosi moziért 7500, a gyárvárosi Apollo mozgókép-színházért meg 37.000 koronával „kárpótolta” a vállalkozókat Temesvár városa. Az intézmények kezelésével, vezetésével dr. Gábor Dezsőt bízta meg. Az igazgató irányításával 3 hivatalnok, 2 pénztárosnő, 4 gépész, 2 zon­gorista, 4 kapus, 5 jegyellenőr, 8 szolga működtette a két mozit. Az alkalmazottak bérére, fizetésére 1914-ben 21.870 koronát költött a város. Zongoristák alkalmazására azért volt szükség, hogy a némafilmek vetítéséhez zenei aláfestést, kíséretet biztosítsanak. Hogy a közönség követni és érteni tud­ja az egymást követő képsorokat, elkezdték Temesvárott is feliratozni a filmkockákat, vagy szavakban mesélték el a törté­neteket, illetve a fejleményekhez, a bonyodalmakhoz igazodó muzsikával – amelyet zongoristák, hegedűsök, kamara- vagy sza­lonzenekarok, valamint cigánybandák biztosítottak – teremtettek hangulatot, kellemes lég­kört. Technikai okok miatt, egy-egy némafilm 4-5 vagy éppenséggel 11-12 részből, „felvonásból” állott. Minden epizód után fel­gyúlt a fény, világos lett a teremben: fel le­hetett a büfét keresni. Minden előadáson el­maradhatatlanul jelen volt a szolgálatos tűzoltó.
A mozgókép-színházak városi kezelésbe vétele rengeteg előnnyel, pozitív hozadékkal járt. Biztosítékot nyújtott arra, hogy a közerkölcs szempontjából ártalmas és kárhoztatandó mozgó-fényképek ne kerüljenek vetítésre, hogy kimaradjanak a műsorokból, hogy biztosított legyen a vetített összeállítások irodalmi és művészi színvonala, hogy rendszeresüljenek gyermek- és diákelőadások, hogy a város közönsége magas kultúrnívón álló, igényes szórakozásban része­süljön. hogy a mozgóképekben rejlő bámulatos hatású oktató- és művelő erőt maximálisan kihasználják, hogy a mozgókép-színházakat a város közművelődési intézményeinek sorába emeljék, méltó társaikká és kiegészítőikké rangosítsák.
Jártasságát, kiváló fővárosi és külföldi kapcsolatait kamatoztatva és kihasználva, dr. Gábor Dezső gyökeresen megváltoztatta, felfrissítette és fajsúlyosabbá tette Temesvár két mozgókép-színházának műsorpolitikáját. A durva, ízléstelen és érzéki képek, képsorok vetítéséről céltudatosan és követke­zetesen lemondva emelték az előadások kulturális töltetét és színvonalát jelentős mértékben növelték. „Különös súlyt helyezett a mozgóképszínház vezetősége az irodalmi és művészi nívón álló képekre, melyek közül nem egyet az összes többi vidéki városokat megelőzve mutatott be a temesvári mozgóképszínház. A mozgóképek népszerűsége külföldön talán tetőpontján áll. Legnagyobb írók írnak a mozgóképszínházak számára darabokat, és a legnagyobb színészek játsz­szák el bennük a főszerepeket. Mind e filmek a legrövidebb idő alatt Temesváron is be lettek mutatva – méltatta dr. Gábor Dezső és munkatársai erőfeszítéseit, megvalósításait a korabeli krónikás. – A mozgóképszínház vezetősége azonban nemcsak a közönség szórakoztatásában látta feladatát, hanem igyekezett a közönség kulturális szükségleteinek is eleget tenni és nem hi­ány­zott a mozgóképszínház egy műsorából sem egy tanulságos, vagy oktató felvétel.”
A városi kezelésbe vételt követő félesz­tendőben 272.042 jegyet adtak el Béga-parti város két mozgókép-színházának pénztárainál. A belvárosi képszínház felújított széksoraiba 1913 augusztusában ültek be a leg­többen, míg az Apolló moziban szeptemberben regisztráltak nézőcsúcsot.