Apolló mozi (4.)

Az I. világháború elhúzódása, a vesz­teségek, az áldozatok, a sírkeresztek számának növekedése, a hatalmas méreteket öltött drágaság, a gazdasági, társadalmi és lelki depresszió elmélyülése befolyásolta, megnehezítette a temesvári mozgóképszínházak működését, tevékenységét is. „Alkalmazkodni kellett a műsorokban, a hirdetésekben az emberek hangulatához, lelki állapotához, és így elhárítani a hábo­rús gazdasági rendkívüli viszonyok hátrányait és viszont kellően ki kellett használni a mozgóképszínházak látogatottsága szempontjából előnyös körülményeket.” – jegyezte meg a Városi Közlönyben meg­jelentetett írásában Radocsay László főjegy­ző. A mozitermek látogatottságának drasz­tikus csökkenését valamelyest ellensú­lyozta, pótolta a városba érkezett, a betelepedett idegenek számának emelkedése, a katonaság nagyszámú egységeinek, alakulatainak állandó jelenléte valamint a bá­lok, a mulatságok, a társas összejövetelek elmaradása. Szórakozási lehetőséget egyedül a színház és főként a mozi kínált. A civilek, a hátország polgárai a háborút leg­inkább a mozgókép-színházakban vetített filmek, képsorozatok, híradók révén ismerte meg.
Az alapanyagok magas ára, beszerzésüknek ellehetetlenülése visszavetette a film­gyárak termelését is. A filmgyárak ve­vőköre csupán a szövetséges és semleges államokra korlátozódott, terjedhetett ki. A gyártók nem vállalták a kockázatokat, ele­ve lemondtak a nagyobb befektetést igény­lő művészi filmek forgatásáról, for­galma­zásáról. Ráálltak a biztos anyagi haszonnal kecsegtető „detektív-drámák” készítésére, amelyeket a közönség szívesen fogadott és tekintett meg. Magyarország mozgókép-színházai – köztük Temesvár két mozija is – az I. világháború első két évében kizárólag a német és részben a dán és svéd, illetve a magyar filmgyárak produkcióira voltak utalva. Csak 1916 második felében nyílt meg az Osztrák-Magyar Monarchia film­terjesztői, mozgókép-színházai előtt Észak-Amerika filmpiaca: sikerült is nyom­ban az amerikai filmtermelés legjavából mintegy 20-30 tekercset behozni. A temesvári mozik vezetősége bizonyos mértékig függetlenítette magát a budapesti filmpiactól, másrészt erősebb összeköttetést létesítve a fővárosi nagyvállalatokkal, a legnagyobb attrakciókat úgyszólván kívétel nélkül a budapesti bemutatóval egyidejűleg, vagy még azelőtt játszotta. Ör­vendetesen fejlődtek, jelentősen megerősödtek a magyarországi filmgyárak is, amelyeknek sikerült néhány nemzetközi nívón álló alkotással kilépniük az európai piacra.
Az igazgató, Gábor Dezső elkötelezett­ségének, ügybuzgalmának és szakértelmének köszönhetően a temesvári filmbarátok, mozirajongók valamennyi Budapesten vagy Kolozsvárott forgatott alkotást megtekinthették az I. világháború éveiben. Szerepelt a Béga-parti város mozgókép-színházaink műsorán a Herczeg Ferenc írása alapján Farkas Ferenc rendezésében 1914-ben forgatott Az aranyhajú szfinksz című film, amelynek Márkus Emília és Deésy Alfréd volt a főszereplője. Pásztory M. Miklós jegyezte rendezőként a Szigligeti Ede A szökött katona című színműve alapján 1914-ben készített filmet. Berky Viola és Várkonyi Mihály főszereplésével. Kertész Mihály rendezte az I. világháború kitörésének esztendejében a Kölcsönkért csecsemők című vígjátékot. A Temesvárott gyakorta vendégszerepelt, színpadra lépett Jászai Mari filmen Tóth Ede A tolonc című népszínműve Kertész Mihály rendezésében szalagra vitt változatában valamint Katona József klasszikus drámájában, a Bánk bánban csillogtatta meg tehetségét. Rott Sándor volt a főszereplője és egyik forgatókönyvírója A suszterherceg című filmnek, amelyet Ernst Marischka rendezett. Gál Gyula formálta meg a címszerep­lő figuráját a budapesti Proja Film cég által 1915-ben gyártott, Garas Márton rendezte A suszterkirály című filmben, amely­nek forgatókönyvét Incze Sándor – a népszerű képes folyóirat, a Színházi Élet későbbi főszerkesztóje – írta. Arany János 1877-ben Tetemrehívás címen publikált balladáját Janovics Jenő forgatókönyve alapján a Proja Film cég ugyancsak Garas Márton rendezésében, Berky Lili, Szakács Andor, Fáy Flóra, Gál Gyula főszereplésével 1915-ben filmesítette meg. Mérey Adolf rendezte a hét esztendőn át a temesvár-belvárosi zsidóhitközség titkáraként szolgált költő, Kiss József Simon Judit című balladájának filmváltozatát. Abonyi Lajos 1872-ben írt közkedvelt népszínműve, A betyár kendője 1915-ben került filmszalagra Pásztory M. Miklós rendezésében, Jókai Mór Szegény gazdagok című regényének adaptációját a német Walter Schmidthassler készítette el 1915-ben. A regényt 1938-ban és 1959-ben magyar filmesek is vászonra varázsolták. A 20. század elejének sikeres próza- és drámaírói­nak – Bródy Sándornak és Molnár Ferenc­nek – két-két művét „képezték le” a filmesek: Korda Sándor és Pásztory M. Miklós átdolgozásában és rendezésében Fenyvesi Emil, Rátkai Márton, Jákó Amália, Fodor Oszkár, Virányi Sándor főszereplésével került vászonra A tanítónő szerzőjének regényes színműve a Lyon Lea, 1916-ban Kertész Mihály vitte színre Az ezüst kecske című Bródy-regényt. Ugyancsak Kertész Mihály rendezte Molnár Ferenc Doktor úr című sikeres vígjátékának filmváltozatát, amelynek forgatókönyvét Incze Sándor írta, s főszerepeit meg Rátkai Márton és Kürthy József játszotta. A cselekményében temesvári vonatkozásokkal, utalásokkal megtűzdelt A farkas című színművet Somlay Artúrral, Gombaszögi Fridával, Várkonyi Mihállyal, Haraszti Herminnel a sze­replőlista élén a rendező Kertész Mihály filmesítette meg 1916-ban. Petőfi Sándor elbeszélő költeményét Az apostolt saját forgatókönyvére támaszkodva Aczél Pál transzponálta szalagra Kruppka Endre, Saár B. Aranka, Ódry Árpád, Herczeg Jenő és más színészek bevonásával, közre­működésével. Baró Eötvös József A karthausi című regényének hősei Kertész Mihály rendezésében Góth Annie, Turányi Alajos, Deésy Alfréd, Bársony Lilla megformálásában 1916-ban elevenedtek meg a mozivásznon. Rendezőként és forgatókönyvíróként Korda Sándor jegyezte a tanulmányait Temesváron végző, papi és irodalmi pályáját a Béga-parti városban kezdő Csiky Gergely 1891-ben írt A nagymama című vígjátéka alapján forgatott filmet, amelynek címszerepében a „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza remekelt. A Corvin Filmgyár produkciójában másodszor állt a felvevőgép kamerája elé „hófehér csipkeruhában, hófehér hajjal” 1916 őszén a színpadról pár esztendeje már visszavonult „nagyasszony”.
A Magyarországon gyártott filmek mindegyike Temesvárott, az Apolló Mozgókép-színházban is bemutatásra kerültek az I. világháború éveiben, amikor a gazdasági nehézségek ellenére az ifj. Ecker József tervezte és építette létesítményt több­ször is átépítették, koszerűsítették. 1916-ban 282.709 néző váltott jegyet a Város­liget­ben üzemelő moziban. „Az Apolló-színház előcsarnoka a régi gépházhelyiség hozzácsatolásával nagyobbodott, a színház bejárása áttétetett az előcsarnok közepére a pénztárak közé és a bejárónál kettős ajtó gátolja meg télen a hideg levegő beözönlését. Az előcsarnokban kényelmes ruhatár és cukoreladó-hely áll a közönség rendelkezésére. Két kényelmes feljáró ve­zet az emeleti páholyokba, melyek bejárata előtt 1 kisebb előtér van. Idenyílik az új vetítőkamra és egy kisebb szoba. Maga az Apolló-színház termét is díszes, modern mintával újonnan átfestették, a másod­ren­dű üléseket újra kárpítozták, a gipszdíszítéseket kijavították, úgyhogy az Apolló-színház ma kétségkívül az ország legszebb mozgóképszínházai közé tartozik.” – írta leplezetlen megelégedettséggel és büszkeséggel a Városi Közlöny.