Jogtudós Kunzok

Temesvár tekintélyes, tehetős és népes famíliájának, a dúsgazdag Kunz családnak több érdemdús tag­ja, figyelmet érdemlő oldalága és terebélyes rokonsága volt. Közü­lük többen is vezető értelmiségiekként, tudósokként, alkotókként sze­reztek babért, hírnevet. A törzs kö­zös és egységes volt még ha nevüket némelyek Kunznak, mások meg Kuncznak írták.
A Bakony északi lábánál, a vad­regényes környéken fekvő, Veszp­rém vármegyei Réde községben, ahol édesapja mérnökként dolgozott, jött a világra 1841. július 31-én Kuncz Ignác (1841–1903), jog­- tudós, jogfilozófus, a MTA levelező tagja. Középiskolai tanulmányait Győrött és Székesfehérvároson végezte. Ügyvédi oklevelet és jogtudományi doktorátust 1866-ban a Pesti Egyetemen szerzett. 1864-től tiszteletbeli, 1866-tól tényleges har­madik aljegyzőként állt Fejér vármegye szolgálatában. 1866-tól 1873-ig a Pécsi Joglíceumban oktatott, Párhuzamosan 1868-tól a Pesti Egyetemen a magyar közjog magántanára is volt. Pécsett hagyta el 1870-ben a nyomdát első, Az államélet főbb mozzanatai, tekintettel a magyar közjogra című könyve. Cikkeit, tanulmányait a Közigazgatási Lapok, Magyar Philosophiai Szemle, Jogtudományi Közlöny, Nem­zet, Állam és Társadalom közölte. 1873-ban a Győri Jogakadémiára, majd 1874-ben a Pozsonyi Jogakadémiára nevezték ki a jog- és államtudomány, az alkotmányjog, a kormányzati politika és a magyar közjog tanárává. Pozsonyi évei alatt élénk levelezésben állt a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársával, Pesty Frigyes történésszel, aki Temesvárott született és a Bánság fővárosában kezdte köz- és történetírói pályáját. Kuncz Ignác 1893-tól 1901-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a politika nyilvános rendes tanára volt. 1896. május 15-én a MTA levelező tagjának választotta. Székfoglaló értekezését Állami önkor­mányzat címen tartotta meg. A szívós, nagy munkabírású, 60-ik élet-évét betöltött szervezetét megren­dítette elhatalmasodott szívbaja. A nemzetállam tankönyve című kötetének harmadik, bővített kiadását ké­szítette elő, de a munkát abba kellett hagynia: legnagyobb fájdalmára még az írástól és a tanítástól is vissza kellett vonulnia. Nem sokkal később, 1903. január 25-én hunyt el Kolozsvárott. A könyv a szerző elhunyta évében 1903-ban hagyta el a nyomdát. A Jogállamban Jászi Oszkár, a Huszadik Században Somló Bódog, a Jogtudo­mányi Közlönyben Kmety Károly búcsúztatta, méltatta munkásságát. Kortársai Kuncz Ignácot visszahúzódó, zárkózott, filozófus jellemnek ismerték és tartották, aki távol tartotta magát a hétköznapi pártpolitikai csatározásoktól. Somló Bódog malíciózus megjegyzése sze­rint „családján kívül alig érint­kezett emberekkel és csak azokkal tartott barátságot, akik Arisztote­lész­től napjainkig kimagaslót alkottak a politika tudományában”. Nekrológjában Jászi Oszkár – bár világnézetileg „homlokegyenest ellenkező” véleményen voltak – erkölcsi tartását, következetes tudo­mányosságát mélyen elismerte. Sze­rinte Kuncz megragadt valahol a metafizikai és a modern természettudományos világszemlélet határmezsgyéjén, s ennek köszön­hető, hogy bár teista volt, metafizikai világfelfogása nem volt sem egyoldalú, sem türelmetlen. Kmety Károly főként idealizmusát és munkabírását hangsúlyozta.
Tudományos tevékenysége so­rán Kuncz Ignác elsősorban az államszervezet elméleti és mód­szertani kérdéseivel és politikatudománnyal foglalkozott. Pályája elején Pauler Tivadar erkölcsöt és jo­got szigorúan szétválasztó jogpo­zitivista iskoláját, szubjektivista-racionalista jogelméleti irányzatát követte. Az 1880-as évektől megjelent állambölcseleti írásaiban már szembeszállt a politikai nemzetnek az egyéntől a társadalmon át az államig ívelő individualista felfogásával, és kidolgozta saját nem­zetállam-elméletét. Ebben tagadta az állam társadalmi meghatározottságát, az egyének és társadalmi csoportok államalkotó szerepét. Ezzel szemben azt hirdette, hogy az állam sajátos szerkezeti elemekkel (államszervezet, államhatár, államnyelv stb.) rendelkező váz, amelyet a hatalom egyedüli forrása és alanya, az erkölcsi és akarati egységében oszthatatlan, az egyének és azok érdekei fölé helyezett nemzet tölt ki. Felfogása szerint az állam maga a nemzet, s az individuum csak e közösség – szavaival élve „kollektív személyiség” – része, nem mellesleg pedig egyéni érdekeit feledve a nemzetért tenni köteles részese. Elméletét 1888-ban foglalta össze A nemzetállam tankönyve című munkájában, amely több kiadást is megért.
Államtudósi felfogása jogtudományi gondolkodására és érdeklődésére is kihatott. Elsősorban a ma­gyar közjoggal és annak részterületeivel foglalkozott, jogfelfogása a normativizmusban fogant, azaz a jogrendszerre nem továbbértelmezendő korpuszként, hanem feltétel nélkül betartandó normaként tekintett. Egyebek mellett tanulmányoz­ta a közigazgatási jogot (köz­igazgatási bíráskodás, törvényhatóságok, helyi önkormányzatok stb.), a büntetőjogot (mentelmi jog, büntetőeljárás-jog stb.). A magyar közjog történetével, az államelmélet egyetemes múltjával szintén foglalkozott.
Testvérbátyja példáját követve a jogtudománnyal jegyezte el ma­gát Kunz Jenő (1844 – 1926), jogfilozófus, szociológus, közgazdász, ügyvéd, vállalkozó is, aki Temesvárott jött a világra 1844. október 29-én. A pesti piarista gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait. Oklevelet és doktori címet jogtudományból a Pesti Királyi Magyar Tudományegyetem jogi fakultásán szerzett. A kincstár jogügyi igazgatóságán kezdte a pályáját. Majd bírósági szolgálatba lépett. 1871-től 1895-ig jónevű, busásan jövedelmező ügyvédi irodát tartott fenn Budapesten. Közel három évtizeden át Spanyolország tiszteletbeli budapesti konzulja volt. Ezzel párhuzamosan több nagyvállalat szerződtette jogtanácsosként, emellett a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút igaz­gató-elnöke, a Magyar Országos Központi Takarékpénztár és a kőbányai Első Magyar Részvényserfőzde igazgatósági tagja volt. Tudományos eredményei elismeréseként fivére elhunytának évében, 1903-ban levelező tagjává válasz­totta a Magyar Tudományos Akadémia. Az igazságos jog címen 1904-ben tartott akadémiai szék­fog­lalójában is kifejtette elméletét: a jog szerepét „elsőrendűen abban határozta meg, hogy kényszerítő erejével a magasabb rendű erkölcsi követelményeknek és a társadalmi közérdekeknek, de az egyén és a közösség etikai elvárásainak is eleget tegyen”. Álláspontja szerint, amennyiben a jogrendszer következetes alkalmazásából nem logikusan következik az egyéni és közös­ségi kívánalmak kielégítése, úgy a jog nem igazságos és bírálható; en­nek ellentételezéseként viszont amennyiben a jog megfelel az ún. igazságossági követelményeknek, de nem szerez magának érvényt, úgy maga a jogfogalom sérül. Jogbölcseleti munkássága mellett társadalomfilozófiával is foglalkozott, s 1901-ben A munka címen megjelent monográfiájának köszönhetően a magyarországi szociológia úttörő alakjai között tartják számon. Főművében megkísérelte egy teljes szociológiai rendszer kiépítését, amelyben a munkát – úgy is mint a hatalom eszközét és a szabadság­ösz­tön érvényesülési formáját – tételezte a társadalom fő szer­vezőerejének. Kunz Jenő Budapesten hunyta le örökre a szemét 1926. szeptember 25-én.
Jogtudósként vált a MTA levelező tagjává 1930-ban, Kuncz Ignác és Kunz Jenő unokaöccse, Kuncz Ödön (1884–1965) is, aki Kuncz Elek (1846-1915) tankerületi főigazgató, iskolaigazgató fiaként 1884. január 18-án Aradon szü­letett, ahol 1894–1902 között a főgimnázium diákja volt. Jogot 1902-től 1909-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen hallgatott. Joggyakornok volt 1907–1908-ban a budapesti váltótörvényszéken, Ügyvédi vizsgát 1908-ban tett. Tanulmányúton járt 1908–1909-ben Berlinben, Drezdában és Hamburgban. 1909-től törvényszéki aljegyzőként szolgált. 1910–1913 között a budapesti ítélőtábla tanácsjegyzője volt. 1913-ban az igazságügyi minisztérium fogalmazója. 1911-től a kereskedelmi jog magántanára a kolozsvári egyetemen, 1914-től a kereskedel­mi és váltójog rendkívüli, 1916-tól nyilvános rendes tanára. Közben 1914-15-ben részt vett a Kárpátokban vívott harcokban. 1920-tól a budapesti egyetemen közgazdasági karán tanított, 1928-tól 1949-ig kereskedelmi és váltójog nyilvános rendes tanára a budapesti egyetemen, 1933-34-ben és 1943-44-ben a jog- és államtudományi kar dékánja. Szerkesztője (1918–1928), majd főszerkesztője (1929–1944) a Kereskedelmi Jog című szaklapnak, főszerkesztője a Gazdasági Jog című folyóiratnak, szerkesztő bizottsági elnöke a Magyar Szövetkezés és a Hites Könyvvizsgáló című kiadványoknak. Számos magyarországi és nemzetközi egyletnek, intézetnek, bizottságnak, közületnek volt a tagja. 30 éves (1907–1937) iro­dalmi munkásságát áttekintő, fel­leltározó kötete, biliográfiája, 1938-ban jelent meg. Publikált köteteinek száma meghaladja a három tucatot. Budapesten hunyt el 1965. március 19-én.
Egy évvel fiatalabb testvéröcs­csét, Kuncz Aladárt (1885–1931), a Fekete kolostor című regény szerzőjét a romániai és az egyetemes magyar irodalom klasszikusaként tiszteljük.