Zsinagóga a Kunz-soron

A féloldalas, nyúlfarknyi Kunz-sor (jelenleg: Lonovics József utca) ékessége, legreprezentatívabb épülete, az új gyárvárosi zsinagóga, amelyet 1899. szeptember 3-án avattak fel, adtak át rendeltetésének.
Temesvárott már a török hódoltság 164 esztendejétől kezdődőleg viszonylag jelentős számú zsidóság élt. Az oszmánok védelme alatt Szerbiából, illetve Konstantinápoly felől költöztek folyamatosan az izraelita családok a Temesközbe. Az 1716. október 13-án aláírt kapitulációs szerződésben, amelylyel a törökök feladták a temesvári erődítményt, az osztrák hadvezetés, Eugen von Savoya herceg, főparancsnok a várvédőknek, a helyőrségnek és a mohamedán vallású civileknek szabad elvonulást biztosított, míg a szerbek, románok, örmények, görögök és zsidók választhattak, hogy elvonulnak vagy az osztrák fennhatóság alá került városba maradnak. A Mózes-vallású családok számottevő hányada ragaszkodott megszokott otthonához, javaihoz, s a helyben maradás mellett döntött. A vár átadásakor 12 török vagy spanyol izraelita családot vettek nyilvántartásba az erődítmény falai között. Lélekszámuk a német és a Habsburg birodalmak területéről bevándorolt famíliák tagjaival gyarapodott és diverszifikálódott. Mindkét irányzat – széfárd és aszkenáz – az észak-nyugati várkapu boltozata alatt rendezte be első imaházát. Külön bírájuk volt, rabbiként meg Abraham Lévi Mayer működött. Kötelesek voltak türelmi adót és más különdíjakat, illetékeket fizetni. A római katolikusokhoz és a görögkeletiekhez hasonlóan a kincstári adminisztrációtól kaptak ugyan egyházi építkezések céljára egy négyzetet, a Szerb (ma: Gh. Lazăr) és a későbbi Erzsébet (most: Mărăști) utcai „zsidóudvart”, azonban a várban lakó, letelepedett zsidók számát korlátozták. Az 1779-ben összeállított jegyzék szerint, a Belváros 156 épülete közül mindössze 5 volt zsidók tulajdonában.
A feszes iramú fejlődésnek, erőteljes iparosodásnak lendült Béga-parti település nagy számban vonzotta a vállalkozókedvű, a szerencséjüket előszeretettel vadászó és kipróbáló, jórészt Oroszországból és Bohémiából felkerekedett izraelitákat. A korlátozó rendeletek, intézkedések valamint más megfontolások és feltételek okán is a Bánság fővárosába érkezett zsidók egyre nagyobb számban vertek tanyát a várfalaktól távol létesült külvárosokban. A külnegyedek közül leginkább a Gyárvárost favorizálták, részesítették előnyben. Viszonylag rövid idő leforgása alatt külön zsidófertály, gettó alakult ki a Fő, Három király utcák, Béga jobbsor, Faúsztató csatorna közrezárta területen, amelyet átlósan a Kém utca szelt át. Kisebb imahajlékot emelt a vallási rítusok, a hitközségek mindegyike a városrészben. A zsinagógák szerények, mérsékelt befogadóképességűek voltak. A hívek száma ugyan­akkor látványosan növekedett, erőteljesen gyarapodott.
Gyökeres változásokat gerjesztett Temesvár zsidóságának hit- és közösségi életében is a pesti megyeházán 1868. december 10-e és 1869. február 23-a között megtartott báró Eötvös József, vallás és közoktatási miniszter által összehívott Izraelita Egyetemes Gyűlés – a szó szoros értelmében lezajlott egyházreform-kongresszus –, amelynek következtében a magyarországi zsidóság három részre szakadt: ortodoxra, neo­lógra és status quo ante (legyen úgy, mint eddig volt) irány­zatra. Az egyházszakadás tagolódást indukált a temesvári zsidóság körében is. A belvárosiak országos viszonylatban is az újítás egyik legerősebb bástyájává avatták Temes­várt. A józsefvárosiak többsége a hagyományok töretlen őrzé­sének, továbbéltetésének, az ortodoxiának kötelezték el ma­guk. A Gyárvárosban, ahol nagy számú zsidó közösség élt, va­lamennyi irányzatnak, vallásgyakorlatnak akadtak követői, elkötelezett hívei. A szefardok továbbra is a maguk külön útját és gyakorlatát követték, folytatta tevékenységét a tradíciókhoz mereven ragaszkodó, az ortodox zsinagóga is a nagyobb hányadot képező aszkenáz közösség a status quo ante álláspontot fogadta el és követte. A gyárvárosi zsidók 1870-ben kiváltak a temesvár-belvárosi hitközségből. A létrehozott új felekezeti közösség – amelynek rabbijául Kohlbach Berta­lant választották – egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy ki­sza­kadjanak a gettóból, hogy a belvárosi templomot mind mé­reteiben, mind architekturális értékeiben fölülmúló, a városfertály izraelitáinak számbeli, gazdasági és társadalmi rang­ját, erejét és tekintélyét megtestesítő, kifejező és láthatóvá tevő imahelyet emeljenek. Cselekvésre ösztönözte a városrész zsidóságát, egyebek mellett, az a körülmény is, hogy a Coronini téren a magyarok Kárpát-medencei Honfoglalása 1000 esztendős évfordulója esztendejében 1896-ban letették a Gyárváros új római katolikus plébániatemplomának az alapkövét. A két impozáns egyházi létesítmény egymáshoz vi­szonylag közel szinte párhuzamosan épült. Mikor a városi tanács elhatározta és elkezdte a Coronini-előpark parcellázását, a gyárvárosi hitközség megvásárolta a Béga-faúsztató-csatorna melletti területet. A telek árának felét Kohlbach Bertalan rabbi tanácsára és rábeszélésére elhunyt férje emlékére, özv. Freud Amália adományozta a gyárvárosi hitközségnek. A megalakított templomépítő bizottság elnökévé Blau Dávid szeszgyárost választották. Fontos szerepet vállalt és töltött be a területelőkészítési, az alapozási és építkezési munkálatok szervezésében, irányításában a Kunz Ignác és Társai cég jogásza és kereskedelmi képviselője, Kohn Sándor is. A hitközség elnöki tisztét az agilis Deutsch Bernát töltötte be.
A templom megtervezésével a zsinagóga-építészet hírneves kiválóságát, Baumhorn Lipót budapesti építészt bízták meg, aki már több kiemelkedő szépségű, kivételes értékű zsinagóga megtervezésével igazolta rátermettségét, tehetségét. A terveket Baumhorn Lipót 1896 őszén mutatta be a megrendelőknek. A mérhetetlen elragadtatás, öröm és lelkesedés hang­ján számolt be az eseményről 1896. november 28-i számában a Béga-parti város legtekintélyesebb és legolvasottabb napilapja, a Temesvarer Zeitung. A tudósító csodálatosnak minősítette a terveket, s kifejezte meggyőződését, hogy a tető alá kerülő épület a Bánság fővárosa gyöngyszemévé fog válni. Az építési költségek fedezésére 162.000 koronát irányoztak elő. A város polgármesteri hivatala a pénzforrások előteremtéséhez, biztosításához 6 000 koronával járult hozzá, amelyet egy jótékony célú sorsjáték megrendezésével teremtett elő. Az építkezés kivitelezésével id. Kremmer József temesvári építkezési vállalkozót bízták meg. Temesvári kisipa­ro­sok – ková­csok, kőfaragók, bádogosok, asztalosok, festők stb. – szakmai jártasságát, tudását és rátermettségét dicsérték az épület külső és belső kiképzése, berendezése, nagyszerű ékítményei.
A régi Kém (most: Timocului) utcai templom helyettesítésére emelt díszes épületet megkülönböztetésül „új zsinagógának” nevezték. Ünnepélyes felavatására 1899. szeptember 3-án, a zsidó új év, a Ros Hasana előestéjén került sor. Az ünnepségen számos egyházi és világi méltóság, hivatalosság vett részt. Az összesereglett hívek, a meghívottak és az érdeklődők előtt, akik zsúfolásig megtöltötték a 700 férőhelyes istenházát, beszédet mondott dr. Singer Jakab főrabbi, aki 1896-ban lépett az építkezést kezdeményező és elindító Kohl­bach Bertalan helyébe, örökébe, ahol aztán 1941-ig szolgált. A temesvár-belvárosi főrabbi, dr. Löwy Mór prédikációjában azon óhajának adott hangot, hogy Isten új temesvári háza váljon a hazaszeretet oltárává, otthonává. Hazafias érzelmű és hangütésű beszédet tarott dr. Rosenberg Sándor aradi főrabbi, Freund Amália veje is. Megtisztelte a nagyszabású ünnepséget, a „derék magyar és magyarosító hitfelekezet örvendetes erősbödésének újabb tanújele” hivatalos átadását, használatba vételét személyes jelenlétével és avató beszédével Temesvár mindmáig legkiválóbb polgármestere, dr. Telbisz Károly is. „A gyárvárosi izraelita hitközség tagjai ma örvendve látják megoldottnak azt a nemes feladatot, melyet lelkes elöljáróik maguknak évek előtt kitűztek és velük együtt örvend a város egész lakossága, hogy a mű ily fényesen sikerült – hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Telbisz Károly. – Az elismerés és hálának adóját rovom tehát le mindazon derék és buzgó férfiak irányában, kik e szép műnek létesítése, a jeles művész eszméjének megvalósítása körül maguknak érdemeket szereztek.” A megnyitott templomot „minden ízében eredeti, szinte látványosság számban menő épületnek” minősítette. A zenei szolgálatot a Wegenstein Lipót és Fiai cég által épített orgona valamint a templomi énekkar biztosította. Az ünnepség, amelynek során háromszor is megéljenezték a királyt, Magyarország himnuszának eléneklésével zárult.