Neoklasszicista homlokzat

A 20. század beköszöntével kezdett benépesülni a Belvárost a Gyárvárossal összekötő Liget (ma: Augusztus 3.) út a gróf Johann B.A. Coronini-Cronberg (1795–1880) tábornok, a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság katonai és polgári pa­rancs­noka létesítette városi parkkal szemközti oldala mutatós emeletes bérpalotákkal. A városi tanács és a polgármesteri hivatal hosszabb időn át foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a Liget úton a felszámolt kincstári fatelep helyén, a Malom-árok közelében építsék fel a már korábban felhúzni szándékozott városi bérpalotát. Városi tanács több közgyűlésének napirendjén szerepelt a javaslat, a tervek vitája. A megbeszélések, a vélemények ütköztetése és egyeztetése éveken át elhúzódott. A városatyák végül is arra a következtetésre, egy­séges álláspontra jutottak, hogy a terület egy részét a rég­óta melengetett cél megvalósítására fenntartva, a fatelep Temesvár szab. kir. város birtokába került, „felszabadult” tér­ségét felparcellázzák, kiárusítsák. Elhatározták, hogy csak emeletes, a sétatérhez méltó épületeket engednek felhúzni a korszerűsödő, az átidomuló Liget úton, amely egyik reprezentatív szakaszát lett volna hivatva képezni a kialakítani, meg­építeni óhajtott a várost átszelő hosszú, széles és egyenes sugárútnak, amely a Gyárváros szívéből, a Kossuth (jelenleg: Traian) tértől vezetett volna a Ferencvárossá átkeresztelt Mehaláig, pontosabban a részét képező, Rónác-telepig. A jövőre, a város továbbfejlődésére, a forgalom növekedésére is gondolva az út nyomvonalát eleve az átlagosnál, szélesebbre, több­sávosra szabták, ami tulajdonképpen mércéül, alapetalonul, fokmérőül szolgált volna a több kilométeres bulvár egésze számára.
Steiner Miksa és Anhauer Ferenc vállalta az úttörés – a szó tényleges és átvitt értelmében is – dicsőségét és minden kockázatát. Két díszes, szecessziós elemekkel és ékítményekkel dúsan megrakott bérpalotát építettek az út Malom-árok felőli végén. Felavatásukkor, de napjainkban is, a Béga-parti város ikonografikus, városkép-meghatározó ingatlanai sorába tartoznak, megvalósításaik, kiváló sikereik továbblépésre, a „projekt” folytatására ösztönözték a város önkormányzatát. A városi tanács és a polgármesteri hivatal műszaki osztálya 1900-ban pályázatot hirdetett a két további telek eladására, kiárusítására. A kitűzött határidőig a Liget út menti III. és IV. számú házhelyekre két árajánlat érkezett: a Gyárvárosban lakó kereskedő, Heymann Ignác a 431 négyszögöles III. számú telekért 10.344 koronát ajánlott, vagyis 24 koronát minden négyszögölért. Négyszögölét ugyancsak 24 koronával számolva a 389,25 négyszögöles IV. számú házhelyért Kunz Károly gyárkülvárosi lakos késznek mutatkozott 9535 korona 63 fillért lepengetni. Az adás-vételi tárgyalások, egyeztetések azonban nem mentek simán és zökkenőmentesen. A tanács­nak – mivel törzsvagyon elidegenítéséről volt szó – határozat-hozatal előtt az 1886. XXII. törvénycikk 110. és 113. paragrafusaiban előírt eljárást kellett lefolytatnia.
Bürokrácia, a hivatalok malmai lassan őröltek a 20. század elején is. Az ügyintézés sok esetben körülményesen és nehézkesen ment.
„Heymann I. gyárvárosi lakos ajánlatot tett a gyárvárosi Liget út mentén a kincstári fatelepből kihasított telken a Malom-csatornától harmadiknak eső házhely megvételére nézve, melyben négyszögölenként 24 korona vételárat ajánl, de kéri, hogy a házhely 31 méter utcai homlokzattal jelöltessék ki. – tájékoztatott az ügy fejleményeiről a Városi Közlöny. – A szakbizottság javaslatához képest a gyárvárosi Liget út mentén a kincstári fatelepből kihasított telken lévő házhelyeknek nyilvános árverés útján való eladása határoztatott el, minek folytán Heymann I. ajánlata ezúttal el nem fogadtatott. Utasíttatott a mérnökség, hogy a helyszínrajzot sokszorosíttassa, az árverési feltételeket kidolgozza és a tanácsnak mielőbb bemutassa oly célból, hogy az árverés még f. é. április hóban megtartható legyen.”
Az árajánlati tárgyalást nem tarthatták meg az előirányzott, a kitűzött időpontban, mivel a városi tanács közgyűlésén nem jött össze a kvórum. A törvényhatósági bizottság tagjainak egy része nem jelent meg az ülésen. Az árverést és határozat-hozatalt újabb egy hónappal elhalasztották. Döntés, határozat csak az 1900. május 16-án Molnár Viktor főispán és dr. Telbisz Károly polgármester elnökletével megtartott rendkívüli közgyűlésen született. A végzést a Városi Közlöny 1900/6. számában közölte: „A gyárvárosi Liget út mentén levő két házhelynek Heymann I. és Kunz Károly részére leendő eladása már harmadízben terjesztvén határozathozatal végett a közgyűlés elé, elnöklő főispán által az 1886: XXII. t.-cz. 110. §-a értelmében elrendelt névszerinti szavazás eredményéhez képest az összes jelenlevők igenlő szavazatával elhatároztatott, hogy a gyárkülvárosi Liget út mentén fekvő, III-mal jelölt 431,1-ölet tevő házhely négyszögölenként 24 korona vételár mellett Heymann I. gyárkülvárosi lakosnak, a IV-es jelölt 389.25 négyszögölet tevő házhely pedig négy­szögölenként 24 korona 50 fillér vételár mellett Kunz Károly gyárkülvárosi lakosnak örökáron tulajdonilag és tehermentesen eladassék. A befolyó vételárak városi törzsvagyonként rendeltettek kezeltetni.”
Heymann Ignác 1900. június 18-án kapta meg a 11208/900-as számú építési engedélyt egy kétemeletes bérház építésére. Nem sikerült ez ideig kideríteni, ki volt az épület tervezője és kivitelezője. Nem tudjuk, hogy milyen mértékben, milyen arányban hordják magukon az épület kinézete, arculata, formai megoldásai, arányai, struktúrája, stílusjegyei, ékítményei a műépítész, illetve a megrendelő ízlését, felfogását, látásmódját, esztétikai orientációját, irányultságát. Szembetűnő a szomszédos, az utcafronton sorakozó díszes bérpalotákhoz mérten a Heymann-ház homlokzatának puritán visszafogottsága, választékossága szecessziós és neobarokk elemeket elegyítő és ötvöző disztingvált ornamentikája. Egyidejűleg, majdnem párhuzamosan épült és került tető alá Anhauer Ferenc bérházával, amelyet Reiter Ede tervezett. A két épület azonban modorukban, stílusukban különböznek, alapvetően elütnek egymástól. A szecessziós építészet változatosságát, megosztottságát, sokféleségét példázzák. Heymann Ignác 1901. márciusában szerezte meg a városi hatóságoktól a 4990/1901. számú engedélyt, hogy bérpalotáját beköttethesse a városi csatorna-hálózatba. Liget úti bérpalotája 1901. április 4-én kapta meg a lakhatási engedélyt, s fogadhatta a lakásbérlőket. Nem tudható, hogy Heymann Ignác­cal, mi történt a későbbiekben. Bérháza felépülte után neve nem bukkan fel a korabeli újságokban vagy más írott dokumentumokban.
Heymann Gizella postamesternő és Heymann Jozefin nyugalmazott őrnagy özvegye 1909-ben az Erzsébetvárosban, a Dózsa utcában lakott, míg Heymann Leo kereskedő a két világháború között a S. Bărnuțiu (volt: Magyar) utca 11. szám alatt élt.
A Liget út 3. szám alatti bérpalota Holtz János magánzó tulajdonába került, aki az épületben is lakott. Akadnak, akik Holtz Jánost dúsgazdag pénzmágnásként emlegetik és tartják számon. Holtz Flóra – egyes feltételezések szerint Holtz János felesége – vásárolta meg 41 000 koronáért 1907-ben Blau Dávidtól és feleségétől, Gizellától a dr. Fülöp Béla által 1892-ben a gyárvárosi Jókai Mór (most: Ernst Neumann) utca 4. szám alatt épített magasföldszintes házat. A Liget úti bérpalotát a kommunista rendszer államosította. A lakók közül többen megmaradtak, megmaradhattak a bérleményeikben. Az évek múlásával a családok jórészt kicserélődtek. Az 1989-es változások teremtette lehetőségekkel élve régebbi és az újabb lakók sorra megvásárolták, tulajdonukba vették otthonaikat. Jelenleg több magántulajdonosa van a bérpalotának, amely TM-II-06097 számmal szerepel a romániai műemlék-épületek nyilvántartásában, jegyzékében. Homlokzatára hatványozottan ráférne a tatarozás, a szakszerű felújítás, hogy legalább részben visszanyerje hajdani szépségét.