Az oroszlános bérház
A Kunz-sor kapcsán hivatkoztunk már a Kunz Károly téglagyáros és háztulajdonos építette Liget út 7. (most: 3 August 1919, nr. 3.) szám alatti bérházra, amely magasságával, stílusával és homlokzati kiképzésével harmonikusan illeszkedett a Steiner Miksa és Heymann János emeltette szomszédos emeletes palotákhoz.
A felszámolt kincstári fatelep területének parcellázásakor a IV.-es 398,25 négyszögöles házhelyre vevőként Kunz Károly virilista jelentkezett 24 korona 50 filléres árat ajánlva négyszögöléért. Némi huzavona, többszöri halasztás után fogadta el 1900. május 28-i rendes közgyűlésén a városi tanács a felkínált 9536 korona 63 filléres vételárat. Kétemeletes bérház építésére 1902. szeptember 6-án kapta meg Kuncz Károly a 16862/902 számú engedélyt. A hely- és építészet-történészeknek ezidáig nem sikerült kideríteniük, tisztázniuk, hogy ki tervezte a szecessziós, szobor- és domborművekkel, valamint kovácsoltvas ékítményekkel dúsan megrakott, ikonografikus épületet, amely mindössze néhány hónap leforgása alatt került tető alá. Az oromzatot egy hatalmas oroszlán szoboralakja uralta két felmagasodó téglatest között. A 2. emelet ablakai között csinos, formás hölgyek domborművei sorakoztak. Reliefben megformált fejek zárják az áloszlopokat. A 3695-ös lakhatósági engedélyt 1903, október 29-én állította ki a városháza mérnöki hivatala. Vonzó, megnyerő külseje dacára kezdetben az igénylők, az ügyfelek nem nagyon tolongtak, hogy lakást béreljenek a Kunz-palotában. Több lakrész 60-90 napig üresen várt a beköltözködőkre. Egyébként az Andrássy út 3. szám alatti bérházat birtokló tulajdonos sem költözött be a díszes, vadonatúj saroképületbe, továbbra is a fivérével, Kunz Józseffel karöltve vezetett téglagyár telepén, a Buziási út 16-18. szám alatt élt családjával. A Kunz József és Társa cégnevet viselő iparvállalat főterméke, a tégla mellett, cserepet is gyártott, valamint mechanikus és elektromos gépek összeszerelését, javítását is vállalta. Irodájukat és üzletüket a Belvárosban, a Jenő herceg utca 1. szám alatt, az id. Kunz József és Hartl Ede által 1853-ban emelt, épületben tartották fenn. Az Erzsébet utcáig nyúló saroképületben székelt a Start Biztosítási Iroda is, amelyet ugyancsak a Kunz-testvérek vezettek. A Temesvárott született Kunz Károly 1888-ban érettségizett a kegyesrendiek főgimnáziumában. Virilista jogon, a legnagyobb adót fizető polgárok egyikeként évtizedeken át tagja volt a városi tanács törvényhatósági bizottságának. A Kunz-testvérek a Béga-parti település tehetős, dúsgazdag polgárai sorába tartoztak. Hosszú időn át Kunz Károly parancsnoka volt a gyárvárosi önkéntes tűzoltó-egyletnek. Több mint féltucat ingatlant birtokolt főként a Gyárváros területén.
A fatelep helyére elsőként felépült négy bérpalotának a tulajdonosai 1910-ben azt kérték a városi tanácstól., hogy az épületeik mögött elterülő területből engedjen át, adjon el számukra 6-6 méternyi területet. Kérésüket a tanács tagjai pozitívan bírálták el, s jóváhagyták a telkek kiegészítését. Kunz Károly birtokába négyszögölenként 60 koronáért 55.2 □2-öl telekrész került. Időközben Kunz Károly Liget úti bérpalotáját – nem lehet tudni milyen okból és megfontolásból – 1916-ban eladta a budapesti Hermann Bertalan-cégnek, amely a Liget úti palota mellé a Névtelen (1908-tól Vécsey Károly, ma: Dionisie Linția) utcában egy újabb bérházat emeltetett, amelyet Fodor Gábor koncipiált. Nem kizárt, hogy mindkét épületnek a temesvári műépítész volt a tervezője.
A Gyárvárosban, a Liget út 7. szám alatt lakott Csendes Lipót, aki papírkereskedését, könyvnyomdáját és könyvkötészetét a Belvárosban, a Zápolya utca 5. sz. alatt üzemeltette. A nyomdát, a papírkereskedést és a könyvkötészetet a Kinizsi utca 2. szám alatt Csendes Jakab létesítette 1889-ben. Könyveket, alkalmi kiadványokat, folyóiratokat nyomtatott a tipográfia, köztük a Városi Közlönyt, a Délvidéki Tanügyet, a Zuhanyt, a Délvidéki Sportot stb.
Közismert személyisége volt Temesvár köz- és politikai életének dr. Bürger Ernő ügyvéd, akinek az Augusztus 23 sugárút 3. szám alatti bérpalota nyújtott kényelmes otthont. Ügyvédi irodája a Jenő herceg, majd a gyárvárosi Fő utcában fogadta az ügyfeleket. Lugoson született 1886. április 7-én. Középfokú tanulmányait szülővárosában, Versecen és Temesváron végezte. 1904-ben érettségizett. A Budapesti Tudományegyetem jogi karának növendéke volt 1904-1908 között. Oklevele megszerzését követő jogászgyakornoknak iratkozott be a temesvári ügyvédi kamarába: dr. Szenes Emil, dr. Rosenthal Mór temesvári és dr. Zala Emil lugosi ügyvédi irodáiban praktizált. 1910-1911-ben jogi és államtudományi doktorátust szerzett. A neve magyar fordításából formált anagrammal – Goór Pál – jegyzett, aláírt verseket, műfordításokat és prózai írásokat közölt a Temesvári Hírlapban és a Magyar Dél-követőket tömörítő Dél Irodalmi Társaságnak, Az I. világháború kitörésekor besorozták s a frontra vezényelték. 1918 őszén Budapesten részt vett az őszirózsás forradalomban, majd 1919 márciusát követően a Magyar Tanácsköztársaság sajtóirodáján dolgozott. Kun Béláék elűzése után nem Nyugatra menekült, hanem visszatért Temesvárra, ahol kommunista propaganda kifejtésének vádjával nyomban le is tartoztatták. A két világháború közötti évtizedekben politikai tevékenysége miatt sűrűn került rácsok mögé. Bátran vállalta a letartóztatott, vád alá helyezett illegális kommunisták védelmét. A börtönben meghalt Fónagy János 1929. április 7-i temesvári temetésén s az azt követő tiltakozó megmozdulásokon részt vett és letartóztatott munkások jogvédelmét is vállalta és ellátta. A felségsértés és lázítás vádjával a bíróság, majd ítélőtábla elé idézett szakszervezeti vezetőt, Müller Kálmánt sikeresen védte 1933-ban. Kiállt Juhl Mór baloldali meggyőződésű orvos, valamint a neves bukaresti ügyvéd, Laurențiu Pătrășcanu ügyében, érdekében is.
Zsidósága és kommunista meggyőződése, mozgalmi szerepvállalása miatt 1940-ben nevét törölték az ügyvédi kamara névjegyzékéből. Nem gyakorolhatta mesterségét. 1942-1944 között internáltként megjárta a vapniarcai, a grosolovoi illetve a zilvásárhelyi és karánsebesi munkatáborokat. 1948 januárjában vették csak vissza az ügyvédi kamarába. Prókátorkodott, majd mintegy mozgalmi múltja honorálásaképpen kinevezték Temes megye, majd az ország közigazgatási átszervezését követően Bánát tartomány néptanácsa jogirodájának vezetőjévé. 1956-ban betegnyugdíjba vonult. Magas életkort ért meg. Lakásában értékes műalkotásokat őrzött.
Barátságban, majd élénk levelezésben állt a Dél és a Holnap irodalmi társaságok alapító tagjával, két csoportosulás között kapcsolattartó „hídemberével”, a lankadatlanul ingázó ifjú poétájával, a szerb költő és műfordító Manojlovics Tódorral (1883–1968), Nagybecskerek szülöttjével Cornel Grofșorean (1881–1949) temesvári ügyvéd, újságíró, lapszerkesztő, szociológus, politikus, aki a két világháború közötti évtizedekben a Kunz-féle bérpalotában lakott. Ügyvédi szigorlatukra készülve Nagyváradon ismerkedett meg s kötött barátságot a két jogászjelölt. A Nagykomlóson született Cornel Grofșorean 1919-et követően a Bánság köz-, politikai, társadalmi és szellemi életének vezéregyéniségévé vált. Két rövid szakaszban – 1921-1922 és 1931-1932 között – polgármesterként állt a Bánság fővárosa élén. 1926-ban Temes-Torontál megye prefektusa és országgyűlési képviselője volt. Legjelentősebb, legnagyobb horderejű megvalósításának a Bánság-Körösvidék Társadalomtudományi Intézet 1932. május 22-i megteremtése és irányítása bizonyult. 1946-ig, amíg a kommunista hatalom be nem tiltotta, irányította a szociológiai kutatóintézet munkáját. Gyümölcsöző munkakapcsolatban állt Dimitrie Gustival, a „román szociológia atyjával”, aki több alkalommal is fölkereste Temesvárott. Falukutatókként az intézet tagjai, munkatársai a tájegység több községében végeztek mélyre ható, alapos helyszíni felméréseket, beható vizsgálatokat. Eredményeiket nyomtatásban is megjelentették, tanulmányokban, monográfiákban összegezték. A történész Ioachim Miloia múzeumigazgatóval indította meg 1933-ban Revista Institului Banat-Crișana címen a társaság negyedévi folyóiratát, amelyet 1946-ig szerkesztett. Manojlovics Tódorral folytatott levelezését, amely hagyatékében megőrződött Valeriu Leu (1952–2009) történész szándékozott három – román, magyar és német – nyelvű kötetben megjelentetni. Terve megvalósításában a resicabányai múzeum tudós munkatársát megakadályozta 2009. augusztus 21-én bekövetkezett halála.