A honszerzés bástyája

Jó ideje a Liget úti hidat (ma: Decebal híd) tartjuk a két régi fertály – a Gyár- és a Belváros – közötti határnak. Ez azonban nem volt mindig így. Míg álltak az 1723-1768 között épített Vauban-típusú téglavár erődített falai és kapui, a védműveken, a vársáncokon kívüli területek közigazgatásilag, joghatóságilag a jókora távolságra létesült, kialakult külnegyedek telekbíróságaihoz tartoztak. A hagyománnyá merevült rend és gyakorlat megőrződött, továbbélt 1892, a vár katonai erőd jellegének feladása, a település fejlődését akadályozó, gúzsba szorító falak, a védművek lebontása, a vár­sáncok feltöltése után is. A keletre nyíló Erdélyi kapu felszámolását, széthordását követően a mögötte, a Mercy-palota, a Mocioni-ház és az Erdélyi kaszárnya épületei által közrezárt Balázs-teret is megszüntették, a nevét a gyárvárosi Városligettől nyerő Liget utat pedig megnyújtották a Dikaszteriális-palota és a „kis vármegyeháza”, a volt katonai börtön oldalát határoló utcáig. A 20. század hajnalán a Gyárváros és a Liget út a Mercy-háztól egy még szabad, beépítetlen, területtel kezdődött. Temesvár szab. kir. város tanácsa 1910-ben határozta el, hogy felparcelláztatja a várfalak és az Erdélyi Kapu lebontása nyomán a lábon hagyott Teréz-bástya mellett felszabadult területet, s a telkeket kiárusítja, hasznosítja. Első vásárlóként a fennállása negyedszázados évfordulójához érkezett, tőkeerős román bank, a Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt. jelentkezett. Négy­szög ölenként 400 koronáért meg is vett kb. 216 négyszög­öles területet annak a kikötésnek, kötelezettségnek a vál­la­lásával, hogy a telken az utcafront teljes szélességének felhasználásával kétemeletes modern sarokházat építtet, miután a terveket a városi tanácsnak bemutatja. Vállalta azt is, hogy az építkezéshez 1911-ben haladéktalanul hozzákezd. Az építkezési engedélyt 1911. július 28-án állította ki a városháza mérnöki hivatala. A szék- és bérház megtervezésével Rainer Károly (1875–1951), budapesti műépítészt bíz­ták meg, aki többek között, a szeged-rókusi plébániatemplomot valamint a nagyszebeni Európa Szálló épületét is tervezte. A klasszicista elemekkel megtűzdelt szecessziós temesvári bank- és bérpalota felhúzását, kivitelezését id. és ifj. Krémer József, temesvári építészek vállalták és valósították meg. Korábban a román pénzintézet a Balázs tér 1. szám alatt székelt s tevékenykedett.
Dél-Magyarország románságának pénzintézetét a neves temesvári ügyvéd és politikus Emanuil Ungureanu (1845–1929) kezdeményezésére és szorgalmazására alapították. Kihasználva, vitorlájukba fogva az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte, s az 1871-73-as gazdasági válság sikeres legyőzése gerjesztette nagyfokú prosperitás, erőteljes fellendülés teremtette és biztosította kiváló feltételeket, előnyös közeget, a Magyarországi és Erdélyi Román Nemzeti Párt 1881. május 12-14-én Nagyszebenben lezajlott konferenciáján meghirdetett és elfogadott program valamint a „gazdasági nacionalizmus” szellemében vetették meg a Kárpátokon túli, a Román Királyságbeli bankok titkos támogatásával a nemzetiségi alapon szerveződött pénzintézet fundamentumát. Az új takarék- és hitelpénztár alakuló közgyűlését 1885. március 2-án tartotta, határozatilag kimond­va a nemzetiségi alapon és célokért létesített Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt. megalapítását. Ezen a közgyűlésen elfogadták az alapszabályokat is, melyeknek egyik pontja szerint a vállalat célja „a takarékosságot ébreszteni, a különböző osztályú polgároknak, különösen a földművelő népnek szükséges hitelt nyújtani és egyéb bankműveleteket folytatni”. Az új részvénytársaság ezer darab 100 forint név­értékű részvényt bocsátott ki. A Timișiana Bank megteremtését, tekintélyes összegű, 109.000 forintos tőkével indították. A kezdeti időszakban az igazgatóságnak Emanuil Ungureanu, Costa Maniu, Gheorghe Trăila, Alexandru Crăciunescu és Ioan Iustin volt a tagja. A szolid alapokra fektetett vállalkozás szép fejlődésnek lendült, minden tekintetben megerősödött. A tájegység román nemzetiségű lakosságának érdekeit, gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális gyarapodását, felemelkedését szolgálta. Az erdélyi kisebbségi – szász és román – bankok példáját és gyakorlatát követve felvásárolta a dobra vert vagy különböző okok miatt eladásra került magyar nemesi földbirtokokat, amelyeket földaraboltatott, s a parcellákat előnyös hitelfeltételekkel eladta az érdekelt román földműveseknek. paraszt­gazdáknak. Hathatós segítséget, nagyarányú támogatást nyújtott a tehetős bánsági román falvak létrejöttéhez, látványos fejlődéséhez, töretlen gyarapodásához.
Célirányos gazdasági és politikai tevékenysége 10. esz­tendejében, 1895. június 29-én tartott évi rendes közgyűlésén az igazgatóság az alapszabályok módosítását javasolta, hogy 1800 darab 100 forintos névértékű új részvény kibo­csájtásával az alaptőkét 280.000 forintra emelhessék fel. A betétesek, a részvényesek tovább is mentek: a közgyűlés feljogosította az igazgatóságot, hogy további 200 darab új részvény kibocsátásával az alaptőkét 300.000 forintra kerekítse ki. A felemelt tőkének megfelelően, pénzalapjai megnagyobbodása következtében és függvényében fokozta tevékenységét, egyre jobban elmélyítette és kiszélesítette pénzügyi összeköttetéseit, üzleti kapcsolatait. A 20. jubileumi közgyűlésen határozták el az első vidéki fióktelep létesítését, amelyet Buziáson nyitottak meg.
A Timișiana Takarék- és Hitelintézet 25 éves fennállásának jubileumát díszközgyűlés keretében 1910 február 17-én ünnepelte meg, amikor elhatározta alaptőkéjének megkétszerezését. Az igazgatóság újabb háromezer darab 200 korona névértékű részvényt bocsájtott ki, amellyel az alaptőke 1.200.000 koronára emelkedett. Javában folytak már ugyanakkor a tárgyalások a Ciacovana Takarék- és Hitelintézettel a két román érdekeltségű pénzintézet fúziójáról. Az egybeolvadást az 1910 március 23-án megtartott rendkívüli közgyűlésen fogadta el, hagyta jóvá a közgyűlés. A Temes vármegyei nagyközség pénzintézete a továbbiakban, mint a Timișiana csáki fiókja folytatta működését. Buziás és Csák mellett a Timișiana Déván, Lippán, Nagy­­szentmiklóson, Zsombolyán, Perjámoson, Vingán is nyitott fiókot, kirendeltséget.
A Timișiana igazgatósága – amelynek élén elnökként Emanuil Ungureanu, majd dr. Aurel Cosma (1867–1931) ügyvéd és politikus állt – okos, körültekintő és szakszerű vezetése következtében mind jobban megerősödött, mutatós székházat épített és 1912 januárjában alaptőkéjét 2 millió koronára emelte. Az I. világháború kitörését megelőzően az igazgatóságot átszervezték, komoly személyi változásokat foganatosítottak. 1913-ban dr. Lucian Georgevici rékasi ügyvéd, Temesvár későbbi polgármestere s dr. Iuliu Coste, csáki ügyvéd, a későbbi Temes-Torontál megyei prefektus került az igazgatóságba és nyert cégjegyzési jogosultságot. Stan Vidrighin városi mérnök, Temesvár sorrendben első, 1919-ben kinevezett román nemzetiségű polgármestere, majd az államvasút, a CFR vezérigazgató 1914 feb­ruár­jában ugyancsak cégjegyzési jogosultsággal lett tagja Timișiana igazgatóságának. Az I. világháború utolsó évében, 1918 márciusában Ion Opreát választották be az igazgatóságba s biztosították neki is cégjegyzési jogosultságot.
A Timișiana Takarék- és Hitelintézet Rt. vezetői – dr. Emanuil Ungureanu és dr. Aurel Cosma ügyvédek, a Román Nemzeti Párt buzgó tagjai, a románok egyesülésének, Nagyrománia megteremtésének magvetői, elkötelezett élharcosai, 1918. december 1-jén a MÁV biztosította vonatszerelvények egyikével elutaztak Gyulafehérvárra, s megszavazták Erdély és Magyarország románok is lakta részeinek kiszakítását a Magyar Királyság testéből. Főszervezői, irányítói és haszonélvezői voltak az impériumváltásnak, a hatalomátvételnek, a román közigazgatás berendezkedésének a Bánságban. Érdemeik jutalmául, munkálkodásuk elismeréseképpen stallumokat, fontos, jól fizetett vezető politikai, közigazgatási és gazdasági tisztségeket kaptak.