Egy vadászkutya előbb kapott utcanevet, mint gazdája

Pompiliu Ciobanu ügyvédről, az erdélyi és a magyarországi románok 1918-as gyulafehérvári népgyűlésének részt­vevőjéről, Románia parlamentjének liberális párti képvi­selőjéről, köz- és szakíróról meglehetősen későn, csak 2022 októberében neveztek el utcát Temesváron. A város egyik új, frissen kiépült negyedében.
A díszes homlokzatú, ötszintes 1924-1926-ban emelt Ciobanu-palotát eleve saroképületnek tervezte és építette Mathias Hubert műépítész. A tulajdonos nevére utaló, a juhászat köréből ihletődött rusztikus motívumokkal ékesített bérpalota bejárata a vármaradványok lezárta zsákutcából nyílott, amely az 1930-as évektől a Hector nevet viselte és viseli. A mellék­utca nevét csak közvetetten kapta a mitológiai hősről, Priamosz trójai király és felesége, Hekábé legidősebb fiáról, az akkádok elleni háborúban a trójai seregek főparancsnokáról, Hektorról, mivel a „névadó” tulajdonképpen a Ciobanu család kedvelt vadászkutyája volt, amelyet gazdái a harcmezőn elesett hős nevére kereszteltek. A várfalak felőli végét a teleknek és a zsákutcának garázsok zárták le a két világháború közötti évtizedeken. A gazdag família imádott, istenített ebe a körülkerített területen szabadon rohangálhatott, játszhatott, lustálkodhatott, pihenhetett, amíg a garázsok egyikéből kirobogó személygépkocsi el nem gázolta, át nem hajtott rajta. A „gyászoló” befolyásos család elérte a városi hatóságoknál, hogy a zsákutca kedvencük nevét viselhesse. A név megőrző­dött a 1970-es évek után is, amikor a Helicon Nyomdaipari Vállalatot kiköltöztették a Teréz-bástyából tovább bontva az 1723-1765 között épített téglavár falait s átfúrva, alagútasítva 4-5 kazamatát, hidat építve az egykori várárok fölé megnyújtották, meghosszabbították az utcát, a „körforgalom” megteremtésével mentesítették, könnyebbé tették valamelyest a városközpont járműforgalmát, közlekedését.
Az államosított bérpalotát az 1989-es változásokat követően az építtető Pompiliu Ciobanu ügyvéd unokájának, a Temesvárott 1935. március 8-án világra jött, a Déván élő és alkotó Radu Ciobanu regény-, esszé- és közírónak, költőnek és elbeszélőnek sikerült visszaszereznie, törvényesen tulajdonába venni. Gyermekkora színtereiről, Temesvár régi negyedeiről, utcáiról, családjának tagjairól, barátairól őrzött em­lékeit Arhipelagul (Szigetvilág) és Crepuscul (Szürkület) című regényeiben idézte, elevenítette fel. Nosztalgiával hivatkozott a Schnur- és a Kocsonyai-féle vendéglőre, ahol valóban fatányéron szolgálták fel a sülteket, a Babácsnyi és Meinl kávéillatú fűszerboltjaira, a Moravetz-testvérek könyvkereskedésére, Kayer vegyitermék-üzletére, Kapler Kossuth téri, Bújdosó Batthyány utcai szabóságaira is stb. Gyermekévei legkedveltebb étele a krumplipaprikás volt. Szerződtetett nevelőnői német nemzetiségűek voltak. Beleszületett a sok nemzetiség lakta, soknyelvű Temesvár toleráns közegébe. Hatesztendős volt, amikor a hadseregben szolgáló édesapja Odesszánál elesett.
A Ciobanu-palota felső traktusában lakott hosszúra nyúlt élete utolsó évtizedeiben, éveiben Neumann Mária (1905–2003), matematikus, egyetemi tanár, a Béga-parti város pedagógus társadalmának és tudományos életének kiválósága. Korábban családja tagjaival a Párizs utcában lakott. Az élet­útját Nagynéném címen megíró és 2003-ban publikáló unokaöccse, a Bukarestben elő Ürményi Ferenc – aki a kom­munista korszakban magas tisztségeket viselt a tanügyminisztériumban – jóvoltából néhányszor személyesen felkereshettem otthonában a nemeuklideszi geometria és Bolyai János munkássága kutatásában komoly érdemeket szerzett professzor-asszonyt. Évei számát meghazudtolva megőrizte szellemi frissességét, optimizmusát, jó hangulatát, töretlen derűjét. Át- és túlélte a 20. évszázadot. Lugos egyik tekintélyes, mérték­adó családjának sarjaként jött a világra. Apja, Neumann Ödön ügyvéd volt, édesanyja, Németh Ilka legjobb barátnője Deutsch Ilona volt, Teller Ede a későbbi világhírű atomfizikus édesanyja volt. Zsenge gyermekkora nyarait egyetemi évei szabad délutánjait és estéit Neumann Mária a „hidrogénbomba atyjaként” elhíresült Teller Ede társaságában töltötte. Orvos nagyapja, Neumann Fülöp a nyomdokaiba lépett egyik nagybátyja, igazgatóként vezette a Temes-parti város kórházát. A lugosi izraelita elemi iskolában Keszler Gabriella tanítónő irányításával sajátította el a számtani alapműveletek és a betűvetés tudományát. A tanintézet igazgatója, dr. Szántó Zsigmond, a romániai magyar irodalom későbbi klasszikusának, neves prózaírójának és lapszerkesztőjének, Szántó György­nek az édesapja volt. Gyermekkorától erősen vonzódott a matematikához. Mivel a Miasszonyokról elnevezett iskolanővérek lugosi leánylíceumában nem folyt magas szintű matematika oktatás, az állami főgimnáziumba pedig nem irat­kozhattak be lányok, középfokú tanulmányait jórészt magán­úton végezte. Egy nagyobb diák, Jakab Ervin, később meg Lebovics Zsigmond volt az oktatója, a „házitanítója”. A magánórákat egyik nap Neumannéknál, másik nap Wagner Sándoréknál tartották, akiknek Vilma nevű lányuk a tovább­tanulásnak ugyancsak a privátútját választotta. A két lányt minden tanév végén valamennyi tantárgyból szigorú bizott­ság vizsgáztatta le. „A VI. osztálytól kezdve Sztojkovics Iván volt a matematika tanárom, akitől nagyon sokat tanultam, későbbi könyveimben is felidéztem néhány szellemes példáját. Ő nagyon sokat csiszolta a matematikai gondolkodásmódomat, s jórészt neki köszönhetem, hogy 1923-ban immár román nyelven is könnyedén bejutottam az egyetemre, Kolozsváron” – nyilatkozta egykori tanítványának, majd munka- és szerzőtársának, Mandics Györgynek.
Hogy érettségi vizsgára jelentkezhessen kérte felvételét a Temesvári Magyar Királyi Főreáliskolába, ahova a forradalmak után lányok is beiratkozhattak. A dr. Berkeszi István vezette rangos tanintézetet 1922-ben német tannyelvű líceummá alakították át. Az érettségi vizsga sikeres letétele után Neumann Mária beiratkozott a kolozsvári tudományegyetem karára. Albérlőként a Farkas utcában az író Kovács Dezső és ifjúsági szerző felesége, Pap Mária otthonában lakott, ahol fölötte jól érezte magát. Az egyetemen azonban magyarként és zsidóként sok bántás, fenyegetés és támadás érte. Budapestre költözött, ahol 1924-1927 között a híres matematikus Fejér Lipót tanítványaként végezte felsőfokú tanulmányait. Hogy diplomáját elismerjék, hazatérte után ro­mánul is le kellett vizsgáznia, sőt képességvizsgát is kellett tennie. Közben magánórákat is tartott szülővárosában, Lugoson: a jeles karnagy és zeneszerző, Ion Vidu lányát, Lia Vidut is oktatta matematikára. Számtanból és fizikából jó érdemjegyeket kapott a képességvizsgán, ellenben Dél-Dobrodzsa, a Romániához csatolt Quadrilater földrajzából semmit sem tudott. Csak segédtanári állás elfoglalására kapott jogosultságot.
Nagy nehezen, sok utánajárás eredményeként kapott vég­re számtantanári katedrát Râmnicu Vâlcean. 1936-ben sikerült visszatérnie Temesvárra, ahol a német tannyelvű közép­iskolába, a Carmen Sylva Leánylíceumban, majd a Zsidólíceumban tanított. 1944 után visszatérhetett a Carmen Sylva Líceumba, ahonnan származása, vallása miatt távolították el a királyi diktatúra idején.
Miután az 1948-as tanügyi reform rendelkezései értelmében Temesvárott is megalakult a 3 éves Tanárképző Főiskola, Neumann Máriát tanársegédként alkalmazták, 1952-ben adjunktussá, 1957-ben docenssé léptették elő. Oktatói tevékeny­ségét 1962-től az életre hívott Temesvári Tudo­mányegyetemen (ma: Nyugati Egyetem) folytatta pedagógiai tevékenységét. Hosszú pályafutása alatt több tantárgyat adott elő és szeminarizált: a matematikai tudományok alapjai, a geometriai rendszerek különbözősége, a matematikai axiómarendszerek stb. A temesvári egyetemi központban az első nőként szerzett 1968-ban A síkbeli hiperbolikus geometria egy algebrai modelljéről című dolgozatával doktori címet és rangot. Alkotó kedve és ereje teljében 1971-ben nyugdíjazták.
Tudományos tevékenysége homlokterében főleg a nem-euklideszi geometriák tanulmányozása és a Bolyai-örökség ápolása és továbbéltetése állt. Bolyai János Temesvárról keltezett, tudománytörténeti jelentőségű és horderejű levelének 150. évfordulójára (1973) Salló Ervinnel és Toró Tiborral közösen A semmiből egy új világot teremtettem címmel egy össze­foglaló művet jelentetett meg. Társszerzője volt a Modell és valóság című műnek is, amelyben a tér szerkezetét és a lehetséges geometriákat ismertette. (Egyed Péter, Mandics György, Salló Ervin: Modell és valóság, Facla Kiadó, Temesvár 1982.). Romániai és külföldi folyóiratokban több mint 30 különlenyomatként is megjelent szakdolgozatot közölt. Több egyetemi jegyzetnek, tankönyvnek és geometriai példatárnak volt szerzője vagy társszerzője.
Két évtizeddel ezelőtt, 2003. augusztus 28-án, 98 éves korában hunyja le örökre a szemét.