A koronától a lejig

Temesvárott, az erőteljes urbanisztikai és gazdasági fejlődésnek lendült iparvárosban – amelyet a „magyar Manchesternek” is becéztek – a 20. század hajnalán 27, 1911-ben immár 32 pénzintézet – bank, takarékpénztár és -szövetkezet, betéti társaság – létezett, tevékenykedett. A jelentős ipari központtá növekedett településnek 60 húsznál több munkást fog­lalkoztató gyára, 1996 kisiparosa volt. A pénzforgalom volumenét tekintve Temesvár az első helyet foglalta el Magyarország vidéki városai sorában. A Lloyd Társaság a színház épületével szemközt 1912-ben felavatott palotájában megnyílt az élénk forgalmat lebonyolított tőzsde. A Ferenc József Színház és a józsefvárosi vasúti pályaudvar közötti közlekedési úttest a Tőzsde utca (ma: Republicii sugárút) nevet viselte. A tájegység, a Banság szívében a legintenzívebb pénzügyi tevékenységet az Osztrák-Magyar Bank fejtette ki, amelynek a Béga-parti város mellett Nagy­becs­kereken, Pancsován, 1912-tól meg Lugoson és Versecen volt fiókintézete. A Hubert József tervezte masszív épület – amely külső aspektusával, jónfők zárta oszlopaival, homlokzata tagolásával a jegybank rangját, kiemelt súlyát, megbízhatóságát, másrészt pedig a dualista állam, az Osztrák-Magyar Monarchia tekintélyét, gazdasági erejét érzékeltette, tükrözte – a „zászlós hajó” szerepét töltötte be Dél-Magyarország pénz- és hiteléletében.
Az Osztrák-Magyar Bank temesvári fiókjának az élén vi­szonylag sűrűn váltották egymást, cserélődtek az igazgatók: 1907 januárban Moess Károly, 1911-ben Prokisch Ferenc, 1912-ben Benke Vámos, 1915-ben Unterreiner József vezette főnökként az intézetet. Az I. világháború kitörése fenyegető viharfelhőinek előrevetülése, a nemzetközi politikai légkör el­mérgesedése, a marokkói konfliktus, a balkáni összetűzések kirobbanása megzavarta Európa gazdasági életét, megnehezítette a pénzforgalmat. A válság első hullámai Dél-Magyar­országot csak kisebb mértékben érintették, nem okoztak ko­molyabb zavart, megrázkódtatást.
„Temesvár város iparának, kereskedelmének rohamos fejlődésére hatalmas befolyást gyakorolnak városunk pénzintézetei, melyek legnagyobb része működését már sokkal tágabb térre irányítja, mint azt a banküzlet szó szerinti értelme kifejezi. Amíg csak néhány évvel ezelőtt is a bankok, takarék­pénz­tárak üzletkörüket betétek gyűjtésére, kölcsönöknek váltókra, kézizálogokra, értékpapírokra, ingatlanokra való folyósítására terjesztették ki, addig mai pénzintézeteink között alig akad olyan, mely bankárja ne lenne akár egy ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági vállalatnak, avagy ne foglalkozna ingatlanok vételével, eladásával. A banküzlet ilyetén való kiterjesztése közgazdasági szempontból óriási előny biztosít városunknak, de az egész országnak is, mert azáltal, hogy pénzintézeteink tőkéiket megfelelő szakerőknek, ipari, kereskedelmi vagy mezőgazdasági vállalatok céljaira rendelkezésre bocsátják, egyesítik a tőkét a munkával, lehetővé téve azt, hogy hazánkban oly egyének is érvényesítsék tudásukat, akik különben tőke hiányában az országot elhagyni, tudásukat külföldön érvényesíteni lennének kénytelenek” – állapította meg Vásárhelyi Imre a Temesvári Hírlap 1912. július 20-i számában Temesvár pénzintézetei és az idei pénzválság címen közölt elemzésében. A Béga-parti város pénzintézetei éveken át hatékony közgazdasági tevékenységet fejtettek ki az ipari és kereskedelmi beruházások bátorításával és támogatásával, valamint a délvidéki nagyobb földbirtokok felparcellázásába való bekapcsolódással, részvétellel. Több száz föld­műves-családnak nyújtottak biztos megélhetést, egyben gátat vetve a már-már elviselhetetlen nagy arányokat öltött délvidéki kivándorlásnak.
A temesvári kereskedelmi és iparkamara 1912 évi jelentésében Somogyi Kornél, a Temesi Agrár Takarék-pénztár igazgatója összegezte az előző esztendő pénzügyi eseményeit és csoportosította Dél-Magyarország hitelügyének számadatait, amelyek a hitel-élet továbbfejlődéséről tanúskodtak. Az Osztrák-Magyar Bank 2.570.351.000 koronát kitevő addig legmagasabb bankjegyforgalmát 1911-ben érte el. A bankjegyek forgalma az esztendő végére 165.022.530 koronával haladta meg az 1910-ben regisztrált jegyforgalmat. Az Oszt­rák-Magyar Bank három délvidéki fiókintézete 160.189.983 korona összegű váltót számítolt le: az 1910-ben regisztrált összeget 42.772.464 koronával szárnyalta túl. A számadatok egyértelműen igazolták, hogy az Osztrák-Magyar Bank maradéktalanul kielégítette a megnövekedett hiteligényeket. A jegykibocsátó Osztrák-Magyar Bank temesvári fiókja 1911-ben végzett műveleteinek végösszege 117.668.585 koronát tett ki. A váltók, varrantok és értékpapírok leszámítolásának summa 111.790.201 koronára rúgott. A kézi zálogkölcsönt 4.665.800 korona összegben jegyeztek. Utalványokat 311.895 korona összegben állítottak ki. Giro-forgalomban 482.736.871 korona bevételt és 482.373.547 korona kiadást könyveltek el. Az I. világháború végén Temesvárott 29 pénz­intézet működött.
Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása 1918-ban a dualista állam jegybankját is maga alá temette. A pénzintézet hivatalosan 1922-ben oszlott fel. A Hubert József tervezte épületre előbb a szerb megszállók tették rá a kezük, majd 1919. augusztus 3-át követően a Román Nemzeti Bank rendezkedett be falai között. Bánság birtokbavételét követően, a Román Nemzeti Bank központi vezetősége 1919. november 6-i ülésén határozta el a megszerzett területeken elsőként létesített fiókja – temesvári kirendeltsége – életre hívását. Egy évvel később, 1920. október 15-én G. Bibescu kor­mányzó javaslatára és kezdeményezésére kezdte meg ténylegesen működését az Osztrák-Magyar Bank emelte épületben a Román Nemzeti Bank temesvári részlege, amelynek legfőbb feladata az idegen pénznemek – főként a magyar korona – be- és felváltása, a lej bevezetése és elterjesztése, a román pénzkezelése és -forgalom gyakorlatának és rendszerének meghonosítása volt. A Bánság Romániának juttatott részén 157.538.100 koronát jelentettek be beváltásra. Az árfolyam, a beváltási kulcs 1/1-tól 1/5-ig ingadozott a lej javára. Óriási méreteket öltött a „valutázás”, a nyerészkedés, a spekuláció, a feketézés, az űzérkedés, a harácsolás. Románia pénzügyminiszterének a rendeletét a korona-bankjegyek bevonásáról 1920 augusztusának közepén tették közzé, s 1920. szeptember 1-jétől léptették életbe. A hivatalosan 1/2-höz beváltási arányt szabtak meg. Nem fogadták el a „fehérhátú” bankjegyeket, miként azokat sem, amelyekről hiányzott a „timbru special” lebélyegzés. A hadikölcsön-kötvények sohasem kerültek beváltásra. „A beléjük fektetett hatalmas össze­gekket – köztük sok magyar család egész vagyona – elvesztek!” Fokozatosan a temesvári részleg tevékenységét a banki műveletek valamennyi területére kiterjesztették. A pénz­intézet központi tanácsa 1927. május 26-án megtartott ülésén a leány­vállalati rangra emelte a temesvári bankfiókot, amely adás-vételi szerződéssel átvette az Osztrák-Magyar Bank volt házhelyének, épületének és berendezéseinek tulajdonjogát. A gazdasági világválság éveiben a Román Nemzeti Bank temesvári leányintézete is nehéz helyzetbe került, megmentéséhez a központi vezetőségnek, valamint az ország kor­mányának közbelépésére, hathatós segítségére volt szükség. A devalvációtól, a drasztikus értékvesztéstől, a bankok csődjétől félve a betétesek siettek kivenni megtakarításaikat a pénz­inté­zetekből. Fokozta a pánikot, hogy a bankok pénz­táraiból teljesen kifogyott a készpénz. Zavar, fennakadás támadt a Román Nemzeti Bank működésében az 1935-1937-es években is, amikor fokozták a bankjegy-kibocsátást, szabályozták az áru valamint a deviza kivitelét és behozatalát. A fejleményekről, a bonyodalmakról sokat cikkeztek a korszak Temesvárott kiadott újságjai is.
Kevesen tudják, hogy a román fizetőeszköz neve – leu /oroszlán/ nem ősi római, latin vagy dák szó. A németalföldi oroszlán-díszítette tallér – amely a 16-17. századokban a ro­mán fejedelemségekben is forgalomban, használatban volt – nevének az átvétele, adaptálása. A fémérmét a hollandok Leeuwendaaldernek, németül Löwentalernek nevezték. A dí­szí­tőmotívum honosodott meg, terjedt el a köznyelvben is. Fejedelemsége idején Alexandru Ioan Cuza – aki Moldova és Havasalföld is uralkodójává választott – megkísérelte a pénz nevének “romanizálását”, de próbálkozása nem járt sikerrel. 1867-ben a közös pénznem elfogadásakor nevéül az oroszlán szót – leu – adták.
Az építészeti örökség megőrzése, szakszerű továbbéltetése céljából nagyszabású restaurálási munkálatokat végeztek 2004-2005-ben a Hubert József tervezte épületen: megújították a homlokzatot, a tetőzetet, konszolidálták és kijavították a kerítést, korszerűsítették az alapok szigetelését, a talajvíz elvezetését, felszívódásának megakadályozását stb.
Temesvár „legjobban őrzött” épületében 2019. április 17-én nyílt napot rendeztek, s a Hubert József tervezte épület 115 esztendős története során megnyitották a pénzintézet kapuit a közönség, a látogatók előtt. A díszes előcsarnokban ren­dezett alkalmi kiállításon az intézmény, a bánsági pénzvilág fontosabb momentumait, eseményeit idézték fel, mutatták be.
A Román Nemzeti Banknak napjainkban Bukarestben, Kolozsváron, Konstancán, Craiován, Jászvásáron és Temesváron van kirendeltsége. Az utóbbi székházaként a Hunyadi tértől az 1989-es Forradalom bulvárig vezető I.C. Brătianu sugárút egyedüli házszámot – 1. sz. – viselő épülete szolgált és szolgál.