A postapalota metamorfózisa

A Bánság Romániához csatolását követően, az ipériumváltozás után a temesvári postahivatal, valamint a Temes-Torontál megyei postaigazgatóság főnökévé Vasile Corneát ne­vezték ki, aki 1925. december 1-jéig irányította a küldemény-, távíró- és telefonszolgáltatást. Vezetése alatt nyomban hozzákezdtek a magasabb beosztású főtisztviselők, hivatalnokok, postatisztek, műhelyfőnökök, levélkézbesítők és a kisegítő személyzet lecseréléséhez, etnikai szempontok szerinti megrostálásához. A postai szolgáltatások zökkenőmentessé­ge, folyamatossága biztosítását szem előtt tartva, érvényesítve kezdetben bizonyos fokig a mértéktartás, a fokozatosság elvét érvényesítették az állami alkalmazottakkal szembeni személyzeti politikában. Az optánsok, a megcsonkított Magyarországra menekültek, a politikai okok miatt kiutasítottak hiánya egyébként is komoly zavarokat, fennakadásokat okozott a posta munkájában. Igazgató-helyettesi beosztásban 1922-ben a kerületi postaigazgatóságot Vasile Cornea oldalán Gráber Árpád és Szépe Andor vezette. Dr. Körner József és dr. Kneipp József állt az I. ügyosztály élén, amelynek titkára Kelemen József és Schweitzer Árpád, felügyelője dr. Lehotcz­ky Ferenc, főtisztviselője Meder Kornél volt. Az utalvány-osztályt Mikó Albert s dr. Orbán Károly tanácsos vezette. A főfelügyelői tisztet Zsámbokréty Dezső, a főtiszt­viselőit meg Degrell Lipót töltötte be. A postapalota földszint­jén elhelyezett gazdasági osztály élén felügyelőként Nicolae Mihaiu állott ugyan, a mindennapi munkát azonban dr. Hadnagy Béla tanácsnok, Megyery József főtisztviselő, Schöll­horn Gyula tisztviselő és Treidl Ede főellenőr végezte. A II. emeleten berendezett telefonközpont tevékenységét Alexandru Călțiun koordonálta, felügyelőként munkálkodott mellette Gáltői Miklós. Alellenőri beosztásban hasznosította ismereteit, tudását és tapasztalatát Szavantsek István, Häger József, Kasztner János, Timár Aladár, Knab Jánosné s tisztviselőként Matlak Antal, Georg Magda és Glodán Juliska. Meg­hagyták a járatügyosztály élén dr. Fritye Gyula tanács­nokot, akinek Joanovics György felügyelő, Morvai Fidél főtisztviselő ás Blum István alellenőr voltak legközelebbi munkatársai. A műszaki felügyelőség népes csapatát Géser Géza irá­nyította. Felelősségteljes munkájában Ioan Ghilezan és Dittrich Emil felügyelők, Guggenberger Lajos, Tölgyi Sándor és Papp Károly főtisztviselők, Kutschera Antal alellenőr, Panajoth Lujza, Holz Richárd, Eugenia Bugariu segédtisztviselők, Dittrich Rózsi kiadó, Sündhauser István II. oszt. műszaki főellenőr, Braun Ferenc műszaki ellenőr, Ateu Dezső műszaki alellenőr segítette. Rittl József dirigálta a számvevőséget, amelynek kötelékében különféle beosztásokban Mül­ler Géza, Rittl Pál, Vargha Aladár, Leviczky György, Pálin­kás Aladár, Holz Miklós, Czarth József, Lucian Ursulescu, Schneider József, Weisberger Károly, Schiefer József, Wegscheider Frigyesné, Kubesch Mária, Abt Margit, Kiefer Ilona, Matei Janka, Wagner Rezsőné, Schiefer Józsefné, Hühn Magdolna, Riester Anna, Kummer Matild, Fraxel Vilma, Fiescher Berta, Mészáros Erzsébet, Matlak Antalné, Létay Aranka, Létay Rózsi, Scheehork Irma, Valentin Mária állt a posta alkalmazásában. Vudy Károly főfelügyelő vezette az igazgatósági pénztárt, amelyben ellenőrként Oshsenfeld Mihály felügyelő, beosztottként Häring Kornél, Barlanghy Árpád és Cserny Ferenc, főellenőrként Schellbach József, altisztviselőként Wieser Zsófia tevékenykedett.
A posta alkalmazottainak nemzetiségi összetétele gyökeresen átalakult, megváltozott az állami alkalmazottaktól megkövetelt hűségeskü, a kötelező román nyelvvizsga, valamint a törvénybe iktatott Numerus Clausus általánossá tétele következtében. Az 1929-1933-as gazdasági világválság s kormányok által meglehetősen sűrűn bevezetett megszorító in­tézkedések, az ún. „áldozati görbék” a magyarságot foko­zot­­tabb mértékben érintették, sújtották. Romániában az állampolitika alapelvévé, legfőbb célkitűzésévé vált az an­nektált területek közigazgatásának és a közintézményeinek ro­manizálása. Az uralomváltozás után pár esztendővel a postán is a fontosabb hivatalokat kizárólag csak románok foglalták el, töltötték be. „Ahogyan a szélső nacionalista áramlatok erősödtek, oly mértékben vált válságossá a magyar közalkalmazottak helyzete is, kik 1934-től kezdve ezerszámra vesz­tették el állásukat kényszerelbocsátások folytán, melyeknek jogcíme rendszerint a nemsikerült nyelvvizsga volt. Ily mó­don 20-30 szolgálati évvel bírók is, akik eddigi munkakörükben kifogástalanul működő, románul is tudó magyar közal­kalmazottak voltak, váltak kenyértelenekké, sőt koldusokká. Aki tehette, igyekezett betegség címén nyugdíjba menni, azonban ez csak keveseknek sikerült. A nyelvvizsga miatt történt elbocsátások azért voltak teljesen igazságtalanok, mert az illetők csaknem valamennyien tettek már régebben eredményes nyelvvizsgákat. Komoly ok nem volt az elbocsátásokra, de ki kellett őket tenni, hogy helyet biztosíthassanak a közben felnőtt román ifjúságnak és a falvakból mesterségesen a városokba irányított román tömegeknek. A németek értek el némi eredményt helyeik megtartásában, a magyarok csaknem semmit. A bíróságok sorra elutasították az eléjük került fellebbezéseket. Igen kivételes eset volt az, midőn egy-egy magyar alkalmazott mégis visszakapta hivatalát. A helyzet az 1938. augusztus 4-én kiadott úgynevezett kisebbségi statutum után, semmivel sem változott. Ma már a hivatalokban alig van magyar közalkalmazott.” – tárta fel a komor, elkeserítő helyzetet 1939-ben Budapesten kiadott A bánsági magyarság húsz éve Romániában című könyvében a Jakabffy Elemér – Páll György szerzőpáros.
Az 1930-as években Románia egyetlen posta és távközlési fakultásának a temesvári postapalota nyújtott hajlékot. A felsőfokú tanintézetet többször is megpróbálták Bukarestbe átköltöztetni. A növekvő igények kielégítése érdekében 1936-ban a Bd. Carmen Sylva (ma: M. Eminescu) utca elején fel­épült a Constantin Nanescu bukaresti műépítész tervezte korszerű architektúrájú „Telefonház”. Az új telefonközpont felavatásával, üzembe helyezésével alapos átalakítási, átrendezési és korszerűsítési munkálatokat végeztek a postapalotában is. Új rendeltetést, funkciót kaptak a felszabadult termek, helyiségek.
Az 1920-as években a Liget út Mária román királyné nevére átkeresztelt a Béga-csatornán átívelő vasbeton-hídig tartó szakaszán csak a volt Osztrák-Magyar Bank /Román Nemzeti Bank/ és a „Nagy Posta” épületei álltak, környékük, szomszédságuk csak a két világháború közötti időszakban népesült be. A széles sugárút két oldalát szegélyező üres területeken kiparcellázott és értékesített telkeken bérpaloták, szanatóriumok, középületek épültek: poliklinika, diákotthon, közigazgatási palota, „Banatia”, iskolakomplexum, művészeti akadémia, Magyar Ház stb.
Az Alpár Ignác tervezte épületbe helyezték el a 2. világ­há­ború idején a kolozsvári tudományegyetem a 2. Bécsi Döntés után Temesvárra menekült föld- és természetrajz karát. A Victor Vlad (1889-1967) építész és egyetemi tanár kitartó erőfeszítései eredményeként a Temesvári Politechnikai Intézet keretében 1941 őszén létrejött építőipari kar ugyancsak a postapalota falai között lelt hajlékra. Az új oktatási egység dékánjává Victor Vladot nevezték ki, aki 1948-ig állt a kar élén.
Az 1948-as tanügyi reform rendelkezései értelmében a Posta épületének hátsó szárnyában a műszaki szakiskola és a postai és távközlési tanonciskola, a szakképzési központ, majd a távközlési ipari középiskola, illetőleg iskolacsoport kapott helyet. A növendékeket nemcsak a Bánságból, hanem Románia valamennyi tájegységéről verbuváltak és fogadtak. Évtizedeken át a P.T.T.R. Iskolacsoportnak, valamint a temesvári Távközlési Ipariskolai Csoportnak nyújtott otthont a postapalota impozáns épülete.
A RNB Temesvári Kirendeltsége székháza felőli oldalon az épület néhány szobája lakott. A traktusban kaptak helyet 1950-től a posta bölcsődéje és óvodája, amelyek 2110-ig működtek. Vendégszobák is álltak rendelkezésrea Román Posta más településekről Temesvárra érkezett alkalmazottainak elszállásolására.
Újrafedték az 1990-es évek derekán az 1910-1914 között emelt épületet, később pedig George Stancu elképzelése és tervei alapján átalakították és korszerűsítették a központi csarnokot. Kicserélték a bútorzatot, a padlót és a lépcsőket kopásálló csempékkel borították. A Construcţii Feroviare S.A. cég volt a kivitelező. A munkálatok meglehetősen hosz­szan elhúzódtak, s eléggé sok kivetnivalót hagytak maguk után. 2015-re megérlelődött az elhatározás, hogy újabb, alaposabb és szakszerűbb restaurálásnak, felújításnak vessék alá a műemléképületet, amelynek visszakívánták adni hajdani karakterét, ékességét és fényét. Hosszú időt vettek igénybe a versenykiírások és -tárgyalások. 2022-ben kötöttek meg a szerződés a kivitelezővel. A befektetés összegét 10 344 300 lejben határozták meg. Ponyvákkal borított állványok karéjozzák évek, hónapok óta a jobb sorsot érdemlő épületet.
Méretei nem változtak ugyan, az Alpár Ignác tervezte épület mégis túlságosan naggyá vált a Román Posta számára. Az elektronikus posta, a banki utalványozás, a mobiltelefon, a közösségi oldalak, a futárszolgálatok, magánposták stb. átvették a szolgáltatások döntő hányadát. A Román Posta immár évek óta takaréklángon működget. Képtelen „belakni”, nem tudja hasznosítani a hatalmas épületet. A szomszédos közép- és felsőfokú tanintézeteknek adta bérbe hosszabb-rövidebb időre egyes traktusait. Nem tudjuk mi lesz a postapalota sorsa, ha majd befejeződik az épület renoválása. El lehetne helyezni benne esetleg, az értékes gyűjteményeit évtizedek óta szétszórtan raktáron tartó Megyei Könyvtárat vagy a Hunyadi-kastélyból több mint 10 éve kiköltöztetett történelmi múzeumot. De alkalmas otthona lehetne akár a rég­óta tervezett, a megalapításra váró város- illetve ipartörténeti múzeumok valamelyikének is.